Szeretnivaló figurák kinőtt kesztyűkből

Most, hogy bejött a hideg idő, nekiültem, és átnéztem a téli holmijainkat. És mint minden évben ilyenkor, most is megállapítottam, hogy a kicsik mindent kinőttek, sapkát, kesztyűt, kabátot, tényleg mindent... A kabátokat és a jobb állapotban lévő sapkákat persze tovább tudjuk adni, de a kesztyűk mindig annyira elhasználódnak, hogy azokkal nincs mit tenni. Vagy legalábbis eddig nem volt, mert amióta Amanda oldalán láttam a kesztyűk felhasználására egy továbbgondolásra nagyon is érdemes ötletet, nem sajnáltam különösebben a kesztyűk elhasználódását és kinövés általi elalkalmatlanodását...

(No jó. Ha őszinte akarok lenni, igazából alig vártam már, hogy a kesztyűk felszabaduljanak...)

És mivel a lenti ötlethez pár kinőtt kis méretű zokni sem árt, egyből itt volt az alkalom, hogy a zoknik között is rendet tegyek... ez a kézműveskedés tulajdonképpen nagyon hasznos dolog, lássuk be :-)

Szóval, elérkezett az a boldog pillanat, amikor végre hozzákezdhettem ezeknek a kesztyűből készült figuráknak, úgyhogy kikészítettem a legfontosabb hozzávalókat: az egyujjas kesztyűket, fél zoknikat, lencsét/sárgaborsót/rizst, préselt papírgolyókat, fapálcikákat, befőttes gumikat, fekete alkoholos filctollat, pillanatragasztót, gombokat és pár apró tárgyat.

A kesztyűket a csuklórészig megtöltöttem rizzsel (de persze sárgaborsó vagy lencse is használható, vagy bármi hasonló, ami otthon van), és befőttes gumival elkötöttem.
(Ügyeljünk, hogy az ujjakba is jusson töltés.)
A papírgolyókba fapálcikát szúrtam.

A pálcikákat bedugtam a kesztyűk belsejébe (a  gumi enged ennyit). A zoknik szárait levágtam, és ezeknek a végét is elkötöttem gumival. Az így keletkező "sapkákat" a figurák fejére húztam.
Aki nem kapott fejfedőt, abból eszkimó lett, kapucnival :-)

Ezután pedig kialakítgattam a figurák végleges külsejét: a filctollal megrajzoltam az arcukat, gombokat ragasztottam a ruhájukra, és a kezükbe mindenféle tárgyat ragasztottam.

Hát ők lettek pár kinőtt egyujjas kesztyűből és zokniból... a kicsik reakcióiról még nem tudok beszámolni, mert ezek közül néhány figura az adventi naptárjukba megy majd, úgyhogy nem mutathattam meg nekik, de nagyon-nagyon bízom benne, hogy szeretni fogják őket. :-)

U. i. Nekem ez az utolsó, barna ruhás eszkimólányka a kedvencem... nagyon nagy a kísértés, hogy őt megtartsam magamnak... :-)

Kisegér palackból

A PET-palack annyira kézenfekvő anyag kézműveskedéshez, minden háztartásban termelődik belőle több üres darab, és szinte mindig a hulladékgyűjtőben végzik (remélhetőleg mindenhol a szelektívben...). Eddig még mi nem nagyon használtuk fel a barkácsolások során, azt hiszem, azért, mert valahol a szívem mélyén nem igazán tudok megbarátkozni a műanyagokkal, a természetes anyagok sokkal-sokkal közelebb állnak hozzám.

Viszont mivel tényleg egy nagyon gyakori hulladékanyagról van szó, múltkor addig forgattam egy ilyen palackot, amíg meg nem láttam benne valamit. Akkor aztán fogtam a festékesdobozomat, és... nekikezdtem :-)


Ez volt a kiinduló állapot - a szokásos tucatpalack.

