2016. január 27., szerda

Ajtókoszorú tél és tavasz között


 A legutolsó hóból készített hóemberünk egy nap alatt olvadt szinte semmivé, pedig extrán jól sikerült darab volt, lazán vállra vetett piros sállal, égszínkék láboskalappal és sárga seprűvel - meglehetősen színes egyéniség volt a fehér kertben. :-)
Viszont sajnos élettartamban a tiszavirágokat is maga mögé utasította,  mert egy fél nap múlva - köszönhetően a hirtelen jött enyhe időnek - már csak a feje volt a földön, egy nagy olvadt hótócsa közepén. Viszont mivel továbbra is szélesen mosolygott, a látvány kicsit sem volt tragikus - és nekem igazán nagyszerű inspirációt adott a tél és tavasz közötti ajtókoszorú elkészítéséhez. A nagyon télies ajtódekor azért már valahogy nem tűnt helyénvalónak, a tavaszi verzió viszont még kissé messze van - a villámgyors földi pályafutást felmutató hóember viszont tökéletes téma volt erre az átmeneti időszakra, amikor perceken belül a tél utolsó hónapjába lépünk, a szüleim kertjében pedig már nyílnak a hóvirágok.

Az ajtókoszorúhoz most egy speciális alapot használtam - egy tobozkoszorút, amit még tél elején kaptam, de bármilyen más alap jó hozzá.






Az olvadó hóember fejéhez kikészítettem egy hungarocellgolyót, majd fehér filcanyagból kivágtam egy nagyobb és egy kisebb amőba külsejű foltot, a hótócsákhoz.






Ragasztópisztollyal felragasztottam a filcdarabokat a koszorúra, majd a fejet is. A szemeket és a szájat alkoholos filccel rajzoltam meg. Egy hurkapálca végét letörtem, filctollal narancssárgára festettem, és az orr helyére szúrtam. Kalapként egy fekete műanyag dugót ragasztottam fel, amit az Ő szerszámosládájában találtam, és elkunyeráltam. :-)


 


A koszorú alsó részére zöld szárazvirágot (mohaszerűséget) ragasztottam. Két ágacskát ragasztottam a hóemberkezek helyére, lecsúszó gombokat a tócsák széleire, és készítettem egy zászlócskát is az elköszönő üzenettel.




 
 Végül még néhány papírvirágot ragasztottam a zöld növényre, és felakasztottam az ajtóra - így tél vége felé közeledve, a tavasz előtt... :-)





























4 megjegyzés:

  1. A napi(heti) cukit add meg nékünk! :)
    Köszönet érte!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyszerűen sikerült! :) mint mindig! Köszönjük! ;)

    VálaszTörlés
  3. Hát ez valami tünemény lett!!!!!!!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés