2016. augusztus 9., kedd

Dióhéjban


A diót mint kreatív alapanyagot nagyon szeretem: amellett, hogy ezerféle dolgot lehet készíteni belőle, az az előnye is megvan, hogy még az üres dióhéj is felhasználható alkotásra, sőt, talán még inkább, mint amikor még egyben van. Ezért amikor legutóbb diópucolás volt nálunk, elmentettem sok-sok dióhéjfelet, arra gondolva, hogy a karácsonyi dekorációkhoz majd milyen jól jön. De aztán persze nem tudtam várni olyan sokáig :-) 
Mivel a tavalyi, dióhéjban alvó egérkék nagy sikert arattak, annyira, hogy még megrendelésre is sokat készítettem belőlük, most elsőként mindenképpen ezt akartam továbbgondolni - és az egerekre vonatkozó pozitív diszkriminációt megszüntetni. :-) Így most lettek pici nyuszik, cicák, újabb egerek és még egy kutya is - ráadásul párban, hogy ne legyenek annyira egyedül.

Elsőként tehát az üres dióhéjfelekbe apró párnát ragasztottam (végig ragasztópisztolyt használtam), összehajtott vászondarabból:




A párnára pedig két pici - 1 cm átmérőjű - préselt papírgolyó került. Egy kis vattacsomót újabb vászondarabkába csomagoltam, és ezt is beragasztottam a dióhéjba:






Végül pedig felragasztottam a filcanyagból kivágott füleket, megrajzoltam a pofikat, és két-két egészen apró papírgolyót (3-4 mm) ragasztottam a mancsok helyére.

Már csak hurkokat kellett rögzíteni a diók tetejére, és ezzel készen is lettek az új díszek - egyelőre persze még nem a karácsonyra gondolva, hanem csak úgy örülve nekik... :-)



































16 megjegyzés:

  1. Édesek! A "szingli" dió egereidet is imádom, de ezt is ki kell próbálnom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövőre biztos hárman lesznek a dióhéjban, úgy tűnik, ez a tendencia :-)

      Törlés
  2. Naaaagy nyuszi-rajongók vagyunk, ha meglátja a lányom, akkor ilyenek lesznek a karácsonyfánkon is. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyanús, hogy a miénkre is ezek mennek, hát muszáj :-)

      Törlés
  3. Nagyon édesek lettek! A kis tengerész cicák a kedvenceim! :)

    VálaszTörlés
  4. nagyon -nagyon cukik :-) gratulálok a szuper ötletekhez!!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik!! Elárulod, hogyan tudok préselt papírgolyót csinálni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt sajnos csak venni lehet, viszont jó hír, hogy minden kreatív boltban van! :-)

      Törlés