Kifli és levendula

Kép konyhai eszközökből

2012-03-06T04:57:00.001+01:00

Egyszer régen, sok-sok évvel ezelőtt volt egy falinaptáram, amelynek a képei egészen egyszerűen csak konyhai eszközök voltak - minden hónapban négyzet alakban elrendezve sokféle konyhai dolog. Nagyon tetszett, és valahogy egyszer s mindenkorra beleragadtak a fejembe a képek - biztos ti is jártatok már így...

Legutóbb akkor idéződött fel bennem az egész, amikor egy áruházban elmentem egy kupac leértékelt 2012-es naptár mellett. Meg is álltam, és olyan hosszasan meredtem a naptárakra, hogy végül odajött az eladó, és megkérdezte, melyiket kérem. Mondtam, hogy egyiket sem, csak intenzíven inspirálódtam - szegény, azt gondolhatta, egy újabb hibbant, akinek kiszivacsolta az agyát a plázázás... pedig ott és akkor tényleg csak az futott bennem végig, hogy de szép is volt az a régi naptár - milyen gyönyörű régi konyhai eszközök voltak a képein - de jó lenne, ha én is tudnék ilyen képeket készíteni - de ennyi selejtes és régi konyhai izém nincs is otthon - de talán anyunak van? - ha lenne, akkor készíthetnék ilyen képet - de akkor már nem is fotót, hanem egy igazi 3D-s képet - és ezen a ponton lépett közbe az eladó, úgyhogy a folytatást már otthon gondoltam ki. Azonnal meg is kértem anyukámat, selejtezzen egy kicsit a konyhaszekrényben, hátha az övéivel és az enyémekkel együtt összejön egy képrevaló...

Összejött, úgyhogy már csak egy képkeret kellett a megvalósításhoz - vettem is egy leértékelt darabot, amellyel valószínűleg a fantasztikusan bugyikék színe miatt nem tudott azonosulni senki -, de engem persze ez nem zavart, mert hát ugye mi egyébre is lenne való a fehér akrilfesték, ha nem erre? :-)

Úgyhogy amikor összegyűltek a kis régi konyhai mindenfélék, neki is láttam a kivitelezésnek.

A lényeg az volt, hogy aránylag kis méretű tárgyak legyenek, ezért a következőket készítettem ki: derelyevágó, kicsi sajtkés, egy fél teatojás, egy görbe és rozsdás habverő, egy szintén rozsdás, kiszakadt teaszűrő, egy rendkívül impozánsan dekorált fakanál, egy zöldséghámozó, egy sosem használt kiszúróforma, valamint egy kiskanál.

Aztán fogtam a kékséges keretet, kivettem belőle az üveget, és ecsettel és fehér alapozó akrilfestékkel átfestettem a keretet és a hátlapot fehérre, majd száradás után át is fújtam az egészet fehér akrilspray-vel.

Ilyen volt festés előtt:

És ilyen lett utána:

Megvártam, amíg tökéletesen megszáradt a festés, majd pillanatragasztóval egyenként felragasztottam a keret hátlapjára a kiválasztott tárgyakat.

Amikor szépen odarögzültek a tárgyak, az egészet lefújtam a fehér akrilspray-vel, két rétegben:

Ezzel el is készült ez a különleges "kép". Igazából bármilyen tárgyakkal megvalósítható, nem kell feltétlenül konyhaiaknak lenniük - például gyerekjátékokkal is érdekes és kedves látvány lehet, azt hiszem, egyszer ki is fogom próbálni. :-)

Bréking - színes-mintás kartonok szuper áron!

2012-03-05T16:00:00.000+01:00

Egy kis reklám az Aldinak: múlt vasárnaptól - március 5-étől - a készlet erejéig (= legfeljebb pár napig) kaphatóak náluk gyönyörű színes-mintás kartontömbök, nagyon-nagyon jó áron.
26 db 24x34 cm-es különféle színű-mintájú karton van egy tömbben, 1299 Ft-ért - a hasonló kartonok a hobbiboltokban sokkal drágábban kaphatók.

Négyféle csomagot lehet most venni az Aldiban, mind különböző mintájúak, és vannak origamipapír-csomagok is: ugyanezeket a mintás papírokat tartalmazzák, csak 100 db-ot, 15x15 cm-es méretben.

Ha valamikor vettetek volna mintás kartonokat, most tegyétek meg, mert ennyiért most igazán megéri... én is elrohantam rögtön venni mindegyikből, és most nagyon örülök neki. :-)

Az értékes információért ezer köszönet Kishalának! :-)

Guriganyuszi

2012-03-05T05:32:00.005+01:00

Hagytam egy kis tisztességes időt eltelni a legutóbbi vécépapír-gurigás ötlet óta, de sajnos, nem bírom tovább. :-) Hiszen ismertek, és tudjátok, ez az én titkos (na jó, már nem annyira titkos) szenvedélyem, a gurigákból történő VALAMIK készítése.

Legutóbb a közelgő húsvét miatt vettem elő az én drágaságos gurigáimat, és szöszmötöltem belőlük egy nyuszis dekorációt - ismét egy gyerekekkel elkészíthető dolgot gondoltam ki, mert sokkal jobb együtt készülni a húsvétra, ráadásul ez nagyon gyorsan és egyszerűen legyártható. Ha nincsenek otthon éppen olyan kiegészítő alapanyagaitok, amelyek a leírásban vannak, könnyen lecserélhetitek bármi másra: a zseníliadrótokat sima kartonra, a zseníliagolyókat egyszerű vattából formált gömböcskékre vagy akár ezt is kartonpapírra - guriga viszont mindenhol akad szép számmal, ebben biztos vagyok... :-)

Először is tehát vegyük elő a gurigákat, és fessük be őket fehérre:

A zseníliadrótokat hajtsuk meg fülformájúra, és pillanatragasztóval ragasszuk be a gurigák belsejébe, felülre.

Alkoholos filccel rajzoljuk meg az arcokat:

Ezután pillanatragasztóval rögzítsük a mancsokat és a lábakat. Én még ragasztottam a nyakukba selyemszalagból készült masnikat is, meg göndör szöszöket a fülek tövébe. :-)

A nyuszik ezzel tulajdonképpen készen is vannak.
Én még egy kicsit továbbgondoltam ezt a húsvéti dekorációt - fogtam egy üres actimeles palackot, és a tetejét levágtam egy késsel:

A palackot belecsúsztattam a guriga belsejébe:

A palackot megtöltöttem vízzel, és tettem bele pár szál miniborostyánt és százszorszépet.

Az eredmény pedig egy helyes külsejű húsvéti nyuszi, akinek még tavaszibb kinézete lesz a pocakjában lapuló virágok miatt... :-)

Quilling

2012-03-04T05:35:00.000+01:00

Ismerkedem ezzel a technikával, borzasztóan tetszik... csak hát sajnos ez nem az a dolog, amihez félóra elég lenne, pedig csodaszép kreációkat lehet alkotni vele, elég csak rákeresni a "quilling" szóra a Google segítségével.

Még hónapokkal ezelőtt vettem egy alap csíkkészletet, de egészen idáig nem nyúltam hozzá, mert valahogy nagyon bonyoultnak tűnt. Pár nappal ezelőtt mégis rászántam magam, hogy kibontsam a kis csomagot, és elkészítsem az első körtekercseket.... hát, ha lesz valamikor sok-sok-sok időm, akkor ennek egy részét mindenképpen erre fogom fordítani, mert nagyon egyszerűen lehet hihetetlen szépségeket alkotni vele. Én persze ebben a tudásban még sehol sem tartok, de amiket készítettem, azokat nagyon szeretem - kérlek, ne nézzétek túl kritikusan őket. :-)

Gyönyörű vasárnapot kívánok Nektek!

Iskola előtt

2012-03-03T05:11:00.011+01:00

Mostanában iskolai nyílt napokra járunk, osztálytermekkel, nevelési programokkal, tanító nénikkel ismerkedünk, mindezt azért, mert a Nagyobbik szeptemberben iskolába megy.
Miközben próbálunk "jól dönteni", mérlegelni, előny-hátrány oldalakat egybevetni, van bennem valami furcsa, megfogalmazhatatlan érzés az egész folyamattal kapcsolatban. Miközben a padokban, kis székeken ülünk, látom magam előtt azt a pillanatot, ahogy az orvosom felemelte azt a 3 kg 20 dekás kis rózsaszínes-szürkés csomagot, én pedig csak néztem őt, és próbáltam megérteni, hogy megérkezett végre, mostantól új életet kezdünk - anya lettem.

Szeptemberben iskolába megy, és én mégis csak arra tudok gondolni, ahogy sétáltam vele éjszaka a kórház folyosóján, ahogy néztem magam mellett ismerős-ismeretlen arcocskája körvonalait az éjszakai lámpa halványan derengő fényében. Próbáltam megetetni, nagyon ügyetlenül, de mégis azzal az ösztönös, ősi tudással, ami minden újdonsült anya sajátja... simogattam azokat a lehetetlenül apró, végtelenül törékenynek látszó ujjacskákat, szívtam magamba a pici, pelyhes hajszálak illatát, és vártam, hogy felfogjam végre, ő az enyém, az én kisbabám...

Aztán hazavittük... első este otthon. Az apja két kezében elfért, és most is látom azt a tekintetet, ahogyan nézte párnapos kislányát. Amikor letettük aludni, emlékszem, nagyon csendesen ültünk egymás mellett a kanapén, tele sok apró bizonytalansággal, de valami kimondhatatlan összetartozásban.

Majd lassan belejöttünk mindannyian - a Nagyobbik sokkal előbb, mert mindig is tündéri volt, mi pedig ismerkedtünk a folyton előkerülő új fogalmakkal, fogzás, hozzátáplálás, elválasztás, ilyen-olyan oltás... jöttek az első szavak, az első kérdések, a kinőtt ruhák sokasodó kupacai. A szerzett sebecskékre adott gyógyító puszik, az első magasláz-ijedtség, a rosszat álmodáskor szorosan átölelés...

És óvodás lett, egyre okosodó, szép kisnagylány, berajzoltunk mindenhova textilfilccel a perec jelet, izgatottan mentünk az első szülőire, beszoktatás, első bent alvás, első óvodai ünnepség, első évzáró... Teltek az évek, és egyszer csak ott ülünk egy iskola osztálytermében, leendő tanító nénikkel szemben, és egyszerre érzek büszkeséget, hogy nahát, már ekkora a mi okos kislányunk, és félelmet, hogy nahát, már ekkora a mi okos kislányunk... és újra ott vagyok a kórház fertőtlenítő-szagú éjszakájában, az én első kisbabám mellett, ugyanazzal a szívből jövő, valahova az égbe küldött könnyes köszönettel azért, hogy a miénk lett....

Szélharang konzervdobozokból

2012-03-02T04:31:00.002+01:00

Természetes, hogy a kiürült konzervdobozokat külön gyűjtjük, egyrészt mert szelektív kukába tehetők, másrészt pedig a kedvenc alapanyagaim sorába tartoznak, ezerféle dolog készíthető belőlük. Gond csak akkor van, amikor a Kisebbik megtalálja a konzervdobozokat, és Lars Ulrich-ként püföli őket hosszabbnál is hosszabbnak tűnő ideig... múltkor, miután lenyomott egy újabb ilyen improvizatív és túlzott akusztikájú koncertet, a végére elfáradt (én is), és csak csendesen ütögette egymáshoz a konzervdobozokat. Meg is lepődtem, hogy milyen kellemes hangja is tud lenni ezeknek, sőt, egészen olyan érzésem volt, mintha alpesi tehénkolompot hallgatnék, legalábbis az előtte lévő metallicás futamokhoz képest. :-)
És mivel olyan helyen lakunk, ahol rendszeres látogató a szél, arra gondoltam, készítek a konzervdobozokból egy szélharangszerű dolgot... remélem, a mi apró dobosunk nem fog érte neheztelni. :-)

Kikészítettem jó pár különböző méretű konzervdobozt:

Egy célszerszámmal (sajnos fogalmam sincs, hogy hívják - úgy néz ki, mint egy csavarhúzó, de a vége hegyes, és kalapáccsal kell ráütni, hogy átlyukassza a fémet) lyukasszuk ki mindegyiknek az alját, éppen középen.

Alapozó akrilfestékkel kenjük le őket:

Fessük át őket egy kiválaszott színre (én a farmerkéket választottam):

A nagyobb konzervdobozokba tehetünk "harangnyelvet" is: kiskanalakat kössünk fel vastagabb fonalra.

Kössük fonalra a konzervdobozokat is (duplán vett fonalat húzzunk át a lyukon, és alul csomózzuk meg, vagy a nagyobbaknál a kanalak zsinórjával függesszük fel, csomózással).

És már csak az van hátra, hogy egy kupacba kössük az összes szálat, és felakasszuk a szélharangot valahova, ahol szabadon tudnak egymáshoz ütődni a dobozok a szélben.
Nagyon kellemes és alpesi réteket idéző hangja van... :-)

Alufóliából készült rózsák

2012-03-01T05:01:00.006+01:00

Az az igazság, nagyon nem vagyok jóban a művirágokkal, sőt, igazából esküdt ellensége vagyok az összesnek - de most mégis valami ilyesmiről fogok írni, mert ezek a virágok nagyon másak... a legjobb bennük, hogy nem akarják magukat igazinak mutattatni, és közben olyan egyszerűen szépek - ráadásul nagyon gyorsan elkészíthetők. Rendkívül érdekes külsejű dekoráció válhat belőlük akár még egy esküvőn is, de egy iskolai, anyák napjára készült ajándékként is megállja a helyét - a lényeg, hogy ne művirágként, hanem kreatív alkotásként nézzük ezeket a rózsákat, mert hát azok is.... :-)

Az elkészítésük tényleg nem ördöngösség, még a gyerekek is el tudnak vele boldogulni - és semmi más nem kell hozzá, mint egy tekercs alufólia és opcionálisan egy fehér akrilfestékspray.

(Sőőőőt, szerintem még azoknak is menne, akik sem nők, sem lányok, sem gyerekek... úgyhogy magatokat a kreatív dolgokhoz kétbalkezesnek tartó kedves férfi olvasóim - próbáljátok ki és lepjétek meg vele a kedveseteket! Itt és most garantálom a próbálkozás sikeres fogadtatását. :-) )

Először is vágjunk le az alufóliából egy kb. 40 cm hosszúságú darabot, majd hajtsunk fel belőle egy kb. 7 cm-es csíkot:

Fordítsuk meg a fóliát, hogy a hajtásos rész felülre kerüljön. A rövidebbik oldalon hajtsunk be egy 1 cm széles csíkot, majd ezt még egyszer hajtsuk be:

Ezt a csíkot kezdjük el befelé tekerni az alsó, egyrétegű részen - ez lesz a rózsa a szára. Ahogy tekerjük, a felső, dupla rész is elkezd majd tekeredni, de kevésbé szorosan - ebből lesz a rózsa feje.

Tekerjük, míg szépen ki nem alakul a rózsaforma - a szárat időről időre gyűrjük össze, hogy vékony legyen, a virágfejet pedig igazgassuk "rózsásra". Ha az alufólia végére értünk, alaposan sodorgassuk meg a szárat, hogy merev legyen.

Készítsük el az igényeinknek megfelelő mennyiségű virágot (egy kerek csokorhoz 7 db rózsa kell).

A virágokat fújjuk le itt-ott fehér akrilspray-vel - a lényeg, hogy a fémes szín sok helyen kilátsszon.

Ezután már csak el kell rendezni őket: én egy fehér virágcserépbe helyeztem a csokrot, és tavalyi levendulaszárakat és rozmaringágakat tettem melléjük.

Kicsi gyerekek kezétől tartsuk távol a rózsákat, mert egy pillanat alatt kétdimenziósra gyűrik :-) de ettől eltekintve egészen strapabíró dekoráció, mivel az alufólia könnyen kiigazítható akkor is, ha eldeformálódnának a virágok.

Húsvéti előhangulat

2012-02-29T04:56:00.008+01:00

Tegnap tényleg betelt a pohár. Hó. Ilyenkor. Két nappal március előtt. A ragyogóan napfényes hétvége után. Hát erre egyszerűen szavak sincsenek. Szóval most aztán tényleg azt érzem, részemről tudomást sem veszek többé a télről, mert hát mindennek van határa, igaz? Amikor az ember lelkében bomlanak a rügyek, dalolnak a madarak és nyílik a hóvirág, olyankor igazán rémesen tapintatlan dolog a természet részéről bevillantani egy ilyen egész napos havazást. Úgyhogy csakazértis kizárólag a tavasszal vagyok hajlandó most már foglalkozni. Dühömben elővettem egy műanyag tálcát, bosszúsan ráhajigáltam pár kivágott figurát, és morcosan felakasztottam a falra - a tél pedig ezt akár hadüzenetnek is felfoghatja a részemről. Na! :-)

Ha van kedvetek, készítsetek ti is télkipateroló képet, remélem, hogy az együttes erő hatékony lesz a dacos téllel szemben... Ez akár gyerekekkel is könnyen-gyorsan kivitelezhető, hiszen csak papírból kell kivágni hozzá a részeket, és máris készen lesz egy vidám húsvéti csibés-tojásos falidísz, amitől legalább a lakásba beköszönt a tavasz - és remélem, nem kell már sokat aludni a tényleges kizöldüléshez sem.

Én egy ilyen műanyag tálcát használtam fel (de a legegyszerűbb eldobható papírtálca is tökéletes hozzá):

Színes-mintás papírokból kivágtam sok levélformát:

Gyurmaragasztóval felrögzítettem a formákat a tálcára:

Zöld papírból cikkcakkos fűcsíkokat vágtam ki, ezeket is gyurmaragasztóval tettem fel:

Majd kivágtam pár tojásformát is, ezeket "elrejtettem" a fűben. Piros és fekete filccel szemet és csőrt rajzoltam a csibéknek, a tálca hátuljára ragasztópisztollyal spárgahurkot erősítettem, és ezzel készen is lett a csakazértis tavaszos villámkép. :-)

Kugli az asztalon

2012-02-28T04:53:00.005+01:00

Múltkor a japán babákról írt bejegyzésem kapcsán Zinaida írt egy fantasztikus ötletet, amire teljesen rá is kattantam: konkrétan azt, hogy az Actimel ivójoghurt kis fehér palackjai nagyszerű alapanyagot jelentenek különféle figurák készítéséhez. Azóta a barátaim gyűjtik nekem ezeket, úgyhogy már egészen szép kis mennyiség gyűlt össze a 10-12 cm magas fehér műanyag palackokból.... ezért hétvégén, amikor azt éreztem, jó lenne valami együtt játszható dolgot készíteni a kicsiknek, mindenképpen ezekből akartam kiindulni.

Ahogy pakolgatni kezdtem a kis palackokat az asztalon, négyzet alakban kirakosgattam egy párat, és abban a pillanatban megláttam a lehetőséget bennük. :-)

Úgyhogy kikészítettem 9 actimeles palackot magam elé, melléjük pedig 9 papírgolyót, és nekiláttam.

A palackok szájának peremét végigkentem pillanatragasztóval, rájuk helyeztem a papírgolyókat, és befőttes gumival rögzítettem száradásig.

Ezután fogtam egy tekercs piros szigetelőszalagot, és mindegyik figura nyakát körbetekertem velük. Kivágtam a lelógó sálszerű részeket is, ezeket is felragasztottam.

Pillanatragasztóval egy kevés fonalból hajat ragasztottam a babáknak.

Piros és fekete alkoholos filccel megrajzoltam az arcokat, valamint a gombokat:

Végül pedig kerítettem egy darab fehér négyzet alakú kartonpapírt, és felpöttyöztem rá a bábuk helyét.

Elővettem egy nagyobb hungarocell golyót, és így összesen félórai munkával készen is lett az asztali kuglijátékunk :-)

Nagyszerűen bevált a célnak megfelelően is, de megint úgy jártam, mint kb. mindennel - az alapos kipróbálás után a kicsik elhurcolták az összes kuglit, és a szobájukban többgenerációs családi házat építettek dobozokból a kuglinagymamának, a kuglinagypapának, a kugliapunak, a kuglimamának, a kugli-unokatestvéreknek, a kugligyerekeknek... úgyhogy ezek szerint ez egy töbfunkciós játék lett - éljenek a joghurtos palackok :-)

Könyvtartó

2012-02-27T05:10:00.004+01:00

Mindig van egy könyv, amit éppen olvasok. Persze, változó, hogy milyen gyorsan jutok el a könyv végére, van, amikor egy nap alatt kiolvasom, és van, amikor jó pár napig hever itt-ott a házban. Mivel folyton rohanok, a könyveket általában csak úgy leteszem kinyitva ott, ahol éppen tartok... ismertem valakit, aki ettől például falra mászott, és egyfolytában azt magyarázta nekem, a könyveket be kell csukni, és azért vannak a könyvjelzők, hogy megjelöljük, hol tartottunk, mert a könyvnek fáj, ha így kinyitva kell tengődnie.
Ekkor jöttem rá, hogy a világ két részre osztható: a könyvjelzősök meg a nem könyvjelzősök táborára. Én egyértelműen nem könyvjelzős vagyok - néha próbálkoztam ezzel-azzal, áruházi blokkal, félbehajtott vécépapír-darabkával, hajcsattal, szóval ami éppen a kezem ügyébe került, de gyanítottam, könyvpártoló ismerősömnek ezek sem merítenék ki a "könyvjelző" fogalmát, a könyvek pedig csakhamar megintcsak félbehajtva, arccal lefelé hevertek az éjjeliszekrényemen.

Kénytelen voltam belátni, nekem ez a megoldás tetszik. Próbálok arra gondolni, a könyvek arra vannak, hogy olvassuk őket, de azért egy kicsit nyom a lelkismeret, amikor így látom őket lecsapva. Pár hónappal ezelőtt egy designoldalon láttam egy ék alakú csodaáramvonalas tárgyat, aminek éppen az volt a funkciója, hogy rá lehet helyezni a kinyitott könyvet, és így mégis méltó körülmények között pihen a könyv a következő olvasásig. Tetszett az ötlet, de mivel a minimalista tárgyak esküdt ellensége vagyok, nem foglalkoztam többet vele - amikor viszont ma a babakönyveket válogattam ki a gyerekkönyvek közül, és találtam egy belül nagyrészt megevett, viszont teljesen ép borítójú, néhány kartonlapból álló Babart, váratlanul eszembe jutott az a spéci designtárgy meg az ő hasznos funkciója - és nekiláttam, hogy elkészítsem az én könyvbarát tároló megoldásomat.

A könyv mellé kerítettem egy fadobozt:

A dobozt lefestettem krémszínű akrilfestékkel.

A doboz két felső párhuzamos élét vastagon bekentem pillanatragasztóval, és a könyvet kinyitva rányomtam pár percig, míg teljesen oda nem tapadt. (Könyv hiányában nagyon kemény kartont érdemes használni.)

A könyv tetejére fehér hullámkartont ragasztottam, majd körbevágtam, pontosan a könyvtető méretére.

