2016. április 26., kedd

Bababútorok újra


Eredetileg egy új sorozatot akartam indítani a blogon, sk készített babaházbútorok leírásával, csupa otthon megtalálható alapanyagból. De mint láttátok, hosszú ideig nem jutott időm alkotni - ezért aztán amikor végre lett lehetőségem készíteni valamit, persze, hogy elkapott a gépszíj, és az eredetileg tervezett kis puffok mellé hirtelen lett íróasztal, asztal és könyvespolc is. Így aztán valószínű, hogy nem sorozat lesz belőle, hanem csak egy-két önálló bejegyzés, én pedig elmélkedhetek az önuralom kívánatosságáról :-)
Kanapét, kandallót, kisszekrényt és étkezőbútorokat  már készítettem korábban, szintén semmiségekből, ezek azóta is használatban vannak, nagy megbecsültségnek örvendve. Az új inspiráció onnan jött, hogy miután számtalan, raklapból készített házi bútorcsodát láttam itt-ott, szöget ütött a fejembe az, hogy ha a raklapdeszka mini verzióját elő lehetne állítani, ugyanígy el lehetne készíteni ezeket a bútorokat miniben, azaz bababútor-méretben is - innentől pedig csak egy lépés volt ráébredni, hogy gyógyszertári kedvenceim, a nyelvlapocok (faspatulák) tulajdonképpen tökéletesen alkalmasak a feladatra.

Így aztán nekikezdtem a bútorgyártásnak, és tényleg nehéz volt elszakadni a berendezésgyártástól - szerencse, hogy az erre fordítható idő több mint véges volt.

Elsőként a könyvespolc készült el. Kiindulásként tehát gyógyszertári nyelvlapocokat használtam, amelyek nagyjából minden patikában beszerezhetők - egy doboz 500 Ft körül van, de ebből temérdek sok bútor kijön, nemcsak ennyi, mint amennyiről én írok.





A könyvespolc hátlapjához négy spatulának egyenesre vágtam az alját. A polcokhoz akkora darabokat vágtam (egy nagyobb, erős, éles ollóval egyébként simán formára-méretre nyisszanthatóak ezek a falapok), amelyeknek a hossza a hátlap teljes szélességével megegyezett. 





Ragasztáshoz végig pillanatragasztó gélt használtam, kedvencemet, a Loctite gélt - sűrű, nem folyik, egyetlen pici tubus nagyon sok ragasztásra elegendő, és tökéletesen stabilan rögzít bármit, gyakorlatilag láthatatlanul. (De lehet persze ragasztópisztolyt is használni.)
Egymás mellé helyeztem tehát a hátlapként szolgáló négy spatulát, és ezekre nyomtam a "polcok" egyik beragasztózott hosszanti oldalát.






A könyvespolcnak persze oldalfalak is kellettek - ezekhez két további, egyik végén levágott spatula szükségeltetett, amelyeket szintén ragasztóval rögzítettem.





Már csak festeni kellett - krémszínű akrilfestéket választottam ehhez.






Ezen a könyvespolcon aztán annyira felbátorodtam, hogy úgy gondoltam, nekilátok egy íróasztal elkészítésének is. :-)
Ehhez ugyanúgy a faspatulák kellettek, illetve két gyufásdoboz, a tervezett fiókokhoz:





A két gyufásdobozt az oldaluknál egymáshoz ragasztottam. 
Spatulavégekből mindkét oldalra asztallábakat ragasztottam:





A közöttük lévő résbe pedig a leeső részekből odaillő darabkát vágtam. A gyufásdobozok alsó részét is befedtem méretre vágott spatuladarabokkal.





Ezután következett az asztallap - ehhez három hosszabb spatuladarabot vágtam.





Extraként felső kis polccal is elláttam az íróasztalt, mert ilyet én is mindig szerettem volna :-)









És persze végül az egész asztalt lefestettem. Utolsó simításként a gyufásdobozok fiókjai végére lyukat fúrtam, és két Milton-kapoccsal kialakítottam a fiókgombokat.





Úgy gondoltam, ehhez a stílusú szobaberendezéshez jól jönne egy-két kis puff is.Nemrég megleptem magam egy darab Tilda-anyaggal (új mánia!!), és teljesen egyértelmű volt, hogy vagy ebből lesz a puff, vagy semmiből.
Az ülőkék alapjául tejesdoboz-kupakokat gondoltam használni, így ezeket készítettem elő:





Vastag kartonlapon körberajzoltam a műanyag kupakot, majd persze ki is vágtam:





A kartonkörök közepét átlyukasztottam:





Mindegyik kartonkörre egy-egy vattapamacsot ragasztottam.