Fehér akril alapozófestékkel befestettem a palackot, a kupakot pedig feketére kentem:

A fülek helyének sniccerrel két bemetszést ejtettem a palackon. Kartonból kivágtam a füleket (két nagy csepp alakot képzeljetek el), és a mintás papírból a fülek belsejének való részeket is - ezeket aztán fel is ragasztottam a helyükre. Az így elkészült fülek alját becsúsztattam a két résbe. (A papír vastagságától függ, de ha szükséges, mert elhajlanak a fülek, hátul egy keményebb meghajlított kartoncsíkkal  és pillanatragasztóval rögzíthetjük a palackhoz.)

Végül befejeztem az egérkét: szürke kartonból hegyes bajuszszálakat vágtam ki, és a kupak aljához ragasztottam pillanatragasztóval. A szemeket fekete alkoholos filccel rajzoltam meg. Kartonból kivágtam két lábat is, ezeket a palack aljára ragasztottam - ezek abban is segítenek, hogy a palack ne guruljon oldalra.
Farkincának egy spárgát ragasztottam a palack aljára, a végére meg persze kötöttem egy masnit. :-)

És ismét rájöttem a nagy igazságra, egy játék sikere abszolút nem azon múlik, mennyi pénzbe kerül... ez az egérke hulladékból lett, de a Kisebbik egyenesen szerelmes lett belé, egész nap ezzel játszott, és ezzel is aludt, sőt, még sajttal is megkínálta :-)

Papírguriga-koszorú

Egészen sokáig bírtam az elvonást, és jó ideig nem írtam vécépapír-gurigás ötletet... de ennek ezennel vége. :-) Valamelyik este azon kaptam magam, hogy felsorakoztatom magam elé az éppen aktuális gurigakészletet, és az államat a tenyerembe támasztva nézegetem őket tűnődve, hogy mi is lehetne belőlük... de mivel ez egy olyan hálás alapanyag, ami nem igényel sok tűnődést, a múzsa puszija ezúttal is gyorsan érkezett, és arra jutottam, ajtókoszorút készítek az én szeretett gurigáimból.
Most biztosan felsóhajtotok: már megint egy koszorú....? Hát igeen, de higgyétek el, ez más, mint a többi :-) 


Szóval, lefestettem a vécépapír-gurigákat akrilfestékkel zöldre - kétféle zöldre, de akkor sem lett volna semmi, ha csak egyféle színt használok.

Minden gurigát laposra tenyereltem, és egyenként négy csíkra vágtam. A darabokat aztán elkezdtem sziromszerűen összeragasztani - öt sziromból lett egy virág. (A ragasztós műveleteket célszerű ragasztópisztollyal végezni - mással is lehet, de így sokkal gyorsabb.)

Addig vágtam és ragasztgattam, amíg sok-sok ötszirmú virágom nem lett: akkor fogtam ezeket, és a belsejüket is kifestettem zöldre.

Két részre osztottam a virágmennyiséget. Az egyik kupacba néhánnyal több virágot tettem, ebből aztán kialakítottam egy koszorúformát - a virágokat ezután egymáshoz ragasztottam, a lehető legtöbb érintkező ponton.

A megmaradt virágokból szintén kört formáltam, ezeket is összeragasztottam - az előzőnél kisebb méretű koszorút kaptam ezzel.

Ezt a kisebb koszorút a nagyobbra helyeztem, és ragasztópisztollyal jó pár ponton hozzárögzítettem.

Hőre keményedő piros gyurmából csipkebogyókat gyúrtam, 100 fokon félóra alatt kisütöttem, és amikor kihűltek, felragasztottam őket a koszorúra ide meg oda.

