A sirályokhoz fűző legemlékezetesebb élményem akkor történt, amikor évekkel ezelőtt Monacóban jártam. Az Oceanográfiai Múzeumban voltunk, kimentünk a tetőre, ahonnan csodálatosan szép panoráma nyílik a tengerre és a partra - és ahogy ott nézelődtünk elbűvölve, egyszer csak egy sirálysereg jelent meg mellettünk a levegőben. Egészen közel repültek hozzánk, és körbe-körbe szálltak körülöttünk, szürke-fehér gyűrűként. Az volt az érzésem, hogy ha kinyújtanám a kezem, megérinthetném a szárnyukat, olyan közel voltak... hihetetlen élmény volt. A varázs akkor tört meg, amikor kézbe vettem a fényképezőgépemet. Akkor hirtelen eltávolodtak, és hamarosan el is tűntek - az utolsó még visszanézett rám, és azt a pillantást le is tudtam fényképezni. De akkor éreztem azt, hogy bárcsak ne lennének fényképezőgépek - az igazi pillanatokat úgysem tudjuk soha megörökíteni képben, mert váratlanul érkeznek és tűnnek el, és néha lemaradunk róluk csak azért, mert a gépünk után kotorászunk... és azóta sajnálom szegény mániákusan fotózó turistákat, akik minden utazásukat egy fényképezőgép vagy egy tablet kijelzőjén keresztül látják, nem pedig a szemükkel.
Úgyhogy ezt a bejegyzést a monacói sirály emlékének ajánlom, aki ráébresztett erre azzal a szigorú, mindent tudó pillantásával.
Most is ez az élmény jutott eszembe akkor, amikor valami sirályos dekoráción gondolkodtam - hiszen mindjárt itt a nyár, és ha nyár, akkor víz, és ha víz, akkor sirályok... több boltban is láttam nagyon szép sirályos díszeket, tudjátok, valami alap, azon egy rúd, azon egy sirály fából, szépen festve, biztos ti is száz ilyet láttatok - na de már megint milyen áron... Rendszerint ha egy csinos, de rémes árú dísztárgyat látok, azonnal harciassá válok, és rögtön gondolkodni kezdek a házi és költségkímélő megvalósításon. Most is ez történt, és végül elő is állítottam a magam sirályos díszeit - igaz, régi építőkockából, hurkapálcából és kartonból, de zéró költséggel, hiszen minden volt hozzá itthon.
Alapként tehát kopott, régi építőkockákat használtam:
Egy kicsit megcsiszoltam ezeket, majd fehér akril alapozófestékkel átkentem mindet - száradás után pedig világoskék festéket kaptak.
Egy kiürült gabonapelyhes doboz hátlapjára sirályformákat rajzoltam (plusz egy szárnyformát), majd kivágtam őket - ezeket terveztem sablonként használni.
A sablonokat egy vastag kartonlapra helyeztem (egy papírtömb hátlapja volt korábban), és körberajzolgattam őket.
Kivágtam a formákat.
Majd mindegyiket két rétegben lefestettem fehér akrilfestékkel, elöl-hátul.
Utolsó simítás a madárkákra: egy kis szürke festék a szárnyakra, sárga a csőrökre, fekete a szemekre.
Azokra a sirályokra, amelyekhez külön készítettem szárnyat, vágtam egy nyílást, és ebbe csúsztattam a szárnyakat.
A sirályok készen, tehát visszatérhettem az építőkockákhoz: kézifúróval mindegyikbe fúrtam egy lyukat, és ezekbe illesztettem a hurkapálcákat.
A hurkapálcák végeit egy kicsit bevágtam, a vágásra egy pötty pillanatragasztót tettem, és ebbe illesztettem a sirályokat.
Ezzel el is készültek a sirálydíszek.
Szeretem őket :-)
Sosem volt még kertitörpénk, és gyanús, hogy nem is lett volna, ha a Kisebbik nem áll elő egy nap azzal, hogy ő úúúgy szeretne egyet a gyöngyvirágok közé. Mondtam neki, hogy bár szívemen viselem az ő kívánságait, holtbiztos,hogy nem költök egy fillért sem egy ronda, de legalább teljesen haszontalan kertitörpére, mire ő rutinosan rögtön azt javasolta: akkor készíts egy csinos hasznosat szemétből, Mama!
