2015. április 21., kedd

Sárkányok


Szeretjük a sárkányokat. Ott vannak például természetesen a klasszikusok, Süsü és Paff, aztán kedvenc éjfúriánk, Fogatlan, meg persze Norbert, a norvég tarajos, valamint a magyar mennydörgő ugyanonnan, no és persze a hatalmas Smaug is, valamint ne feledkezzünk meg Sogenannte Sigismund nyugdíjas tansárkányról sem. Szóval, a sárkányokkal igazán jó barátságot ápolunk (még akkor is, ha egy részüket egyelőre csak a család felnőtt tagjai ismerik), és nemrég gondolkodtam el azon, hogy a blogon bár ezerféle figura, állat és lényecske szerepel már, a sárkányok eddig elkerülték... no de majd most :-) 
Rögtön kihívásnak éreztem az ötletet, mert egyrészt aránylag egyszerűen szerettem volna megvalósítani a dolgot (márpedig a sárkányok nem mondhatók primitív felépítésű lényeknek), másrészt minimális ijesztőséget sem akartam a figurákba vinni. Végül is azt hiszem, ez sikerült is - lehet, hogy az egyszerűség persze hagy némi kívánnivalót maga után, viszont a kis sárkányok játszhatóság és szerethetőség szempontjából nagyon jól vizsgáztak a kis célcsoportnál, és végül is ez a lényeg, ahogy Hablaty is mondja  a Hibbant-szigeten: "Sárkányaink vannak, és nem félünk használni őket." :-)

Alapként a már sokszor jól bevált kis agyagcserepet használtam, a a fejekhez pedig a húsvétról megmaradt hungarocelltojásokat kerestem elő:





A tojásokat a cserepekre ragasztottam, a szélesebb végüknél:





 Mivel Süsü óta a sárkányok nekem egyértelműen zöldek, a figurákat zöldre festettem, méghozzá világoszöld metál akrilfestékkel - mondhatnám, hogy szándékosan lettek metálzöldek, de nem. Jól nem néztem meg gondosan vásárláskor a tégelyt, és matt festék helyett metált sikerült vennem, de végül is a fémes csillogás nem jön rosszul egy sárkánynak - pikkelyek, miegymás -, úgyhogy maradt ez a festék, bár ezt a csillogó felületet fotózni, az egyenesen kínzás :-)





Zöld filcanyagból kivágtam a füleket, a szemek pedig a szokásos, lyukasztóval vágott, fehér festékkel megpöttyentett pici korongokból lettek:





A fülek rögzítéséhez barkácskéssel nyílást vágtam a tojásokon, ezekbe gyömöszöltem egy fogpiszkáló segítségével a filcdarabok alját - a szemeket pedig felragasztottam. Zöld alkoholos filccel megrajzoltam az orrlyukakat....





... és ugyanezzel a sárkánypocakok mintázatát is. :-)





A fülekhez használt zöld filcanyagból kivágtam a szárnyakat és a farokrészeket:





Majd ezeket fel is ragasztottam a sárkánykákra - és ezzel készen is lettek.





Rögtön berendeztünk nekik egy saját kis tűzhányót papírból, elvégre az ilyesmi kell a sárkánynépnek :-) És gyorsan össze kellett tennünk egy harmadik sárkányt is, így éreztük komfortosnak  - és erről Salvador Dalí jutott eszembe, aki még erről is tudott valamit, amikor azt mondta: "Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik..."


































































14 megjegyzés:

  1. És ezt feltöltötted 04:14-kor... Csodálatos vagy! A sárkányok meg "csak" ennyit: Decukik, decukik, decukik!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm (a sárkányok nevében is), nagyon kedves vagy :-)

      Törlés
  2. És még repülni is tudnak! Viszont nem írtál a sárkánytojásokról, pedig látom nagyon vigyázzák!
    Saphira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, mert ez hosszú történet :-) A tojásokhoz a Kisebbik ragaszkodott, a sárkányok találták, és melegítették a vulkán mellett, mert remélték, hogy kikel belőle egy másik sárkány, akit gondozhatnak... dióhéjban ennyit a dologról :-)

      Törlés
    2. Szeretjük a hosszú történeteket, és különben is, kókuszdió is van a világon. Még jobb lenne, ha Nagyobbik mesélné el, ahogy anno az egérvadászatot. :)

      Törlés
  3. Ezek megint nagyon aranyosak - bébisárkányok...:). öööö, nekem valami hiányzik róluk (a fejük tetejéről, nyakukról) - nincs a sárkányoknak tarajuk? hm, de lehet, hogy hiányos a sárkánytan-tudásom....:) (És annnnnyira sajnálom, hogy nem pici már a gyerekem annyira, hogy ilyeneket készítsek neki! vagy mint az előző halacskás.... micsoda mesevilág!:) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek tarajmentes fajták, most jöttek rá brit tudósok, hogy ilyen is van :-) Örülök nagyon, hogy tetszenek a figurák! Köszönöm :-)

      Törlés
    2. Így már teljesen érthető! :) :) :)

      Törlés
  4. Hát ezek a sárkányok igazán ölelni valóak! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a Kisebbik is éppen így látja, de még egyben vannak a sárkánykák :-)

      Törlés