Indiántábor

Ezek az indiánok már több mint félévesek, de igazából teljesen elfelejtettem írni róluk - igaz, így viszont elmondhatom, hogy tökéletesen beváltak játékként, és az eltelt fél év alatt cseppet sem csökkent a népszerűségük a Kisebbik és a Nagyobbik körében. Igaz, már háromszor is előfordult, hogy kis híján agyontapostam a teljes kolóniát, persze nem szándékosan... de a két tulajdonos meg van arról győződve, hogy az indiánok BÁRHOL fel szokták verni a táborukat, ezért hol a fürdőszobaajtóban kezdenek a figurák törzsi táncot járni, hol az előszobában sütögetik a pecsenyéjüket - én meg lassan hozzászokom, hogy mielőtt bárhova belépnék, besandítok előre, nincs-e egy kóbor Hosszú Toll vagy Bölcs Medve talpmagasságban.

Az indiánok egyébként néhány palackdugó és kis méretű préselt fagolyó összeragasztásával készültek.

A dugókra körben filcanyagot ragasztottam, a figurák fejére pedig fonalból kötött hajat. A karok szokásosan duplán hajtott zseníliadrótból készültek (így nem szúr a drótvég), és ragasztópisztollyal rögzítettem a figurák oldalára.
A maradék filcdarabokból fejpántot is ragasztottam a figurákra.

 Kellett persze egy sátor is, ezt igazán nem bonyolítottam túl, három hurkapálcadarabot összekötöttem:

Majd az így keletkezett sátorvázra filcet ragasztottam.

A tűzrakó hely igazán fontos egy indián család életében - ehhez is hurkapálca-darabokat használtam, amiket ragasztópisztollyal rögzítettem egy parafa poháralátétre.

A tűzhelyet aztán fel is díszítettem egy kicsit - a kertből szerzett apró kavicsokat ragasztottam a szélekre, zöld száraznövényt pedig a közepére. Erre fadarabkákat fektettem, és dekorgumiból vágtam ki a tűz lángjait - persze mindent rögzítettem ragasztóval.

Készült még egy varjú-totemoszlop is - ennek az alapja egy vastag faágdarab volt, amit a Nagyobbik rajzolt meg filctollal, és elláttuk szárnnyal is, de erről külön fázisfotók már nem készültek, mert már nem jutott rá idő, az indiánok ugyanis villámgyorsan betelepültek a táborba. :-)

És ahogy az elején is írtam, népszerűségük mit sem csappant az elmúlt hónapokban, és a gyűrődést is nagyon jól bírják. Igaz, a sátrat egyszer újra kellett szerkeszteni, mert véletlenül olyan helyre települt, ahova nem kellett volna - de hát ahogy a híres indián mondás tartja, akinek az egyik lába a kenuban van, a másik a parton, az előbb-utóbb beleesik a vízbe... :-)