Színes papírból és hullámkartonból kivágtam az ablakot, ajtót és a virágládát - ebbe ragasztottam egy kis levendulát is. :-)

És ezzel készen is lett a könyvtartó házikó. Tényleg nagyon praktikus, a félbehagyott könyvet csak ráteszem a tetejére, és mégsem hányódik így erre-arra... én rátettem az éjjeliszekrényemre, és később még arra is rájöttem, a padlástérben zsepit is tarthatok - úgyhogy ez egy igazi 2:1 könyvkímélő megoldás. :-)

U.i.: Akármilyen jó megoldás, mégis megintcsak arccal lefelé porosodnak a könyveim... mert a Kisebbik még aznap lecsapott a könyvtartóra "Jaj, de nagyon édes babaházikó!" felkiáltással, és azóta a padlástérben teáztatja a Playmobil-figurákat.... de legalább a jó szándék megvolt bennem. :-)

Szőnyeggombázás

2012-02-25T05:18:00.002+01:00

Néha egy ötlet egészen váratlan hatásokra születik. Múltkor például üldögéltem a szép zöld szőnyegünkön, a kimosott ruhákat szortíroztam, aztán mivel elzsibbadt a lábam az üldögéléstől, nézelődtem egy kicsit, várva, hogy a bizsergetős hangyák elhagyják végre a talpamat. És ahogy ott nézelődtem, megállapítottam, hogy a zöld szőnyegünk abból a szögből pont úgy néz ki, mint egy mező, és már csak a gombák meg a katicák hiányoznak róla...

Szóval amikor a zsibi kiállt a lábamból, mentem, és tettem a kötelességemet. :-)

Először is kerítettem egy felesleges cd-t és egy darab rongyot.

A rongyot összehajtogattam úgy, hogy nagyjából félgömböt formázzon. Ráhelyeztem a cd-re, és ezt celluxszal sokszor körbetekergettem, jó szorosan, ezzel is tovább formázva a félgömböt.

Kerítettem egy fehér anyagot (konkrétan egy régi textilpelust). Ráfeszítettem a félgömbre, és alul egy gumival szorosan elkötöttem. A felesleges anyagot levágtam.

Fogtam egy kiürült és tisztára mosott kis Actimel (joghurtos) műanyag palackot, a tetejére körben pillanatragasztót nyomtam, majd belecsúsztattam a pelusvéget, a cd-t pedig jól rányomtam, hogy megfogja a ragasztó.

Vágtam piros papírból néhány kört, és felragasztottam őket a kalapra.

Egy zöld papírcsíkot bevagdostam, és ezt is felragasztottam körben a kis palack aljára.

Alkoholos filccel megrajzoltam az arcát, és ezzel el is készült a gomba. :-) Rátettem a zöld szőnyegre, és annyira, de annyira édes látvány.... elhatároztam, még készítek párat, különböző magasságokban, és gombamezővé alakítom a zöld szőnyeget. De húsvétra készülődős dekorációnak is igazán megteszi... :-)

Hangszerek házilag

2012-02-24T05:20:00.004+01:00

A hétvégi szülinapi bulin nagy sikert aratott az a jelenet, amikor házilag készített "hangszerekkel" adták elő a gyerekek a Boldog szülinapot c. örökbecsűt. Az igazsághoz ugyan lényegesen közelebb állnék akkor, ha hangszerek helyett inkább zajkeltő eszközöknek titulálnám az említett tárgyakat... de persze a gyerekek nem ragaszkodtak a tökéletes hangzáshoz, és tényleg nagyon vicces hangokat tudtak előcsalni a pár perc alatt elkészített eszközökből, totálisan dallam- és harmóniamentesen. :-)

Mivel többen írtátok, hogy szívesen megnéznétek ezeket, következzen közülük néhány, bár igazából semmi különös nincs bennük, és valószínűleg ti is számtalanszor készítetettetek hasonlókat - de azért ez mindig jó móka.

A "hangszerek" elkészítése nagyon jó program lehet a gyerekekkel egy esős délutánon vagy akár egy egyszerű kézműveskedés jegyében is. Nagyon mosolygtatós látvány, amikor rájönnek arra, hangszereket nem csak boltban lehet venni... itt nálunk érdekes volt látni, ahogy a gyerekek némelyike teljesen megdöbbent azon, milyen hangokat lehet kicsalni hétköznapi tárgyakból.

Fontos, hogy az alapanyagok tökéletesen átlagos, minden háztartásban megtalálható tárgyak - szerintem azok a barkácsolások a legjobbak, amelyek nem igényelnek plusz vásárlást... így aztán semmi akadálya annak, hogy létrejöjjön egy spontán, egészen rendkívüli hangzásokat produkáló zenekar - bárhol, bármikor :-)

A mi hangszereink többek között ezek voltak (az elnevezések között persze fantázianevek is vannak):

1. Hárfa
Egy egyszerű képkeret kell hozzá és pár befőttes gumi - itt fontos, hogy a gumi a lehető legpasszentosabb legyen - minél nehezebben bírjuk felerőltetni a keretre, annál erősebb lesz a hang, amit pengetéssel tudunk kicsiholni belőle. :-)

2. Pénzcsörrentős ütős hangszer
Egy egyszerű, régi fémdobozkába tegyünk pár pénzérmét, aztán csukjuk be. Ha egy kis fakalapáccsal (vagy bármilyen jellegű ütővel) megütögetjük, minden ütésnél megcsörrennek belül a pénzek, és hozzá koppan a doboz teteje is - nagyon jól hangzik.

3. Csörgettyű
Vágjunk le pár spárgadarabot, és erős ragasztóval ragasszuk be két-két söröskupak közé. Ha van már így jó pár szálunk, kössük őket egy botra. Amikor megrázzuk a botot, és összecsörrennek a kupakok, kifejezetten kellemes hangja van, az egyik kedvencem. :-)

4. Ritmusdob
Két műanyag tányér közé szórjunk be két marék rizst, aztán a képen látható módon "varrjuk össze" a két tányért. (Egyszerűbb dolgunk lesz, ha varrás előtt pár ponton ragasztóval egymáshoz rögzítjük a tányérokat, így nem fognak elmozdulni varrás közben.)

5. Dobszerkó
Türelmes fülű családba ajánlott... Különféle méretű fémdobozokat (sütis, konzerv stb.) ragasztópisztollyal rögzítsünk egymáshoz, adjunk a gyerek kezébe két fakanalat, aztán fülünkre tapasztott kézzel nagyon gyorsan fussunk el jóóóó messzire. :-)

6. Tölcsérkürt
Abszolút zéró munka. Egy kifejezetten nagy méretű műanyag tölcsér kell hozzá, erre rátapadva kell dudulni a szükséges dallamot - sokkal jobban hangzik, mint gondolnánk :-)

7. Zörgődoboz
Ez is végtelenül egyszerű: egy fémdobozkába tegyünk babot/sárgaborsót/lencsét, és rázzuk. Éljen a szambahangulat! :-)

8. Fahúros kerrentő
Nálunk mázlista módon volt egy ilyen, egymás mellé kötözött ágakból álló csillag, de ez is nagyon egyszerűen megoldható: különféle vastagságú faágakat kössünk egymáshoz, majd egy vékonyabb faágat húzkodjunk rajta le-fel: ennek is nagyon kellemes hangja van.

9. Tamtampohár
Egy papírpohárba szórjunk rizst, a tetejére pedig tegyünk egy darab nejlont, amit szorosan fogassunk oda egy befőttes gumival.

10. Zümmögő
És egy másik nagy kedvenc... papírtörlős guriga kell hozzá. A vége felé (de nem a legvégére) fúrjunk egy lyukat, majd az ehhez közel eső véget fedjük be egy darab sütőpapírral, amit gumival rögzítunk. A kis lyukat ne fedjük be - ha a cső fedetlen végébe trombitálunk, érdekes rezgő hangot kapunk.

Kellemes hangszerkészítést mindenkinek! :-)

A legfinomabb püspökkenyér

2012-02-23T05:01:00.005+01:00

Rögtön hozzá is teszem, hogy nekem ez a legfinomabb, tehát a vélemény teljesen szubjektív, de persze mindenkinek biztosan a saját, kipróbált receptje ízlik leginkább... én viszont eddig már nagyon sok püspökkenyérreceptet teszteltem, és egyikben sem találtam meg a nagybetűs Igazit, pedig amint csak láttam egy ígéretes leírást, rögtön elkészítettem. Finomak voltak, szépek voltak, de nem éreztem azt a villámcsapást... Lehet, hogy túl nagy elvárásaim voltak, de számomra az a tökéletes püspökkenyér, ami tele van mindenféle finomsággal, csokoládébevonat van a tetején, puha,omlós, ízletes, jól szeletelhető és még néhány nap elteltével sem szárad meg... de véletlenül sem száraz vagy mazsolás.

Legutóbb már nagyon közel jártam a tökéletességhez (mármint nem én, hanem a püspökkenyér), és már csak nagyon kevés hiányzott az általam annyira várt verzióhoz, úgyhogy kicsit még farigcsáltam a recepten, és végre, végre megszületett a számomra leg-leg-legtökéletesebb püspökkenyér. :-)
Persze ezzel nyilván nem találtam fel a spanyolviaszt, és biztos sokaknak van ehhez nagyon hasonló receptje, de úgy érzem, ez pontosan így, ezekkel az arányokkal, ezekkel a belevalókkal, ezekkel a körülményekkel olyan jó, hogy az embernek kényszerzubbonyt kell felvennie, hogy ne vegyen újabb és újabb szeleteket belőle, amíg csak el nem fogy...

Hogy ne csak a saját véleményemet vegyem alapul, bent is teszteltettem a sütit a kollégáimmal - egytől egyig dicsőítő szavakkal halmoztak el, de a legbeszédesebb vélemény az én kedves Eszter kolléganőmé volt, akiről kiderült, hogy utálja a püspökkenyeret... ezt viszont nagyon gyorsan és lelkesen tüntette el :-)

Püspökkenyér, ahogy szerintem a legfinomabb

Hozzávalók:

20 dkg liszt
fél csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
20 dkg kristálycukor
25 dkg vaj/margarin
6 tojás
10 dkg étcsokoládé darabokra vágva
sok darabolt dió (3 marék legalább)
aszalt gyümölcsök vegyesen, összedarabolva, összesen legalább 15 dkg (aszalt szilva, aszalt sárgabarack, kandírozott narancshéj, aszalt vörösáfonya - az enyémben ezek voltak)

a tetejére: egy tábla tejcsokoládé

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 150 fokra.
Keverjük habosra a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral (robotgéppel a legegyszerűbb). A lisztet keverjük el a sütőporral, majd tegyük a habos tojáskeverékhez a puha vajjal együtt. Keverjük el szép homogénre, majd adjuk hozzá a csokit, a diót és az aszalt gyümölcsöket.
Öntsük a masszát vastagon kivajazott vagy sütőpapírral bélelt őzgerincformába, és süssük 70 percen keresztül (de azért a tűpróba nem árt).

Ha megsült, fordítsuk ki óvatosan a formából még forrón. A tetejére tördeljük rá a tejcsokit, pár percen belül a darabok folyósra olvadnak - egy kenőecsettel szépen simítsuk el úgy, hogy a csoki beborítsa a püspökkenyér felszínét.

Teljes kihűlés után szeletelhetjük.

A kép nagyon napfényesre sikerült, de nem bánom, mert végre, végre süt a nap :-)

Dekoráció gyerekzsúrra szalvétából

2012-02-22T04:59:00.004+01:00

A hétvégi szülinapi zsúron a legnagyobb sikert az a dekoráció aratta, amely a legkevesebb pénzből készült.
Az ötlet akkor született, amikor az egyik áruházban megpillantottam egy tündéri mintájú szalvétát. Először arra gondoltam, ezt hiába is venném meg, nem lenne szívem a tányérok mellé tenni, olyan édes... a következő gondolat az volt, hogy ilyen mintával miért szalvétát készítenek, miért nem inkább valami jó kis szülinapi dekorációt? A harmadik gondolattal egy időben pedig a szalvétacsomag már a kosárban lapult, mert tudtam, ha nem is erre szánták a gyártók, én akkor is dekorációvá változtatom.

Ez volt a szalvétacsomag, ami úgy megtetszett (kisfiús bulira persze valami vagány mintásat érdemes választani):

Fogtam a szalvétákat, és egyenként mindegyiket kettévágtam oldalt. Így kaptam sok-sok olyan, elöl és hátul és mintás szalvétafelet, amelyeknél fent volt a hajtás.

Ezeket a szalvétafeleket háromszög (azaz zászló) alakúra vágtam - a hajtás fent összetartotta a két felet, viszont alul teljesen nyitott volt a szalvéta.

Kifeszítettem a magasba egy hosszú spárgát, és elkezdtem ezekre feltenni a szalvétazászlókat - a spárga a rétegek közé került.

Egymástól 6-7 cm távolságra felhelyezgettem az összes szalvétazászlót - így is sokméternyi girland jön ki belőle, de ha nagyon dúsan szeretnénk a dekorációt, érdemes két csomag szalvétát venni.
Én csak simán felakasztottam a szalvétákat, mert így ugyanilyen egyszerűen le is tudom majd szedegetni őket - ha viszont nem akarjuk, hogy alul szétnyíljanak, egy-egy pöttyentés papírragasztóval össze lehet rögzíteni az aljukat, ez esetben a spágával együtt lehet eltenni a dekorációt.

Ezzel el is készült a szalvétából készült gyerekzsúr-dekoráció - nálunk alig akarta bárki is elhinni, hogy egyszerű szalvétából készült a girland, alig negyedórás munkával, én pedig még azóta sem szedtem le a dekorációt, annyira tetszik... :-)

Ezt az ötletet - és még sok más hasznos olvasnivalót - megtalálhatjátok a www.imami.hu helyi oldalain is, ha megkeresitek a főoldal térképén a saját lakhelyetek szerint illetékes helyi információs weboldalt!

Élménybeszámoló

2012-02-21T05:00:00.001+01:00

Következzen akkor a hétvégén rendezett szülinapi gyerekzsúrral kapcsolatos beszámoló, tippek, trükkök, tanulságok. :-)

Nálunk 13 gyerek volt jelen a zsúron, plusz sok hozzájuk tartozó felnőtt (errefelé ez így szokás). Az egyik kedves óvó nénink is eljött, és két barátunk is itt volt, úgyhogy harminc körüli létszámmal zajlott a buli. Jó pár fontos tanulsággal gazdagodtam ismét, és ezeket meg is osztanám veletek, hátha jól jön :-)

1. Az első és legfontosabb: legyen segítségünk. Hála Istennek, nálunk több irányból is érkezett segítség: anyukámék elvitték a Kisebbiket magukhoz - ez volt a legnagyobb könnyebbség, mivel ő egészen biztosan mindenhol láb alatt lett volna, ő akarta volna kibontani az ajándékokat, ő akarta volna elfújni a gyertyákat, és az összes "nagyos" játékot egy pillanat alatt elrontotta volna, ráadásul most egyáltalán nem tudtunk volna figyelni rá, ő pedig - mint tudjuk - született bajkeverési őstehetség...
Két barátnőm is jött segíteni, és ők is nagyon kellettek, hiszen mi ketten nagyon kevesen lettünk volna. A szülők körül is ott kellett lenni folyamatosan, figyelni a gyerekekre, elsimítani a maguktól meg nem oldódó konfliktusokat, fényképezni, zsepit osztani, kézmosásokat bevasalni pisilés után, levezényelni a játékokat, intézni az ételek-italok osztását, a millió csizma-vastag nadrág-kabát-sál-sapka logisztikáját... szóval, segítség kell midenképpen, mert mi négyen kellettünk a 30 emberhez, ez biztos, de ha csak a gyerekek lettek volna ott, akkor is jó, ha valaki mellettünk van folyamatosan.

2. Ételek: csupa kézbe vehető, gyorsan bekapható ennivalót terveztem, hiszen ilyenkor ez a legpraktikusabb. Ennek megfelelően voltak mini fasírtgolyók pulykából (a gyerekek imádták), vékony, hosszú rudacskákra vágott répa és uborka, sajtos rúd, mascarponés nutellakrémmel töltött piskótagolyók, csokis minimuffinok, sajtos-fűszeres ostyák, leveles tésztás virslicsomagocskák. Csupa olyasmi, amit könnyű elkészíteni, hidegen is finom, és tányér-villa nélkül elfogyasztható. Innivalónak volt persze mindenféle, plusz egy tálon kiürült és tisztára mosott joghurtos flakonokban tej szívószállal.
A tortákat most nem én sütöttem, mert ennyi emberre két nagy torta kell, két különböző ízben, hogy mindenki tudjon választani - majd a szombati családi bulira mindenképpen én sütök, de itt most tökéletes volt a cukrászdában rendelt két nagy torta: az egyik amerikai csokoládétorta volt, a másik egy hatalmas Hello Kitty-formájú marcipános-vaníliás torta volt. Nagyon finomak voltak, és szinte tökéletesen el is fogytak mind, szóval szükség is volt az ipari mennyiségre. :-)

3. Dekoráció: a lufikat leszámítva minden itthon készült, szinte fillérekből - mégis mindenki őszinte lelkesedéssel dicsérte. :-) A szuperkedvenc, tényleg alig pénzbe kerülő dekorációról holnap fogok írni, a szívecskés girlandot már ismeritek, és persze rengeteg lufi is volt. Nagyon dús és vidám díszítés lett, a kis ünnepelt teljesen el volt tőle ragadtatva. :-)

4. Program: mivel hat-hétévesekről van szó, úgy gondoltam, kell nekik egy kis elfoglaltsággal készülni. A kisebbeket még lehetett hagyni szabadon tombolni, de a nagyobbaknál azt tippeltem, kell néhány dolog, amivel egyrészt egy kicsit néha lehiggasztjuk őket, hogy ne pörögjenek túl, másrészt legyen egy kicsit ünnepibb jellege a bulinak, ne csak arról szóljon, ki tudja még jobban szétpakolni a gyerekszobákat (persze, nyilván arról is :-) ).

A következőképpen ment a dolog: 3-ra volt meghirdetve a kezdés, és 6-fél 7-kor terveztük befejezni. Érkezés után háromnegyed órán át hagytuk őket játszani, és aztán táncversenyt hirdettünk: a beugró az volt, hogy mindenkinek válaszolnia kellett egy kvízkérdésre, ami persze hozzájuk közel álló témakörökből volt. Persze egy kis segítséggel mindenki megváltotta a belépőjét a táncversenyre, és a táncparketten elkezdődhetett a nemes versengés. Igaz, a szülők kicsit csodálkoztak, hogy AC/DC-re ment a tánc, de hát éppen ez volt bent a lejátszóban :-) A második fordulónál már disztingváltam, és a Dancing Queen-re váltottam, de addigra már úgyis odavolt a tekintélyünk, szóval mindegy volt. :-)
A táncversenyen a zsűri előbb persze nehéz helyzetben volt, aztán végül mindenkinek megítélt egy-egy nyalókát, annyi fantasztikus tehetség nyüzsgött a parketten. (Megjegyzem, a fiúk simán lekörözték arconpörgésben a lányokat - kivéve persze az ünnepeltet, aki repkedő hajjal, teljes eufóriában ugrált köztük.)
Ezután megint szabad játék következett, majd egy újabb kvízkérdés-sorozattal ezúttal hangszereket lehetett nyerni.
A hangszereket előző este készítettem el kb. félóra alatt, csupa itthon található eszközből - volt köztük tölcsér, fémdobozba tett marék rizs, képkeretre feszített sok-sok befőttesgumi (ez volt a hárfa), papírgurigából és sütőpapírból készített zümmögő, papírpohár-tamtamdob és sok más hasonló dolog. Ezekkel a hangszerekkel elpróbáltuk a gyerekszobában a vendégsereggel a "Boldog szülinapot" című dalt énekkel-hangszeres kísérettel, majd levonultunk a szülők elé, és ott is lejátszottuk a rövid koncertet, halláskárosodás árnyéka mellett, de óriási lelkesedéssel és nagy-nagy sikerrel. :-)
Ezután megint szabad játék következett, majd az ajándékok átadása és persze a tortázás, majd a zsúr zárásaként tombola, ami hagyományosan fantasztikusan népszerű programpont. Idén nagyon-nagyon jó kis ajándékokat sikerült beszereznem hozzá, mert időben kezdtem el vásárolgatni az ajándékokat, és fejenként 100-200 forintért nagyszerű nyereményeket tudtam venni, például Bob mesteres pénztárcát, Fekete Péter-kártyajátékot, cicaálarcot, Aranyhaj-kifestőt, matricakészletet, falról lemászó ragacsfigurát, űrhajóskapitányt, Verdák-puzzle-t, nyaklánc-karkötő szettet, mini csocsókészletet és hasonlókat - az egyik sem kerül többe 200 Ft-nál, a nagyja még annyiba sem.
A gyerekek nagyon-nagyon örültek mindennek. Az óvodai jelüket dobtuk be egy kalapba - suttyomban persze gyorsan szétválogattam a kupacot fiúra és lányra, így amíg Ő egy letakart kosárból kihúzott egy ajándékot, és harsány kikiáltó módjára bemutatta részletesen a nyereményt, én feltűnésmentesen megbundáztam a tombolát: kikerestem a kalapból a fiúk vagy a lányok kupacából azt, akihez a leginkább passzolt az adott nyeremény, és így persze az nyerhette meg.

Szóval, az egész nagyon jól sikerült, a gyerekek nagyon-nagyon élvezték az egészet. Igaz, nekünk végtelenül pörgős volt, de az eredmény minden fáradtságot megért: a Nagyobbik azt mondta, még soha ilyen jó szülinapi bulija nem volt, a kis vendégek pedig még tegnap is odasereglettek körém az oviban, és lelkesen kiabálták, hogy milyen jól érezték magukat.

Úgyhogy itt is szeretném megköszönni anyukámnak, apukámnak, Móni és Andi barátnőmnek a sok-sok-sok-sok segítséget, mert nélkülük biztosan nem sikerült volna így.

És persze mindig megértem azokat is, akik játszóházba viszik a gyerkőcöket szülinapozni, de azt hiszem, nekünk ez az itthoni mulatság jön be a legjobban, mert akármilyen fárasztó is, azt érzem, a gyerekeknek többet tudunk adni így.

Ráadásul Őt látni, mint szupervagány tombolalevezénylő apukát - igazi szerelmetes büszkeség. :-)

VÉGE (phhhűűű)

U.i.1. Csak hogy nehogy azt higgyétek, hogy minden rózsaszínű gördülékenységgel zajlott, megírom, hogy a tortagyertyákat még mostanáig sem találtuk meg. Gyönyörűséges gyertyákat vettem gyönyörűséges 7-es számmal együtt, és gyönyörűségesen el is tűntek valahova. Kerestük mi, kereste az összes szülő, rémesen ciki volt. :-) Végül előástam hét használt gyertyát, mert gondoltam, úgyis kint gyújtjuk meg, tehát nem gond, ha nem új, akkor már úgysem látszik, hogy ezek már valamikor meg lettek gyújtva. De azért rendesen kellemetlen volt. :-)

U.i.2. A legcsodásabb ajándékot a Nagyobbik az ő Veronika barátnőjétől kapta, előzetes titkos egyeztetés után a szülők között... egy későbbi bejegyzésben majd írok róla is, de elárulok annyit, hogy puha bundája van és pici szürke orra... :-)

Szussz

2012-02-20T10:51:00.000+01:00

Hűűűű... túlvagyunk a több mint eseménydús hétvégén. Nem mondom, rendesen beszippantott a mátrix, de most már újra itt. A mai napot még idegi regenerálódásra szánom, aztán pedig jövök a gyerekzsúros tapasztalatokkal, ötletekkel és dekorációs tippekkel. :-)
Nagyon szép hétkezdetet mindenkinek!