A textilből akkora darabokat vágtam, amelyek bőven túllógtak a kartonkörön - ezeket rá is helyeztem az anyagdarabokra, a vattás résszel lefelé.





Az anyagszéleket felhajtottam, és szorosan összeöltögettem - így a másik oldalon egy gömbölyű pufftetőt kaptam.





 Ezen a ponton kapott értelmet a kartonkörbe vágott lyuk: az összevarrt hátoldalba szúrtam a tűt, és többször fel-le öltöttem a lyukon keresztül - így alakult ki a "felnőtt" puffok közepén rendszerint látható mélyedés.





 A kartonpapírból vágtam egy akkora csíkot, amelyik pontosan körbeérte a tejesdobozkupakot, és szélességében is éppen befedte. Ezt a papírcsíkot aztán egy, a mintás anyagból vágott hosszú darab közepére ragasztottam (papírragasztó stift ehhez tökéletes):





Az alsó-felső széleket visszahajtottam, ragasztással rögzítettem.


 


Már csak össze kellett állítani a puffot: a felső részt a kupakra ragasztottam (a nyitott oldalára), az anyaggal bevont kartoncsíkot pedig a kupak oldalára.





A még puffosabb jellegért egy darabka pékzsineget is körbevezettem az ülőke oldalán. Így már el is fogadnám nagyban :-)







 




Már csak egy kisasztalt kellett készíteni, ha már puffok vannak - ez is a spatulák segítségével készült.
Az asztallap így állt össze:


 



És egy régi, viseltes építőkockát ragasztottam az asztallap alá lábként. Már csak le kellett festenem ezt is, és az első körös bababútorok ezzel elkészültek.








Azt persze nem tudom, második kör mikor lesz, de tervben van még állóóra, zongora és varrógépasztalka is - már csak az idő kellene, ami szükségeltetik mindehhez... :-)

















































16 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy újra itt vagy. És megint szépségeset láthatunk. :))
    Angéla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! :-) Igen, elég sűrű időszak van mögöttünk (előttünk), de remélem, ekkora szünetek ritkán lesznek...

      Törlés
  2. Imádom! Ha esetleg időd engedi, nincs kedved kerti bútorokat csinálni? :) Mostanában nagyon tetszenek a minikertek, csak nincs ötletem, hogy hogyan lehetne csinosakat itthon fellelhető anyagokból előállítani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez de jó ötlet, Niki!! Máris gondolkodom rajta :-)

      Törlés
  3. Woooooooooooow!!! WOW WOW WOW! FANTASTICO. Bravissima è tutto meraviglioso e scorrere questo post è stato magico... voglio questo mobiletti...li vogliono!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mille grazie, cara Bianca! Ho intenzione di completare il questo set... tu sai, orologio a pendolo, cabinet macchina da cucire, pianoforte... :-)

      Törlés
  4. Juj, de jó! Alig várom!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden inspirációnak úgy örülök! Az ilyen szuper ötleteket ne tartsd ám magadban! :-)

      Törlés
  5. Супер!!! Дочке очень понравилась эта миниатюрная мебель! Так все просто и красиво!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Большое спасибо, сердечно приветствую маленькую дочку твoю.

      Törlés
  6. Hát ez valami hihetetlenül cuki, aranyos, gyönyörű,fantasztikus, nagyon ötletes és kitünő munka. Nagyon nagyon helyesek a bútorok, és a kiegészítőkről nem is beszélek!!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Anita, nagyon kedves vagy! :-)

      Törlés
  7. Meseszépek! Már régóta kinőttem a (játék)babázásból, de ezekkel most úúúúúgy leülnék játszani. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is meglehetősen nagy lelkesedéssel rendezgettem be a kis szobát :-)

      Törlés
  8. Szívesen összezsugorítanám magam hogy eléldegéljek egy kicsit a fenti szobában. :) Ennék egy kis gyurma kalácsot a puffokon ücsörögve. Írtam neked egy emailt pár napja, de láttam hogy elég elfoglalt lehetsz, de ha lesz időd megtennéd hogy válaszolsz rá? :) Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Sára! Igen, nagyon köszönöm a levelet, este igyekszem írni rá!

      Törlés