Ezzel készen is lett a vécépapír-gurigákból készült koszorú.
Legközelebb krémszínűre festem a virágokat, és fekete bogyókat teszek rá :-)

Egy téli zoknilepke

Annyira szeretném tudni, hova tűnnek a zoknifelek! De tényleg. Hogy lehet az, hogy egy zokni a szennyesbe tevéskor még egy pár, eltevéskor pedig már csak fél?? Van valami fekete lyuk zoknifelek számára, ahova beesnek és egyszer s mindenkorra eltűnnek a mosás alatt? Vagy a mosógép eszi meg őket? De tényleg, egy ilyen aránylag nagy kiterjedésű anyaghalmaz, mint egy 28-as méretű csíkos zokni, hova tűnik el nyomtalanul térben és időben?
Néha sajnálom, hogy nem lettem fizikus, mert addig kutatnék, amíg fel nem állítanám a zokniformájú testek abszolút felszívódási törvényét, aztán élnék belőle, mint hal a vízben.
Na mindegy, fizikus már biztos, hogy nem leszek, ezt a fonalat valamikor 14 éves korom körül elvesztettem, úgyhogy kénytelen vagyok együtt élni az időről időre feleződő zoknipárok rejtélyével.

Legutóbb a Kisebbik egyik helyes kék-fehér csíkos zoknijának a fele döntött úgy, hogy eltűnik a mosógép és a szennyestartó közötti Bermuda-háromszögben, én viszont ebben a világban maradtam a megözvegyült bal zoknival, és gondoltam, ebből most már azért mégiscsak készítek valamit, hátha így megtöröm a zoknieltűnési átkot, ami erősen ül rajtam egy ideje.
Úgyhogy elővettem három különböző méretű préselt papírgolyót, és nekiláttam.

A zokni végébe dugtam a legkisebb golyót, és egy befőttesgumival szorosan rákötöttem a zoknit. Utána a közepes méretű golyót tettem a zokniba, ezt is szorosan bekötöttem, majd jöhetett a legnagyobb. A zoknit jó passzentosan rákötöttem az utolsó gumival.

Ezután a zokni szárát visszahajtottam, így olyan lett, mintha egy kis téli sapka lenne a figurán.
Narancssárga fonalból pompont készítettem, rávarrtam a sapka végére. 3 natúr gombot felvarrtam a pocakra, egy kis kéket pedig a fejre, orrocskának.

Fekete fonalból kis csillagszemeket varrtam neki, sálnak és övnek pedig két vastagabb hajgumit húztam rá.

Átlátszó műanyag fóliából (a kicsit vastagabb típusból, amit most bekötésre szoktak használni, illetve régen ilyen volt az írásvetítő fóliája) kivágtam egy szárnyformát, és fehér lakkfilccel megrajzoltam a mintáját.

Végül a szárnyat pillanatragasztóval a figura hátára ragasztottam, és gyurmaragasztóval a szekrény oldalára rögzítettem.
Az az igazság, hogy imádom :-) Persze minden dologhoz szeretet fűz, amit készítek, de ez a zoknilepke a ledvencem. Annyira szeretnivaló, teljesen odavagyok érte... Az első olyan tárgyam volt, amit nem adtam oda a kicsiknek, mert egyszerűen vérezne a szívem, ha mondjuk leszakadna a szárnya. De nagyon-nagyon néha, egyszer-egyszer nem bűn, ha megtartok magamnak valamit, ugye....?

Memóriajáték térben

Szeretjük a memóriajátékokat. Még mindig döbbenetes a számomra, hogy a Nagyobbik a maga hat, a Kisebbik pedig a maga négy évével mennyire ügyesen játssza ezeket. Ha nem figyelek eléggé, lazán megvernek :-)
A múltkor az jutott eszembe, hogy mivel a "sima" memóriajátékok már olyan jól mennek, kipróbálhatnánk, milyen, ha ezt a játékot térben játsszuk. Ehhez csak sok gyufásdobozra volt szükségünk, meg sok apró tárgyra - persze párban.

Mivel nálunk senki sem dohányzik és villanytűzhelyünk van, nagyon kevés üres gyufásdoboz keletkezik, úgyhogy kreatív boltban vettem egy adag fehér gyufásdobozt - szerencsére egyáltalán nem vészes az áruk, és így legalább nem kellett várnom a dobozkák összegyűlésére.

Összeragasztottam őket, 5x8-as szekrénykének.

Egy mintás papírral körberagasztottam a széleket.

Kihúzogattam a fiókokat, és beleragasztgattam a kis tárgyakat.
Ha szükségetek van ötletre, én a következőket használtam: mini ruhacsipeszek, söröskupakok, fanútok, kagylók, Milton-kapcsok, cérnaorsók, csipkebogyók, gombok, makkok, barackmagok, legókockák, gyöngyök, mágnesek, madzagok, levendula, függönycsipeszek, hajgumik, pénz, félbevágott parafadugók stb.

Jól összekeverve visszatettem a fiókokat, és színes papírból kis fogantyúkat ragasztottam rájuk.

Végül teszteltük a játékot: várakozáson felül lett érdekes és izgalmas. Másfajta gondolkodást igényel ez a térbeli memóriajáték, nehezebb, és nagyobb figyelmet követel, mint a hagyományos, örültem, hogy a kicsik fejét így is meg tudjuk mozgatni - bár az igazsághoz tartozik, hogy amíg mi próbáltunk akklimatizálódni az új rendszerű memóriajátékhoz, azalatt ők ronggyá vertek minket. :-) De lényeg a lényeg, mindenképpen tudom ajánlani az elkészítést, tényleg izgalmas játék lesz belőle!

Villámgyors csipeszkaspó

Egy rémesen egyszerű, tényleg kétperces ötlet következik, leírni több időt vesz igénybe, mint elkészíteni :-)

Még a múltkori mécseskészítésnél tettem félre egy kakaósdoboz fémtetejét, ez volt az alap, az ötlet pedig onnan jött, hogy a kicsik éppen azt próbálgatták, mi mindenre tudnak ruhacsipeszt felcsíptetni. Elővettem a fémtetőt, és pillanatok alatt lett egy rokonszenves kis kaspóféleségünk, amibe nyomban beletettünk egy bazsalikomot.
Gyors, egyszerű, a fémkupakon és a csipeszeken kívül semmi más nem kell hozzá, és ha úgy alakul, nyom nélkül elbontható - de azt hiszem, nálunk meglesz még egy darabig :-)


Készítsük ki a fémtetőt (szerintem egy befőttesüveg teteje is tökéletesen megteszi, legfeljebb egy fogóval beljebb kell nyomnunk a kis belső kiugrásokat) és a csipeszeket:

Egyszerűen csak csíptessük a csipeszeket körbe, egymás után, a lenti kép alapján.

És ennyi az egész, de nagyon jól mutat benne a bazsalikom :-)

Konzervdobozok megint

Amit más nőknek a cipő és a ruha jelent, az nekem a mintás papír. Mármint persze nem ezt veszem magamra, hanem amíg az előző földi javak szinte teljesen hidegen hagynak, egy különleges mintájú, izgalmas külsejű, érdekes tapintású színes papír egyszerűen teljesen elvarázsol; és míg nagyjából egy kezemen meg tudom számolni a cipőimet, a csodás-szépséges imádott papírjaim és mindenféle kreatív holmijaim több polcot megtöltenek. Én vagyok a kézműves papírok Carrie Bradshaw-ja, és ezzel még nem is mondtam sokat.

Megvannak persze a magam lelőhelyei a neten, és nemrég találtam egy webáruházat, ahol tömbökben lehet venni a csodás mintás papírokat. Persze teljesen elgyengültem, így most otthon újabb adag gyönyörűséges alapanyagom lett mindenféle színes papíros dolgok készítéséhez. És mivel összegyűlt pár darab konzervdoboz, most ezeket vontam be az imádott papírjaimmal – szerintem olyaaan szééépek lettek... és végre külön, típusonként fogom tudni tárolni ezekben a Nagyobbik gigantikus írószerkészletét, azaz a ceruzáit, filctollait, zselés tollait, csillámos filceit, zsírkrétáit, ollóit, ragasztóit, lyukasztóit... hmmmm, nem is tudom, kire üthetett ez a gyerek :-)

Alátét borosdugókból

Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül a borosdugó-gyűjtési mániámmal. De persze kit ne fognának meg ezek a kis parafa hengerek, amelyek mindegyike egyedi a beleivódott vörösborfolttól, az egyszerűbb vagy éppen cirkalmasabb felirattól, a különféle méretektől és drapp-barna színárnyalataitól... lényeg a lényeg, én jó ideje gyűjtöm őket, és hol ezt, hol azt készítek belőle, attól függően, mire száll meg épp az ihlet.