Girland szívecskékből

2012-02-18T05:04:00.004+01:00

A Nagyobbik zsúrjára készülődve körbenéztem, mi újság a boltokban dekorációk terén. Szívesen vettem volna valami szép, kislányos girlandfélét, olyasmit, ami elég sok méter ahhoz, hogy a nappaliban keresztül-kasul húzzuk a plafon alatt, saroktól sarokig, de azért persze nem megfizethetetlenül drága...
Hát, ilyet egyáltalán nem találtam. Találtam vacak fényes műanyagból készült "Happy Birthday" feliratokat, maximum két méter hosszúságban, nagyon drágán. De persze még rá is szántam volna a rávalót, ha tényleg szép és ízléses dekorációt találtam volna, de nekem úgy tűnt, ilyen nincs... vagy csak rossz helyeken kerestem? Nem tudom, de miután ezen jó alaposan felbosszantottam magam, elhatároztam, hogy rendben, akkor majd megcsinálom én.

Fogtam két rózsaszínű A/3-as kartont, és a szív-mintás lyukasztómmal kivágtam belőlük sok-sok szép szívet (5-7 cm-eseket vág a lyukasztó).

Készítettem egy kartonsablont egy kisebb méretű szívre, és ennek a segítségével az ezerszer említett mintás papírjaimból kivágtam újabb sok-sok szívet. Papírragasztóval felragasztottam őket a nagyobb, rózsaszínű szívekre.

Egy teljesen sima irodai lyukasztóval egy-egy nyílást lyukasztottam a szívek szélére, és felfűztem őket egy fehér selyemszalagra, egymástól kb. egy cm távolságra.

És ennél több munka nem is volt velük - egy kis időráfordítással egyedi és sok-sok méternyi vidám girlandunk lett. Teszteltük a nappaliban rögtön, és megállapítottuk, hogy hihetetlenül kedves látványt nyújt - olyan igazán kislányos, ünnepi és születésnapi dekoráció lett, és már kifejezetten örülök, hogy nem találtam boltban ehhez hasonlót :-)

Hőlégballon

2012-02-17T04:43:00.013+01:00

Már többször utaltam rá, hogy az idő és én mostanában nem vagyunk a legjobb barátok. Én folyton futok utána, de sosem tudom elcsípni, ráadásul egyfolytában szidalmazom is, hogy minek rohan annyira, ám olyan nehéz a felfogása, hogy hiába mondom, hogy többre lenne szükségem belőle, nem érti meg :-)

Több oknál fogva is hiányom van az időből. Először is szombaton felnőtt jelmezbálba megyünk - éppen 7 főt tesz ki a társaságunk, úgyhogy mi leszünk a hét mesterlövész. Magas szárú csizma, farmer, kockás ing, kendő a nyakban, egy colt a bal kézben,ostor a jobban, cowboykalap a fejen, seriffcsillag az ingen és ilyenek. Már ez sem egy kimondottan egyszerű dolog, hiába hangzik annak - például cowboykalapot szerezni nem olyan könnyű ám felnőtt méretben és nem sokezer forintért... de mostanra ez legalább megvan.

Rögtön másnap lesz a Nagyobbik szülinapi bulija - 15 db öt- és hétéves kor közötti gyerkőcből áll a vendégsereg + szülők. Már gőzerővel készítem a dekorációt, írom az étellistát, beszereztem a tombolaajándékokat, a terítéket, kitaláltam nagyjából a programot... hát ez sem az az ötperces elfoglaltság, no.
Ezután szerdán lesz maga a születésnap - torta, ajándékok itthon, az oviba 2 torta, innivalók, rágcsák bevitelre...
Másnap, csütörtökön következik az óvodai farsang. Éjszakánként készítem a királylány- és királyfijelmezt, úgyhogy lassan olyan vagyok, mint Csipkerózsika, bele-beleszúrok a tűvel az ujjamba, aztán elalszom... :-)

És végül, a mulatságsorozat betetőzéseként hétvégén következik a Nagyobbik családi és baráti körben megünnepelt születésnapi bulija, ami nálunk hagyományosan jelmezes, és a kis ünnepelt választhatja meg a témakört.
Idén az Óz, a nagy varázsló c. mesére voksolt, úgyhogy ennek megfelelően újabb jelmezeket kell legyártanom :-) Persze, egyszerűbb lenne a királylány-királyfi jelmezt használni, de nálunk az óvodai farsang és a családi szülinapi buli teljesen elkülönül egymástól, hogy kétszer lehessen örülni a beöltözésnek. Így a hétvégi jelmezes murin a Nagyobbik lesz Dorothy, a Kisebbik Toto, életem egyetlen társa az Oroszlán, a barátaink a Madárijesztő és a Bádogember, anyukám és apukám Em néni és Henry bácsi, és én magam vajon ki? Természetesen a boszorkány, ráadásul az ünnepelt rendelkezése szerint 2in1, néha a gonosz boszorkány, néha pedig a jóságos nyugati - ezt a skizofrén állapotot még nem tudom, hogy oldom meg, de szerintem addigra a nonstop pörgéstől alapból kicsit ideggyenge leszek, szóval a néha édesen mosolygok-néha toporzékolva visítok fejhangon valószínűleg zsigerből fog menni. :-)

Na, hát szóval ezért nem vagyunk éppen puszipajtások az idővel, de feltett szándékom, hogy én győzök. :-) Persze a készülődés némi áldozatokkal is jár, mostanában nagyon szuper kreatív ötlet nem jött elő zombisodó agyamból, de azért most mégis írok valamiről.
Bár ezt a lenti dolgot először nem is akartam megmutatni, mert olyan nagyon egyszerű kivitelezésű.... De aztán gondoltam, ha csak mosolyogtok egyet rajta, akkor már megéri. Az ötlet akkor jött, amikor a hőlégballonos papírt ragasztottam be múltkor a zöldségesládába - miért is ne készíthetnék játék hőlégballont? Az ismertetett időproblémák miatt viszont nagyon minimálra vettem a projektet, úgyhogy igazán egyszerűen kivitelezhető, sőt, továbbgondolásra felajánlott, mert ti valószínűleg valami sokkal szebbet tudnátok kihozni belőle. :-)

Amire szükség van: egy nagyobb lufi, egy kis fonott kosárka, fonal, olló és két vállalkozó szellemű játékfigura :-)

A fonalat kössük többször a lufi végére. Az egyik szálat hagyjuk lógni kb. 50 cm-nyit, a másikat pedig kb. 4 méter után vágjuk el. A hosszabb szálat tekerjük egyszer körbe a lufin, alul kössük meg kétszer, de nehogy elvágjuk.

A hosszú szálat megint tekerjük át a lufin, merőlegesen az előzőre. Középen, a lufi tetején, ahol találkoznak, vezessük át kétszer az előző szál alatt, aztán vezessük le újra a lufi aljára, és újra kössük el kétszer.

Ugyanígy még jó párszor vezessük körbe a hosszú szálat. Fent középen mindig hurkoljuk át többször az előző szálakat úgy, hogy a szálak összefutása a lufi tetején középre essen.
Kössük meg alul jó párszor.

A kis vesszőkosár négy sarkán (kör alakúnál négy ponton, egymástól egyenlő távolságra), vezessünk át egy-egy hosszú fonaldarabot, a felső vessző alatt.

A négy sarokról vezető szálakat kössük össze kb. 35 cm-re a kosárkától.

A csomó utáni szálakat szorosan kössük össze a lufi végére, többszörösen, majd az összes felesleges szálat vágjuk le.

Egy rövidebb fonaldarabot vezessünk át a lufi tetején lévő fonalösszefutások alatt, így már fel is akaszthatjuk a hőlégballont.

Szerintem érdemes néhány párperces felhőt is fabrikálni mellé: felhőnként két egymásra fektetett kék papírból vágjunk ki azonos felhőformákat. Ragasztóval kenjünk be a szélüket egy cm vastag csíkban, de hagyjunk ki egy 15 cm-es szakaszt. Nyomjuk össze a felhőt, amíg jól összetapadnak. Tömjük ki őket vattával (ne nagyon), csúsztassuk bele egy hosszú cérnadarab végét, majd ragasztózzuk be a széleket, és nyomjuk össze ezt is.

A kosárba pedig tegyünk két bátor utast, majd hagyjuk, hogy a gyerkőc jártában-keltében meglökje őket :-)

Noha ez tényleg egy borzasztóan egyszerű kivitelezés, a kicsiknél garantált sikere lesz - Katucinak pedig külön szeretettel küldöm :-)

Csak egy kérdés

2012-02-16T04:55:00.003+01:00

Kérdezhetek...?
Amikor ti vagytok nagyon fáradtak, mi az, ami feltölt benneteket?

Borospohár-lámpások

2012-02-15T01:50:00.004+01:00

Ez az ötlet igazán az "ötperces" kategóriába tartozik, de szerintem még ötpercesnek is túlzás nevezni. Annyira egyszerű, hogy még írni sem tudok róla sokat - de ez most éppen jó így, mert olyan fáradt vagyok, hogy átlagban minden harmadik szót újra kell írnom, mert értelmes helyett valami "sljlspifsjk" lesz... a képek szerencsére beszélnek helyettem, én pedig kivételesen nem eresztem nagyon bő lére a dolgot, mert elalszom :-)

Vegyünk elő néhány borospoharat:

Válasszunk néhány szép papírt, és vágjunk belőle egy akkora íves részt, amely nagyjából betakarja a pohár kehelyrészét.

Aztán a papíríveket ragasszuk össze, és tegyük a pohárra őket.

Engedjünk a poharakba meggyújtott mécseseket - sima fehér vagy ollóval csipkézett krémszínű papírral borítva egy esküvőn is megállják a helyüket, nagyon kevés pénzbe kerülő, mégis hangulatos és kedves asztaldíszként.

Jó éjszakát mindenkinek, aki alszik :-)

Sminktartó

2012-02-14T05:22:00.002+01:00

A neten nagyon sok helyen megjelent egy ötlet, ami tényleg olyan, hogy az embernek azonnal kedve támad megvalósítani: nőies, szép, praktikus. Azt hiszem, az első, akinek a fejéből kipattant ez a kreatív gondolat, Laura volt, és az ő csodaszép alkotása nyomán gombamód elszaporodtak a hasonló tárgyak.

Én sem maradhattam ki ebből, persze, az elkészítési folyamatot szokás szerint teljesen átalakítottam - egyrészt mert Laura műve annyira fantasztikusan tökéletes, hogy nem akartam másolni, másrészt pedig egészen egyszerűen azért, mert volt egy szépséges, fekete-fehér mintás szalvétám, amit szerettem volna felhasználni. Képkeret helyett egy régi, foltos fémtálcát használtam - ez már régóta ott figyelt a konyhaszekrényben, mivel múltkor átnéztem a tálcakészletünket, és találtam egy olyat, amit már alaposan meggyűrt az idő. A projekt kivitelezésénél az egyetlen fontos dolog, hogy a tálca fémből legyen - minden egyéb mellékes, hiszen úgysem fog látszani a felülete.

És ha már így felvezettem, megírom, pontosan miről is van szó: a fémtálcából sminktartó készül, ami nagyon praktikus, mert például nálam hiába rakom időnként rendbe azt a négy dolgot, amit használok, valahogy aztán másnapra mindig szanaszét fetrengenek a polcon, nem is tudom, miért, talán mert rohanok és mert rendetlen vagyok? :-) Na mindegy, ennek most már vége, mert a mágnesekkel csak visszakattintom a tálcára a cuccokat, és nem esnek le, nem hevernek össze-vissza, ehelyett bájosan őrzik a helyüket a falon - és még látványnak sem utolsó.

Először is tehát szükség volt a fémtálcára:

A szalvétából kivágtam a tálca belső részét nagyjából fedő oválist (mint látjátok, abszolút nem sikerült szabályosra, a maximum, amit ki tudtam belőle hozni, az egy húsvétitojás-alakzat :-) ):

A szalvétáról lehúztam a két fehér réteget. A tálca lapját átkentem dekupázsragasztóval, és óvatosan ráhelyeztem a színes szalvétaréteget (nem könnyű szépen simán rátenni). A fehér rétegeket gombóccá gyűrtem, és ezzel rányomogattam a szalvétát a tálcára, hogy eltűnjenek a ráncok.

Kicsit vártam, hogy száradjon, aztán a felszínét is átkentem a dekupázsragasztóval:

Megvártam, amíg tökéletesen megszáradt, és a tálca belsejének szélein körberagasztottam pillanatragasztóval három sornyi spárgát. (Ezt a szakaszt simán el lehet hagyni, ha sikerül a szalvétát éppen méretesre vágni...)

A spárgasorokat ezután fekete akrilfestékkel lefestettem, és mellettük is húztam egy csíkot. Ezután feketére festettem a tálca peremét is.

A tálca hátuljára ragasztópisztollyal felrögzítettem egy spárgából készült hurkot, akasztónak.

A sminkcuccokra ragasztottam egy-egy mágnest:

És készen is lett a tálcából készült sminktartó - remélhetőleg ezután mindig szépen egy helyen lesznek a fáradtságeltüntető csodaszereim. És ha mondjuk egyszer már ennyit sem sminkelnék, mint most, még mindig lenne egy szépséges, egyedi, fekete-fehér tálcám... :-)

Malacpersely

2012-02-13T05:32:00.019+01:00

Mindig is azt gondoltam, azoknak a perselyeknek nincs igazán értelmük, amelyek alul nyithatók, mert akkor az ember hajlamos időnként sikkasztani. Én legalábbis eléggé sikkasztós vagyok, úgyhogy nálam a perselyek sosem jutottak el a teli állapothoz, de úgy éreztem, a vétkes még véletlenül sem én vagyok a dologban, hanem azok, akik felelőtlenül nyithatóvá tették a perselyemet gyárilag... hát nem?
A másik végletet viszont azok a gyönyörű, kézműves agyagmalacok jelentik, amelyeket földhöz kell vágni és porrá zúzni ahhoz, hogy hozzájussunk a megtakarításunkhoz, na de ehhez meg kinek van szíve? Szegény malacka meg minden. Életemben egyszer voltam disznótoron, de csak akkor voltam hajlandó ott megjelenni, amikorra szegény malacka már csak a porhüvelyével képviseltette magát a helyszínen, a lelke viszont már szabadon szárnyalt az éterben.

Szóval nem vagyok egy vérengző típus, és semmilyen malackát nem hervasztanék el élete virágjában, még akkor sem, ha agyagból van. Az olyan brutálisan kegyetlen dolog, földhöz vágni egy ilyen malackát, és aztán lassított felvételként nézni, ahogy szétrobban a hallhatatlanságba... na nem, nem, nem.

Ám nemrég csodálatos megoldást találtam a neten erre a lelkiismereti problémára. Egy kreatív leányzó műanyag flakonból készített malacperselyt, és én rögtön boldogan azonosultam a lehetőséggel. Hiszen ez:
1. nem nyitható, mert a flakon szája keskeny ahhoz, hogy kipiszkáljuk belőle a pénzeket
2. szétvágandó, amikor megtelik, de ez mégsem számít vérengzésnek, hiszen csak egy műanyag flakonról van szó, nem egy kézműves remeklésről
3. csodás példája a szemétből valamit elvnek
4. megtelés és szétvágás (azaz megsemmisítés) után bárhányszor újra elkészíthető a felesleges flakonokból, azaz a pótlása is egyszerűen megoldható
5. a gyerekekkel nagyszerű program, mert ezt ők is könnyen elkészíthetik, plusz ha már készen van, takarékosságra is nevel.

Egy hibája van csak, hogy sajnos, nem saját ötlet, pedig mennyire büszke lennék rá, ha az lenne! Így be kellett érnem a megvalósítás örömével, ami persze abszolút nem lebecsülendő - az eredetit pedig megtalálhatjátok itt:
http://gigglesgalorenmore.blogspot.com/2012/02/valentines-boxes.html

Én azért persze nem egy ilyen nagy-nagy flakont használtam, mert azért a sikkasztási igény még mindig ott lappang bennem (különösen hónap végén és tankoláskor), és félek, hogy egy ekkora perselyt egy idő után türelmetlenül szétmarcangolnék, mivel a flakon telerakását úgy két évre saccolom. Ezért bölcsen egy jelentősen kisebb, kiürült fürdősós műanyag flakon mellett döntöttem, és a megvalósítást is teljesen máshogy vittem véghez - persze Ti válasszátok azt, amelyik szimpatikusabb, sőt, az egészben az a jó, hogy akárhogyan át is lehet alakítani az ötletet, az otthon fellelhető alapanyagok függvényében.

Az én flakonom tehát ez volt:

Először is vágtam rózsaszín kartonból egy olyan széles és hosszú csíkot, amely teljesen beborította a flakon egyenes részét (fontos, hogy karton kell hozzá), pár ponton megpöttyöztem pillanatragasztóval (hobbiragasztó is jó), és ráragasztottam.

Szintén a rózsaszín kartonból kivágtam két fülformát, alul egy nyúlvánnyal (lásd kép), majd ragasztottam rá fehér papírból két kisebb háromszöget.

A flakon kupakját rózsaszín akrilfestékkel lefestettem. Kettévágtam két borosdugót, és ezeket is rózsaszínre festettem.

Fogtam egy sniccert, és nagyon óvatosan kivágtam a bedobónyílást. Ezért fontos a kartonborítás, ezen keresztül sokkal szebben lehet vágni, nem szakad be - csak szépen türelmesen húzzuk át ugyanazon a vonalon a sniccert, enyhe nyomással, amíg át nem vágjuk a műanyagot. (Ezt persze mindig felnőtt végezze.)

A fülek csíkaljára tettem egy pötty ragasztót, és becsúsztattam a rózsaszín karton alá.

Végül befejeztem a malackát: visszatekertem az orrát, és fekete alkoholos filccel tettem rá két pöttyöt.
A szemet fehér kartonból vágtam ki, felragasztottam és feketével megfestettem, majd a szempillákat is felrajzoltam a flakonra.
Pillanatragasztóval felragasztottam a négy lábat, végül egy zseníliadrótot feltekertem egy tollra a spirálalak elérése végett, és felragasztottam a flakon végére.

Ezzel el is készült megtakarítási alapunk - mi rögtön elkezdtük beletenni az aprókat. Már vagy ötszáz forint van benne - de egyelőre még sikerült lenyomnom magamban a sikkasztási vágyat... :-)

Díjak

2012-02-12T18:15:00.003+01:00

Az az igazság, hogy korábban kaptam három díjat - Hankkától, Katucitól és Vianne-tól -, amelyeknek nagyon-nagyon örültem, csak továbbadni nem tudtam, mert akkor még nagyon zöldfül voltam a bloggervilágban. Akiknek szívem szerint adtam volna, azokhoz egészen biztosan már többször megérkeztek ezek az elismerések, szóval nehéz lett volna döntenem. De most is szeretném megköszönni ennek a három bloggerinának a díjakat, annak idején borzasztóan jó érzés volt éppen tőlük megkapni ezeket, mert szeretem és sokra tartom mindhármukat, és nagyon közelállónak érzem őket magamhoz, annak ellenére, hogy egyszer sem találkoztam velük még személyesen - de hátha majd egyszer. :-)

Ma a Fából fabrika blog kedves és kreatív tulajdonosától kaptam egy díjat, amit ezúton is nagyon köszönök - és azt érzem, most már felelősségem teljes tudatában tovább is tudom adni. :-)
Szóval szeretném továbbítani ezt a díjat Fróninak, akinek a blogján pihentetően jó érzés elidőzni, mert kedves, látványos, régimódian bűbájos képeivel és értékes gondolataival mindig el tud varázsolni.
Úgyhogy még egyszer köszönöm Fából fabrikának, Fróninak pedig sok további, posztban gazdag blogolást kívánok!

A díjnak van néhány szabálya:
1. Említsd meg a blogodban azt a személyt, akitől kaptad!
2. Válaszolj a feltett kérdésekre, árulj el magadról egy dolgot, amit még nem tettél meg a blogodban!
3. Ajándékozd a díjat annyi bloggernek, ahánynak csak szeretnéd, és értesítsd a díjazottakat!

A 2-es ponthoz tartozó kérdések, valamint az én válaszaim:

1. Melyik a kedvenc sminkkelléked? Egy kiadós alvás, amiben sosincs részem, úgyhogy ennek megfelelően nézek is ki. :-)

2. Mi volt a 2011 év trendje? - Fogalmam sincs, a divat sajnos teljesen hidegen hagy.

3. Mi a kedvenc desszerted? - Óóó, mindegyik, kivétel nélkül! De ha mindenképpen ki kell emelnem valamit, akkor anyukám parféi és Móni barátnőm máglyarakása.

4. Kedvenc színed? - Ezt a kérdést sosem értettem, mert attól függ, miről van szó. :-) Ruhában a fekete az abszolút favorit, házon belül a természetes színeket szeretem, de szeretek ránézni mindenre, ami zöld vagy kék... és persze a fehér is nagy kedvenc.

5. Mi a keresztneved? - Éva, de ezt így nagyon nem szeretem, ezért mindenki Évinek hív, ami azért jó, mert sokkal több szeretetet lehet beletenni :-)

6. Melyik volt az utolsó kedvenc dalod? - Steve Lukather Beatles-átirata, a While my guitar gently weeps.

7. Kutyák vagy macskák? - csakis a macsekok!

8. Árulj el valami "titkot" magadról! - A gyerekkoromból négy évet Moszkvában töltöttünk a szüleimmel (6 és 10 éves korom között), és ez maga volt a csoda, egészen kivételes években volt részem, amiért mindig hálás leszek....

Építőkockák új szerepben

2012-02-11T05:23:00.001+01:00

Még mindig jó sok viseltes fa építőkockánk vesztegel egy dobozban kihasználatlanul. Kikészítettem néhányat, hogy kezdek velük valamit majd, és ki is gondoltam egy borzasztóan egyszerű és nagyon könnyen kivitelezhető, mégis kedvesen látványos felhasználási módot - ez akár a gyerekeknek is jó elfoglaltság lehet, hiszen negyedóránál több nem kell az eredmény megszületéséhez.
Csak egy kevés színes (mintás) papír szükséges, ragasztó és egy fekete filctoll, és máris legyárthatjuk belőle a lenti dekorációt - a szöveg persze bármire változtatható, személyre szabható - ez csak tőlünk függ. :-)

Ezekből az építőkockákból válogattam:

Kiválogattam belőlük a végeredményhez szükséges mennyiségű kockát:

A kockák lapjánál valamivel kisebb méretű négyzeteket vágtam ki mintás papírokból (de megteszi bepöttyözött, különféle színes papír vagy akár újságpapír is):

A papírnégyzetekre felrajzoltam a betűket:

Végül felragasztottam a papírnégyzeteket a kockákra, és ezzel készen is lett ez a kis egyszerű, mégis nagyon vidám dekoráció.

Csak egy tipp: ugyanígy kirakható tényleg bármilyen kedves szöveg is, mondjuk például az is, hogy "szeretlek"... :-)

A legesleggyorsabb csokis keksz

2012-02-10T04:57:00.011+01:00

Újabb nap a harcmezőkön... Hajnalban kelek, hogy még az autóáradat előtt beérjek a munkahelyemre, mert így talán nem történhet meg, ami hétfőn és kedden, hogy az M0-áson keresztbe fordult kamionok miatt nem jutok be... odabent a szokásos hajcihő, munka után rohanás az oviba, a kezem még mindig fáááj, készülünk a farsangra, a Nagyobbik szülinapi zsúrjára, a napok éjfélnél nem fejeződnek be előbb, a benzinár egyszerűen botrányos, és még Axl Rose is 50 éves lett. Ötven!! Felfoghatatlan. Még csak tegnap volt az a vörös loboncos ifjú lázadó, akinek a Sweet Child O' Mine-előadását annyira jól tudtuk utánozni az osztálybulikon.