Úgy tűnik, rendesen kiismert ő már engem az együtt töltött nyolc év alatt:-) Mit is mondhattam volna egy ilyen megtisztelő kérésre? Hát készítettem egyet szemétből.
Egészen pontosan egy, éppen a szelektív kuka felé induló, de még a laposra taposás előtt álló ásványvizes PET-palackból. Ha nagyon őszinte akarok lenni, el kell ismernem, büszke vagyok erre az ötletre - szerintem igen kompakt törpénk lett a palackból, és lényegesen rokonszenvesebbnek találom, mint a készen kapható kertitörpéket - sosem értem, ezeket miért látják el olyan kajánul gonosz arckifejezéssel, mintha épp valami brutál gaztettet tervezgetnének (tisztelet a nagyon kevés ártatlan külsejű kivételnek). A mi kisnövésű kertőrünk ellenben kimondottan kedves külsejű lett, és még egy bónusz kislámpát is kiérdemelt magának - mutatom is, hogy készült. :-)
Bemutatom a kiürült ásványvizes palackot:
A palackot alaposan megcsiszoltam egy darab smirglivel - erre azért van szükség, mert a műanyag különben "ledobná" a festéket, így viszont jól rátapad, ahogy a ragasztó is.
Ezután letekertem a kupakot, és vízzel megtöltöttem a palackot. Szorosan visszazártam, majd lefestettem fehér akril alapozófestékkel:
Ezután a palack felső részét beragasztóztam, és szürke filcanyaggal betekertem - a felesleget levágtam. A kalap alsó peremét itt-ott meghúzogattam, ettől csinosan hullámos lett.
A palack tetejére egy zseníliapompont ragasztottam.
Elkészítettem a törpe ruhájának felső részét: szélesebb csíkot vágtam zöld filcanyagból, a tetejéből egy centit visszahajtottam, és így körben a palackra ragasztottam.
Világosabb zöld filcanyagból újabb csíkot vágtam, és a palack alsó részére ragasztottam.
Elkészítettem a törpe övét. Ehhez egy parafadugóból levágtam egy szeletet, majd ebből barkácskéssel kimetszettem két félkört. Fekete filcanyagból fűztem az így keletkezett "csatba" övet:
Az övet a törpe derekára ragasztottam.
A karokat zöld filcanyagból készítettem el, egy kis varrással - a karnyílásba pedig egy-egy zseníliapompont ragasztottam.
Következhetett az arc: fehér filcanyagból kivágtam a szakállrészt, majd egy cikkcakkos darabot hajnak. Mindkettőt felragasztottam, akárcsak az orr helyére kerülő kisebb zseníliapompont. Végül felkerültek a szemek, majd piros alkoholos filctollal meghúztam a szájat is.
A nadrág alól kilógó palackvéget feketére festettem. Végül utolsó mozzanatként egy LED-mécsest egy kis fekete dekorgumi segítségével lámpássá alakítottam, és a törpe kezébe ragasztottam.
Ezután már csak ki kellett költöztetnünk a kertbe, a gyöngyvirágokhoz. A filc miatt a törpe mérsékelten vízálló, de ha az egészet festjük az anyaggal történő beborítás helyett, az esőt is jól bírja majd.
De este a leghelyesebb, ahogy fáradhatatlanul világít a bokrok alatt :-)
Nagy figyelemmel követem a brit királyi család életét - általában minden érdekel, ami angol, Jane Austentől Roger Watersig -, és különösen igaz ez a cambridge-i hercegi családra, azaz Vilmos hercegre, feleségére, Kate-re és természetesen George-ra. Nagyon kedvelem bennük, hogy a nagyon szűkre szabott lehetőségeik között igyekeznek "normális" életet élni, és a legtöbb szituációban igazán emberi és kedves reakcióik vannak. Így aztán nem meglepő, hogy a második Royal Baby érkezését is nagy lelkesedéssel követtem, amire május 2-án került sor London egyik kórházában - és azóta már azt is tudjuk, hogy a pici lány a Charlotte Elizabeth Diana nevet kapta. Egész London a királyi baba születésének lázában égett, és mi is élőben láttuk, ahogy Kate és William kilép a kórház ajtaján az apró hercegnővel - innen, a mi kis zaklatott Magyarországunkról különleges érzés látni, hogy van hely, ahol politikai, vallási és egyéb meggyőződéstől függetlenül egy egész nemzet tud örülni egy baba érkezésének... szóval, a pillanat öröme engem is eltöltött, és rögtön tudtam, ezt valamilyen kreatív formában fogom kiélni. :-)
Némi töprengés után végül is úgy gondoltam, a legjobb lesz megörökíteni azt az emlékezetes percet, amikor a pár kilépett az ajtón a babával, és végül így is lett. Persze, nem készítettem lépésről lépésre fotókat, mert ez nem az a tipikus esős délutánokon elkészítős dolog. A figurákhoz natúr fa babaalapot használtam, amit festettem, dekoráltam és hajjal láttam el - bár az az igazság, sokkal egyszerűbb és kellemesebb volt elkészíteni a kis családot, mint a lépcsőt és az ajtót :-) A lehetőségekhez képest igyekeztem visszaadni Kate virágos Jenny Packham-ruháját, jelzésszerűen a híres eljegyzési gyűrűt és valamennyire a hercegné gyönyörű haját is, meg persze Charlotte babatakaróját is.
