Ezt sem próbáltam még soha, bár mindig terveztem, és utólag azt mondom, nem is tudom, mire vártam vele. Röviden, csipkét akartam tállá keményíteni egyszerű háztartási keményítő segítségével - erről tényleg mindenki hallott már, és ezeknek a fele ezt ki is próbálta, de én a másik, tapasztalatlan félhez tartoztam mostanáig, mikor mindez már a múlté. :-)
Így elsőre igazi csipkével nem mertem azért nekivágni, így egy hálós, a csipke jellegéhez hasonló anyagot használtam:
Viszont, arra gondoltam, egy kicsit újítok a dolgon, és egyszerre három réteget használok fel - ha összeragad, lesz egy vastagabb, erősebb tálam, ha pedig nem, akkor egyből három légies darabom lesz, amit külön-külön és egybe téve is használhatok. Így aztán három rétegben hajtottam egymásra az anyagot.
Rátettem egy tálat, és ennek mentén körbevágtam az anyagot:
Egy tányérba folyékony háztartási keményítőt tettem (így kapható a boltok mosóporos részlegén), és beletunkoltam a három réteget, hogy mindenhol alaposan átjárja a folyadék.
Egy üvegtálra rátettem a nedves anyagot, eligazgatva a széleket, hogy a fodrok egyenletesen terüljenek szét:
Ezután pedig kitettem a negyven fokos hőségbe. Néhány óra múlva már szinte teljesen kemény volt az anyag - ekkor derült ki, hogy a három réteg tökélesen szétválik egymástól, nem tapadtak össze. Ennek örültem, mert így jobban ki tudom majd használni :-)
A legalsó réteget, ami közvetlenül érintkezett a tállal, óvatosan leválasztottam róla - persze ez rátapad alaposan, de azért megoldható a dolog, és az anyag formája sem torzul el.
Hallottam arról,hogy az odatapadást megelőzendő van, aki olajjal keni be azt a felületet, amire a keményítős anyag kerül, de én nem akartam olajossá változtatni ezt a vékony, fehér, hálószerű anyagot, ezért a tapadós verzió mellett döntöttem.
Szóval, leválasztottam a harmadik tálat is, és már a talpára állítva beletettem a másik kettőt is, így vártam meg a végső száradást.
Tapasztalatom szerint akkor, amikor már teljesen keménynek és száraznak tűnik, akkor is tovább szilárdul, ezért 24 órát mindenképpen érdemes várni a használatba vétellel.
Amíg száradtak a darabok, elmostam az üvegtálat - mosogatószerrel és dörzsölős szivaccsal eltávolítható róla az odaszáradt keményítő -, és gyönyörködtem a végeredményben. :-)
Külön-külön pedig a tálak:
Engem leginkább az döbbentett meg - amellett, hogy az egész folyamat mennyire egyszerű -, hogy milyen szilárd, erős végeredmény született ebből a vékony, tartás nélküli hálós anyagból. Ezután feltétlen jöhet majd a csipkés próbálkozás :-)
Mostanában kevesebbet írok, de nyáron mégiscsak azzal a legjobb foglalkozni, hogy nyár van :-) Idén a szokásosnál kevesebb ötletet kell fenntartani az esős délutánokra, mert ezek egyszerűen nincsenek... viszont a helyükbe lépett a brutális kánikula, amikor azért szintén nem lehet a gyerekeket egész nap a levegőn aszalni, tehát ilyenkor mégiscsak jól jönnek az elfoglaltságok. Igaz, az enyémek kifogyhatatlanok a saját ötleteikből is, úgyhogy egyre ritkábban kérdezik meg, mit is csináljunk - de azért néha eljön az én időm. :-)
Legutóbb valami papírgurigás ötletre érkezett igény, de hiába soroltam a jól bevált megoldásokat, egyiknél sem lettek annyira lelkesek, mint máskor - és akkor bedobtam valami egészen újat, ami egyöntetű tetszésre talált.
Így készítettünk a papírgurigákból ezúttal játék teáskészletet - és rendkívül büszkén vettük használatba a végeredményt. :-)
A teáskészlethez először is tehát háztartási papírgurigák kellettek:
A gurigákat kisebb darabokra vágtuk, a csészékhez:
Borítókartonból kivágtunk hat kört az alátétekhez:
És kivágtunk kisebb méretű köröket is, a csészék aljához - ezeket oda is ragasztottuk, a következőképpen: a guriga peremére körben pillanatragasztó géllel csíkot húztam, a gyerekek pedig a kartonkörökre nyomták.
A csészék füléhez vékony, rövid kartoncsíkot vágtunk a gurigamaradékokból, majd meghajtottam ezeket alul-felül, és a gurigák oldalához ragasztottam.