Az a baj ezzel az ötvennel, hogy egyrészt Axl sem lesz már még egyszer az a vörös loboncos ifjú lázadó, de még inkább nagyobb baj, hogy ezek szerint én is öregszem, mert akkor azok az osztálybulik nem tegnap voltak... pedig belül valahogy olyan, és úgy látom magam előtt az osztályunk szívtipróját, Zolit alkoholos befolyásoltság alatt egy pózna tetején üvölteni a Paradise City-t, mintha most lett volna.

Szóval, egy ilyen nap után, ami hajnali keléssel kezdődik, benti szellemi pankrációval folytatódik és Axl sokkoló 50. születésnapjával záródik, azt éreztem, kekszet ide nekem, de most. Viszont semennyire sem éreztem magam feltöltve a konyhai alkotómunkához, a hajnali kelések stb., stb. miatt... az ilyesmi elég komoly dilemma, amikor az egyik sarokban tréningezik a fékezhetetlen édesség utáni vágy, a másik sarokban viszont az azonos súlycsoportú fáradtság ugráltatja a bicepszét, és már előre lehet látni, hogy kiütés ebből nem lesz...

Úgyhogy ilyenkor - csakis ilyenkor - rántom elő a szupervészhelyzetek esetére tartogatott hipergyors csokiskeksz-receptemet, ami mindössze 15 db perc elteltével máris frissen sült, csodásan csokis és boldogsághormonban gazdag kekszeket eredményez... most is ehhez a megmentő megoldáshoz fordultam, és amikor negyedóra múlva kivettem az első adagot a sütőből, úgy véltem, a hajnali kelés egészséges, önuralomra szoktat és lehetőséget ad arra, hogy még többet hozzak ki a napomból; a benti pankráció érdekérvényesítésre tanít, amiből úgyis nullán állok, és Axl Rose akárhány évesen is legenda lesz.

Az extra gyorsan elkészülő csokis kekszhez pedig a következők kellenek:

15 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 tojás sárgája
26 dkg liszt
1/2 zacskó sütőpor
3 evőkanál kakaópor (cukrozatlan, nagyon jó minőségű!)
1 teáskanál vaníliaaroma
1 teáskanál nescafé por
egy tábla kis kockákra vágott étcsoki
két-három marék kisebb darabokra tördelt dió

Elkészítés:

A sütőt 190 fokra melegítjük. A vajat megpuhítjuk, majd a dió és a csoki kivételével az összes hozzávalót beletesszük, és pillanatok alatt összedolgozzuk - ez tényleg nagyon gyorsan megy. Amint homogén lesz a masszánk, beletesszük a diót és az étcsokit, ezeket is villámgyorsan beledolgozzuk. Egy sütőpapírral borított tepsire rátesszük az ahogy esik, úgy puffan méretű, nagyjából korongokra formázott (vagy csak simán odacsapott) tésztakupacainkat, és pontosan 10 percig sütjük, ennél még véletlenül sem tovább.

Ennyi az egész, de annál jóval finomabb, mint amennyire a hevenyészett készítés sejteti... ha egyszer nálatok is nullán áll a sütési vágy különféle okoknál fogva (például mert Axl Rose 51 éves lesz), viszont egy jó csokis keksszel azért mégiscsak tudnátok belsőleg azonosulni, szerintem - próbáljátok ki. :-)

Díszes betű kupakokból

2012-02-09T05:03:00.004+01:00

Az az igazság, hogy elég régóta gyűjtögetem már a tejesdobozok műanyag kupakjait, bár hogy miért, arról fogalmam sem volt. Egyszer készítettem belőle színes kirakóst, de azóta is csak gyűlnek és gyűlnek, és valószínűleg még mindig gyűlnének, ha a múltkor a kamrában le nem verem a papírzacskót, amelyben tengetik a napjaikat... De levertem, és mind szétszóródott, amitől én egy perc alatt lefáradtam idegileg, és elhatároztam, hogy MOST azonnal kigondolok valamit, amire elhasználhatom a kupakokat.

És milyen jó is tud lenni, ha az ember szörnyen ideges lesz - eszembe is jutott valami... úgyhogy az első adandó alkalommal meg is csináltam. Viszont ezen a ponton kötelességem felhívni a figyelmeteket arra, amit Ti nyilván sokkal jobban tudtok, mint én: a ragasztópisztollyal NAGYON körültekintően kell bánni, és kérlek, még véletlenül se kövessétek el azt a hibát, hogy ragasztás közben éppen a gyereket próbáljátok lebeszélni arról, hogy tornyot építsen a székekből.... mert én ezen a ponton egy pillanatra elvesztettem a figyelmet a ragasztópisztoly kezelése fölött, és az égetően tűzforró ragasztót rányomtam a tenyeremre.

Hát mit ne mondjak, fájt... bár ha az igazsághoz híven szeretnék beszámolni a történtekről, egészen pontosan visítottam. Egy perc múlva máris csudára duci hólyagokkal büszkélkedhettem a tenyeremen, és eljátszottam a gondolattal, hogy a nyamvadt kupakokat most fogom kivágni a szemétbe, de azonnal. Szerencsére ezen a ponton a barátnőm átjött, majd a háborús sérüléseket látva térült-fordult, és egy darab aloe verával tért vissza, ami - számomra teljesen hihetetlen módon - perceken belül teljesen elmulasztotta a fájdalmat. Úgyhogy adtam még egy esélyt a kupakoknak, és így végül be is fejeztem az alkotást... Az én legjobb barátomat pedig mostantól Aloe Verának hívják. :-)

Szóval, a kupakok, amelyek végül majdnem a szemetesben végezték, ezek voltak - kétféle méretűeket választottam:

Az ötlet pedig, amit kitaláltam, az volt, hogy a Nagyobbik keresztnevének kezdőbetűjét rakom ki belőlük. Ezért fogtam egy A/3-as kartont, és rárajzoltam ceruzával egy nagy, cikornyás A betűt:

A karton hátuljára ragasztottam egy félbehajtott, ugyanilyen (csak persze üres) A/3-as karton, hogy legyen tartása a lapnak.
Beizzítottam a ragasztópisztolyt (bár már ennek a leírásától is még mindig a hideg futkos a hátamon....), és elkezdtem felragasztani a megrajzolt vonal mentén a kupakokat - nagyon óvatosan (de nem elég óvatosan, ugye) a peremükre kentem mindig az olvadt ragasztót. A kisebbeket a vonalak végei felé használtam, ezzel jelezve az elvékonyodást - bár ez ezen a képen éppen nem látszik:

Addig folytattam a dolgot, amíg ki nem raktam így a teljes betűt.

Fogtam a mintás papírjaimat (amiket már nagyon jól ismertek :-) ), és kivágtam belőlük köröket, a kétféle méretű kupak tetejének megfelelő nagyságokban és a szükséges mennyiségben.

Ezeket felragasztottam pillanatragasztóval a kupakok tetejére:

Ezután már csak egy spárgából készült akasztót ragasztottam a karton hátuljára, és már mehetett is a falra.
Végül is megérte a dolog, még égésestől is, de azért ha Ti belevágnátok, mindenképpen sérülések nélkül valósítsátok meg :-)

Fürdőszobaajtó-tábla

2012-02-08T05:05:00.010+01:00

Van egy nagyon kedves és gyönyörűségesen régimódi tárgyakat árusító bolt a neten, itt láttam meg egy fürdőszobaajtóra való feliratos táblát: http://borokaotthonbolt.hu/product.php?id_product=1335
Nagyon megtetszett, de mivel nálunk most éppen nagy-nagy spórolás van, legyűrtem magamban a vágyat, hogy beszerezzem - főként mert úgy tűnik, ebből a boltból lehetetlen lenne egyetlen szép tárggyal eljönni, annyi van... szóval arra gondoltam, készítek magamnak egy hasonló, de azért persze nem pontosan ugyanilyen táblát.

Alapanyagnak a süthető gyurmát gondoltam, mert egyrészt többnyire van itthon mindig belőle, másrészt pedig nem kell fűrészelni... Kíváncsi is voltam, hogyan vizsgázik majd tábla-szerepkörben, de gondoltam, ha elszúrom, akkor nem mutatom meg, és hallgatok róla holtomiglan. :-)
Végül is kimondottan használható lett, úgyhogy alkamazásba is vesszük, azt hiszem... fontos megjegyeznem, hogy bár úgy tűnik, mintha nagyon időigényes lenne az elkészítése, egyáltalán nem volt az. Vagy lehet, hogy gyurmázás közben repül az idő...? Az biztos, hogy a bennem élő gyerek sosem tud ráunni :-)

A táblához Sculpey és Fimo típusú süthető gyurmákat használtam.
Első körben egy krémszínű gyurmadarabot puhítottam meg és nyújtottam ki. (Minden nyújtott darabra igaz, hogy meg kell fordítani gyakran, hogy a nyújtástól ne tapadjon le a munkafelületre - az alányúláshoz én egy tortalapátot szoktam használni.)

Egy egyenes pengéjű, éles késsel kivágtam belőle a kádformát, és meghúztam a peremet is.

Barna gyurmából elkészítettem a két lábat is, majd rányomogattam őket az alapra.

A felirat alapjához kinyújtottam egy darab barna gyurmát. A bal és jobb széleket betépegettem, hogy egy kicsit fa-szerűbb legyen.

A késsel a tetejét és az alját egyenesre vágtam:

Egy golyóstollal belevéstem-beleírtam a feliratot a gyurmalapba.

Ezután kék gyurmából megformáztam egy sellőuszonyt, a golyóstoll aljával pici karikákat nyomogattam rá, és ezt is rányomtam a kádra. Egy pici sárga kacsa is került a másik sarokra, majd szintén a golyóstollal négy helyen készítettem lyukat a kádra, két lyukat pedig fúrtam a feliratra.

Máris mehettek a 100 fokra bekapcsolt sütőbe, 30 percre.

Amikor készen lettek, kivettem, hagytam őket kihűlni, majd egy fekete alkoholos filccel átrajzoltam a betűket. Egy mintás anyagdarabra ragasztottam egy darab csipkeszalagot, és ezt is felragasztottam a kádra, elöl és hátul is rögzítettem pillanatragasztóval. Egy pici barna kartondarabot felragasztottam még a kacsa mellé szappantartónak, és tettem bele egy kis darab fehér gyurmát szappannak.

Fogtam két kisebb és egy hosszabb darab drótot, és elkészítettem az akasztót, illetve a két rész összekötését. A végeket spirál alakban feltekertem egy ecsetnyél segítségével, mert így sokkal csinosabbak a drótok. :-)
És ezzel készen is lett.

Az a baj, hogy most már egy vécé-táblát is muszáj lesz csinálnom... :-)

Óra vécépapír-gurigákból

2012-02-07T05:09:00.004+01:00

... és még egyszer az imádott vécépapír-guriga...

A tegnapi, kimondottan egyszerű felhasználás után most itt egy lényegesen összetettebb és időigényesebb tárgy - konkrétan egy falióra. Végül is ha lehet a gurigákból karkötőt, szülinapi meghívót (lányosat és fiúsat), kisautót, méhecskés dekorációt, lovagvárat, cicákat és még sok mást készíteni (most nem linkelem be őket, de mindegyik megtalálható a blogon), akkor vajon egy faliórát miért is ne lehetne? :-)

Igaz, ez tényleg egy kicsit időigényesebb dolog, de azért nem vészesen az. Magát az óra alapját a gurigákból egy este alatt el lehet készíteni, a többi művelet pedig már csak néhány perc - persze a festékszáradási időt nem számítva.Talán egyszer tényleg érdemes rááldozni a szükséges energiát, mert szerintem fantasztikus dolog, hogy gyakorlatilag a szemétből születik valami ennyire izgalmas és szép. És nem olyasmi, amire azt mondanánk, hogy "jó, jó, de ez csak egy újabb porfogó a házban", hanem igazi használati tárgy, ami még a látványával is hozzátesz a berendezéshez. Persze teljesen hülyén hat ez most, hogy így dicsérek valamit, amit én készítettem.... de ne tartsatok nagyképűnek, csak tényleg annyira tetszik a végeredmény :-)

Szóval a kiindulás a szokásos: a papírgurigákat lelapítjuk és egyenként négy darabra vágjuk. Az így keletkező "szirmokból" öt darabot egymáshoz ragasztunk, így kialakul a virágforma - ez az alap, amit használhatunk, és ebből lesz szükség jó pár példányra, plusz sok-sok sziromra.
Erről nem készítettem új képet most, csak beteszek egy korábbit:

Nem készítettem képet az alap készítésének fázisairól sem, mert itt éppen az a lényeg, hogy mindenki ízlésének és fantáziájának megfelelően ragasszon össze virágokat és szirmokat.... az én elkészült kompozícióm végül ilyen lett, amint az utolsó darabka is a helyére került:

Ezután az egészet lefújtam fehér alapozóspray-vel - erre azért van szükség, hogy a később felvitt szín szépen megtapadjon, mert amúgy a papírguriga hajlamos beszívni a spray-s festékeket - márpedig itt egyéb festési mód nem jön szóba, ecsettel még a 85. születésnapomon is ezt festegetném :-)
Szóval, lefújtam fehérre:

Amikor pedig tökéletesen megszáradt, átfújtam az egészet ezüstszürke színű festékkel.

Most következhetett a lényeg: elővettem az óraszerkezetet (hobbiboltból van, kb. 600 Ft egy ilyen):

Az alap hátuljának közepén bevágtam a gurigavirágokat kb. fele mélységben, míg ki nem alakult egy olyan négyzet, ahova beilleszthettem az óraszerkezetet. Ezt muszáj volt megcsinálni, hogy a mutatókat tartó rész átérjen a gurigalap közepén - ezt volt kivágni a legnehezebb (sniccer használata és óvatosság ajánlott), de végül sikerült kivágni a négyzetes részt, és beleilleszthettem az óra hátuljába a szerkezetet, előre pedig felrögzíthettem a mutatókat.

Mivel persze az óraszerkezetet nem egy ekkora alaphoz szánták, a mutatók túl kicsik voltak - úgyhogy kivágtam mintás papírból egy kis- és egy nagymutatóformát, és ezeket pillanatragasztóval a műanyag mutatókra ragasztottam.

És aztán pedig már nem volt más hátra, minthogy egy szögre felakasszam a vécépapír-gurigákból készült órát. Azóta szerelmes vagyok belé :-) Nem tudok betelni az érzéssel, hogy kidobásra szánt dolgokból lett ez... és ígérem, nem írom le többször, de annyira, annyira, annyira tetszik! :-)

Karkötők vécépapír-gurigából

2012-02-06T05:11:00.002+01:00

A tegnap délelőttöt persze kint töltöttük a szabadban. Mindannyian jó melegen felöltöztünk, aztán először is kimentünk a kertbe, ahol mindenféle havas mulatságokat rendeztünk. Utána eltakarítottuk az autóbeállónkról a havat, ebben jól ki is melegedtünk, mert elég sok méter... Aztán elővettük mind a két szánkót, egymás mögé kötöttük őket. Az egyikre a Kisebbik ült, a másikra a Nagyobbik, és ezzel a rögtönzött "hóvonattal" nekiindultunk egy jó kis szánkótúrának.

Szerencsére olyan helyen lakunk, ahol az utca végére kisétálva máris végeláthatatlan mezők várnak minket... szerintetek is a legjobb szűz hóban gázolni? Én nagyon szeretek, úgyhogy most aztán volt is alkalmam ezt gyakorolni, keresztül-kasul jártunk a vidéken, és még másoknak is maradt bőven. :-) Készítettünk hóangyalt és hószíveket, a patakba hógolyókat eresztettünk le a hídról, aztán néztük, ahogy lassan olvadva tovább úsznak, és hosszú-hosszú perceken keresztül csodáltuk áhítatos csendben a fekete kesztyűmön sorakozó csodálatosan szép hópelyheket és jégkristályokat... pedig tudjátok, hogy legszívesebben autogramot kérnék a tavasztól az emlékkönyvembe, annyira rajongok érte, de ez a hó... azért ez jó. :-)

Több órán át kint mulattunk. Ezekben a nagy havakban mindig az a legnagyszerűbb, hogy mindenkiből előhozza a gyereket... de hát ki is tudna ellenállni ennek a nagy-nagy fehérségnek? Csak azt sajnáltam egyedül, hogy ebből a hóból most nem lehetett hóembert építeni, igazi cukorhó volt, puha és csillámokra omló, nem ropogó, csak finoman süppedő - de most ez is tökéletes volt.

És azért persze továbbra is teljes erőbedobással várom a tavaszt, de nem bánom, ez a hó azért maradhat még egy kicsit... összebarátkoztunk ma nagyon. :-)

Délután aztán éreztem is, hogy a délelőtti móka és a hideg kiszívta belőlem az erőt, de persze a gyerekek azért lelkesen pörögtek még ebéd után is, úgyhogy muszáj volt valami egyszerű, de lefoglalós dolgot kitalálnom nekik. Ugyan egy lányos elfoglaltság mellett döntöttem, a Kisebbik is teljes lelkesedéssel vett részt a dologban, úgyhogy a kissrácok is simán befűzhetők erre, úgy tűnik :-)

Nagyon egyszerű dologba kezdtünk: vécépapír-gurigából gyártottunk karkötőket, a következőképpen: először is csíkokat vágtunk mintás papírokból, kb. egy cm széleseket, de persze vonalzóhasználat nélkül.

Aztán fogtunk egy vécépapír-gurigát, és felvágtuk négy darabra.

A papírcsíkokból kb. 5 cm hosszú darabokat vágtunk, és ezeket egymás után elkezdtük felragasztani a gurigakörre, úgy, hogy a csíkok közepére kerüljön maga a guriga.
A csíkokat úgy ragasztottuk, hogy egy picit mindig fedjék az előző csíkot.

A papírcsíkok végeit behajtottuk, és ragasztóval a guriga belsejébe rögzítettük.
Ezt addig folytattuk, amíg be nem borítottuk így a csíkokkal a gurigát.

Az utolsó végeket is beragasztottuk, és ezzel készen is lett a gurigakarkötő. Az én kicsijeimnek nagyon tetszett a dolog, és még a fotók elkészülte után is számos darabot legyártottak, nagyon jól ment nekik :-)

Ha esetleg tartósabb használatra terveznénk a karkötőket, hobbilakkal át is lehet őket kenni (főleg hogy úgy még igazibbnak néznek ki), de így is teljesen megfelelnek. A guriga tartása miatt nem kell a karkötőkre semmilyen záróelem, ha ráhajtjuk a gyerekek kezére, szépen megőrzik a formájukat, és persze könnyen le is vehetők, ha már nincs rájuk szükség.

Ez még egy kislányos zsúron is kellemes elfoglaltság lehet, mert nagyon gyorsan elkészülnek, viszont jól lekötik a gyerekeket. Fiúknak pedig lehet halálfejes-kalózos-sötét színes verziókat készíteni :-)

Befőttesüveg-romantika

2012-02-05T05:10:00.001+01:00

Pár nappal ezelőtt sürgős szükség keletkezett nálunk néhány mécsestartóra. Ilyenkor persze sosem találok egy alkalmasat sem... többnyire persze mindennel így járok, ha valami csak simán kell, akkor rögtön megvan. Ha viszont NAGYON KELL, akkor áttúrhatok mindent, akkor sem fogom megtalálni... gondolom, ez a természet oktató-nevelő célzatú szelíd fricskája arra, hogy lassan, így két gyerek meg kellő számú leélt év után szerezzek már végre egy kis türelmet... :-)

Szóval, mécsestartó sehol egy szál sem. Gondoltam, akármilyen nagy pedagógus is a természet, én akkor sem fogok várni, és azzal főzök, ami van... úgyhogy előkotortam négy befőttesüveget a garázsból, kinyitottam a szalagos-csipkés-gombos dobozomat, téptem néhány csík kottapapírt, elővettem egy pillanatragasztót, és negyedóra alatt legyártottam négy igazán romantikus hangulatú mécsestartót.

Ha esetleg nálatok is szükség lenne egy kis hangulatvilágításra, arra biztatnálak benneteket, vegyetek elő sima befőttesüvegeket, tekerjétek körbe bármivel, ami fehér vagy krémszínű vagy natúr árnyalatú, rögzítsétek ragasztóval, csavarjatok rá még egy kis spárgát vagy szalagot, és ezzel készen is lesz... Vannak helyzetek, amikor jól jön az ilyesmi :-) Például még egy szerényebb költségvetésű esküvőre is simán el tudok képzelni ilyen hangulatkeltő díszeket, és még pénzbe is alig kerül, mert tényleg bármit rá lehet ezekre az üvegekre tekerni.

Nem is ragozom tovább, helyette itt vannak a képek... a befőttesüvegek ezek a teljesen szimpla példányok voltak:

A legnagyobbra például felváltva tekertem és ragasztottam egy régi virágcsokorról megmaradt jutaszalagot meg egy régi valamiről lefejtett csipkecsíkot, rafiaszállal körbetekertem, és ragasztottam rá két gyurmalevelet.

Egy másik, bébiételes üvegre fehér papírzsepit ragasztottam, tekertem rá két csipkecsíkot meg egy adag spárgát, a spárga alá pedig bedugtam néhány bélyeget - ez lett a kedvencem. :-)

A harmadik üvegre egy darabka áttetsző selyemszalagot tekertem (ez is mind maradék volt valahonnan) meg egy másik darabka csipkeszalagot és két letépett kottapapírcsíkot. Kötöttem rá spárgából egy masnit, és egy pici barna gyurmarózsát ragasztottam rá:

A negyedikre pedig az összes világos színű szalagom utolsó maradéka került pár natúr színű gombbal.

Ennyiből készültek ezek a mécsesek - csupa maradék meg semmiség. De a papírzsepis üveg a legjobb példa arra, hogy szépet-kedveset a semmiből is lehet készíteni - legalábbis nekem nagyon tetszenek, be kell vallanom... és hangulatvilágításnak is tökéletesen beváltak :-)

Szilvásgombóckeksz

2012-02-04T05:54:00.003+01:00

Múltkor éppen kerestem valamit a kamrában, amikor a kezembe akadt egy zacskó aszalt szilva. Abban a pillanatban elöntött a szokásos rapid mohóság: szilvássütitmostmostMOST. Ezzel egyidejűleg el is felejtettem, mit is kerestem eredetileg, és máris elkezdtem összerakni egy egyszerű keksztésztát. Igen, de útközben a gondolataim közé settenkedett egy egészen alattomos ötlet: mi lenne, ha nem egyszerűen szilvás lenne az a süti, hanem a szilvásgombóc - amit imádok - ízvilágát próbálná meg valahogyan magába zárni?

Hát ebből a gondolatból született a lenti süti, ami tényleg kifejezetten szilvásgombóc-ízűre sikerült, szóval ha azt szeretitek, esetleg ezt is kipróbálhatjátok :-)

Egyen mindenképpen változtatok legközelebb: a megformázott tésztagolyókat sütés előtt még barnacukorba is bele fogom forgatni - ha esetleg elkészítenétek, szerintem ezt mindenképpen így csináljátok, prézli helyetti illúziónak... a receptet így is írom le :-)

Szilvásgombóckeksz

Hozzávalók:

25 dkg puha vaj
25 dkg barna cukor
2 tojás
1,5 dl tej
60 dkg liszt
3 kávéskanál fahéj
2 csapott kávéskanál sütőpor
20 dkg aszalt szilva

igazi házi szilvalekvár
+ egy kevés barna cukor a beleforgatáshoz

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra előmelegítjüjk. A puha vajat elkeverjük a barna cukorral, a tojásokkal és a tejjel. A lisztet egy külön tálban összekeverjük a fahéjjal és a sütőporral, majd a vajas-cukros masszával összedolgozzuk, beletesszük a felkockázott aszalt szilvákat is.
A tésztából kb. 3-4 cm átmérőjű félgömböket formázunk, ezeket barna cukorba forgatjuk, és sütőpapírral borított tepsire tesszük. Kb. 12-14 percig sütjük (sütőfüggő, de ne barnuljon meg a süti teljesen).
Ha megsültek, várjuk meg, míg kihűlnek, majd kettőt-kettőt igazi, sűrű, házi szilvalekvárral ragasszunk össze, és tegyük jól záródó fémdobozba.

