Egyszer egy kézműves vásáron láttam hasonlót, azóta raktározom az agyam egyik rejtett kis zugában (kiejtve ezzel saaajnos olyan fontos dolgokat, mint a másodfokú egyenletek megoldása... :-) ), és most a tettek mezejére léptem. A képeslapok fonallal történő díszítése ugyanis éppen annyira látványos, amennyire egyszerű - ezért nem is írtam le azt a szót, hogy "varrás", mert ez túl nagyképű szóhasználat lenne arra a sitty-sutty tűbökörészésre, amit végeztem a képeslapokon.
Az egészben különben az a jó, hogy a gyerekek is könnyen megbirkóznak vele - a négy képeslapból egyet a Nagyobbik készített el, és nem hiszem, hogy látszana, melyiket, úgyhogy el sem árulom. :-)
A képeslapok díszítéséhez nem kell más, mint egy átlagos kinyitható képeslap, mintás kartonok, fonal, tű, egy lyukasztó eszköz (én kézifúrót használtam), olló, valamint egy ceruza a jelölgetéshez.
A következőképpen haladtam: a képeslapot - sablonként használva - kinyitva a mintás kartonra helyeztem, körberajzoltam, kivágtam, majd félbehajtottam. Az alappal együtt összesen négy képeslapom lett így.
Egy darabka maradék kartonból kivágtam egy szívet, majd az egyik képeslapra helyeztem:
A szívformára némi nyomást gyakoroltam bal kézzel, hogy ne mozduljon el, és jobb kézzel körbepöttyöztem a széle mentén egy ceruzával.
Ezután kinyitottam a képeslapot, és letettem egy parafa edényalátétre - ezután pedig a kézifúróval átlyukasztottam a pöttyöket.
Egy tűbe fonalat fűztem, az egyik szál végét elcsomóztam, és a lap túloldaláról elkezdtem ide-oda öltögetni a fonalat.
Fontos: ha azt szeretnénk, hogy a hátoldal rendezettebb legyen, egyúttal spórolni is akarunk a fonallal, azután, hogy a hátoldalon kihúzzuk a tűt, mindig csak egy lyukkal arrébb szúrjuk vissza - ez most így bonyolultan hangzik, de amint nekikezd az ember, rögtön megérti.
Mindenesetre ha így teszünk, akkor ilyen kis korrekt hátoldalt kapunk majd:
Elöl pedig eközben, a szorgos ide-oda öltögetés eredményeképpen kialakul a fonalvonalakkal nagyjából kitöltött forma.
Hát ebből készítettünk négy darabot, különféle egyszerű formákkal - virág, falevél, csillag -, és mi úgy véltük, sikerült kimondottan egyedivé varázsolnunk ezzel az egyszerű képeslapokat.
Hozzá kell tennem, mindez kimondottan idegnyugtató hatású - stresszesebb élethelyzetekkel rendelkező kedves olvasóknak szívből ajánlom ezt a tevékenységet. A nem stresszeseknek meg csak úgy, az alkotás öröméért :-)
A sirályokhoz fűző legemlékezetesebb élményem akkor történt, amikor évekkel ezelőtt Monacóban jártam. Az Oceanográfiai Múzeumban voltunk, kimentünk a tetőre, ahonnan csodálatosan szép panoráma nyílik a tengerre és a partra - és ahogy ott nézelődtünk elbűvölve, egyszer csak egy sirálysereg jelent meg mellettünk a levegőben. Egészen közel repültek hozzánk, és körbe-körbe szálltak körülöttünk, szürke-fehér gyűrűként. Az volt az érzésem, hogy ha kinyújtanám a kezem, megérinthetném a szárnyukat, olyan közel voltak... hihetetlen élmény volt. A varázs akkor tört meg, amikor kézbe vettem a fényképezőgépemet. Akkor hirtelen eltávolodtak, és hamarosan el is tűntek - az utolsó még visszanézett rám, és azt a pillantást le is tudtam fényképezni. De akkor éreztem azt, hogy bárcsak ne lennének fényképezőgépek - az igazi pillanatokat úgysem tudjuk soha megörökíteni képben, mert váratlanul érkeznek és tűnnek el, és néha lemaradunk róluk csak azért, mert a gépünk után kotorászunk... és azóta sajnálom szegény mániákusan fotózó turistákat, akik minden utazásukat egy fényképezőgép vagy egy tablet kijelzőjén keresztül látják, nem pedig a szemükkel.
