2015. december 2., szerda

Hóemberek CD-ből


Mostanában erős hóemberkészíthetnék uralkodott el rajtam. Amikor múltkor leesett az első hó, szívből kívántam, hogy essen annyi, amennyiből egy csinos kis hóembert lehet formázni... de sajnos, nem így lett. Aztán az óhajom valószínűleg meghallgattatott (egyben átalakíttatott), és a ház egyik titkos, apró bugyrában réges-régi játék CD-ket találtam, meglepően sokat. Ezeket ma már esélytelen lenne elindítani bármiben is, így hirtelen rengeteg jó kis alapanyagra tettem szert. Gondoltam, teszek egy próbát az öreg CD-kkel, és új életet kapnak mint duci hóemberek - addig is, amíg nincs rendes hó. :-)


A CD-k, amelyek nézetem szerint majd' elepedtek a hóemberkarrier után:





A lemezek közepére kör alakú, vékony papírdarabokat ragasztottam, hogy a lyuk eltűnjön:


 


Majd fehér alapozó akrilfestékkel vastagon befestettem a CD-k felületét.





Persze még így is átütött rajta a felirat, de a cél az volt, hogy amikor majd beborítom filcanyaggal, az anyag alatt már ne látszódjon semmi. 
Így is lett - a CD-t bekentem papírragasztó stifttel, ráhelyeztem a filcanyagot, majd levágtam a felesleget.


 


 A lemezekre mintás szalagot kötöttem, amit egy-két ponton pillanatragasztóval is rögzítettem.





 Narancssárga filcből orrot vágtam és ragasztottam, a szemeket és a szájat pedig vastag alkoholos filctollal pöttyöztem ki. Ennek a gömböc hóembernek gombokat is ragasztottam:





 És még egyéb apróságokkal is felruháztam őket. A karokat dekorgumiból vágtam, ahogy a kalapokat is - ragasztottam még egy-két gombot, masnit, apró díszt, és ezzel készen is lettek a dundi hóemberek.




 
 Vékony fonalból hurkokat kötöttem, és ezeket a CD-k hátoldalára ragasztottam. Végül - bár ez már nem látszik -, fehér kartonon körberajzoltam egy lemezt, kivágtam, és ezekkel a kartonkörökkel borítottam a CD-k hátoldalát.

Csak egy icipici hó kell... :-)






































 

10 megjegyzés:

  1. Milyen vidám kis hóemberek!!! Aranyosak!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyosak, ismét egy fantasztikus, használható ötlet. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán szívesen, nagyon örülök, hogy így látod! :-)

      Törlés
  3. Irtó jó ötlet!!Nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  4. Nekem inkább dundi madarak:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háááát, én nem annyira látom bennük a madarakat, de azokkal sincs gond :-)

      Törlés