Egy bögre teával a legeslegjobb :-)

Zsepitartó a zöldségestől

2012-02-03T04:58:00.001+01:00

Nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel, de én teljesen odáig vagyok a zöldségeknél néha megtalálható kisebb méretű, vékony faládákért. Tavasz végén nagyon jó dolgom van ez ügyben, mert az anyukám mindig több kiló epret vesz nekem (mert tudja, hogy imádom), és a zöldségesnél mindig kap hozzá ilyenkor faládát, amit én aztán tisztára súrolok, majd hosszasan dédelgetem, és aztán elteszem további felhasználásra.
Biztos a Ti közeletekben is vannak olyan zöldséges férfiemberek, akik némi körbemosolygás hatására szívesen odaadják nektek a faládát... szerintem érdemes egy kicsit visszaélni a női vonzerővel, mert ez egy nagy-nagy kincs. Már többféle ezt-azt készítettem ezekből, de szerencsére még maradt egy eltéve a garázsban. Őszintén szólva először is egy miniatűr cukrászdát szerettem volna készíteni belőle, de aztán kijózanodtam, és beláttam, hogy a napok még mindig csak 24 órából állnak, úgyhogy valami kevésbé időrabló dolog mellett döntöttem. Az ihlethez nagyban hozzájárultak az anyukámtól múltkor kapott, már említett meseszép mintás papírok (lelőhely: a MüPa könyvesboltja), úgyhogy fogtam az én faláda-kincsemet, és nekiláttam.

Egy ehhez hasonló faládáról van szó:

(Azért mondom, hogy "ehhez hasonló", mert a konkrét darabot elfelejtettem lefotózni natúr állapotában - viszont korábbról maradt ez a kép egy előző ládáról, úgyhogy megmutatom ezt, végül is a másik is szinte ilyen volt.)

A ládát először is lefújtam fehér alapozófestékkel (akril), száradás után pedig lefestettem olívazöldre, hogy harmonizáljon a kiszemelt hőlégballon-mintás papírral:

Kivágtam a papírból a láda belsejébe illő méretű darabot, és dekupázsragasztóval be is ragasztottam.

A láda hátuljába beragasztottam egy megcsomózott zsinórt akasztónak, és felakasztottam a falra.

Végül pedig két sorban rátettem a zsebkendőket, a tetejére pedig ráültettem az egyik legkedvesebb babánkat, Boglárkát, és így most végre nem hányódnak szanaszét a zsebkendők a Nagyobbik szobájában....

Egy tipp ráadásnak: ha a faláda hátuljának aljára ragasztunk egy darabka falécet (vagy vékony építőkockát/bármi hasonlót), akkor a láda alja egy kicsit előrébb fog állni, mint a teteje, és így biztosan nem fognak róla leborulni a zsepik.

De egyébként ha meguntuk benne a zsepitartást, csodás kenyérkosárrá válhat azon nyomban :-)

Rajzszöggömbök

2012-02-02T08:51:00.000+01:00

Először is még egyszer szeretném megköszönni a tegnapi üzeneteiteket, annyira, de annyira nagyon jólestek... és nagyon is hozzájárultak ahhoz, hogy a születésnapom egyszerűen tökéletesre sikerült. :-) Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen emlékezetesen szép és jó születésnapom, pedig máskor sem szokott rossz lenni... úgyhogy köszönöm nektek, Zsuzsa, Lillacska, Eszter, Judit, Gabryella, Ili, Erdna, Hajnalka, Krisztina, Hvivko, Latinka, Chef Viki, Kati, Fxtina, Kála, Dominika, Mézeskalács, Vianne, Orsogi, Hajni, Fróni, Cashmere, Katuci, Csipetke, Hajnoc (köszönöm a gyönyörű számot!), Ágnes, Ildi, Titi, Tinike, Emerencia, Panna, Viki, Rita, Lucus, Kreativkrisz, Ági (meg az angyalai), Vargaera, Hankka és a kedves többiek - olyan nagyon jó, hogy vagytok nekem!

Persze tegnap nem barkácsoltam semennyit sem (hacsak a torta felvágása nem számít annak :-) ), de van egy olyan dolog, amit még hetekkel ezelőtt készítettem, csak eddig mindig másról írtam.
Röviden, múltkor találtam egy jó nagy doboz rajzszöget. Időről időre rá szoktam lelni, aztán évekre megint elfelejtem - hiszen egy nagy doboz rajzszög nem az a dolog, amit az ember csak úgy elhasználna bármire is. De hogy ne álljon a fiókban újabb két-három évig csendben és mozdulatlanul, arra gondoltam, ezt is fel kellene használni valamilyen kreatív célra. És mivel hungarocellgömbök nálunk mindig akadnak, máris egyértelmű volt, hogy a sok-sok rajszögből díszgömbök készülnek majd.

Kikészítettem a hungarocellgömböket és a rajzszögeket:

Fogtam az egyik gömböt, beleszúrtam egy rajzszöget, majd körben elkezdtem kirakni a többi rajzszöggel.

Először nagyon pepecselős dolognak tűnt, aztán a következő gömbnél már direkt megmértem az időt, hogy mennyi idő alatt lett készen: a nagyobb gömbök kirakása 8 perc volt, a kisebbeké 6... szerintem ez nem is olyan vészes.
Szóval tovább rakosgattam a rajszögeket a gömbökre:

Amikor készen lett egy gömb, mindig elgyönyörködtem benne, hihetetlen volt, hogy szimpla rajzszögekből meg hungarocellből ilyen egyszerűen szép tárgyat lehet készíteni... tényleg nagyon látványos lett.

Persze tudom, hogy nem találtam fel a spanyolviaszt, hiszen ehhez hasonló gömböket sokan készítenek régóta, de eddig sosem volt kedvem nekilátni, egyrészt mert azt gondoltam, órákba telik ezeket elkészíteni, másrészt meg nem hozott lázba a gondolat, hogy rajzszögekből készítsek díszt. De az az igazság, hogy a végeredmény tényleg nagyon-nagyon szép, és egyáltalán nem egy időrabló dolog a létrehozása sem - persze kisgyerekes házba, kíváncsi ujjacskák mellé nem ajánlom :-)

02.01.

2012-02-01T05:26:00.001+01:00

A mai nap az első pár évig a tortát és az ajándékokat jelentette annak a régi, kissé megkopott fényképeken boldogan viháncoló szőke kislánynak. Aztán újabb jó néhány évig a tortát, az ajándékokat és a félévi bizonyítványosztást a nagylányosan komolyan nézni igyekvő iskolásnak . Újra eltelt pár év, és a fényképeken már egy hosszú kezű-hosszú lábú kamaszlány feszeng - aztán a felnőttséget tanulni próbáló évek sokféle február elsejéi, végül pedig egy különösen emlékezetes kép, amelyről a torta lemaradt, de helyette ott volt már velem láthatatlanul a Nagyobbik.

Ezen a napon mindig eszembe jut, annak idején, kisgyerekként hogy is képzeltem ezt a felnőttséges dolgot. Úgy gondoltam, lesz egy csodás családom (eszméletlenül jóképű, Tom Cruise-szerű férj, és két álomszép-szuperokos gyerek, egy fiú, egy lány), a szüleim mindenben támogatnak és közel laknak hozzánk (amíg csak világ a világ), lesz rengeteg sok pénzem (bármit megvehetek magamnak), imádott munkám (konkrétan csillagász-űrhajós, aki a Holdra jár kutatni), gyönyörű házam (úszómedence, óriási kert, nagggyon sok szoba).

Ha végiggondolom, annyira nem is állok távol a saját gyerekkori álmaimtól. A csodás családom egészen pontosan így van, ahogy terveztem - legalábbis én egészen így látom őket (igaz, Ő egyáltalán nem hasonlít T. C.-ra, de hála Istennek, mert már egyáltalán nem is tetszik, nézegesse csak Katie Holmes - szerintem az én férjem sokkal szuperebb :-) ). A szüleim mindenben támogatnak és közel laknak hozzánk, és most is pontosan annyira szeretem őket és felnézek rájuk, mint akkor... rengeteg sok pénz - hááááát, itt bőven lenne még hova fejlődnöm, de az úgysem lenne igazságos, ha minden stimmelne. :-) Imádott munka... persze nem lettem csillagász-űrhajós, de szerintem ezzel csak jól járt a tudományos élet, mivel legtöbbször a saját telefonszámomat sem tudom felidézni - de a számokat lecseréltem betűkre, ennyi módosítás belefér talán, igaz...? A házunkat pedig szeretem, úgy, ahogy van. Hála Istennek, a kert nem óriási (fogalmam sincs, mit is kezdenék vele - vagy hogy mikor), a nagggyon sok szobát sem tudom, mikor takarítanánk, úszómedencét pedig nem szeretnék, mert akkor eltűnne alatta a kertünk. :-)

Szóval, amikor elfújom majd ma a gyertyákat, azt hiszem, csak annyit fogok kívánni, maradjon minden így, ahogy most van... Nektek pedig azt, hogy legyen nagyon-nagyon szép napotok ma, egy egészen picit még szebb, mint máskor :-)

Hófelhő a falon

2012-01-31T05:27:00.010+01:00

A minap egy tündéri téli gyerekszoba-dekorációs ötletre bukkantam a neten, ami első látásra szerelem volt. Egy papírfelhőből lógtak le zsinórokon vattapamacsok, mint hófelhőből a pelyhek, és annyira, de annyira kedves látvány volt, hogy még aznap adaptáltam is magunknak a dolgot, persze némi változtatásokkal: fehér papír helyett fehér filcanyagot használtam (mert az még sokkal hófelhőszerűbb), a vattapamacsokat fehér pomponokra cseréltem, hogy ne kelljen formázgatni, és a lehető leggyorsabban elkészüljön, valamint nem ragasztottam háttérre, hanem csak úgy hagytam szabadon lógni (így határozottan hóesésesebb).

Így ismét csak egy negyedórába telt elkészíteni ezt az édes dekorációt, aminek az ötletéért köszönettel a tartozom a http://iddensammlung.blogspot.com/2011/11/basteln-mit-kinder.html oldalnak.

Most aztán legalább a Kisebbik szobájában van egy kis havazás, ha már az időjárás ennyire nem tett ki magáért ezen a télen. :-)

Elővettem tehát két A/4-es méretű filclapot:

Egymásra helyeztem őket, aztán kivágtam belőlük (így egyszerre a kettőből) egy felhőformát.

Varrni egyrészt még mindig nagyon gyatrán tudok, másrészt csak 15 percem volt alkotni, úgyhogy elővettem a pillanatragasztót, és az egyik felhő széleitől fél cm-re végigpöttyöztem a filcet a ragasztóval - alul persze hagytam egy nyílást -, aztán pedig összenyomtam a két réteget. (A pillanatragasztóból nagyon-nagyon kevés is elég, hogy nehogy átüssön a filcen, és ráragadjon az egész a munkafelületre... persze, akinek jól megy a varrás, nagyon gyorsan végig is varrhatja a széleket.)

Fogtam egy kupac sima háztartási vattát, és kitömtem vele a felhőt.

Aztán beragasztottam a nyílást is.

A tűbe fűzést azért persze nem kerülhettem ki teljesen: befűztem egy hosszabb hímzőfonaldarabot, a végét megcsomóztam, és hátulról átöltöttem a felhő alján. Ezután már csak fel kellett szúrogatnom egymás után a pomponokat, egymástól némi távolságra, a végén pedig elkötni és levágni a fonalat.
Pontosan a pomponok közepén húztam át a tűt, így tökéletesen szorosan tartja őket a fonal, nem fognak lecsúszni.
Négy ilyen, különböző hosszúságú "hópelyhes" szálat készítettem, és ezzel el is készült a téli dekoráció.

A tetejébe persze beleöltöttem még egy darab hímzőfonalat akasztónak, és aztán fel is lógattam - borzasztóan aranyos látvány :-) Szerintem ez egy tipikusan olyan gyerekszobai dísz, amit a nagyobbak azért szeretnek, mert annyira meseszerűen néz ki, az egészen kicsiket pedig elbűvöli, ha megforgatjuk a felhőt, és repülnek a hópelyhek.

Remélem, jár erre valamikor egy kisebb baba, akin letesztelhetem a hatást :-)

Csipeszlepkék fekete-fehérben

2012-01-30T05:17:00.001+01:00

Múltkor vettem egy csomag régimódi ruhacsipeszt. Imádom őket, meg azt a régimódi bájt, ami körüllengi őket. Persze már ismertek, és tudjátok, hogy nem azért szereztem be ezeket, hogy teregetéskor tűzögessem tele velük a ruhákat, az arcomon olvatag szuperháziasszony-mosolyt viselve... hanem sokkal inkább azért, mert TÖKÉLETES alapanyagot jelentenek a barkácsoláshoz. Hiszen van külön fejecskéjük, elegánsan karcsú és hosszú mindegyik, és ha látom őket, máris hallom azokat a bizonyos hangokat. Nem, nem az ufókra gondolok, hanem sokkal inkább egy halk, de fejhangú visításra, valami ilyesmire: "Csiiiiiiiiinááááááálj belőőőőőlünk valamiiiiii széééééépeeeeet...!!!"
És hát ki vagyok én, hogy negligáljam a hangokat? :-) Szóval, nekiláttam.

Ők voltak azok a bizonyos szépségesen régimódi ruhacsipeszek:

De ugye, ti is látjátok, hogy milyen szépek? Nyugtassatok meg, kérlek benneteket :-)

Szóval, fogtam őket, és feketére meg fehérre festettem mindet.

Aztán elővettem az összes fekete-fehér mintás papíromat és papírmaradékomat, és kivágtam belőlük ilyen csokornyakkendő-szerű formákat, mindegyikből két darabot. (Félbehajtva a papírokat a legegyszerűbb.)

Aztán fogtam az azonos mintájú darabokat, és X-alakban középen összeragasztottam őket.

Az így keletkezett szárnyakat pedig pillanatragasztóval középen beleragasztottam a csipeszek nyílásaiba.

Készen is lettek. Mindegyiknek az aljára nyomtam egy kis gyurmaragasztót, és felnyomtam őket a falra.

Nekem nagyon tetszenek... remélem, a hangoknak is :-) :-)

Egy ötlet az esti fürdésekhez

2012-01-29T05:28:00.014+01:00

Biztosan a tegnapi sok kedves jobbulást kívánó szó tehet róla, hogy egy fokkal jobban érzem magam... köszönöm szépen :-)
Azért még nem vágtam bele időigényesebb dolgokba, viszont készítettünk tegnap valamit - nem egész 5 perc alatt -, amit megírok nektek, mert egyrészt mínusz egy műanyag flakon, másrészt nagyon jó móka kisfiúknak, sőt, még kislányoknak is.

Pár napja már motoszkált a fejemben ez az ötlet, és az egészen tényleg annyira gyors dolog, hogy éppen be tudtam illeszteni két orrfújás közé. Tulajdonképpen bármilyen szélesebb-laposabb műanyag flakon jó lehet hozzá, nálunk tegnap éppen egy Baba habfürdő ürült ki, és ezt használtam fel az elkészítéshez.

Lehúztam a flakonról az összes műanyag matricát és cetlit - szerencsére ezek egy pillanat alatt lejönnek, nyom nélkül -, aztán pedig kerestem egy fabotocskát.

Egy sniccerrel vágtam egy négyzetet a flakon tetején, ettől nem messze pedig egy hegyes végű ollót beleszúrtam a műanyagba, és addig forgattam, amíg a botocska vastagságánál némileg kisebb lyuk keletkezett rajta.

Beleszúrtam a botot, a flakon oldalára pedig fekete alkoholos filccel rajzoltam 4-4 ablakot.

Fehér dekorgumiból kivágtam egy háromszöget, fekete színű dekorgumiból pedig a halálfejet - ezt pillanatragasztóval rögzítettem. A felirat szintén alkoholos filccel lett. A vitorla egyik oldalát egy ollóval pár helyen kivágtam:

Végül már csak rá kellett húzni a vitorlát a botra, és ezzel kész is lett a flakonhajó, tényleg öt perc alatt.

Az esti fürdéshez szántam, de azonnal elvitték játszani... a különféle játékfigurák felváltva hajóztak benne a szőnyegen, órákon át - úgyhogy ezután szívemből drukkoltam, hogy a flakonhajónk az esti fürdésnél, "élesben" is jól teljesítsen. Kár volt izgulnom, tökéletesen szelte a habokat :-) Teljesen felborulásbiztos, kényelmesen utaztatható benne mindenféle játékfigura, és nincs rajta semmi, amiben kárt tehetne a víz. Ha pedig a nagy tengeri csaták alkalmával az ülésen keresztül sok víz kerülne bele, egyszerűen kipattintjuk a kupakot, és kifolyatjuk a vizet.

Kicsivel több energiával persze sokkal szebbet is ki lehet hozni belőle, lefesthetjük akrilfestékkel, lehet akár kétüléses is, vagy akár duplán vitorlás is - nekem most ennyire futotta erőnlétből, de legalább láthattam, hogy működőképes az ötlet.

Máris egy egész armadára érkezett rendelés, csak győzzük flakonnal... :-)

Betegség pozitívumokkal

2012-01-28T05:41:00.001+01:00

Mi az eredménye annak, ha az ember bemegy dolgozni, még mielőtt teljesen meggyógyulna...? Az, hogy visszaesik, hát persze. Velem is ez történt, úgyhogy már megint az orrfolyás-gyengeség-láz Bermuda-háromszögében ragadtam. Pocsékság. De mivel próbálom mindenben a jó dolgokat nézni, most is tettem erre egy kísérletet, és megpróbáltam összegyűjteni mindazt, aminek így egy betegség kellős közepén örülhetek:

1. Legalább nem influenza.

2. Egy betegség mindig jó alkalom arra, hogy újra megnézzem a Büszkeség és balítélet-et (szigorúan a BBC-féle verziót), és izgatottan kivárjam a hat rész alatt, hogy Lizzie és Mr. Darcy vajon a 245. alkalommal is összejönnek-e végül?

3. Csodálatos habos kávékat kapok Tőle, még csodálatosabbakat, mint máskor... És úgy általában, ilyenkor még sokkal jobban vigyáz rám. Szeretem. Nagyon.

4. Anyukám hozott nekem a MüPa szuper könyvesboltjából álomszép mintás papírokat, de valami lélegzetelállítóan szépeket! Biztos, hogy hamarosan készítek belőlük valamit, már most tervezgethetem, hogy mi mindent.

5. A Nagyobbik nagy lelkesedéssel ápol, betakargat, vizet hoz, sütit szervíroz, és ami a legjobb: kis hűvös kezével simogatja a homlokomat, mert szerinte attól kisebb lesz a láz. Lehet, hogy ez nem pontosan így van, de akkor is olyan jólesik!

6. A Kisebbik viszont vonatos mesékkel szórakoztat. Minden mese máshogy kezdődik, de aztán Thomas mindegyikben majdnem beesik a szakadékba, de aztán mégsem, és ennek mindig örülhetünk.

7. Ilyenkor mindig rájövök, milyen kedvesek a kollégáim, mert hiányolnak, és remélem, nem csak a munka miatt...

8. Itthon vagyok napközben, és rácsodálkozom, mennyire gyönyörűen süt a nap. Hihetetlen, de bent, abban a nagy szürke irodaházban ez egyáltalán nem tűnik fel. Ráadásul a nyáron kifestett nappalink ilyenkor olyan szép, hogy mindig megdicsérem magunkat a színválasztásért :-)

9. Kedves leveleket és kommenteket kapok tőletek - köszönöm mindet, nem is hiszitek, milyen öröm őket olvasni!

10. Andi barátunktól kaptam egy cserép sárga tulipánt... ettől az egyetlen dologtól tavasz lett a nappaliban, érzem, hogy már tényleg visszaszámolunk, akkor is, ha kint havas a fű, és óriási cidrit ígérgetnek a jövő hétre.

11. Igaz, nagyon folyik az orrom, és fááááj is, viszont illatos a zsepi. Levendulás :-)

12. Visszatérve ismét Rá: hihetetlen, de olyan férjem van, aki szereti nézni a Gilmore Girls-t. Esténként bevackolunk, és nézzük, és közben majszolunk ezt-azt. Betegség közben nem kell törődni a kalóriákkal, ugye? És a Gilmore lányok is folyton esznek :-)

13. Betegség közben észrevettem, hogy délutánonként még sokkal nagyobb öröm viszontlátni az oviból hazatérő kicsikéimet, mint egyébként. Olyan szépek, kicsik-nagyok és édesek...

14. És végül összekapargattam egy kis erőt, és sütöttem csokis-mogyoróvajas kekszet, a legendás Baked kávézó specialitását New Yorkból. A receptet nem másolom be, de itt megtalálhatjátok. Elsőre nem estem tőle hanyatt, de pár óra állás után egészen más dimenziókba emelkedett, és azóta ezen élek, fantasztikusan és hizlalóan finom! Jó, jó, nem túl sok benne a vitamin, de boldogsághormon annál több. És mi kellene leginkább egy betegség mellé? Ugye, hogy ez? :-)

Mágneses arcok

2012-01-27T05:12:00.001+01:00

Múltkor nagyon vicces játékot játszottam a kicsikkel: különféle arcokat vágtunk egymásra, csodálkozót, rémültet, szomorút, elgondolkozót meg még ezerfélét. Ettől persze ők gurultak a nevetéstől, én pedig ismét rájöttem arra, hogy a gyerekeknek a semmivel is lehet nagy-nagy örömet okozni... este tovább is gondoltam a dolgot. Mivel olyan nagy sikere volt a játékunknak, elhatároztam, hogy valamilyen kézzel fogható formába is öntöm a dolgot, hogy ők maguk is játszhassanak bármikor ilyen jó kis érzéskifejezős mókát.

Úgyhogy elővettem a süthető gyurmáimat, belehelyezkedtem egy plasztikai sebész lelkivilágába, és legyártottam sokféle szempárt, orrot, szájat, bajuszt és szemüveget is. A végén az asztal egész rémisztően nézett ki a sok-sok érzékszervvel, kicsit úgy éreztem magam, mintha egy horrorfilm forgatására keveredtem volna. :-)

100 fokon félóra alatt kisütöttem őket, amikor pedig kihűltek, mindegyiknek a hátuljára ragasztottam egy kis mágnest.
És kezdődhetett is a játék: én mondtam egy érzelemtípust, ők pedig egy mágnestáblán rakosgatták ki a hozzá tartozó arckifejezést.
Borzasztóan jól mulattunk :-)

Készítettünk morcos arcot:

És ijedtet:

Aztán csodálkozót:

Majd kicsit elérzékenyülten mosolygót:

Aztán emeltük a tétet, és rajzoltunk filctollal hajat is a mágnestáblára, így lett egy megszeppent is:

És nem hagyhattuk ki Angelina Jolie-t sem (nyilván csak szerintem, szerintük egy "szépen mosolygó néni" :-) )

Persze ezeken kívül még sok-sok más arcot készítettünk, úgyhogy idővel átköltöztünk a hűtőre, mert ott még több helyünk volt :-)
Nagyon jó kis mulatság volt, ha van kedvetek, készítsétek el ti is, ha van célcsoport-gyerkőc a közelben - nem is kell hozzá feltétlenül süthető gyurma, vastagabb kartonból is kivitelezhető.

