Levendulaházikók

Beköszöntött a kertünkben a levendulaszezon, a bokraink csak úgy tobzódnak a lila különféle árnyalataiban pompázó virágokban. Mivel többféle fajtát is nevelgetünk, vannak korábban és később virágzók is - a legelső bokorról már le is arattunk a gyönyörűséges lila szálakat. Ezekből az első levendulavirágokból aztán kivételesen nem csokrot kötöttem, hanem kreatív célra használtam fel őket. Még télen gondoltam arra, hogy a következő levendulaszezonban levendulaházikókat fogok készíteni - és fél év várakozás után ennek éppen most jött el az ideje. :-)

Alapként tisztára mosott tejesdobozt használtam, aminek az alsó részét levágtam:

A dobozt (és egy másikat is) bevontam famintás papírral:

A dobozokat aztán két átellenes oldalukon csúcsosra vágtam (az ilyesmit egy háromszögsablon segítségével lehet a legpontosabban elvégezni).

Egy vastag kartonlapból kivágtam a tetőhöz szükséges darabot, és középen bekarcoltam, hogy törés nélkül lehessen meghajtani.

Ragasztópisztollyal rögzítettem a tetőt a házikókon.

Ezután a kertből begyűjtöttem a tető takarásához szükséges dolgokat: apróbb gallyakat, rozmaringágacskákat, levendulaszálakat.

Első lépésként a rozmaringágakat ragasztottam fel:

Ezután a gallyakat ragasztottam fel:

Végül felragasztottam a levendulaszálakat is, jó sűrűn.

Gyógyszertári faspatulából (nyelvlapocból) kivágtam az ajtó- és ablakszárnyakat, valamint az ablakkeretet.

A farészeket barnára festettem, száradás után kissé visszacsiszoltam, majd felragasztottam.

Végül szürke pöttyös anyagból vágott függönyt ragasztottam az ablakokba, és ezzel el is készültek a levendulaházikók.
Olyan illatot árasztanak, hogy csuda :-)

Mini úti játékház

Visszatérve  a kis szünetből, rögtön egy olyan ötlettel szeretném kezdeni, ami nagggyon bevált a hosszabb autóutak alatt, ezért szívből ajánlom. Egy régi videokazetta-tokból készült úti mini játékházról van szó, ami rögtön két gyereket is leköt, nyitható-csukható, kis helyen is elfér, és garantáltan a csökkenti a "mikorérünkmároda" típusú kérdéseket. :-)

Elsőként tehát szükség van egy videokazetta-tokra, mégpedig a műsoros típusból, mert abból lehet kivenni a borítópapírt.
Nekem egy Mekk mesteres esett kézre - bár hatalmas rajongója vagyok a régi gyerekfilmeknek, ezt egyszerűen utáltam. Így felnőttként analizálva magamat arra jutottam, hogy már akkor is nagyon zavarhatott az értékes alapanyagok elherdálása, amit a kecskeszaki művelt minden részben, és ez lehetett az oka annak, hogy tényleg a hideg rázott ettől a sorozattól. Ezért aztán mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül vettem kölcsön a kazettatokot, bár azt is igaz, hogy már nem is lenne min megnézni...

 Tehát kivettem a borítópapírt, amit rátettem egy famintás kartonra, majd körbevágtam - ez a mintás papír lett a tok külső borítója. Ha mindkét oldalán mintás papírt választunk, a papír hátlapja szolgál majd tapétaként a ház belsejében, de vághatunk is egy újabb, másféle mintás papírt belső lapnak, ha azt tapétásabbnak érezzük :-)

Az ablakhoz először barna papírból kivágtam a keretet, majd a hátoldalára a ragasztottam a „keresztléceket”, e mögé pedig  mintás papírból vágtam és ragasztottam függönyt. Az ajtót és ablakot a külső mintás papír egyik felére ragasztottam, majd becsúsztattam az újdonsült borítót a tokba.

Jöhetett a házbelső :-)

Kinyitottam a kazettatokot, majd ragasztópisztollyal rögzítettem a tok egyik belső felébe a bútorokat, amelyekhez különféle kacatokat használtam, például ágyként egy gyufásdoboz belső részét, a kanapéhoz és az asztalhoz építőkockákat, a székekhez tejesdoboz-kupakokat. A berendezés során párszor próbaképpen becsuktam a dobozt, hogy megbizonyosodjam róla, egyik bútor se akadályozza a zárást.

A berendezést aztán maradék textildarabkákkal, dekorgumival, újságképpel dekoráltam, hogy kellően otthonos legyen.

 Még néhány apró tárgyat-kacatot ragasztottam ide-oda, és ezzel el is készült az úti játékház. Már csak két kis Playmobil-figurát kellett beköltöztetnem a kazettaházba, és máris tesztelhettük az utazás során. 

