2015. szeptember 7., hétfő

Mr. Darcy és Miss Elizabeth Bennett


Őszintén mondom, sosem állítottam olyanokat, hogy az én gyerekeim a világon a legcsodálatosabbak (persze egészen nyilvánvaló, hogy azok :-) ), de azt, hogy a kedvenc "meséjük" a Büszkeség és balítélet, egyszerűen muszáj megírnom. 
A BBC által készített hatrészes sorozatról van szó, ami Jane Austen leghíresebb regényéből készült, és a kedvencem már sok-sok éve - most pedig már az övék is. Aki ismeri a sorozatot, az tudja, hogy teljesen ártalmatlan, a viktoriánus korban játszódó történetről van szó, amelyben egy öt lánygyermekkel rendelkező nemesi család a főszereplő, pontosabban pedig második legidősebb lányuk, a 20 éves Elizabeth. A történet vázát egy ellenszenvből végül persze kialakuló szerelem képezi, gyönyörűen fogalmazott mondatokkal, viktoriánus bájjal, valamint nem kevés finom humorral és iróniával - maga a regény is mestermű, a filmsorozat pedig tökéletes adaptáció. A gyerekeket már elsőre megragadta, azóta pedig sokszor megnézték, és a Nagyobbik esténként a Büszkeség és balítélet hangoskönyvet hallgatja, szóval mondhatom, hogy várakozáson felüli sikert aratott a mű így másod-, sőt harmadgenerációsan is. És ez nekem valódi büszkeség, bevallom. Egy tízéves, nagyon is irodalombarát kislánynál persze még úgy-ahogy érthető is a dolog, de egy nyolcéves kisfiú esetében ez azért megható, különösen amikor a pókemberező-batmanező kissrácok között ő Mr. Collinsról mesél. Az ő kedvenc része pont az, amikor Mr. Collins, a buta, de legalább ellenszenves tiszteletes megkéri Elizabeth kezét, aki persze visszautasítja - a Kisebbik ezen a ponton mindig megjegyzi, hogy "Szegény Mr. Collinsnak az a szép zöld gyep, az nagyon fog hiányozni..." Első alkalommal még szóvá tettem, hogy az inkább Poldi bácsi, de a Kisebbik úgy gondolja, Poldi bácsi legalább kap egy kertitörpét, Mr. Collins pedig csak egy kosarat, tehát ő jár rosszabbul. És ebben van logika, el kell ismerni :-)
A Kisebbik amúgy is lelkesen adaptálja a maga gondolkodására a szöveget és a látványt, így tőle tudjuk, hogy Mr. Bingley Netherfield helyett "Vödörfield"-be költözött, a mell alatt húzott ruhák miatt meg van arról győződve, hogy "itt minden néni babát vár!", nem érti, hogy Jane mit lovagolgat az esőben, amikor autóval is mehetne, és néha megkérdezi, itt kihaltak-e már a dinoszauruszok.

Szóval vele nézni a filmet a legjobb szórakozás. Ezért is gondoltam, hogy meglepem őket a két főszereplővel, mert mostanában Mr. Darcy és Elizabeth Bennett a leggyakoribb téma nálunk - és igazán szívből is örültek a két figurának, de egyúttal le is adták a rendelést a teljes brigádra, Charlotte Lucastól Mrs. Bennettig. Mondtam, hogy most meg kell elégedniük a két legfontosabbal, de esetleg Mr. Bingley-t és Jane-t azért majd egyszer még előállítom, azt hiszem. Szigorúan csak az ő kedvükért, természetesen. 
Mr. Darcy első lánykérését is csak tesztjelleggel játszottam el a figurákkal, egyedül :-)


 A két főszereplőhöz a szokásos fafiguraalapot használtam:





Lealapoztam őket fehér akrilfestékkel:






Száradás után Elizabeth figuráját vettem kézbe. Először is a haját kellett elkészítenem - ez sokkal nagyobb kihívás volt, mint eddig, mert kontyos figurát még sosem készítettem. Végül is hosszabb hajat ragasztottam neki: négy ujjam köré vastag barna fonalat tekertem, egy helyen elkötöttem, majd a köteg másik végén elvágtam a szálakat - az így keletkező bojtszerű fonalköteget a fabábu fejére rögzítettem ragasztóval. Ezután  két oldalsó szál kivételével a fonalköteg végét összesodortam, a bábu fejének hátsó részén megtekertem, és tűbe fűzött barna cérnával többször átöltöttem. A két kihagyott szálat rövidebbre vágtam - így alakult ki egy egészen csinos, romantikus stílusú konty, én legalábbis elfogadnám. :-)






Mr. Darcy esetében kicsit egyszerűbb volt a dolog: rövidebb fonalköteget ragasztottam a fejre, két szélső szálat pedig az arc oldalára ragasztottam, kissé ívelten - valahogyan visszaadva azt a ritka csinos pajeszt. :-)






A ruhakészítés lépéseit nem fotóztam végig, mert eléggé aprólékos dolog volt, és nem hiszem, hogy nagy kedvet csináltam a készítéshez :-) Volt, ahol varrtam, volt, ahol ragasztottam, a karokat zseníliadrótból készítettem, Mr. Darcy kalapját papírhengerből és fekete filcanyagból, és meg is emeltem a bábut egy feketére festett tejesdobozkupakkal.

A főszereplők tehát elkészültek, és nappal sok kalandban  van részük - de este itt pihennek a laptopom mellett... A két figura most is itt áll előttem, és bár az én Mr. Darcym nem egy Colin Firth, azért nagyon-nagyon szeretem őket - mert ahogy a Kisebbik mondaná, az Ítélet és baleset a legeslegjobb film... :-)






















































6 megjegyzés:

  1. Imádom. A sorozatot is meg ezt is! :) Ítélet és baleset... :D Egyem a zúzáját... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom a sorozatot is meg őt is, együtt a kettőt meg... :-)

      Törlés
  2. De jók! Magyar változatban úgy elképzeltem Lenke nénit és Taki bácsit ilyen figurák képében :)

    VálaszTörlés
  3. A film nálunk is nagy kedvenc, ha nincs sok idönk, elökapjuk a röviditett változatot. A babáid nagyon csinoskák lettek, de a legjobban a Kisfiad kommentjei tetszettek. Arany kis csillag, ismeretlenül is puszilom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint a mozifilmet, amiben Keira Knightley a főszereplő? Nekem is megvan, és néha meg is szoktam nézni, de azért a sorozatot meg sem közelíti, vagy én vagyok túlságosan elfogult :-) Átadtam a puszikat, köszöni! :-)

      Törlés