A végére viszont mindenképpen ajánlom ezt a kérdést: "Na és hogy néz ki anya (vagy anyu, nálunk Mama) arca?"
De ezt a képet nem mutatom meg, mert olyan gyönyörű lett, hogy még Angelinát is kenterbe veri... de a valósághoz persze abszolút semmi köze sincs. De azért jó érzés, hogy így szeretnek :-)

Képtartó ruhacsipeszekből és építőkockákból

2012-01-26T04:58:00.010+01:00

Nálunk rendszeresen előfordul, hogy kapunk valakitől egy kedves fotót, de mivel éppen nincs kéznél egy üres képkeret, betesszük egy fiókba, ahonnan aztán csak hosszú idő elteltével kerül elő. Igaz, ha mindig képkeretekben tennénk ki a fotókat, egy idő után nem lenne szabad hely a falon... a következő megoldással viszont gyorsan és helytakarékos módon tudjuk közszemlére tenni a fényképeket, hadd gyönyörködjön bennük mindenki - ehhez mindössze néhány építőkockára, fehér festékre, fa ruhacsipeszre, hurkapálcára, színes-mintás papírra, ragasztóra és egy hegyes eszközre (kézifúróra) lesz szükség.

A kézifúróval fúrjunk egy nem túl mély lyukat a fa építőkockába.

A lyukba cseppentsünk egy kis pillanatragasztót, és szúrjuk bele a hurkapálcát.

A hurkapálcára próbáljuk rá a csipeszeket, így láthatjuk, nagyjából hány darabot szeretnénk majd használni a képek elrendezéséhez (lehet sűrűbben vagy ritkásabban is tenni, képmérettől függően).

Fessük le az építőkockákat fehérre (de akár megtarthatjuk a natúr színt is).

A színes-mintás papírokból vágjunk csíkokat, ezeket pillanatragasztóval rögzítsük a csipeszekre. Száradás után a papírfelesleget vágjuk le körben a csipeszekről.

Végül pedig helyezzük el a csipeszeket a hurkapálcán (az egyensúly miatt felváltva jobbról-balról tegyük fel őket), és csíptessük oda a képeket.

Akár üzeneteket, névjegyeket is tárolhatunk így, de persze a legszebb az, ha képeket helyezünk el a saját készítésű építőkockás-csipeszes tartónkon.

Ezt az ötletet megtalálhatjátok a www.imami.hu helyi oldalain is, ha megkeresitek a főoldal térképén a saját lakhelyetek szerint illetékes helyi információs weboldalt.

Japán babák

2012-01-25T04:48:00.001+01:00

Múltkor arra gondoltam, kellene valami olyasmit készítenem, ami még egyáltalán nem fordult meg a fejemben. Csak úgy, látókörszélesítésnek vagy valami hasonlónak. De hogy mit, arról fogalmam sem volt, hiszen hogy gondoljak valamire, amire még sosem? Nehéz kérdés ez. Aztán arra gondoltam, megkérdezlek benneteket, hogy ti mégis mit látnátok szívesen a blogon? Ez érdekes dolog lenne, mert ha ti kívánnátok, biztos lenne közte olyasmi, amire én sosem gondolnék, és ez jó is lenne, mert akkor esetleg nem az n+1. papírgurigás ötletről kellene olvasnotok. :-)

És amikor idáig eljutottam a gondolatokban, hirtelen eszembe jutott, mindig olyan "európai" jellegű dolgokat csinálok, semmi keletit, távol-keletit... és ekkor bevillant egy egészen konkrét ötlet: japán babákat fogok készíteni. Nem tudom, miért pont japán babákat, de ez jutott eszembe, és azonnal bele is szerettem az ötletbe fülig, ki tudja, miért.... (De talán azért, mert ez egy újabb kiváló alkalom a gyönyörű mintás papírok használatára. :-) )

Úgyhogy kikészítettem négy natúr fabábut, hogy japán babákat készítsek belőlük.

(Ha valaki közületek a japán kultúra szakértője lenne, az legyen kedves és ne kövezzen meg a teljesen szabálytalan minta- és színhasználatért, meg úgy általában a többiért, mert persze ezek a japán babák csak olyanok, amilyeneknek én képzelem a japán babákat, de közel sem valószínű, hogy a japán babák éppen így is néznének ki. :-) )

(Még egy zárójeles, visszakanyarodva: ha lenne bármi ötletetek, amit szívesen látnátok itt, akkor írjátok meg mindenképpen, engem nagyon érdekelne...)

Szóval, ők voltak az alapok:

Fekete alkoholos filctollal megfestettem a bábu haját, aztán az arcát is (a szájához piros filctollat használtam).

A bábu testére mintás papírt ragasztottam, a felesleget levágtam, és ragasztottam rá övet meg nyakrészt.

Elkészítettem a ruha karrészét is négy papír háromszögből. Kettő-kettő közé ragasztottam zseníliadrótból a karokat úgy, hogy a végük kilógjon, aztán a bábu hátára ragasztottam a ruhaujjak végét. (A zseníliadrót azért jó, mert valamennyire hajlíthatóak lesznek így a karok.)

A következő lépés a haj volt: egy fekete pompont egy darabka mintás papírba tekertem, és ezt így összeragasztva a fejre rögzítettem.

Ezzel készen is lett a baba:

Annyira megtetszett, hogy sorozatban legyártottam a többit is, más-más ruhákkal és frizurákkal. :-)

Az egészben az a legaranyosabb, hogy a Kisebbik, kisfiú létére fülig szerelembe esett a kis japán babákkal. Olyan rajongva ajnározza őket, mint eddig még egy figurát sem. Puszilgatja őket, vacsoránál a tányérja köré sorakoztatja mind a négyet, és egyenként megkínálja őket minden falatnál...

Lehet, hogy most alapoztam meg egy majdani nemzetközi család alapjait? :-)

Tavaszkívánós papírvirág-koszorú

2012-01-24T05:14:00.001+01:00

Miután a télnek sokadik nekifutásra ismét csak egy kis szürke esőre futotta pár napja, úgy döntöttem, én leveszem róla a kezemet... Kénytelen vagyok elbúcsúzni a hóemberépítős, nagyokat szánkózós, hóangyalkészítős, a teraszon beburkolózva hóesést nézős-közben teázós álmaimtól, és mostantól a tavaszt fogom várni teljes erőbedobással.
Igaz, azért szomorú dolog ez, hogy így eltűnt a tél mostanában... ha egy mesefigura lennék, és nem hús-vér nőszemély, akkor fognék egy hátizsákot, belecsomagolnék egy kis útravalót, és elindulnék, hogy megkeressem a telet. És biztos meg is találnám szegényt egy szépséges, ám annál gonoszabb, nyármániás tündér birodalmában, ahol egy hegy tetején álló sötét várban hullatja hókönnyeit, teljesen lemondva arról, hogy idén fehérbe öltöztesse a tájat... a meséknek aztán persze mindig jó vége lesz, úgyhogy biztosan sikerülne is kiszabadítani a suttyomban sínylődő telet, hogy aztán elborítsa hópelyheivel az egész világot. De mivel ez a valónál is valóbb élet, úgy néz ki, hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy idén nincs tél, és ősz után jön a tavasz.

Úgy éreztem, ha már így alakult, akkor ideje gőzerővel erre koncentrálni, úgyhogy a ragyogó vasárnapi napfényben készítettem egy tavaszi ajtókoszorút, mintás papírokból készült virágokkal. Ismeritek már a mintás papírok iránti szívből jövő rajongásomat... és mivel nemrég szert tettem egy sárga-narancssárga mintás blokkra, egyértelmű volt, hogy ezzel fogom felavatni. :-)

(Igazság szerint ugyanekkor beszereztem egy virág formájú, nagy méretű formalyukasztót is... olyan gyönyörű volt! És elképzeltem, ahogy rengeteg csodaszép virágot lyukasztok ki a rengeteg csodaszép mintás papíromból... és elgyengültem... és megvettem... de persze a koszorúhoz nem kell feltétlenül a lyukasztó, használhattok egy általatok készített virág formájú kartonsablont is, rajzoljátok körbe a papírokon, és vágjátok ki - az eredmény éppen ugyanilyen lesz. Csak egy a fontos: hatszirmú virág legyen.)

A koszorúhoz legeslegelsősorban többféle mintás és egyszínű papír kell, valamint a virág formájú sablon/formalyukasztó, valamint gyöngyök, pillanatragasztó és egy darab vastag karton (nálam egy bonbonos doboz alja).

Vágjunk ki jó pár mintás és egyszínű virágot, lehetőleg tavaszias vagy egymással jól harmonizáló színű papírokból.

Hajlítsuk meg a kivágott papírformákat a következőképpen: hajtsuk félbe a virágokat a szirmok között - három különböző vonalban tudjuk így meghajlítani.

A következő képen látható módon hajtsuk meg a virágunkat, majd hajtsuk is szét. Erre a lépésre azért van szükség, hogy térbeliséget adjunk a kétdimenziós virágnak.

Mindegyik mintás virág hátuljára, éppen középre tegyünk egy pötty pillanatragasztót, és ragasszuk egy egyszínű virágra.
A virágunk közepébe pedig ragasszunk három gyöngyöt, aztán pedig készítsünk jó pár hasonló virágot.

A vastag kartonból vágjunk ki egy karikát (kívülről ollóval, belülről egy sniccerrel a legegyszerűbb.)

Erre pedig szépen ragasztgassuk fel a virágokat mindenféle szabályosságtól mentesen. Az üresen maradó fehér részekre suvasszunk be egy-egy kivágott lapos virágformát (ezt már nem kell spécizni).

Már csak pici zöld leveleket kell ráragasztanunk ide-oda, és ezzel készen is van.

Úgy érzem, én ezzel meg is tettem az első lépést a tavasz felé... részemről akár már holnap jöhet. :-)

Hello Kitty gyurmából

2012-01-23T05:12:00.012+01:00

A Hello Kitty jelenséggel is hasonló a helyzet, mint amiről többen írtatok a farsangos bejegyzés kapcsán. Az ember szeretné, ha a gyerekei igényes szellemi környezetben nőnének fel. Eleinte szigorúan csak magas színvonalú mesekönyveket olvasunk, Mazsola-hangoskönyvet hallgatunk, Frakkot nézünk, ám ahogy elkezdődnek az óvodai évek, egyre inkább beszivárognak az életünkbe az éppen felkapott dolgok. Persze, próbáljuk szűrni, amennyire csak lehet, de ha a gyerek eltölt egy közösségben napi x órát, akkor elkerülhetetlen, hogy megszeressen olyan dolgokat is, amelyekkel otthon nem feltétlenül találkozna. És ha nem akarjuk, hogy a gyerekünk teljes értetlenséggel álljon a sok rutinos ovis előtt, amint éppen az aktuális kedvenceket tárgyalják ki, be kell látnunk, nem tarthatjuk féltőn nevelgetett kislányunk/kisfiunkat bura alatt...

Nos, a Hello Kitty figurák és mesék jelenleg egyetlen óvodai közösség számára sem ismeretlenek, azt gondolom, hiszen úton-útfélén belebotlunk, kabáton, sapkán, pólón, cipőn, plüssállatokként... hát persze, hogy nálunk a Nagyobbik és a Kisebbik is imádja őket. Meg kell hagyni, a Hello Kitty nem tartozik a legeslegrosszabbak közé, a mesékben legalább mindig van eszmei mondanivaló, és igyekszik jó dolgokra tanítani a gyerekeket, csak valahogy ez a látványvilág... de mindegy, ha a gyerek szereti, mi sem kerülhetjük ki. Az viszont elvi kérdés, hogy vagyonokat nem fogunk költeni a Hello Kitty játékokra, így amikor a Nagyobbik már többedszerre somfordált oda hozzám megkérdezni, hogy nem kaphatna-e egy kis Hello Kitty-figurát, aznap este fogtam a süthetős gyurmáimat, és nekiláttam, hogy elkészítsem neki az ő szíve álmát. És ha már, akkor nem is álltam meg egynél, hadd legyen családja is annak a Kittynek... annál is inkább, mert ezek a figurák az egyszerűbbnél is egyszerűbbek, úgyhogy nagyon könnyen reprodukálhatók: egy szélesebb gyurmagolyó a fejük, pici háromszögszerűségek a fülek, egy másik nyújtott golyó a pocakjuk, kezek-lábak szintén egy-egy mozdulattal elkészíthetőek. Az arcokhoz apró gyurmagolyócskák kellenek, a bajszokat egy éles késsel nyomtam bele a gyurmákba.

Ennyi az egész, úgyhogy szerencsére a vártnál sokkal gyorsabban megvoltam az egész családdal.
A gyerekek persze óriási boldogsággal fogadták őket, és azóta már számos kalandot életek át ők együtt: a Nagyobbik, a Kisebbik meg a Hello Kitty-család :-)

Kisfiús-kislányos, figurás szülinapi meghívók

2012-01-22T05:47:00.005+01:00

Ma csak nagyon rövid leszek, mert valahogy annyira kitört rajtam a fáradtság, hogy a szememet is alig tudom nyitva tartani... nektek is vannak ilyen napjaitok? Én többnyire jól bírom a mókuskereket, de néha jön egy-egy nap, amikor még egy poharat is alig bírok arrébb tenni.
És ez a mai nap ilyen lesz, már látom...
Viszont hosszú bejegyzés helyett szeretnék egy oldalt a figyelmetekbe ajánlani. Ez is akkor jöhet jól, ha szülinapi zsúrra készültök, és valami nagyon ütős meghívót szeretnétek adni a gyerkőcöknek. Ilyenkor érdemes ellátogatni a http://toy-a-day.blogspot.com/ -ra, ahol egészen nagyszerű papírfigurák kinyomtatható és összehajtogatható mintáit találhatjátok meg.

Mi a Nagyobbik tavalyi szülinapi bulijára alkalmaztuk ezeket a figurákat meghívó gyanánt, a következőképpen:
Kinyomtattam a figurák kiterített rajzát sima fehér lapokra. Ezeket aztán egyenként vékonyabb kartonra ragasztottam (sima papírragasztó stifttel), és a teljes száradás után kivágtam. Összehajtottam és összeragasztottam a figurákat. A belsejükben keletkező üregbe beletettem a megírt meghívószöveget, egy-egy zacskó robbanós cukorkát meg egy kis csokit, majd két celluxdarabbal beragasztottam az üreget.

Mindenki más figurát kapott: ahogy a képen is láthatjátok, a kisfiúk például Thomast, Bob mestert, Ben10-t (van egy kis barátunk, aki imádja), hóembert, tigrist, Snoopyt, a kislányok pedig pl. Hello Kittyt, Miffyt, Eperkét, Pingut, nyuszit, Rózsaszín párducot stb.

Nagy-nagy sikerünk volt vele, ezért szeretném megosztani veletek, ha még nem ismeritek. :-)

Kellemes pihenős vasárnapot mindenkinek!

Egész mandarinos torta Nigellától

2012-01-21T05:19:00.014+01:00

Orsi barátnőm (akivel egy munkahelyen dolgozom) pár napja azzal ült be hajnalban az autóba mellém, hogy "Tegnap láttam Nigellát sütni valami mandarinos sütit. Nem tudom, hogyan csinálta pontosan, de egyben rakta bele a mandarinokat, pucolás nélkül. Keressünk rá a neten, ha beértünk, mert szerintem ezt meg kellene sütnöd."

Szófogadó barátnő vagyok, úgyhogy rákerestem a neten, és a recept első látásra meggyőzött. Ezt szeretem Nigellában, hogy képes 5 egyszerű hozzávalóból valami fantasztikus finomságot alkotni, de mindig van a receptjeiben valami csavar, amit máshol nem lehet megtalálni... ez esetben az, hogy tényleg egészben használja fel a mandarinokat, héjastól, magostól, mindenestől. Persze előbb pihe-puhára főzi őket - a végeredmény pedig valami hihetetlen ízorgiát eredményez, amelyben a mandarinok héjai jelentik a kulcstényezőt, és ezt egészíti ki finoman a mandula aromája... szóval, ez egy ellenállhatatlan sütemény, és akkor még kimondottan távolságtartóan fogalmaztam. Bárki is kóstolta meg, az első falat utáni arckifejezés mindig ugyanaz volt... de gondolom, az is elárul valamit, hogy két napon belül már másodszorra sütöm.
Köszönjük, Nigella.

Nigella mandarintortája
(a magyar verziót itt találtam meg, de egy picit módosítottam rajta)

Hozzávalók:

4 nagy bio mandarin (vagy ha csak picikét kapunk, akkor 8-10)
250 g darált mandula
220 g porcukor
2 teáskanál sütőpor
6 tojás
Elkészítés:

A mandarinokat mosogatószeres szivaccsal nagyon gondosan átsúroljuk, és többször leöblítjük.
Betesszük őket egy fazék vízbe, felforraljuk, majd a hőt közepes erősségre állítjuk. Egy fedőt teszünk a fazékra, és csendes forrásban tartva a mandarinokat 2 órán keresztül főzzük őket.

Ezután szűrőbe tesszük a mandarinokat, és egy késsel nagyobb darabokra vagdaljuk. Hagyjuk langyosra hűlni, majd egy kanállal alaposan nyomogassuk ki belőlük a vizet, egyúttal tördeljük is össze a mandarinokat, kis darabokra.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A darált mandulát, a porcukrot, a sütőport keverjük össze, tegyük hozzá a mandarint is, valamint a 6 tojást. Keverjük össze az egészet, és öntsük egy vajjal kikent tortaformába.
Kereken egy órát kell sütni - a 40. perc környékén fedjük le a tetejét egy darab alufóliával, hogy ne barnuljon meg túlságosan a teteje.
Ha készen van, hagyjuk teljesen kihűlni - tapaszatalatom szerint másnapra jobban "összeér" az íze, de persze azonnal is simán megehető az egész. :-)

A fotóért elnézést kérek, ez volt a legutolsó szelet, amit a munkahelyemre kellett belopnom, hogy ne tűnjön el olyan villámgyorsan, mint a többi, és le tudjam fotózni :-)

Duplán levendulás illatzsákocskák

2012-01-20T05:19:00.001+01:00

Napok óta valami megfogalmazhatatlan hiányérzet vesz körül. Nem tudtam volna megmondani, mi az, ám amikor egy szekrénypakolásnál kezembe kerültek a dekorációs célra eltett levendulamintás szalvétáim, azonnal beugrott, mi a hiány oka.
Egészen pontosan az, hogy régen készítettem bármi olyat, ami levendulás :-) És mintha csak valami felsőbb elrendelt szándék lett volna, pár perccel később találtam egy bontatlan zacskó herbáriás levendulavirágzatot, amiről pedig meg voltam győződve, hogy régen elhasználtam... ezek után nem volt kérdés, hogy levendulamintás illatzsákocskákat készítek levendulatöltettel. Érdekes, de a szárított levendula - talán azért, mert bontatlan volt - hihetetlenül megőrizte az élénk "lila" illatot. Jó volt beleszagolgatni, visszahozta a szívembe a késő nyarat és a levendulabokraink képét, amint éppen ontják a millió illatos kis virágot...

Úgyhogy nekikezdtem, hogy ez az illat mielőbb beköltözhessen a szekrényekbe. :-)

Kikészítettem a szalvétákat és két ív fehér filcanyagot.

Kivágtam a szalvétákból a legrokonszenvesebb mintarészeket. Lehúztam róluk a két alsó fehér réteget, és mintás legfelső réteget textil-dekupázsragasztóval a filcre ragasztottam, egymástól tisztes távolságra.

A teljes száradás után körbevágtam a mintákat.

A fehér filcből kivágtam a mintás négyzetekkel-téglalapokkal megegyező méretű részeket, és sima pelenkaöltéssel gyorsan összevarrtam a két felet. Mielőtt a végére értem volna, persze hagytam egy párcentis üres rést, amin keresztül kiskanállal beletöltöttem a levendulavirágzatot, aztán ezt a részt is bevarrtam.

Készen is lettek, illatosak, kedves látványt nyújtanak... minden szekrénybe teszek belőlük egyet. És egy ideig talán megint megleszek "valami levendulás dolog" készítése nélkül... :-)

Farsangra készülve

2012-01-19T05:11:00.001+01:00

- Kicsim, közeledik a farsang. Gondolkodtál már azon, hogy mi szeretnél lenni?
- Hú, Mama, nagyon jót találtam ki. Teljesen meg fogsz döbbenni, hogy milyen jó!
- Ez jól hangzik, valami izgalmas?
- NAGYON izgalmas.
- Valami ritka dolog?
- Ó, nagyon ritka!
- De jó, ennek örülök... szóval akkor mi leszel?
- Királylány, Mama!
- ...királylány...?
- Királylány! Ugye, milyen jó ötlet?
- De kicsim, az nem ritka dolog... minden kislány királylány lesz vagy hercegnő.
- Nem baj, én akkor is az leszek.
- Hmmm....
- Ugye, hogy SZUPER ötlet, Mama?
- Nem akarsz inkább valami olyasmi lenni, aminek más nem öltözik? Valami nagyon klassz és ritka valaminek?
- Nem, Mama. Én királylány leszek. Szép ruhában. Szép és rózsaszín ruhában. Koronával. Meg minden királylányos izével. Jóóóóóó?

Hát szóval ez is eljött, a királylányos korszak. Pedig már úgy reménykedtem, hogy kimaradunk belőle... Az első óvodai évben Kisvakond volt. Farmer kertésznadrágban, a zsebében mindenféle kincsekkel. Varrtam neki egy édes kisvakondos fekete sapkafejet, vakondpofit rajzoltam az arcára, tündéri volt. Az óvodai csoporttársai mind Disney-hercegnők voltak. Volt három Ariel, egy Belle, két Hófehérke, három Csipkerózsika.
A második évben katicabogár volt. Tetőtől talpig pöttyökkel, szuper kartonszárnyakkal, édes csápokkal. Ennivaló volt. A többi kislány mind Disney-hercegnő volt, két Ariel, három Belle, két Hófehérke, két Csipkerózsika.
A harmadik évben pillangó volt. Egy teljes éjszakán át készítettem a jelmezét, a szárnyát órákig festettem, dupla fehér karton alapra. A fején egy átalakított fehér sapka volt, rávarrt zöld papírlevelekkel, zseníliadrót csápokkal. Zöld ruhában volt, az övén egy nagy zöld virág volt. Tökéletes pillangó volt. A többi kislány pedig... de úgyis tudjátok. Igaz, volt még egy unikornis és egy hastáncosnő is, de a Disney-hercegnők így is uralták a képet.
Titkon reméltem, hogy minket sosem fog elérni ez a dolog, de elért, és nem is mondhatok semmit, hiszen egy közel hétéves kislány mégis mi más akarna lenni, mint királylány? Talán az lenne a furcsa, ha nem akarna az lenni.

Úgyhogy megpróbálom a lehető legjobbat kihozni a dologból. Szerencsére van egy gyönyörű, hosszú rózsaszín tüllszoknyája, amit anyukám varrt neki tavaly. Készítek hozzá majd egy igazi királylányos felsőrészt, koronát, mindenféle kiegészítőt.... végül is nem ez számít. Ha minden kislány királylány és hercegnő lesz a farsangon - akkor is ő lesz köztük a legeslegszebb.

