2016. november 18., péntek

Dekoráció muffintepsiből


Szintén a rendrakásos tornádónak esett (majdnem) áldozatul egy levakarhatatlan használati nyomokat hordozó muffinsütő tepsi és egy rozsdás piskótasütő forma - de aztán persze megesett a szívem rajtuk. Jó, úgy is mondhatnám, hogy a kreatív énem a kidobás gondolatára is idegrohamot kapott, hiszen ilyen szuperpríma alapanyagokat nem pazarolhatunk el, de nem ám... akkor sem, ha szinte látom magam előtt, ahogy Marie Kondo rosszallóan cicceg, látván a kezemben a megmentett sütőformát.
De mivel tényleg hatott rám a rendrakási kultúra, mostanában csak akkor engedélyezem magamnak a kikukázott tárgy megtartását, ha rögtön tudom, milyen átnemesített formában fogom használni ezután. 
Nem is hinnétek, milyen elrugaszkodott ötleteket tudok improvizálni kétségbeesésemben, amikor érzem, hogy bár mások kidobnák, nekem meg KELL tartanom azt a tárgyat... a muffinsütő tepsi esetében például rögtön megnyugtattam a lelkiismeretemet azzal, hogy ebből igazán egyedi karácsonyi dekorációt fogok készíteni.
De azért a muffintepsi mégsem az a nagybetűsen ideális dekorációs alapanyag, ezért kicsit tovább gondolkoztam a dolgon - és végül úgy éreztem, sikerült rátalálnom arra az ötletre, amivel a sütőforma új lehetőséget kaphat. 
Igaz, muffinok már nem fognak többé sülni benne, de bízom benne, hogy nem bánja a megújult külsőt. Nekem pedig így is maradt két további muffinsütő tepsim, amit használhatok :-)


Tehát ez volt a kiindulási alap, többkörös lesikálás után:






Mintás papírokból egyforma köröket vágtam ki, amelyek éppen a forma mélyedéseibe illő méretűek voltak...





...és be is ragasztottam ezeket a tervezett helyükre.






Majd a mélyedésekbe különféle apró tárgyakat ragasztottam - mini fenyőfát, angyalkát, faformákat, pici ajándékcsomagot, tobozt, madarakat és hasonló díszeket.






Ezzel meg is volt a munka nagyja, és mivel ragasztópisztollyal rögzítettem az aprócska tárgyakat, nem is tartott sokáig a folyamat.

Legutolsó lépésként még rögzítettem rá feliratot, masnit, a hátuljára akasztót - és ezzel el is készült. 
Most is azt gondolom, olyan nagy kár lett volna kidobni a muffinsütő tepsit - hiszen most szegényebb lennék egy vintage hangulatú téli dekorációval, amit pedig máris úgy szeretek...

A piskótasütő formáról pedig hamarosan írok, mert az is kapott egy új, nem is akármilyen lehetőséget :-)




































14 megjegyzés:

  1. Óriási vagy! :) Szinte látom magam előtt a kétségbeesést... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg komoly dilemma nekem az ilyesmi :-) :-)

      Törlés
  2. Nagyon jó ötlet!!! Valóban kár lett volna kidobni! :o)
    Én a ruhákkal vagyok így... szinte látom a szemeim előtt, mennyi mindenre fel lehetne használni őket :o))) Lehet rokonlelkek vagyunk..:o)

    VálaszTörlés
  3. Remélem az Alumínium Alkony létezését nem vallottad be a rendrakó énednek...! :)))
    Szeretettel várjuk a továbbiakat is.
    Angéla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nem, nem, de félek, hogy rájön... de jó, hogy emlékszel rá :-)

      Törlés
  4. Nagyon hangulatos kis négyemeletes társasház, kedves lakókkal...! :-)
    Most aztán már én sem halogathatom tovább a reménytelenül rozsdássá vált őzgerincformáim átlényegítését, amihez az ötletet tulajdonképpen a te, két régebbi ötleted házasítása adta -de nem kiabálom el, inkább ha elkészül végre, küldök képet róla, ha nem bánod...
    Úúúgy izgat, mi lett a piskótaforma sorsa...? ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy bánom, nagyon fogok örülni neki!! Kíváncsivá tettél :-)
      Hamarosan kiderül, a héten mindenképpen :-)

      Törlés
  5. Kedves Levendulalány!

    Nagyon kedves, romantikus dekoráció lett. Szívesen nekiállnék én is valami hasonlónak, ehhez szeretném megkérdezni hol lehet beszerezni aprócska dekor fenyőfákat?

    Köszönettel: Móni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Móni! Most már elég sok helyen lehet kapni, játékboltok, Karácsonyház, Obi, de az enyémek az Aliexpressről vannak, mert ott lehet beszerezni ezeket a legjobb áron - viszont karácsonyig sajnos már nem ér ide, mert 6 hét a szállítási idő...

      Törlés
  6. Nagyon jó lett. Olvasás közben ugrott be, hogy 2 muffintepsi és lehet akár adventi naptàr is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van! Szerintem gyönyörű lehet, én szívesen kapnék olyat :-)

      Törlés