Végül is elkészült a jelenet, és úgy éreztem, hogy ha nem is fotószerűen, persze, de hangulatban visszaadja azt a pillanatot - de a legjobb az volt benne, hogy felidézhettem vele azt a tíz évvel ezelőtti napot, amikor mi léptünk ki hárman a kórház kapuján, Ő, én, valamint a mi kis hercegnőnk...
Különösen eseménydús hétvégénk volt, ami telis-tele volt színekkel és érzésekkel. Elsőként a Kisebbik nyolcéves lett, amit nagyon meg is ünnepeltük, és természetesen ott volt az anyák napja, amikor nagyon jó dolgom volt, mert két irányban is érintett voltam, oda és vissza, mint anya és mint gyerek :-) aztán egy egész napon át vendégeskedett nálunk egy csodaszép szivárványszínű kismadár, nevezetesen egy gould amandina, amit a kicsik rögtön el is neveztek "Szivárvány Laura, Aki Fiú"-nak. :-) Megjártuk a Holnemvolt Parkot is, sütöttem két tortát meg sok-sok lángost, megszületett a várva várt Királyi Baba (akiről most már tudjuk, hogy Charlotte Elizabeth Diana of Cambridge), és láttunk egy csodaszép szivárványt is... ezek után nem is csoda, hogy a szivárvány mint gondolat sokáig motoszkált a fejemben, mint ahogy a szeretet is, amivel hétvégén még inkább feltöltődtem, mint máskor, pedig ez ügyben sosem lehet okom panaszra. :-)
Tehát a szivárvány valahogy kellett, és végül is szív formájában meg is valósítottam, hétféle színű krepp-papír segítségével, a következőképpen.
Elővettem egy jó vastag kartonpapír-darabot (egy postai doboz belseje volt korábban). A/4-es papírra felrajzoltam egy fél szívet, kivágtam, majd ezt a kartonpapírra helyeztem, a széleit meghúztam a sablon mentén - ezután a fél szívet áthelyeztem a rajzolt rész végeihez, és itt is megrajzoltam, így lett egy egész szív belőle.
Miután kivágtam a szívet, vonalzóval vízszintesen hét egyenlő részre osztottam.
Ezután fogtam a hétféle színű krepp-papírt, és kb. 7x7 cm-es négyzetek tömkelegét vágtam ki belőlük (de persze nem használtam vonalzót, és összehajtogatva vágtam fel a papírt, így gyorsan készen lettek a négyzetek).
Négyzetek felvágva, jöhet a neheze :-) A négyzeteket félbehajtottam, de nem pontosan, hanem elcsúsztatva, és lazán össze is tekertem - ettől olyan virágszerű izék lettek belőle, de nem a virágkülső a lényeg, hanem hogy kellően borzasak legyenek.
Majd ragasztópisztolyt ragadtam, és a kis borzas izéket egymás után felragasztgattam az első (felső) csíkba.
Sokat, jó szorosan:
Amíg az egész első csík be nem telt:
Jöhetett a következő, a sárga:
És így tovább és tovább és tovább és tovább, míg az egész szívet befedték a szivárványszínű papírok.
A hátulján vágtam egy kis kört, így már könnyen fel is lehetett akasztani - és bár tényleg időigényes dolog, van az a hangulat, amikor nagyon jólesik tobzódni a színekben... :-)