Ezután levágtam a csészék aljáról körben a felesleget:
És ezután már csak ki kellett dekorálnunk a készletet :-) A csészék belseje világoskék festést kapott, a külseje és az alátét sötétkéket. Száradás után pedig rápöttyöztem fehér akrilfesték és fogpiszkáló segítségével a mintát, és csakhamar játékba kerülhettek a csészék.
Mondanom sem kell, a Kisebbik annyira jó véleménnyel volt a készlet minőségéről, hogy egy magányos pillanatban vízzel töltötte meg a csészéket - de a szerencsére a ragasztó és az akrilfesték ezt is hibátlanul kibírta :-)
Egyszer minden nyaralás-pihenés véget ér, de ezzel nincs is gond, a hétköznapokkal is jóban vagyunk :-) A vakáció arany napjairól mindenképpen írok majd bejegyzést, de előtte még át kell néznem a képeket, hogy megmutatható mennyiségre csökkenjen, mert most véletlenül van nálam párezer darab... :-) úgyhogy addig is következzen valami egészen más.
Nemrég több csipkés témájú dologgal foglalkoztam, ami után jó pár kisebb-még kisebb-egészen apró csipkedarab maradt. Gondolkodtam egy ideig, mit is kezdhetnék velük, hiszen ahhoz már kicsik, hogy valami komolyabb munkába fogjak velük, varrni viszont nem tudok annyira, hogy profi módon nyúljak hozzájuk. Akkor jutott eszembe, hogy még régebben láttam valahol egy oldalon olyan tárgyakat, amelyeket kis csipkedarabokkal borítottak be, és festéssel tették egységessé - gondoltam, ezt próbálom meg, méghozzá egyik kedvencem, azaz koszorú formájában.
Kikészítettem egy kisebb hungarocell koszorúalapot, valamint a csipkemaradékok egy részét:
A maradékokból kivágtam a virágformákat és más felhasználható részeket:
A koszorúalapot papírragasztó stifttel bekentem, és erre nyomogattam rá a csipkedarabokat.
Következhetett az egységesítés: egy szivacsdarabkára matt krémszínű akrilfestéket tettem, és ezt körben a koszorúra nyomkodtam. Ezzel két célt is elértem: egyrészt a koszorúalap felszínét elfedtem, másrészt a túlnyomórészt gépi csipkéből álló rátétek olyanná váltak, mintha régi, mívesebb darabok lennének.
Ezután csipkeszalagból és krémszínű ripszszalagból készítettem egy masnit, és már csak annyi dolgom volt, hogy egy gombostű segítségével a koszorúra rögzítsem - és el is készült a csipkekoszorú.
Ezzel kívánok szép első augusztusi hetet nektek :-)
Ez ismét egy olyan dolog, amit boltban láttam meg, de aztán ott is hagytam, ezer és egy oknál fogva... de amikor a múltkor sikeres próbát tettem a házi porcelángyurmával (a recept innen származik, köszönet érte), felbátorodtam, és rögtön százféle felhasználását terveztem ennek a csodás alapanyagnak - többek közt a bizonyos bolti, tengeri csillagos mécsestartó is eszembe jutott. Így aztán az első adandó alkalommal le is gyártottam egy újabb adag porcelángyurmát (azaz kettőt, hogy a gyerekeknek is legyen alkotnivalójuk), és nekikezdtem.
Újra csak ismételni tudom magamat: ez a házi porcelángyurma fantasztikus alapanyag, gyönyörűen formázható, puha, mégsem maszatolódik, a szódabikarbónától csodaszépen csillog, tökéletesen hófehér színe van, és strapabíróan keményre szárad. Ha bárkit visszatartana az ötperces főzés, neee! Bőven megér ennyit a csodás végeredmény...
Tehát, az újabb adag porcelángyurma, amikor már formázhatóra hűlt:
A gyurmát megfeleztem, és a masszából kialakítottam a csillagforma alapját, nagyjából egyenlő részekre osztva a karokhoz szükséges gyurmát.
A karokat megnyújtottam, elvékonyítottam, a felső részükre pedig gerincszerűséget formáztam.
A karokra mélyedéseket nyomtam, és fogpiszkálóval megszurkáltam, a textúra kialakításához. Végül a közepébe nyomtam egy teamécsest, hogy a szükséges mélyedés is meglegyen, ezután pedig kitettem a napsütésbe száradni a csillagokat.
Amikor kopogósra száradtak (egy teljes kánikulai nap elég volt rá, de a fenti linken a sütőben történő szárításhoz is van segítség), halvány drappra festettem őket.
És ezzel el is készültek a tengeri csillagot formázó mécsestartók, házi gyurmából. Nagyon szeretem őket, mert őszintén bevallom, nem gondoltam, hogy sikerülni fog - de a jó alapanyag és a lelkesedés sokat számít. :-)
A blogon most egy kis nyaralási szünet következik - töltsétek minél szebben-jobban ezt az időt, utána pedig találkozzunk újra itt! :-)
