2015. április 4., szombat

Egyszerű tojásdíszek kartonból


Nem egészen arra számítottam, hogy húsvét előtt két perccel az Üvöltő szelek a könyvespolcról a kertbe kerül, de azért az ünnepi készülődés persze nem állhat le :-) Egyszerű kartontojásokat készítettem, és valószínűleg ezek az idei húsvét utolsóként elkészült díszei, mert mostantól a kalács, a sonka és a többiek következnek - és már ezek a tojáskák is az időszűke jegyében készültek... szerencsére a Nagyobbik tevékenyen részt vett a dologban, így villámgyorsan befejeztük. 
Alapként papírtömbök karton hátlapját használtuk, ebből vágtunk ki egy szabadkézzel rajzolt sablont, amit aztán a többi tojás megrajzolásához is használtunk:











 Ezeket aztán kiyukasztottuk felül irodai lyukasztóval, hogy fel tudjuk majd akasztani. Ezután ragasztóstifttel beragasztóztuk mindet, és kottapapírt simítottunk rájuk, amit a szélek mentén körbevágtunk (ugyanígy a hátoldalon is).











Ezután a lyukakon lévő papírt átszúrtuk, majd egy mosogatószivacs-darabkára kevés fehér akrilfestéket tettünk, és ezzel bepacsmagoltuk a tojások közepét, ügyelve, hogy a szélek festetlenül maradjanak.





Ezután következhetett a lényeg: amikor legutóbb barkácsáruházban jártunk (Bauhaus) csavart és egyebeket venni, meglepve konstatáltam, hogy lehet kapni darabra klassz szalvétákat, a fúrószárak és a szanitercuccok között. Ott szereztem be ezt az édes, madármintás szalvétát, amit most felhasználtunk - azaz kivágtunk egy rakás madárkát belőle.











A szalvétadarabokról leválasztottuk a felső, színes réteget, és dekupázsragasztóval a tojások közepére simítottuk (de egyébként bármilyen más ragasztó is megteszi).






Végül már csak tompa zöld színű fonalból akasztót kellett kötnünk a tojáskákra, és készen is lettek - ezekkel a kartontojásokkal szeretnék mindenkinek szép és tartalmas húsvéti napokat kívánni, sok-sok szeretettel! :-)











































14 megjegyzés:

  1. Mindenhol ilyen szép madárkás szalvétákat keresek. Nagyon szépek lettek a díszeitek.

    VálaszTörlés
  2. Kellemes húsvéti ünnepeket!

    VálaszTörlés
  3. Szívet melengetőek, így legalább a lelkünkben és a szívünkben tavasz van, ha már az időjárás zordra is fordult...
    Áldott húsvétot kívánok Neked és Szeretteidnek!

    VálaszTörlés
  4. Csodaszépek! :-)
    Áldott, szép húsvéti ünnepeket!

    VálaszTörlés
  5. Imádom... Nagyon édesek.
    További jó készülődést, sok locsolót és szép Húsvétot kívánok Nektek.
    Üdv: Anna

    VálaszTörlés
  6. wow wow wow, bravissima!!!! i love it!!!

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörűek!
    Áldott Húsvétot, szép Ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
  8. Ékes példája, hogy a stílus maga az ember. :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó ötlet, jövőre lehet, hogy én is elkészítem. :)

    VálaszTörlés
  10. Kedves Levendulalány!
    Néhány hónapja találtam a blogodra, azóta örömmel és élvezettel követem! Gratulálok! Miután elkövettem azt a hibát, hogy a régi (tan)könyveket a nyáron a szelektív papírgyűjtőbe juttattam, szeretném tudni, hol/hogyan juthatok kottapapírhoz?... Annyi szépet készítettél már belőle, nagyon megjött a kedvem!
    Szép tavaszt! Szeretettel:
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Mónika! Köszönöm, örülök, hogy tetszik a blog :-) Kottapapírt bolhapiacokon, apróhirdetős vagy aukciós oldalon lehet találni, de a legegyszerűbb megoldás keresni a neten és kinyomtatni vagy fénymásolni. Nekem szerencsém volt, mert kaptam egy kupac egérrágta kottapapírt még régebben, ép/szép papírt nem lett volna szívem felhasználni... de a nyomtatós/fénymásolós verzióval tiszta marad az ember lelkiismerete :-)

      Törlés
  11. Nagyon csinoskák lettek. Nekem akár karácsonyfadíszeknek is beválnának! Nektek is boldog Húsvétot, szép tavaszt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, karácsonyfadísznek is jók, igazad van, a fehér festék akár havat is idézhet.... köszönöm szépen, én is vidám tavaszi napokat kívánok neked! :-)

      Törlés