2016. augusztus 18., csütörtök

Farmerkönyvek


Nemsokára iskolakezdés, és nem mondhatnám, hogy túlságosan lelkesen várnánk... ilyenkor minden lehetőséget igyekszem megragadni arra, hogy kedvet csináljak a szeptemberi becsengetéshez - most például egy különleges könyvbekötési ötlettel, amely inkább a nagyok szívét dobogtatja meg (meg a Nagyobbikok szívét :-) ). Nem mondom persze, hogy gyorsaság tekintetében versenyezhetne a műanyag bekötőkkel, viszont annyival jobban néz ki, hogy akár egyetlen könyvön is látványos változást idéz elő - márpedig például egy matekkönyvre mindig ráfér egy kis vonzóbbá tevés...

Most még persze nincsenek nálunk az új könyvek, ezért újrahasznosítottam néhány senkinek sem kellő céges jegyzetfüzetet és határidőnaplót - heteken belül ötödikes kisnagylányunk pedig végtelen boldogsággal tette be új táskájába mindegyiket, miután "vagánynak, mégis szemrevalónak" minősítette őket. 

Az átalakítás mindössze annyi volt, hogy elszakadt farmernadrágokból kivágott részekkel vontam be a füzeteket-könyveket, mutatom is lépésről lépésre, hogyan.

Ezek voltak azok a bizonyos cégek füzetek és naplók:





Elszakadt farmerből nálunk sosincs hiány... úgyhogy kiválasztottam egyet, aminek a szárából levágtam egy darabot, akkorát, amibe kényelmesen belefér majd a könyv.





A farmerdarab szélét levágtam, így az anyag széthajtható lett. Beletettem a könyvet, és alaposan beragasztóztam a borítót és a gerincet.





Az anyagot ráhajtottam, és alaposan lenyomogattam.





A gerincnél bevágtam az anyagot mindkét oldalról, majd a gerinc széle mentén levágtam ezt a kis részt.





Kihajtottam a borítót, és ferdén levágtam a sarkoknál az anyagot.





Ezután alaposan beragasztóztam a farmert, és ráhajtottam a borító belsejére mindkét oldalról.





Minden saroknál megcsináltam ugyanezt - ezzel a könyv tökéletes farmerborítást kapott.





Ezután már csak fel kellett díszíteni mindenféle ezzel-azzal a farmerral bevont könyveket.

Olyan verziót is készítettem, ami a nadrág hátsó feléből készült - ezt nehezebb felragasztani, mert rendszerint az ülepek némileg ki vannak ülve, ezért ott ívessé válik az anyag. De persze azért érdemes megpróbálni, mert ennek az a csodálatos előnye van, hogy egyből tolltartó is lesz a könyvön - félek, hogy ezt el fogom könyörögni a Nagyobbiktól... bár azt mondta, sajnos, egyiket sem adhatja oda :-)




















































19 megjegyzés:

  1. Elképesztően jók lettek!!
    A lepkés dobogtatta meg a legjobban a szívemet, hol vetted ezeket az álomszép gombokat?
    Milyen ragasztót használtál hozzá?
    Köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :-)
      A gombok innen vannak: http://www.aliexpress.com/item/50pcs-Lot-Colroful-2-Holes-Mixed-Butterfly-Wooden-Buttons-Sewing-Scrapbooking-DIY-XP0060/32376840600.html?spm=2114.01010208.3.76.MAoSnT&ws_ab_test=searchweb201556_7,searchweb201602_5_10057_10056_10055_10037_301_10033_10059_10058_10032_10017_10060_10061_414_10062_413,searchweb201603_9&btsid=42de3435-12db-4069-91ce-42dbc8a94f7b
      A farmeranyagot erős ragasztóstifttel rögzítettem a könyvekre, én az Auchan zöld színű, saját márkás stiftjét szeretem a legjobban, nagyon-nagyon erősen és tartósan ragaszt, és abszolút megfizethető :-)
      A kis apróságokat pillanatragasztó géllel rögzítettem (Loctite gel).

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm az infókat!!!

      Törlés
  2. Egyszerűen imádom ezeket az ötleteket, szabadalmaztatnod kéne :) Bár visszagondolva a saját iskolás éveimre, félő, hogy ezek a szépségek nem bizonyultak volna elég strapabírónak a táskám zivataros rejtekhelyeihez... De bizonyára téged egy sokkal fegyelmezettebb és rendesebb kislánykával áldott meg a sors. :)

    Ha szabad egy kérdést is, ezeket a csipkeszalagokat honnan szerezted be? Mindenfelé ilyet keresek elfogadható áron, nagyobb tételben, és rögtön felcsillant a szemem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy! :-) Ááá, nem, az én kislányom számtalan csodás tulajdonsága ellenére a világ egyik legnagyobb rendetlenkéje :-) De annyira stabilnak látszik a ragasztás, hogy bízom benne még az olyan extrém körülmények között is, mint az iskolatáska :-)
      Ezeket a csipkéket általában bolhapiacon szoktam venni, de a kosarbolt.hu-n is szuper csipkeszalagok vannak, nem tudom, ismered-e :-)

      Törlés
    2. Ugyan, a kreatív alkotó lélek nem rendetlen, mindössze más rendszerezésben találja meg az összhangot, mint ami társadalmilag elismert... ;) Nagyon köszönöm a tippet, szétnézek! :)

      Törlés
  3. Valóban nagyon vagányak lettek! :o))) És mindegyik egyedi darab! Nagyon tetszenek!!!

    VálaszTörlés
  4. Azta!!!!!!!!!!! Gratula! Elképesztően jól néznek ki!!!!!
    Nem csodálom,hogy nem kaphatod meg a zsebeset.:))))) Kell csinálnod magadnak is.:)
    Köszönöm ,hogy ezt feltetted! Készíteni szándékozom a 10 éves unokának.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy hasznosítani tudod az ötletet! :-) Fiú vagy lány az unoka? Épp gondoltam, hogy ugyanígy farmerból milyen klassz fiús verziókat is lehetne csinálni :-)

      Törlés
    2. Van fiú és lány is. Most a legénykénknek gondoltam, ötödikes lesz. Vagány darabok.:)

      Törlés
  5. Nagyon tetszenek! Egyik szebb a másiknál! Köszi az ötletet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, úgy örülök, hogy tetszenek!

      Törlés
  6. Nagyon nagyon szépek lettek!! Biztos én is gyártok ezek után, igaz muszáj leszek a fiam miatt a pillangokról egy- két esetben lemondani :-) köszi ezt a remek ötletet!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a pillangók simán helyettesíthetők pár repcsivel vagy felirattal a fiús verzióban :-) Én köszönöm!

      Törlés
  7. très jolis carnets , bonne journée

    VálaszTörlés