Úgyhogy ezt a bejegyzést a monacói sirály emlékének ajánlom, aki ráébresztett erre azzal a szigorú, mindent tudó pillantásával.
Most is ez az élmény jutott eszembe akkor, amikor valami sirályos dekoráción gondolkodtam - hiszen mindjárt itt a nyár, és ha nyár, akkor víz, és ha víz, akkor sirályok... több boltban is láttam nagyon szép sirályos díszeket, tudjátok, valami alap, azon egy rúd, azon egy sirály fából, szépen festve, biztos ti is száz ilyet láttatok - na de már megint milyen áron... Rendszerint ha egy csinos, de rémes árú dísztárgyat látok, azonnal harciassá válok, és rögtön gondolkodni kezdek a házi és költségkímélő megvalósításon. Most is ez történt, és végül elő is állítottam a magam sirályos díszeit - igaz, régi építőkockából, hurkapálcából és kartonból, de zéró költséggel, hiszen minden volt hozzá itthon.
Alapként tehát kopott, régi építőkockákat használtam:
Egy kicsit megcsiszoltam ezeket, majd fehér akril alapozófestékkel átkentem mindet - száradás után pedig világoskék festéket kaptak.
Egy kiürült gabonapelyhes doboz hátlapjára sirályformákat rajzoltam (plusz egy szárnyformát), majd kivágtam őket - ezeket terveztem sablonként használni.
A sablonokat egy vastag kartonlapra helyeztem (egy papírtömb hátlapja volt korábban), és körberajzolgattam őket.
Kivágtam a formákat.
Majd mindegyiket két rétegben lefestettem fehér akrilfestékkel, elöl-hátul.
Utolsó simítás a madárkákra: egy kis szürke festék a szárnyakra, sárga a csőrökre, fekete a szemekre.
Azokra a sirályokra, amelyekhez külön készítettem szárnyat, vágtam egy nyílást, és ebbe csúsztattam a szárnyakat.
A sirályok készen, tehát visszatérhettem az építőkockákhoz: kézifúróval mindegyikbe fúrtam egy lyukat, és ezekbe illesztettem a hurkapálcákat.
A hurkapálcák végeit egy kicsit bevágtam, a vágásra egy pötty pillanatragasztót tettem, és ebbe illesztettem a sirályokat.
Ezzel el is készültek a sirálydíszek.
Szeretem őket :-)
Sosem volt még kertitörpénk, és gyanús, hogy nem is lett volna, ha a Kisebbik nem áll elő egy nap azzal, hogy ő úúúgy szeretne egyet a gyöngyvirágok közé. Mondtam neki, hogy bár szívemen viselem az ő kívánságait, holtbiztos,hogy nem költök egy fillért sem egy ronda, de legalább teljesen haszontalan kertitörpére, mire ő rutinosan rögtön azt javasolta: akkor készíts egy csinos hasznosat szemétből, Mama!
Úgy tűnik, rendesen kiismert ő már engem az együtt töltött nyolc év alatt:-) Mit is mondhattam volna egy ilyen megtisztelő kérésre? Hát készítettem egyet szemétből.
Egészen pontosan egy, éppen a szelektív kuka felé induló, de még a laposra taposás előtt álló ásványvizes PET-palackból. Ha nagyon őszinte akarok lenni, el kell ismernem, büszke vagyok erre az ötletre - szerintem igen kompakt törpénk lett a palackból, és lényegesen rokonszenvesebbnek találom, mint a készen kapható kertitörpéket - sosem értem, ezeket miért látják el olyan kajánul gonosz arckifejezéssel, mintha épp valami brutál gaztettet tervezgetnének (tisztelet a nagyon kevés ártatlan külsejű kivételnek). A mi kisnövésű kertőrünk ellenben kimondottan kedves külsejű lett, és még egy bónusz kislámpát is kiérdemelt magának - mutatom is, hogy készült. :-)
Bemutatom a kiürült ásványvizes palackot:
A palackot alaposan megcsiszoltam egy darab smirglivel - erre azért van szükség, mert a műanyag különben "ledobná" a festéket, így viszont jól rátapad, ahogy a ragasztó is.