A kis összecsukható játékház maximálisan bevált - tudom, nehéz elhinni, de ez így, ahogy van, tökéletesen bezárható (persze a figurákat akkor a "padlóra" kell fektetni). Érdemes szinte mindent ragasztóval rögzíteni, kivéve azokat a tárgyakat, amelyek a játékhoz érdemben kellenek (pl. takaró), és az is jó, ha olyan "bútorokat" tudunk használni, amelybe szorosan illeszkednek a figurák - pl. a tejesdobozkupakba éppen passzentosan lehet ültetni a Playmobil-gyerekeket.

Azt is lehet persze, hogy külön kis dobozkában visszük a plusz játékelemeket - akkor még egy sokórás út alatt is biztosíthatjuk a szórakoztató elfoglaltságot a kis utasoknak :-)

Egy kis szabadság

A blogon most egy kis nyári szünet következik - nagyjából egy hét - utána viszont találkozunk, frissen-fitten-kipihenten :-) Nagyon szép hetet kívánok nektek!

Kültéri társasjáték - Ki nevet a végén

Bár sok-sok jobbnál jobb társasunk van, a Ki nevet a végén örök kedvenc (de hát hol nem?). Amikor legutóbb elővettük, mondtam, hogy vigyük ki a teraszra, és majd inkább ott játsszunk, a levegőn, a napfényben - de a kicsik azt mondták, nem, mert ez egy "beltéri" társas. Ott és akkor rögtön szöget ütött a fejembe a dolog, hogy egyrészt pontosan vajon mitől is beltéri, másrészt hogyan lehetne kültérivé tenni, hiszen mostanában tényleg mindent a kertben csinálunk, evés, leckeírás, bármi - és aztán arra gondoltam, tulajdonképpen nagyon egyszerű az egész, gyakorlatilag csak kövek és kréták kellenek hozzá, akkor pedig miért ne vágnánk bele. Úgyhogy belevágtunk, és szerénytelenség nélkül mondhatom, óriási sikere lett - a kültéri Ki nevet a végén jobb, mint az asztali verzió. 

Persze, azért végül is a kövek és kréták mellett tettem bele egy kis munkát is, de minden percét megérte a végeredmény és az érte kapott sok-sok elismerés a kis célcsoporttól. :-)

Alapvetően tehát kellettek hozzá kövek - különböző színűek, méretűek, amilyeneket találtam az utcán itt-ott:

Mindegyiket lealapoztam fehér akrilfestékkel:

Majd krémszínű festékkel kijelöltem az arc helyét.

Ezután a kövek többi részét színesre festettem (négyféle színben, négy játékosra tervezve - ez a képen persze nem az összes darab):

Majd kidekoráltam a pofijukat és a ruhájukat.

Következhetett maga az alap, a "tábla" - ezt krétával rajzoltuk fel kint a kőre. Rögtön hozzá is teszem, ez egy tökéletes vakációs elfoglaltság, a gyerekek már a pálya felrajzolását is lelkesen végzik, a játék egy plusz szuper program hozzá (levegőn!), ha pedig a kövek elkészítését is hozzászámítjuk, hosszú időre lekötjük vele a kis szünidősöket.

Egy dolgon változtattunk az eredeti játékhoz képest: mivel pörgősebb, rövidebb játékokat terveztünk, játékosonként nem négy, hanem három figurát készítettünk, és a pályát is eszerint rajzoltuk fel.

Szóval, a pálya elkészült:

A következő programpont a dobókocka elkészítése volt - erre rendkívül büszke vagyok, mert a konstrukciót sk gondoltam ki, és tökéletesen stramm, nyúzható kockánk lett - két kiürült tejesdobozból.

A dobozok alját levágtam - mindkettőt pontosan akkora magasságban, amekkora a doboz talpának volt az oldalhosszúsága (merthogy a cél egy kocka elkészítése).

A két levágott dobozaljat ezután egymásba nyomtam - így meglett a kocka, és ami még lényeges, az oldalak ezzel az eljárással nagyjából egyforma nehezek lettek. Ez utólag be is bizonyosodott, mert teljes azonos arányúnak éreztük a számok kidobását, nem voltak túl gyakori és túl ritka számok.

A tejesdobozkocka tehát így nézett ki egymásba nyomás után:

 Az oldalakat ezután csiszolópapírral jó alaposan átdörzsöltem, hogy a festék rendesen megtapadjon rajta:

 Majd két rétegben lefestettem fehér alapozó akrilfestékkel. Száradás után egy alkoholos filctollal rárajzoltuk a pöttyöket:

 És ezután már semmi akadálya sem volt annak, hogy felavassuk az új játékot :-) Rendkívül szórakoztató volt az egész, a kockával nagyon jól lehetett dobni, a figurákat lelkesen pakolgattuk mind, és észre sem vettük, hogy gyakorlatilag állandóan mozgásban vagyunk... úgyhogy igazán szívből tudom ajánlani a kültéri Ki nevet a végén elkészítését, ritka jó mulatság :-)