2016. szeptember 28., szerda

Koszorú pisztáciahéjakból


Igazán nagy szerencse, ha van egy barátunk, aki nagyon szereti a pisztáciát, mert mindig el lehet kérni tőle a héjakat a jobbnál jobb (=őrült) ötleteinkhez. És még nagyobb szerencse, ha az ember barátja egyben a legeslegközelebbi szomszédja is, mert egyrészt ott vagyunk egymásnak jóban-rosszban, másrészt rögtön odaadja a pisztáciahéjakat :-) 
Egyszer régen egy spektrumos kreatív tévéműsorban láttam ezt az ötletet, és azóta tervezgetem is, hogy megcsinálom, de nálunk elég ritka vendég a pisztácia. A fent említett forrásból viszont nemrég sok-sok héjat be tudtam gyűjteni, mert ezekkel bőven vannak terveim, de elsőként ezt a régi ötletet szerettem volna megvalósítani - úgyhogy amikor összejött a szükséges héjmennyiség, neki is láttam.


A pisztáciahéjak mellett szükség volt egy koszorúalapra is - ebből egy viszonylag kicsit választottam, mert éreztem, hogy nem kell túlvállalnom magamat :-)






Azzal kezdtem, hogy három héjat virágközépszerűen a koszorúalapra ragasztottam (pisztollyal):





Ezt elkezdtem körberagasztani további pisztáciahéjakkal:





Ezt folytattam tovább, míg egy nagyobb, rendes virágfejforma ki nem alakult.





Ugyanígy több hasonló virágot ragasztottam az alapra:





És többet és nagyobbakat is:





Végül pedig a kimaradó üres helyeket is feltöltöttem héjakkal, míg az alapot teljesen be nem fedték a virágformák.





Ha őszinte akarok lenni, nagyon tetszik nekem ez a koszorú - egyrészt mert tényleg olyasmiből készült, ami tízből tízszer a kukában végzi, másrészt pedig hihetetlenül harmonikus látványt nyújt a virágformákkal és ezzel a meleg, természetes kinézettel. Nem is dekoráltam tovább semmivel, pedig eleinte legalább egy masnit akartam rá tenni - de így lett tökéletes, ahogy volt, natúr állapotban, egyszerűen.
Egy újabb nyomós érv, amiért olyan szeretnivaló a pisztácia :-)









































23 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett! Mennyire sikerült jól felragasztani? Nem potyognak le a szemek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A ragasztópisztollyal tökéletes a ragasztás, meg sem moccan egyik darabka sem. Abszolút időtálló darab, ezt azzal is teszteltem, hogy még a végső fotók előtt leejtettem a földre, és semmi sem történt vele :-)

      Törlés
  2. Óóóó, de jó tudni, hogy nem vagyok egyedül! :-) Én is elrakom az ilyesmit, épp földimogyoró héjából készülök koszorút ragasztani, de tartok tőle, hogy nem lesz ilyen szépségesen virágos...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, földimogyoró héjából? Ez izgalmasan hangzik, hogyan fogod csinálni?

      Törlés
    2. Ha elkészültem, mesélek majd! :-D

      Törlés
    3. Mindenképpen! Kíváncsi vagyok rá nagyon! :-)

      Törlés
  3. Csodaszép lett! Teljesen beborìtottada a koszorúalapot vagy a hátoldala fehér maradt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hátoldalát fehéren hagytam, hogy szépen kifeküdjön majd a falon :-)

      Törlés
  4. Tényleg nagyon szép, igazi őszi harmónia! Biztosan ki is kapcsolt a készítése, Neked igazi Hamupipőke-türelmed van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút pihentető volt, tökéletesen mondod! Nagyon rám is fért... de persze leginkább csak az ilyesmihez van végtelen türelmem :-)

      Törlés
  5. Igazán nagyon szép lett!! Még eggyel több ok, hogy sok-sok pisztáciát együnk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, ráadásul ez legalább olyan jó ok, mint hogy finom :-)

      Törlés
    2. Az idén sok üres csiga házat sikerült gyüjtenem a gyermekemmel abból csináltunk koszorút,
      Vadgesztenyét meg drótra füztük koszorú alakba.
      Most eszünk pisztáciát😍
      Köszönöm az ötleteket
      Erika

      Törlés
  6. Csatlakozom, valóban gyönyörű!
    ...szerintem én már a nézésével is túlvállaltam magam... :)
    Angéla

    VálaszTörlés
  7. Tökéletes!!!!!!!!!!! Nagyon tetszik :))
    m.

    VálaszTörlés
  8. Csodálatosan gyönyörü lett! Èrzem én, hogy idén rengeteg pisztáciát fogunk mi enni!!! Ilyen koszorú nekem is kell! Köszönöm az ötletet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, kedves Zsuzska! De örülök, hogy tetszik neked!

      Törlés
  9. Gyönyörű lett a koszorú, de mennyi ideig készült? Ragasztó pisztolyom (még) nincs...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, kb. egy óráig! Ez nem egy nagy méretű koszorú, inkább kicsi. De ragasztópisztoly nélkül sajnos nem megy :-)

      Törlés
  10. Évekig tartogattam egy jó nagy zacskónyi pisztáciahéjat, hogy majd jó lesz valamire, de aztán kidobtam, mert nem szállt meg az ihlet. Ha ez akkor szembejött volna velem.... Csodaklassz!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ez egy újabb ok a csodás pisztácia mértéktelen fogyasztására, ami olyan jó :-)

      Törlés
  11. Én ilyen szép koszorút még soha nem láttam! Gratulálok! Éva

    VálaszTörlés