Ezután letekertem a kupakot, és vízzel megtöltöttem a palackot. Szorosan visszazártam, majd lefestettem fehér akril alapozófestékkel:
Ezután a palack felső részét beragasztóztam, és szürke filcanyaggal betekertem - a felesleget levágtam. A kalap alsó peremét itt-ott meghúzogattam, ettől csinosan hullámos lett.
A palack tetejére egy zseníliapompont ragasztottam.
Elkészítettem a törpe ruhájának felső részét: szélesebb csíkot vágtam zöld filcanyagból, a tetejéből egy centit visszahajtottam, és így körben a palackra ragasztottam.
Világosabb zöld filcanyagból újabb csíkot vágtam, és a palack alsó részére ragasztottam.
Elkészítettem a törpe övét. Ehhez egy parafadugóból levágtam egy szeletet, majd ebből barkácskéssel kimetszettem két félkört. Fekete filcanyagból fűztem az így keletkezett "csatba" övet:
Az övet a törpe derekára ragasztottam.
A karokat zöld filcanyagból készítettem el, egy kis varrással - a karnyílásba pedig egy-egy zseníliapompont ragasztottam.
Következhetett az arc: fehér filcanyagból kivágtam a szakállrészt, majd egy cikkcakkos darabot hajnak. Mindkettőt felragasztottam, akárcsak az orr helyére kerülő kisebb zseníliapompont. Végül felkerültek a szemek, majd piros alkoholos filctollal meghúztam a szájat is.
A nadrág alól kilógó palackvéget feketére festettem. Végül utolsó mozzanatként egy LED-mécsest egy kis fekete dekorgumi segítségével lámpássá alakítottam, és a törpe kezébe ragasztottam.
Ezután már csak ki kellett költöztetnünk a kertbe, a gyöngyvirágokhoz. A filc miatt a törpe mérsékelten vízálló, de ha az egészet festjük az anyaggal történő beborítás helyett, az esőt is jól bírja majd.
De este a leghelyesebb, ahogy fáradhatatlanul világít a bokrok alatt :-)
Nagy figyelemmel követem a brit királyi család életét - általában minden érdekel, ami angol, Jane Austentől Roger Watersig -, és különösen igaz ez a cambridge-i hercegi családra, azaz Vilmos hercegre, feleségére, Kate-re és természetesen George-ra. Nagyon kedvelem bennük, hogy a nagyon szűkre szabott lehetőségeik között igyekeznek "normális" életet élni, és a legtöbb szituációban igazán emberi és kedves reakcióik vannak. Így aztán nem meglepő, hogy a második Royal Baby érkezését is nagy lelkesedéssel követtem, amire május 2-án került sor London egyik kórházában - és azóta már azt is tudjuk, hogy a pici lány a Charlotte Elizabeth Diana nevet kapta. Egész London a királyi baba születésének lázában égett, és mi is élőben láttuk, ahogy Kate és William kilép a kórház ajtaján az apró hercegnővel - innen, a mi kis zaklatott Magyarországunkról különleges érzés látni, hogy van hely, ahol politikai, vallási és egyéb meggyőződéstől függetlenül egy egész nemzet tud örülni egy baba érkezésének... szóval, a pillanat öröme engem is eltöltött, és rögtön tudtam, ezt valamilyen kreatív formában fogom kiélni. :-)
Némi töprengés után végül is úgy gondoltam, a legjobb lesz megörökíteni azt az emlékezetes percet, amikor a pár kilépett az ajtón a babával, és végül így is lett. Persze, nem készítettem lépésről lépésre fotókat, mert ez nem az a tipikus esős délutánokon elkészítős dolog. A figurákhoz natúr fa babaalapot használtam, amit festettem, dekoráltam és hajjal láttam el - bár az az igazság, sokkal egyszerűbb és kellemesebb volt elkészíteni a kis családot, mint a lépcsőt és az ajtót :-) A lehetőségekhez képest igyekeztem visszaadni Kate virágos Jenny Packham-ruháját, jelzésszerűen a híres eljegyzési gyűrűt és valamennyire a hercegné gyönyörű haját is, meg persze Charlotte babatakaróját is.
Végül is elkészült a jelenet, és úgy éreztem, hogy ha nem is fotószerűen, persze, de hangulatban visszaadja azt a pillanatot - de a legjobb az volt benne, hogy felidézhettem vele azt a tíz évvel ezelőtti napot, amikor mi léptünk ki hárman a kórház kapuján, Ő, én, valamint a mi kis hercegnőnk...