Képeslappárna

2012-01-18T05:20:00.001+01:00

Egy netes barangolás alkalmával múltkor különleges helyre bukkantam. Ez a weboldal egy olyan külföldi kézműves áruházat rejt, ahol gyönyörűséges dolgokat lehet kapni (olyasmi, mint a Meska vagy az etsy) - és ezeken belül is volt egy olyan tárgy, amibe azonnal beleszerettem. Egy párnáról van szó, ami úgy néz ki, mint egy képeslap (http://en.dawanda.com/product/11424882-Postkarten---Kissen), és engem teljesen elbűvölt. Aztán gyorsan visszatértem a földre, mert mégiscsak 20 euróba került, és amellett, hogy nem szeretek a neten bankkártyával fizetni, soknak is éreztem. De ahogy nézegettem a képet, megjelent a bal vállam fölött egy kisördög, aki ezt sugdosta a fülembe: "miért is ne készíthetnéd ezt el te is? Nem lehet olyan bonyolult, és az ára a töredékéből kijönne! Naaa, ne legyél már ilyen izé, keríts egy fehér párnát, és láss neki! Itt áhítozol, ahelyett, hogy megcsinálnád secperc alatt az egészet! Tudod, mi vagy te? Egy párnalúzer. Igen, egy párnalúzer, hihihi!"
Természetesen nem tűrhettem a sértéseket. Felnyargaltam az emeletre, és a hálóban lévő egyik kis díszpárna huzatából kivettem a belsejét. Ezzel a kocka el volt vetve - a dolgozószoba szemétkosarából kikukáztam a kidobott borítékokat, leáztattam róluk a bélyegeket, és munkához láttam.

Ez a párna volt a kiindulási alap:

A fázisokat nem örökítettem meg, mert annál sokkal hamarabb készen lett az egész. A leáztatott és megszárított bélyegeket textil-dekupázsragasztóval (de szerintem a sima dekupázsragasztó is jó lehet) felrögzítettem a párnára. Megvártam, hogy megszáradjon. Egy kék textilfilccel meghúztam a címzés helyének sorait, aztán egy fekete alkoholos filccel megírtam egy kitalált, eléggé szabványos képeslapszöveget, és megcímeztem. A bélyegeken lévő körpecsétek folytatását ugyanezzel a filccel kipöttyöztem, majd utolsó simításként rákötöttem a párnára a két fél elválasztását szolgáló vékony szalagot (nekem éppen egy bordó volt kéznél, de egy kékkel vagy zölddel talán "postaibb" lenne). A szalag alá pár ponton tettem egy pici pillanatragasztót is, hogy ne mozduljon el, és ezzel készen is lett.

Annyira nagyon tetszik :-) Szerintem ez ajándékba is nagyszerű lehet, ilyenkor érdemes a megajándékozott nevét és címét írni rá, a szöveg pedig lehet kimondottan személyes is. Én legalábbis borzasztóan örülnék egy ilyen ajándéknak, de nem hinném, hogy lenne olyan, aki nem... :-)

A saláták salátája

2012-01-17T05:18:00.011+01:00

Elöljáróban egy szolgálati közlemény: a hozzászólások mostantól késleltetve fognak megjelenni. Ez persze még véletlenül se vegye el a kedveteket a kommenteléstől, továbbra is nagyon-nagyon örülök mindennek, amit írtok, de sajnos volt rá okom, hogy változtassak a rendszeren. Köszönöm szépen a megértéseteket, és természetesen a kommentek úgy fognak megjelenni, ahogy beírtátok, csak egy kicsit később.

Váltsunk is gyorsan egy másik témára: nektek van legeslegkedvencebb salátátok? Nagyon érdekelnének a válaszok, mert azt érzem, megtaláltam az Igazit. :-)

Az egész egy kora őszi, meleg délutánon kezdődött... egy padon üldögéltem éppen, könnyű nyári ruhában, aranylóan sütött rám a nap, a kezemben az 500 olasz étel című könyv volt, a madarak édesen trilláztak a fák ágain, és ekkor.... megláttam őt. Azonnal megfogott egyszerűen nemes külsejével, a nevétől pedig végigfutott rajtam a borzongás, és tudtam, muszáj még közelebb kerülnöm hozzá.

Úgy hívták, "Nyers cukkinisaláta". Valahogy éreztem a csontjaimban, ez igazi szerelem lesz. Már másnap elmentem, és beszereztem a szükséges hozzávalókat, elkészítettem - az első falatnál tudtam, én és ő örökre összetartozunk. Sok salátával találkoztam már életemben, de most azonnal tudtam, hogy amit korábban éreztem más zöldfélék iránt, az csak szalmaláng volt. Ő mindennél különlegesebb volt, és biztos voltam abban, akárhányszor is látom, sosem fogok ráunni. Mindig megbecsülöm az együtt töltött időt, mert egyre többekkel kell osztoznom az iránta való szerelemben, az összes barátnőm és még az anyukám is feltétlen hívévé szegődött. De nem is csodálom, ő egyszerűen utolérhetetlenül fantasztikus. Nincs olyan hét, hogy ne akarnám látni, ennél többet képtelen vagyok nélküle kibírni. A közösen eltöltött idő alatt egymáshoz csiszolódtunk, egy kicsit megváltoztattam, de ez csak előnyére szolgált.

Lányok, tegyétek próbára - nem fog csalódást okozni. Ha húst sütnétek, ha sonkát ennétek, vagy ha csak egy könnyű előételre vágytok, az ő társasága az, ami nektek kell. Ne ijedjetek meg attól, hogy egy kicsit nyers, éppen ez adja a különlegességét, higgyetek nekem - ő tényleg más, mint a többi....

Nyers cukkinisaláta (a saláták salátája - nekem)

Hozzávalók:

5-6 friss cukkini
7 evőkanál nagyon jó minőségű extra szűz olívaolaj
egy citrom leve (ha nagyon friss és leves, akkor csak a 2/3-a)
frissen őrölt bors
só
egy csomag friss petrezselyem (tudom, ilyenkor nehezebb beszerezni, de ehhez csak a friss jó)
100 g parmezán

Elkészítés:

A cukkinit éles késsel vagy egy éles gyaluval vágjuk nagyon vékony szeletekre. Rakosgassuk le ezeket egy tálba, és rétegenként sózzuk is meg a szeleteket. Fedjük le egy tényérral úgy, hogy a tányér nyomódjon is rá kissé.
Hagyjuk állni egy órán át. Ezután tegyük adagokban szűrőbe a cukkinit, öblítsük le róla a sót, majd nyomogassuk ki belőle a vizet. Tegyük egy tálba.
Egy bögrében keverjük össze az olívaolajat a citrom levével, tegyünk bele egy kevés sót, tekerjünk bele borsot. Az öntetet keverjük össze, majd öntsük a cukkinire. A megmosott petrezselymet konyhai ollóval vagdossuk rá, és az egészet alaposan forgassuk át a kezünkkel, hogy minden szeletre jusson az öntetből és a petrezselyemből.
Végül forgácsoljuk rá a parmezánt, és ezzel el is készült.
Szerintem - egy műremek. :-)

Az eredeti recept forrása: Valentina Sforza: 500 olasz étel. Gabo Könyvkiadó, 2011.

Méhecskés dekoráció

2012-01-16T05:15:00.015+01:00

Mikulás környékén jó pár Kinder-tojás érkezett hozzánk. A bennük lévő kis sárga műanyag tojásszerű tartókat persze, hogy eltettem, ilyen nagyszerű alapanyagokat még véletlenül sem dobnék ki... de aztán el is felejtettem őket, más dolgokat készítettem.

Na jó, nem füllentek. Nem ezért felejtettem el őket, hanem mert a komód, aminek a tetejére rátettem a hat sárga tojáskát, arcpirítóan nagy felületi kuplerájt tartalmaz, legalábbis az én arcom rendesen szokott pirulni emiatt, ha vendégek jönnek, de hát mit tegyek, egy komódrendbetételre egészen extrém esetben szokott csak időm jutni. Szóval, a rendetlenség úgy nyelte el a jó kis alapanyagokat, mint a Kisebbik a gyurmát, és egészen tegnapelőttig azt sem tudtam, hol vannak. Szerencsére azonban tűvé tettem a házat egy eltűnt kulcs után, és ekkor áttúrtam a kupacot, majd diadalittasan emeltem ki belőle a sárga tojásokat.

Ha feltenném a kérdést, Ti mit készítenétek a Kinderekben található sárga műanyag izékből, szerintem úgy 99 %-ban mindannyian azt vágnátok rá, hogy méhecskét... annyira kézenfekvő a szín meg a forma. Nem? :-) Nem váltottam meg a világot, én is méhecskéket gyártottam belőlük, de szerintem igazán helyeseket. :-)

Meg is mutatom nektek őket, mert mi nagyon megszerettük a kis mosolygós fejüket.
Nagyon egyszerűen készültek: fekete zseníliadrótot hajtottam köréjük, és alul jó erősen megtekertem párszor - így egyúttal a lábacskájuk is kialakult.
De mielőtt még bármit is csináltam volna velük, három tojáskát kinyitottam, mindegyikbe belecsúsztattam egy-egy hosszú cérna végét, és aztán vissza is zártam őket - ugyanis közben kitaláltam, hogy némelyik méhecskét fel fogom lógatni, és ezért szükségem volt akasztózsinórra.
Visszatérve a fekete zseníliadrótokra, mindegyik méhecskén három-három csíkot alakítottam ki a fent leírtak szerint. A csíkokat itt-ott pillanatragasztó-pöttyökkel rögzítettem.
Egy-egy rövidebb zseníliadrótból elkészítettem és felragasztottam a csápokat is. Megvártam, amíg teljesen megszáradt a ragasztó, és aztán fekete alkoholos filccel kifestettem a méhecskék pofiját.
Ilyenek lettek:

Amíg készültek, addig töprengtem, milyen körülmények közé is helyezzem a méhecskéket... és aztán eszembe jutott az egyetlen, örök szerelem-alapanyagom... hát persze, hogy a vécépapír-gurigák! :-) Meg az is eszembe jutott, hogy a múltkor, amikor különféle formákra gyűrögettem egy gurigát inspirációs célokkal, egyszer csak kijött egy hatszögszerű forma. És ezzel meg is lett a cél.
Úgyhogy fogtam egy gurigát, és hosszában háromszor félbehajtottam, hogy nagyjából egy szabályos hatszögalapú test (ööö, sajnos nem emlékszem, hogy is hívják ezt mértanilag pontosan.... ha valaki tudja, kérem, írja meg :-) ) jöjjön létre.

Ezt a valamit aztán felvágtam négy szeletre (és még készítettem jó pár ilyet).

A szeleteket pedig pillanatragasztóval egymáshoz ragasztgattam.

Az egészet lefestettem sárga akrilfestékkel kívül-belül. A három zsinóros méhecskét felkötöttem a gurigaszeletek aljára, a három zsinór nélkülit pedig beültettem egy-egy sejtbe - éppen passzentosak voltak bele.

És végül az egészet fellógattam, több helyen is teszteltem :-) A képeken még nem látszik, de végül a Nagyobbik szobájába került a mennyezeti lámpáról lelógatva, és borzasztóan helyes, amikor egy-egy légáramlat hatására forogni kezd az egész, méhecskéstől... a gyerekek teljesen odavoltak érte, én meg egy picit sajnálni kezdtem, hogy nincs kisbaba a házban, mert a legkisebbeket tudja az ilyesmi a legeslegjobban elvarázsolni....

A saját zene

2012-01-15T05:00:00.002+01:00

Mindig vannak olyan számok, amelyeket akárhányszor képes lennék egymás után meghallgatni. Ezzel a szokásommal kamaszkoromban rendszeresen szegény szüleim agyára mentem, nagyon értékelték, amikor például heteken keresztül a Pink Floyd Comfortably Numb c. számát hallgattam nonstop :-) Ez is egy olyan dolog, amit a gyerekeink már nem fognak érteni, mert ugye akkor még nem úgy volt, hogy a cd-t egy gombnyomással újra a szám elejére tesszük, hanem a kazettás magnót kellett visszatekerni, és az ember lánya akkor volt übermenő, ha éppen pontosan eltalálta a szám kezdetét. :-)

Szóval, éppen most is van egy ilyen számom, egész héten ezt hallgattam munka közben, és ez alighanem a jövő héten is így fog történni... egyszerűen odavagyok érte. Nektek van most éppen olyan kedvenc számotok, amit akárhányszor meg tudnátok hallgatni?

Legyen gyönyörű a vasárnapotok, és ha van esetleg egy kis időtök, hallgassátok meg az én jelenlegi gumicsontomat :-)

Zsírkrétakészítés

2012-01-14T05:35:00.005+01:00

Ahol forgácsolnak, ott hullik a fűrészpor, ezt tudjuk. :-) Ezért igyekszem kellő beletörődéssel és humorérzékkel fogadni azt, hogy a vadiúj zsírkrétakészletek 1-2-3 napon belül látványos alakváltozásokon mennek keresztül. Az osztódással történő szaporodás fogalmának egészen új értelmezésével lehet szembesülni ilyenkor, ahogy a szép, hosszú, karcsú zsírkrétákból kicsi, rövid diribdarabkák lesznek. A Kisebbik nagyon hatékonyan tudja derékba törni a zsírkréták karrierjét, és hát persze, az aprócska krétacsökevények már közel sem motiválnak úgy a használatra, mint az egész darabok....

Kidobni viszont persze, hogy nem fogom őket - ezért egy idő után össze szoktam gyűjteni a jobb időket is megélt zsírkrétákat, és készítek belőlük teljesen újakat.Ehhez semmi más nem kell, mint egy szilikon sütőforma - nekem ilyenem csak madeleine-formás van, úgyhogy én süti-zsírkrétákat szoktam készíteni, mégha szegény Proust ezt valószínűleg nem is nézi jó szemmel valahonnan fentről (lásd a tegnapi bejegyzést...).

A következőképpen lehet új életet lehelni a zsírkrétadarabkákba: a sütőt előmelegítjük 160-170 fokra, és összekészítjük az alapanyagot.

Vegyük elő a szilikonformát. Két lehetőség van: vagy színek szerint csoportosítjuk a darabkákat, vagy szivárványszínű végeredményre törekszünk - én most mindkettőt célul tűztem ki. :-)
Tegyük a krétákat a formába (ne zsúfoljuk tele).

A formát helyezzük a sütőbe, és süssük kb. 10-12 percig - de az időnél sokkal pontosabb mérő az, ha párpercenként benézünk a sütőbe. Ha azt látjuk, hogy megolvadtak a krétadarabok, akkor készen is van.
Ha több különböző típusú krétát használunk, előfordulhat, hogy lesz olyan, ami nem olvad teljesen folyékonyra. Akkor se süssük tovább a krétákat 12 percnél - nem baj, ha maradnak benne tömörebb darabok, az olvadt részek miatt így is tökéletesen jól használható lesz a végeredmény.

Vegyük ki a sütőformát - nagyon óvatosan -, és tegyük szobahőmérsékletű, gyerektől elzárt helyre. Amíg tökéletesen ki nem hűl, ne próbáljuk meg kifordítani a krétákat a formából, mert addig nagyon törékenyek.
Utána viszont tökéletesek lesznek - vegyük ki őket a formából, és máris odaadhatjuk a gyerekeknek. A szokatlan formák nagy sikert fognak aratni, ezt garantálom - ki ne szeretne rajzolni például egy madeleine-nel? :-)

Tesztelve :-)

Az eltűnt idő nyomában

2012-01-13T05:05:00.003+01:00

Ez a kérdés mostanában gyakran foglalkoztat. Élünk, dolgozunk, családozunk, barátozunk, világot látunk - a pillanatok, percek, órák és napok pedig elmúlnak észrevétlenül. Csak azt látom, megint eltelt egy hét, egy hónap - nem is eltelt, elszáguldott. Szinte még arra sem jut idő, hogy megéljünk egy-egy szép pillanatot, mert máris jön a következő, amikor valami mást kell már csinálni.

Az egész ma ütött meg különösen, amikor rájöttem, hogy már két éve annak, hogy a babázásból visszamentem dolgozni. De hogyan? Hogyan telt el így ez a két év? Még csak most volt, amikor telve voltam aggodalommal, hogy az otthon töltött évek után hogyan fogom tudni majd felvenni a fonalat, hány új kolléga lesz és hány régi, hogyan fogom bírni, megoldani az időproblémákat, az ezerféle benti és otthoni feladatot, hogy mennyire fog hiányozni az otthoni, békés élet és leginkább persze a gyerekek és Ő... És aztán egyszer csak ma lett a kérdésekből, és a villámgyorsan eltelt két év mögött csak a döbbenet, hogy hogyan gyorsulhatott fel így az életünk.

Azt hiszem, nagyon kevés olyan pillanat van, amibe bele tudunk feledkezni úgy igazán. De ilyen volt azért a nyáron Olaszországban töltött két hét, ott nem volt súlya az időnek, csak hagytuk leperegni az órákat, és minden eltelt pillanatot követtünk a tekintetünkkel. Ha úgy tetszett nekünk, hosszasan üldögéltünk egy kávé mellett, hallgattunk este a fő téren a zenekart, céltalanul lófráltunk a kis toscanai utcákon, és figyeltük az olaszokat, a pillanatok kiélvezésének nagymestereit.
Aztán ilyen néha a gyerekekkel eltöltött idő, amikor nem az órához kell igazodnunk, hanem csak úgy játszunk, mi, felnőttek is.
Ilyenek a reggeli ébredések, bár ott mindig könyörtelenül felettünk áll az idő, de mindig lopok arra pár édes percet, hogy a Kisebbikkel egymáshoz bújjunk egy kicsit, összeölelkezve, sok-sok reggeli puszit adva.
De az elmúlt két év azért mégis leginkább úgy telt, hogy az óra volt az úr felettünk, és nagyon nehéz feladat volt nem tudomást venni róla. Egy dolog azonban mindig jut: az, hogy egy-egy szóról, mozdulatról, illatról, dallamról, tekintetről egyszer csak felidéződik valami régenvolt dolog, ami kellemesen meleg emlékeket, érzéseket hoz magával, és egy pillanatra megadatik az, hogy ki tudunk szakadni a zsúfolt, fárasztó és sokszor idegőrlő órák sorából. Átadjuk magunkat az emlékezésnek és annak az ezerszer kimondott néma ígéretnek, hogy ezentúl még több pillanatot teszünk emlékezetessé, hogy legyen mit felidézni a nehezebb percekben...

A pillanatnyi hatásokból születő emlékezés egyik legtöbbet - ha nem a legtöbbet - idézett példája Marcel Proust műve, az Eltűnt idő nyomában. A hatalmas regényfolyam legelején egy sütemény egyetlen falatkája elegendő ahhoz, hogy megindítson egy nagy ívű emlékezést, amiből kialakul a világirodalom egyik legnehezebben olvashatónak tartott, de végtelenül gazdag darabja.
Úgyhogy amikor én magam is végiggondoltam az elmúlt két év hihetetlenül gyors múlását, azonnal Proust könyve jutott eszembe, és ezzel egy időben érkezett a vágyakozás az említett sütemény, a madeleine iránt. Félretettem mindent, és Bereznay Tamás receptjét alapul véve kis módosítással megsütöttem - és újra megértettem, Proust miért állított irodalmi emléket ennek a háromfalatnyi édességnek. Este legalábbis úgy gondoltam, ha én írtam volna meg azt a regényfolyamot, én azt a címet adtam volna neki: Az eltűnt madeleine nyomában....

Mézes-tejcsokoládés madeleine (kb. 25-27 db)

Hozzávalók:

4 db tojás szétválasztva
10 dkg porcukor (átszitálva, 2x5 dkg)
4 teáskanál barna cukor
4 teáskanál méz
20 dkg liszt
4 teáskanál sütőpor
1 citrom lereszelt héja
pici só
6 dkg vaj + egy kevés a formák kikenéséhez
30 dkg jó minőségű tejcsokoládé

Elkészítés:

A formákat kenjük ki nagyon alaposan egy darab vajjal. Tegyük a hűtőbe, majd negyedóra múlva még egyszer kenjük át őket. Ezt a lépést ne hagyjuk el, mert így fognak sütés után könnyedén kipottyanni a formából.
A sütőt melegítsük elő 160 fokra (légkeverés).

A lisztet és a sütőport keverjük össze.

Tegyük egy tálba a tojássárgákat, majd 5 dk porcukorral, a barna cukorral és a mézzel keverjük fehéresre és habosra, az eredeti térfogat kb. harmadára.

A tojások fehérjét a pici sóval verjük kemény habbá, majd a végén adjuk hozzá a maradék 5 dk cukrot és még egy kicsit verjük tovább.

A lisztet és a sütőport keverjük össze, tegyük bele a lereszelt citromhéjat is.

A felvert habot, a sütőporos lisztet és a habosra kevert cukros tojássárgáját falapáttal keverjük össze úgy, hogy a habot és a lisztet kisebb adagokban adjuk a tojássárgákhoz.
Végül a felolvasztott (de nem forró!) vajat óvatosan a masszához keverjük.

A formákat vegyük ki a hűtőből, picit lisztezzük ki, majd töltsük meg a tésztával (fél-kétharmad részig tegyük max. tele a mélyedéseket).

10 percig süssük, majd hagyjuk őket kihűlni. Ezalatt vízfürdőbe tett edényben olvasszuk meg a tejcsokit, és a madeleine-eket mártsuk bele félig. Sütőpapíron hagyjuk egy ideig a sütiket, amíg a bevonat megszilárdul, majd a tészta elejére (ahol nincs csoki), szitáljunk porcukrot.

"A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem, s mint hogyha csak megtöltött volna valami értékes eszenciával: jobban mondva, az eszencia nem bennem volt, én voltam az."

Csipkedíszek varrás nélkül

2012-01-12T05:03:00.003+01:00

A jogosan népszerű dekupázsragasztót (legalábbis nálam töretlen a diadalútja...) többnyire akkor vesszük elő, ha szalvétatechnikával szeretnénk foglalkozni. Azonban nem csak erre használhatjuk, hanem egészen szokatlan célokra is, mint például a következő ötlethez.
Amikor fellógatható csipkedíszekre gondolunk, mindig valamilyen kézimunkás-varrásos megoldással képzeljük el, pedig a dekupázsragasztó még arra is jó, hogy csipkeszalagoknak adjunk vele tartást, hogy aztán ezekből szépséges térbeli díszeket alkothassunk.

Ehhez a következőkre lesz szükségünk: sütiszaggató formák, csipkeszalag, olló, tű, cérna, kenőkés, egy vállfa, maradék szalag, és persze a dekupázsragasztó.

Fogjunk egy sütiformát, és a peremét kenjükbe vastagon dekupázsragasztóval. Erre helyezzük rá a csipkeszalagot, tekerjük körbe egyszer. A végén hagyjunk egy kis átfedést a szalag elejével, majd vágjuk le a többit.

Az összes formát vonjuk így be a csipkeszalaggal. Ha ezzel megvagyunk, a formákon lévő szalagokat mind ecseteljük be jó vastagon a dekupázsragasztóval – így tehát került ragasztó a csipkeszalagok alá és a felszínükre is.

Hagyjuk tökéletesen megszáradni a formákon a csipkeszalagokat – nagyjából egy napig.

