Az egyik esős napon (mostanában van belőlük bőven) papírgurigákból készítettünk madárijesztőket, igaz, nem annyira a madarak, inkább a viharfelhők elriogatására - szeretjük az esőt is, de azért most egy kicsit nagyobb igényt formálunk a napsütésre... igaz, így még jobban meg fogjuk becsülni a meleg, nyári napokat :-)
Visszatérve a madárijesztőkre, egyszerű háztartási papírgurigákat használtunk hozzájuk:
Ezeket először is lefestettük halványsárgára akrilfestékkel.
Elkészítettük a kalapot: ehhez vastag kartonpapírra rajzoltunk egy kört egy szélesebb szájú bögre segítségével, majd ennek a közepére illesztettünk egy újabb papírgurigából levágott darabot (az alacsonyabbat könnyebb körberajzolni), és ennek a körvonalait is meghúztuk.
Kivágtuk a korongokat, majd fogtam egy barkácskést, és kivágtam a középen lévő köröket is - kicsit beljebb, mint a körvonal.
A gyűrűket barnára festettük, majd száradás után egy helyen bevágtuk.
Ezután fogtuk a korongot, és a végéit a sárga guriga tetejétől kicsit lejjebb szorosan összecsúsztattuk, majd ragasztóval rögzítettük - így a kalap karimája szép íves lesz.
A kivágott kisebb korongokat a gurigák tetejére ragasztottuk.
Ezután pedig lefestettük a karima felső részét, a kalap tetejét, valamint a köztük lévő vékony sárga gurigarészt.
Elkészítettük a madárijesztőink ruháját: ehhez először is vágtunk egy akkora csíkot szürke papírból, amellyel be tudtuk burkolni a guriga alsó részét. Ezután a gyerekek végigtépegették a csík egyik oldalát - majd mintás papírokból foltokat vágtak, ezeket a papírcsíkra ragasztottuk, végül fekete filccel "körbevarrtuk".
A csíkot felragasztottuk a gurigákra.
Ezután elkészítettük a hajakat: sárga papírcsíkot vágtunk, amelyből középen az arc helyét kivágtuk, végül ollóval bevagdostuk a papír szélét.
A hajakat felragasztottuk. Ezután kifúrtam a gurigák két oldalát, és átszúrtam rajta egy fapálcikát - így kialakultak a karok is. Utolsó lépésként megrajzoltuk az arcokat egy fekete filctollal - és ezzel el is készültek a madárijesztők.
Illetve nem is, mert közkívánatra kaptak még egy-egy papírvirágot is a kalapjukra - úgy véltük, ami jár, az egy madárijesztőnek is jár. :-)







wooooow, bellissimi questi spaventapasseri, bravissima :-)
VálaszTörlés