Pár napja a tűzrakóba raktuk össze a felesleges fadarabokat, és ezek között megtaláltam egy szép, vörösesbarnára festett, rövidke lécdarabot, amelyet még a homokozó készítésekor tettünk félre. Sajnáltam a tűz martalékának hagyni ezt a helyes fadarabot, azt éreztem, ha őt és a kedves parafadugóimat közös nevezőre hozom, lehet még belőlük valami.
Lett is - edényalátét a forró tepsik, tálak és lábosok alá, és rögtön megszerettem, ahogy készen lett. Ez sem volt egy kimondottan fárasztó vagy hatalmas munka, úgyhogy már gondolkozom egy parafadugókból készült laptop-alátéten is.... :-)


Ehhez a mostani barkácsoláshoz csak a dugókupac, a fadarab, egy éles kés, egy vágódeszka és egy ragasztópisztoly kellett.

A dugókat egy éles késsel (szigorúan a vágódeszkán) hosszában félbevágtam.

Ezután a ragasztópisztoly segítségével elkezdtem felragasztani a felezett dugókat a lécre.

Ezzel gyorsan készen is lett az alátét: az én véleményem az, hogy nagyon látványos darab, plusz mosolyogtatós lesz látni, amikor a vendégek majd böngészik a dugók feliratait. Szerintem még igazán nem késő, hogy Ti is elkezdjetek dugókat gyűjteni :-)

Falikép papírgurigákból

Említettem, hogy a Kifőztük szeptemberi számában én is kaptam egy oldalt. Aki követi a blogot, az tudja, hogy vonzódásom a vécépapír-gurigák iránt töretlen és olthatatlan.... Ezért amikor a cikket terveztem, valahogy egyértelmű volt, hogy papírgurigás témájú ötletről fogok írni, ráadásul ez az az alapanyag, ami tényleg mindenhol megtalálható. Szerettem volna valami igazán dekoratívat készíteni - majd Ti eldöntitek, hogy ez sikerült-e. :-)

A lenti leírás tehát megtalálható a Kifőztük szeptemberi számában - érdemes elolvasni az újságot, szuper recepteket találhattok benne.

Amire szükségünk lesz a papírgurigákból készült képhez: sok üres papírguriga, fekete akrilfesték, képkeret, hobbiragasztó vagy pillanatragasztó.

Első lépésként a papírgurigákat ellapítjuk, és négy egyenlő csíkra vágjuk (ha vécépapír-gurigákat használunk). A darabok nagyját meghagyjuk sziromformájúnak, és egymás mellé helyezzük őket, hogy virágokat alakítsunk belőlük.

Néhány darabot az egyik hajtásnál vágjunk el, és húzzunk át párszor az ujjaink között – ezekből lesznek a szárak.
Hat-nyolc darabot ismét vágjunk el az egyik hajtásnál, és tekerjük őket szorosan az ujjunk köré – ezekből készülnek majd a csigaformájú levélkék.

A munkafelületen készítsük el az elemeket. A virágok kialakításához ragasszuk össze a szirmokat, öt, hat vagy hét darabból, tetszés szerint.

 

Állítsuk össze a képet: a képkeret egyik sarkába ragasszunk egy három sziromból álló formát, és ebből indítsuk el a képünk kialakítását, míg csak teljesen ki nem töltjük a keretet.

A kerethez mindenhol gondosan ragasszuk oda az elemeket, és egymáshoz is rögzítsük őket a ragasztó segítségével.