Vegyünk elő az evőeszközök közül egy kenőkést (amit evéshez használunk, tehát ne legyen túl éles). Fogjunk meg egy formát, és óvatosan nyomjuk be a kést a csipkeszalag alá. Vezessük végig a pengét a szalag alatt végig, így az szépen elválik a formától, és le tudjuk húzni róla.

Válasszuk le így az összes szalagot a formákról.

Fűzzük be a cérnát a tűbe, vezessük át a tűt a csipkeformák tetején. A cérna segítségével most már fel is akaszthatjuk őket bárhova – vagy ahogy a képeken látszik, egy vállfára is felköthetjük a formákat. Ha pedig teszünk egy selyemmasnit is a vállfa tetejére, még teljesebb lesz a látvány.

Ha esetleg nem kentük elég vastagon a dekupázsragasztót, megeshet, hogy a formák egy kissé elvesztik a tartásukat. Semmi gond – a körökből ekkor készítsünk cseppformát a felső rész összenyomásával (lásd a képeken), ez is nagyon szépen fog mutatni.

Ezt az ötletet megtalálhatjátok a www.imami.hu helyi oldalain is: csak keressétek meg a főoldal térképén saját lakhelyetek szerint illetékes helyi információs weboldalt.

Rendelésre :-)

2012-01-11T05:15:00.003+01:00

Jó, ha van az embernek egy olyan kislánya, aki örökölte a barkácsolási hajlamot - mert például akkor mindig van valaki, aki sosem hagyja, hogy elfogyjanak az ötletek. Ráadásul meglehetősen kreatív tippeket tud adni, úgyhogy egy szavam sem lehet, igazi segítség. :-) Szóval amikor kérdezitek, honnan jön a sok ötlet - hát, legalább a harmadát ezeknek biztosan ő rendeli.
Legutóbb a következő igényt adta be nekem: "Mama, szeretnék díszítős virágokat a függönyömre. De nem anyagból, mert olyan legyen, amit aztán ha megunok, ráragaszthassam a barátaimnak küldött leveleimre. És olyan, amiből hűtőmágnest is csinálhatunk. És legyen szép színes és tarkabarka. És legyen rajta olyan simis drót. És mindenféle papír. És NAGYON lányos legyen, hogy a testvéremnek ne legyen kedve elvenni! És legyen legalább ezertíz. De mindenképpen kilenc."
Na, szóval eléggé pontos paraméterekkel szokott ellátni :-) Ezek után egyetlen kérdésem sem maradt - kikészítettem a simis drótokat (simis = zsenília), a mindeféle papírokat (mindenféle = mintás), ollót, valamint pillanatragasztót, és nekiláttam, hogy a megrendelt dekorációt legyártsam.

A zseníliadrótot öt egyenlő részre hajtottam, harmonikaszerűen:

Ezután mindegyik szakaszt sziromformára hajtottam:

Középen két-három pötty pillanatragasztóval összeragasztottam a belső végeket:

A mintás papírokból kiválasztottam hármat - amelyek illettek a zseníliadrót színéhez -, és ezekből három, egyre nagyobbodó kört vágtam ki.

A három köröcskét egymásra ragasztottam, aztán pedig az egészet a zseníliavirág közepére.

A kész virágot pedig ráragasztottam egy nagyobb mintás papírdarabra (elég volt csak középen rögzíteni), és aztán a szélek mellett kb. fél cm-nyire körbevágtam a papírt.

Reméltem, hogy elég díszítősek, tarkabarkák, simisek, lányosak és kilencek... mindenesetre kritika azóta sem hangzott el róluk. :-)

... még egy kis karácsony

2012-01-10T05:04:00.003+01:00

Bár az ünnepnek már vége, nálunk még áll a karácsonyfa, van többféle friss sütink, és esténként, ha van időnk, karácsonyi filmeket nézünk. Igaz, hogy a fa még azért áll, mert nem jutottunk hozzá, hogy leszedjük, de egyáltalán nem bánom, mert így egy kicsit még el tudtuk húzni magunknak az év legszebb időszakát.

Nagy szerencsénk volt a fával, annyira friss volt, amikor vettük, hogy még most is gyönyörű zöld, és éppenhogy csak elkezdtek egy kicsit lefelé konyulni a tűlevelei, úgyhogy még mindig szép látvány. Esténként, amikor letesszük aludni a kicsiket, és lejövünk a lépcsőn, mindig van egy kis csend, amikor leülünk ketten a fával szemben, egymás mellé, a kanapéra, a lámpák meleg fényében. Ez olyan igazi, 1000 %-osan „otthon”-érzés. Nem szól a tévé, csak mi vagyunk, meg az új év elejére áthozott ünnepünk. És bár tudjuk, hogy vízkeresztkor „szokás” leszedni a fát, úgy gondoltuk, csak tőlünk függ, hány napig ajándékozzuk meg magunkat a karácsony semmivel össze nem hasonlítható hangulatával, ami még így is hat, munka után hazaérve, tele megoldandó problémákkal, fáradtan – csak a karácsony tudja ezt, és nehezemre esik elengedni… már most várom, hogy idén is elérkezzen majd, és arany-ezüst ragyogásba vonja az év végét.

És addig is, ha majd lebontottuk a karácsonyi dekorációkat és leszedtük a fát, elfoglalom a lelkemet azzal, hogy elkezdem várni a tavaszt… és ha így belegondolok, hogy lassan elérkezik majd az az idő, amikor kibújnak a kis zöld szárak a földből, a levegő pedig megtelik azzal az összetéveszthetetlenül édes illattal, talán már nem is fáj annyira, hogy elmúlik a karácsony….

Hűtőmágnes dugókból

2012-01-08T05:58:00.001+01:00

A tegnapi időigényes után egy egyszerűbbnél is egyszerűbb ötlet, amiben semmi különös nincs, viszont éppen ettől olyan helyes. :-)
Nálunk parafadugó mindig van itthon - tetemes mennyiségben. Imádom őket, lenyűgöz a sokféleségük, az anyaguk, a felirataik, a pici előkelőséggel kevert régimódi bájuk - egyszerűen képtelen lennék valaha kidobni akár egyet is. Ha külföldön járunk, és bárki, bárhol kinyit egy borosüveget, én máris sunyin araszolok a letett dugó felé... persze ugyanez van itthon is. Ebből néha adódnak vicces szituációk, például tavaly a toscanai nyaralás alatt az egyik barátunkkal úgy alkudoztunk a dugókon, mintha értékes műtárgyakról lett volna szó :-) De hát ki tudna ellenállni egy olyan dugónak, amin gyönyörű olasz feliratok vannak, csodaszép barna betűkkel? És úgy egyáltalán?

Szóval, dugó mindig van, dögivel. És ezért teljesen kézenfekvő alapanyag mindenféléhez... úgyhogy amikor a söröskupakos adventi naptár lekerült a hűtőről, nem tettem vissza a korábbi hűtőmágneseket, hanem fogtam az én kedves dugóimat, és hűtőmágnest csináltam néhányukból.

Mondtam, hogy egyszerű :-)
Egyszerűen csak félbevágtam egy éles késsel hosszában a dugókat, a hátuljukra ragasztottam pillanatragasztóval egy mágnest, és ez ennyi is volt.

Viszont amire nagyon jók ezek a dugómágnesek, az az, hogy pillanatok alatt bekeretezhetünk vele képeket, és így bármelyik kedves fotónkból szép dekorációt készíthetünk csak úgy, a hűtőre. Egyedi kerettel :-)

Mediterrán agyaglapok házilag

2012-01-07T05:09:00.004+01:00

Bevallom, ezzel az ötlettel kapcsolatban érzek némi büszkeséget. :-) Minden pici elemében a sajátom, a végeredményért pedig - szerintem - egyértelműen érdemes belekezdeni. Mivel szörnyen kritikus vagyok magammal szemben, ritkán vagyok maradéktalanul elégedett a dolgaimmal, de ezzel most az vagyok. És ez nagy szó....

Röviden: mediterrán kinézetű, agyagból készült díszlapokat készítettem, és ezt nagyon tudom ajánlani nektek is. :-)
Igaz, a hozzávalók nem feltétlenül találhatók meg bármelyik háztartásban, viszont - és most csak ismétlem magamat - a végeredmény miatt megéri a beszerzést. Két fontos összetevője van a dolognak, az egyik egy adag agyag, a másik pedig a Bendaroos nevű, gyerekek számára árult kreatív cucc: ez kb. olyasmi, mintha színes, viaszolt spárgadarabok lennének (lehet, hogy azok is), amelyek könnyen alakíthatók és tapaszthatók ide-oda.
Ilyen:

De ennek hiányában is megvalósítható a dolog, bízzatok bennem :-)

Első lépésként kerestem egy darab kartonpapírt (éppen egy vízmintás akadt a kezembe), és kikészítettem pár Bendaroos-szálat.

A szálakat kacskaringós mintákban feltapasztottam a kartonra. Ha nincs kéznél Bendaroos, pillanatragasztóval is rögzíthetünk a kartonra egyszerű konyhai spárgát - ez is tökéletesen használható lesz.

A továbbiakban ez lesz a sablonunk. Vegyük elő az agyagot, és egy sodrófával nyújtsuk ki, kb. 7-8 mm vastagra.

Helyezzük az agyagra a sablont, és a sodrófával hengereljük át párszor, hogy a sablon mintája szépen belenyomódjon az agyagba.

Óvatosan válasszuk le a sablont az agyagról, és gyönyörködjünk a szépen megmintázott felületben :-).

Fogjunk egy pizzavágót (vagy egy nem recés pengéjű kést), és vágjuk egyenesre a széleket.

Vágás helyett téphetjük is az agyagot - így olyan eredményt kapunk, mintha egy ásatásról frissen került volna elő, és valaminek a darabja lenne :-)

Egy harmadik megoldás, ha valami textúrás tárgyat végiggörgetünk az agyagon még mintázás előtt - így egy nagyon érdekes felületet kapunk eredményül (én speckósan egy mogyorót használtam).

Várjuk meg, hogy az agyag megszáradjon (kb. két-három nap). Száradás után így néztek ki az én lapjaim:
Az egyenesre vágott szélű:

A töredék-külsejű:

A mogyoróval végiggörgetett:

És így nem is marad más, mint kifesteni a lapokat. Semmiképpen sem akartam ecsetet használni, mert szerettem volna erősíteni a mediterrán jelleget: úgyhogy simán fogtam egy mosogatószivacsot, erre ecsettel felkentem némi festéket, és aztán a szivaccsal végigütögettem az agyaglapot - hol kicsit vizesebbre hígítva a festéket, hogy szárazabban.

Az egyenes szélű lapot egyszerű barna festékkel vettem kezelésbe:

Ebből volt még egy, úgyhogy ezt más jellegűre szivacsoztam, feketére és fehérre:

A töredék lapot barna, fehér és zöld festékkel foltoztam be:

Végül pedig a mogyorósat barnával-zölddel szivacsoztam össze, és ennél a mintát egy ecsettel fehérre festettem. Aztán pedig letörtem a sarkait, mert nagyon megtetszett a töredékes lap :-)

Ezzel készen is lett. Az agyag száradási ideje, plusz a festés miatt ez egy időigényesebb dolog, viszont a végeredmény nagyon szép, a képek sajnos semennyire sem adják vissza a valóságot.... dísztárgynak is gyönyörű, de ha ajándékba készül, egészen biztosan nagy-nagy öröm és elismerés lesz belőle. Szóval csak hogy ismételjem magam: szerintem nagyon érdemes belekezdeni :-)

Januári Kifőztük - csodás receptek és egy kiflis ötlet :-)

2012-01-06T04:52:00.001+01:00

Megjelent a Kifőztük januári száma, elolvasható-letölthető a http://www.kifoztuk.hu/ oldalon. Nézzetek bele, nagyon ajánlom, fantasztikus palacsintás és egyéb recepteket találhattok benne!

Az utolsó oldalon pedig nekem van egy ötletem arra, hogyan lehet megakadályozni azt, hogy a mosás után maradó fél pár zoknik végképp elkallódjanak addig, amíg a következő mosásból elő nem kerül a párjuk... :-)

http://www.kifoztuk.hu/

Képkeret gombokból

2012-01-05T05:22:00.001+01:00

Szeretem a gombokat. Nem a billentyűket, hanem a felvarrható gombokat. Kiskoromból az egyik leggyakoribb emlékem, hogy anyukám varródobozából pakolom ki a gombokat, a saját dobozkájukból, bele egy másik dobozkába. Ezt egyszerűen képtelen voltam megunni, teljesen elbűvölt a gombok különbözősége, a színük, formájuk, lyukszámuk, anyaguk - hosszú órákig forgattam őket a kezemben, aztán pedig hosszú órákon át csoportosítgattam őket különféle szempontok alapján. A mai napig megmaradt ez a szerelem a gombok iránt, úgyhogy amikor a múltkor találtam egy eddig fel nem használt egyszerű, fa képkeretet, az a vad ötlet született a fejemben, hogy én ezt kirakom gombokkal - mégpedig dugig.

A gombkészletem azonban az elmúlt idők barkácsolgatásai miatt erősen megcsappant. Nem hagytam, hogy ez a probléma eltántorítson: fogtam néhány adag különböző színű süthető gyurmát, és nekiláttam, hogy gombokat gyártsak belőlük. :-)

A múltkor - átfutván az eddigi ötleteket - rá kellett jönnöm, hogy a natúr színek iránti vonzódásomat egy időre félre kellene tennem, mert túlnyomó többségben vannak az ilyen színekben legyártott tárgyaim... úgyhogy most erőt vettem magamon, és nem fogtam vissza a színeket. Végül is gyerekképet terveztem a képkeretbe tenni, gondoltam, így nem lesz olyan rémisztő talán a nagy tarkaság :-)

Először is különböző méretű kis korongokat formáztam a süthető gyurmából. Ezek némelyikére nyomtam karimát filctollkupakkal, másokat egy késsel bekockáztam-csíkoztam, egy tollheggyel pedig rájuk nyomtam a lyukakat. Aztán 50 fokos sütőbe tettem őket, és félóra alatt megsütöttem a gyurmagombokat.

Aztán kikészítettem a képkeretet. A kisütöttek mellé elővettem a még meglévő igazi gombokat a varródobozomból, és pillanatragasztóval elkezdtem felrögzíteni a keretre - ragasztópisztollyal talán egyszerűbb a dolog, de nekem per pillanat egy darab patronom sincs hozzá, úgyhogy a lassabb utat választottam.

Körben kiraktam a keretet végig - aztán a kimaradó nagyobb résekre még ragasztottam kisebb gombokat, és ezzel el is készült.

Még barátkozom vele, azért lehet, hogy legközelebb mégis fekete-barna-középbarna-drapp-krém-fehér gombokból készítem el, bár tény, hogy felvidító látvány ez a színes izé a falon :-)

Datolyaszilvás-diós kosárkák

2012-01-04T05:17:00.001+01:00

Bár beígértem a rántottát, mégsem az lesz, de ez sem túl bonyolult :-)
Nem tudom, ismeritek-e a datolyaszilvát, én egyszerűen rajongok érte, nincs az a mennyiség, amit ne tudnék megenni belőle. Igazából nyersen a legeslegfinomabb, nincs magja, nem kell megpucolni, éretten édes és ízletes, szóval, a gyümölcs-toplistámon még a mandarint és a naspolyát is lenyomta az első helyről, pedig azt hittem, semmi sem veszélyezteti az ő uralmukat.
Érdekelt volna, milyen süteményekhez lehet felhasználni a datolyaszilvát, viszont a neten talált receptek között sem találtam egyet sem, ami úgy igazán megfogott volna. De annyira aztán nem foglalkoztatott a dolog, egyrészt mert a datolyaszilva tényleg nyersen a legjobb, és végül is ezt a gyümölcsöt darabra adják, nem kilóra, úgyhogy az ember sosem tart belőle otthon annyira számottevő mennyiséget, amelyből még egy süti is kijönne... ám egyszer csak az egyik vásárlásból Ő egy egész kartondoboznyi datolyaszilvával tért haza. Mert ugyanis virágot ritkán hoz (= szinte sosem :-) ) - nem az a típus -, ám ha kifigyeli, hogy az ő felesége rajong a datolyaszilváért, de mindig csak egyet-egyet vesz magának, mert sajnálja rá a pénzt, akkor virág helyett beállít egy dobozzal az imádott gyümölcsből. És ennek igazság szerint jobban tudok örülni, mint a virágnak :-)

Ennél a mennyiségnél viszont már azt éreztem, megkockáztatnám a sütéshez történő felhasználást, úgyhogy nyomban ki is gondoltam ezt a desszertet. Végtelenül egyszerű, de az eredmény mégis egy hihetetlenül finomságos, magát etető süti - ha épp van felesleges datolyaszilvátok, és nem ennétek meg csak úgy magában, ne habozzatok erre felhasználni.

Datolyaszilvás-diós kosárkák

Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta
2 db datolyaszilva
4 db alma
3 marék dió
néhány evőkanál darált dió

A tetejére:
5 dkg barna cukor
1 teáskanál fahéj

Elkészítés:

A sütőt 190 fokra előmelegítjük.
Ha felengedett a leveles tészta, vékonyra (kb. 3 mm) nyújtjuk. Előveszünk egy muffinsütő formát. Ha van nagy kör alakú szaggatónk, használjuk azt, ha nincs, egy tálkával szaggassunk a tésztából korongokat - a lényeg, hogy akkorák legyenek, hogy belehelyezve őket a muffintepsi mélyedéseibe nagyjából akkora tésztatálkákat kapjunk, amelyeknek a széle majdnem felér a mélyedés tetejéig.
Egy adag tésztából így 20-22 forma jön ki, azaz ha 12 mélyedéses a muffinsütőnk, két sütésre elegendő.

Ha megtöltöttük a 12 mélyedést, mindegyik tésztatálka aljába szórjunk egy kávéskanál darált diót. Vegyük ki az alma magházát és a datolyaszilva kemény tetejét, és kockázzuk össze a gyümölcsöket. Daraboljuk össze a diót, és ezt is keverjük össze a gyümölcsökkel, majd ezt a keveréket kanalazzuk a tésztakosárkákba úgy, hogy kb. a forma tetejéig érjen a kupac.
A barnacukrot keverjük el a fahéjjal, és ezzel szórjuk meg a formák tetejét.

Tegyük a sütőbe, és kb. 20 perc alatt süssük meg.

Kihűlés után tehetünk a tetejére citromlekvárral elkevert mascarponét, de anélkül is nagyon-nagyon finom. :-)

A Bogyó és Babóca projekt

2012-01-03T05:33:00.004+01:00

Bartos Erika munkássága, ezeken belül is a Bogyó és Babóca-jelenség manapság kikerülhetetlen, ha az embernek kisebb gyerekei vannak, hiszen a csapból is ez folyik. Vannak szülők, akik szeretik, vannak, akik kevésbé - mindenesetre a BB-könyvek nagy pozitívuma, hogy teljesen ártalmatlanok, ezekből rosszat aztán sosem fog tanulni a gyerek, plusz a kevés szövegből álló, egyszerű mesék az olvasással ismerkedő gyerekeknek is jók lehetnek.
Nálunk a Nagyobbik már kinőtte ezt a világot, de a Kisebbik még mindig szereti, és minden mese kapcsán, ami nálunk népszerű, előbb-utóbb mindig elkezd a fejemben motoszkálni a gondolat, hogy hogyan is lehetne házilag előállítani a szereplőket.

Még régebbről maradt egy adag natúr, festetlen fafigura, amiből már két éve szeretnék karácsonyra betlehemi jelenetet készíteni. Erre viszont sosem jutott elegendő mennyiségű, odafigyelős szabadidőm, úgyhogy amikor megtaláltam őket a barkácsfiók mélyén, azonnal megláttam bennük a sokkal kevesebb idő alatt kivitelezhető Bogyó és Babóca-stábot. Igaz, ez sem volt meg tíz perc alatt, de mivel valamelyik este nagy kedvencemet, A gyűrűk ura trilógia első filmjét vettük elő megnézésre, ezalatt tokkal-vonóval elkészültek a figurák, és még így is szemmel tudtam követni Aragorn összes jelenetét. :-)

Aki esetleg nem ismerné a Bogyó és Babóca-meséket, azoknak teszek ide egy képet a fontosabb szereplőkről:

(Bartos Erika rajza - http://www.bogyoesbaboca.com/)

Szerencsére a figurák kimondottan egyszerűen vannak megrajzolva, ezért vettem a bátorságot, hogy megpróbálkozzak a 3D-kivitelezéssel. :-) Gondoltam, tökéletesek úgysem lesznek, de ha a kicsiknek örömet szerzek velük, máris megérte.

A natúr fafigurák ilyenek voltak, ezeket használtam fel a készítéshez (kb. tíz cm magasak):

Kivételesen nem mutatok fázisfotókat, mert ennyi figuránál halálra unatkoznátok magatokat. :-)

Ugyanis annyira elkapott a gépszíj, hogy az első öt mellé még ástam elő alapanyagot, hogy még több szereplő elkészülhessen - vagy ennyire hosszú volt A gyűrű szövetsége. :-)

Először persze a főszereplők készültek el, Bogyó és Babóca. Akrilfestékkel festettem ki őket, a csápok, Babóca haja, a kezek és a lábak színes zseníliadrótokból készültek, pillanatragasztóval rögzítve. A pöttyös háthoz és a csigaházhoz natúr fakorongokat festettem be, az arcokhoz pedig fekete alkoholos filcet használtam.

A következő két figura Baltazár, a méhecske, és Pihe, a lepkekislány lett. Mivel nekik szárnyuk is van, ezt dekorgumiból és filcből ragasztottam.

Aztán elkészült Vendel, a szarvasbogár, és Döme, a krumplibogár is.

Majd Ugri, a szöcskelány született meg, és az egyik legkisebb szereplő, Gömbi, a virágbogár.

Végül pedig az eleinte félelmetesnek látszó, de végül barátságossá szelídülő barlangi pókot gyártottam le, süthető gyurmából és gemkapcsokból.

Reméltem, hogy 9 figura már elegendő alapanyagot szolgáltat a kreatív játszáshoz, de aztán persze én nem fértem a bőrömbe megint. Ahogy végignéztem az elkészült figurákon, azt éreztem, valami hiányzik.... hát persze, egy ház! Vagy inkább két ház, egy Bogyónak, egy pedig Babócának!

Nos igen, mondjátok nyugodtan, hogy nem vagyok normális, elfogadom a kritikát :-) Szóval, elővettem két cipősdobozt, és némi ragasztással és festéssel, valamint pár bababútor, építőkocka, Playmobil-tárgy és gyurmaennivaló helyzetbe hozásával elkészítettem a házakat.

Ez lett Babócáé (bár erről elég jól árulkodik a színvilág is):

Aztán beleköltöztettem a lakót is:

És aztán Bogyó is megkapta a maga házikóját:

Ezen a ponton aztán végre leálltam a barkácsolással. :-) De akármennyi energiába is került a dolog, bőven-bőven megérte. A kicsik teljes elragadtatottságban játszottak vele hosszú órákon át, a Nagyobbik meg olyan fordulatos meséket kanyarított a szereplők köré, hogy az eredetieket simán túlszárnyalta, a Kisebbik meg az egész társaságot vitte volna magával aludni. Házakkal együtt. :-)

Úgyhogy ilyen lett a mi házi Bogyó és Babóca-világunk... remélem, egy kicsit nektek is tetszik. :-)

(U.i. Ha holnap ezek után csak egy rántottát posztolnék ki, kérlek, nézzétek el nekem... :-) )