2017. március 24., péntek
Tavaszi hangulat dióhéjban
Most, hogy ilyen gyönyörűséges idő van, tavaszi-húsvéti dekorációk tömkelege nyüzsög a fejemben. Legszívesebben reggeltől estig ilyesmiket készítenék... persze ez csak ábránd, hiszen már az is jó, ha egyáltalán néhány naponta hozzájutok a kedves festékeimhez, ragasztóimhoz és papírjaimhoz. Tegnap viszont úgy éreztem, egyszerűen muszáj valahogyan tárgyakba önteni ezt a csodás napfényes tavaszi világot, ami végre-végre megtalált bennünket, és rögtön hálát is éreztem azért, hogy gyűjtögetős természetemnek köszönhetően mindig vannak itthon üres fél dióhéjak például. Ugyanis biztos voltam benne, hogy ezek - az Aliexpressről potom áron beszerzett mini kiscsibékkel együtt - igazi tavaszi hangulatot fognak árasztani, ráadásul mámorítóan kevés idő alatt elkészülve. :-)
Előkerestem hát a dióhéjfeleket:
Egy kis zöld száraznövényt nyomtam a belsejükbe - ez stabilan ott is maradt, de persze ragasztópisztollyal fixálható is.
Most nézzétek meg a csibéket, mennyire helyesek :-)
A mini csibéket a "fűbe" ragasztottam, majd zsinórból akasztót készítettem, és a diók tetejére rögzítettem egy pici pillanatragasztóval. Ezután gondoltam, egy kis plusz tavaszi hangulat nem fog ártani nekik, és apró zászlófüzéreket készítettem a madárkák fölé, de igazából ezek nélkül is nagyon szemrevalóak. :-)
És dióhéjban ennyi :-)
Egyszerűen megunhatatlan örömforrás, hogy nem kell télikabátot venni reggel... mondjátok, hogy nem lesz már hideg egészen szeptemberig!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Świetne!!!
VálaszTörlés:-) :-)
TörlésNem lesz😉!!! Mondom! Tunderiek, gyorsak! Gratulálok!
VálaszTörlésAkkor megnyugodtam :-) Köszönöm!
TörlésTündériek lettek!!!
VálaszTörlésKöszönöm, kedves Timi! :-)
TörlésElképesztő a türelmed! Bájosak az apró jószágok, és azok a zászlófüzérek...! :-) Mikor megláttam a minipipiket, én is elővettem a karácsonyi készülődésből megmaradt pár dióhéjat, most már csak beléjük férő kiscsirkét kell találni valahol, azt viszont nem merem ígérni, hogy zászlócskát is kapnak majd. Ahhoz a Te türelmedre volna szükség... :-)
VálaszTörlésSzerintem zászló nélkül is tökéletesek lesznek :-)
TörlésSo cute...
VálaszTörlésThey really are :) Thanks for your comment!
TörlésEzek szerint már nem Dióbél bácsi lakik a dióhéjakban...
VálaszTörlés:))
Hajrá tavasz!
Angéla
Mikor mi/ki :-) Igenigen, mindent bele!!
TörlésSzia! Nagyon tetszenek a munkáid! Ezek irtó édesek!!! :)
VálaszTörlésEsetleg tudnál linket adni a csibék lelőhelyéhez?