Az egész kompozíciót fessük le tetszőleges színűre, vigyázva arra, hogy a csíkok mindkét oldalát fedje a festék. Ha a feketét választjuk, a keret lefestése után olyan lesz a képünk, mint egy kovácsoltvas alkotás.

A fadoboz meséje

„A céges ajándékként kapott fa bortartó doboz már régóta hevert a mindent elnyelő garázsban. Ha éppen nem tettek a tetejére semmit, csendesen szemlélődött a félhomályos helyiségben, és nagyokat tüsszentett, ha már túl sok por szállt rá. Éjszaka pedig álmodott. Néha rémálmai voltak, mert attól félt, a kerti tűzrakóban végzi egy szalonnasütés előtt…. máskor viszont gyönyörű képeket rajzolt elé a sötét arról, hogy új életet kezdhet megtisztítva, lefestve, átalakítva. A garázsban heverő tárgyak közül azonban csak egy-kettő akadt, amelyik bekerülhetett a házba, ez rendkívüli szerencsének számított. Amikor valamelyikük mögött mégis becsukódott a befelé nyíló ajtó, a többiek vágyakozva néztek utána, majd újra visszasüppedtek a csendesen egyforma, nézelődő napok sorába.

A bortartó doboz azonban sosem tudott igazán lemondani az új élet reményéről. Várt, csak várt kitartóan…. míg egy kora őszi napon egyszer csak nyílt az ajtó, lépések zaját hallotta, egy kéz felemelte, és bevitte a házba. A fadoboz minden apró szálkáját boldogság járta át, mert tudta, itt az idő: eljött az új fejezet az életében – még nem tudta, mi történik vele, de remélte, hogy megbecsült tárgya lesz a háznak. És aztán…”

Ha egyszer mesét írnék erről a bortartó fadobozról, valahogy így kezdeném. És hozzátenném azt is, hogy ez egy igaz történet... Ezt a szép, natúr dobozt is azért tettem félre annak idején, hogy majd készítek belőle valamit, mert ennél is éreztem, hogy olyan jó alapanyag lesz valamire - és most eszembe jutott egy ötlet, ami a formáját tekintve nagyon is kézenfekvő: elhatároztam, hogy kulcstartó szekrénykévé alakítom.


Így nézett ki a fadoboz, még poros alapállapotában:

Fehér alapozófestékkel átfestettem egy (de vastag) rétegben.



Itt jött a kreatív szakasz: megfestettem a levendulás mintát. A szárhoz világosabb és sötétebb zöldet használtam váltogatva. A virágokat megfestettem lilával, majd száradás után a térhatás kedvéért egy picit halvány fehérrel megmintáztam itt-ott a lila virágfejeket.
Az öregítés kedvéért (persze nem magamat, a dobozt) sok vízzel elkevert barna festékkel csak simán ujjal csíkokat maszatoltam mindenhova a dobozra (itt nagyon jól ki lehet élni a gyerekkorból bennünk rekedt, fehér felületekre mázolós hajlamot :-) ).
Amikor megszáradt, fekete alkoholos filccel a levendula latin nevét (Lavandula) ráírtam a festés alsó részére pár helyre, és ezzel a festős rész be is fejeződött.

A dobozomat egy vágódeszkára fektettem, és hat kisebb méretű, fekete szöget vertem a hátlapba. Egy ilyen doboz éppen annyira vastag, hogy a szög nem jön ki a túloldalon, de jó erősen benne marad a hátlapban.
(Rendes fémakasztó becsavarásával persze sokkal profibb lett volna a dolog, de ilyenem nem volt itthon, és szerintem a szög is megteszi....)

 

A felakasztást elég egyszerűen oldottam meg, erre is biztos van szakértőbb megoldás, de funkcionálisan ezzel sincs gond: a doboz hátuljába vertem két szöget (a két szélébe, egy szintre), és ezeken áthúztam egy drótot.

Úgyhogy felakasztottam, és feltöltöttem a kulcsokkal. Olyan helyre került, hogy minden belépő látja - szeretném hinni, hogy ez a régi kis doboz most jól érzi így magát.