Egy újabb variáció az egyedi születésnapi képeslapok témakörében - mert olyan jó valami mást adni egy nagyon fontos személynek, mint amit csak úgy boltban is megvehetnék... az ajándék mellé most is szerettem volna valami különlegeset adni, és ehhez egy régi képkeretet hívtam segítségül - meg tavalyi kedvenceimet, a gyógyszertári faspatulákat, némi süthető gyurmát és TERMÉSZETESEN a mintás papírokat :-)
Mindezekre azért volt szükség, hogy a régi képkeretből egy hívogató vidéki süteményespult születhessen, tortával, édességekkel, kockás terítővel és zászlógirlanddal, tehát csupa olyasmivel, aminek a saját születésnapomon is örülnék (holnapután... :-) ).
Mindennek az alapja tehát egy nem túl nagy, régi fa képkeret volt:
A gyógyszertári faspatulákból négyet egyben hagytam, hatot pedig felvágtam...
... azért, hogy egy kis ragasztó segítségével kerítésszerűen beboríthassam velük a képkeretet.
Egy újabb spatula két végéről levágtam egy-egy rövid csíkot - erre azért volt szükség, hogy a "pult" elkészülhessen majd.
A spatulákat kopottas kékre festettem - ezt úgy lehet elérni, ha az ecsetre csak kevés akrilfestéket teszünk, és így, szinte "szárazon" húzzuk végig a spatulákon.
A bevágott végű spatulát is lefestettem, majd száradás után ragasztópisztollyal a keret alsó részére ragasztottam. Ezután kék-fehér kockás papírból vágtam egy háromszöget, és lelógó terítőként a "pultra" ragasztottam.
Süthető gyurmából megformáztam a sütiket, a tálakat és a tortát, majd 100 fokon 30 perc alatt ki is sütöttem mindet.
Mintás kartonból vágtam egy, a keretbe illő méretű darabot, és ráírtam a köszöntést.
Ezután már csak a zászlógirlandot kellett elkészíteni - egyforma rombuszformákat vágtam mintás papírokból, majd a rombuszokat kettéhajtottam, hogy fel tudjam ragasztani majd az előkészített pékzsinegre.
Végül összeállítottam a születésnapi képkeretet: behelyeztem a keretbe a hátteret, a sütiket a pultra ragasztottam, a zászlógirlandot pedig három rajzszöggel felrögzítettem.
Úgy érzem, igazán hívogató lett - ezt abból gondolom, hogy ha ránézek, mindig éhes leszek... :-)
Hát ez már megint fantasztikus lett! Csodajó és szép! Biztos vagyok benne h ezentúl ennek is örülni fognak a megajándékozottak, ah eddig a 3D-s képeslapnak! Holnaputánra pedig Csodaszép Gyönyörűséges Boldogsàgos Szülinapot Kivánok Neked! Sok sok puszit küldök hozzá! :-)
VálaszTörlésNagyon-nagyon szépen köszönöm ezt a kedves köszöntést! Biztos ezért is lett nagyon szép nap :-)
TörlésHát ez, hát ez... nem is találok rá szavakat. NAGYON-NAGYON TETSZIK!!! Micsoda ötlet...és megvalósítás! :-)
VálaszTörlésDe jó, úgy örülök, hogy így tetszik! :-)
TörlésHát ez megint nagyon tetszik!!! Annyira kedves.
VálaszTörlésAz ünnepelt is nagyon kedves a szívemnek, úgyhogy nagyon örülök, hogy így látod...
TörlésLeesett az állam... Káprázatos lett!!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, drága Viki! :-)
TörlésBeautiful!!
VálaszTörlésThank you, Juliana!
TörlésZSENIÁLIS lett! Imádom! :)))
VálaszTörlésÚgy örülök ennek! :-)
TörlésSZEN-ZÁ-CI-ÓÓS!
VálaszTörlésKöszönöm nagyon :-)
TörlésÉn is kérek!:)
VálaszTörlésNagyon klassz!!!
Esetleg egy szeletet a tortából? :-)
TörlésNéha arra gondolok, nem írom le már megint ugyanazt, amit szoktam, és amit az előttem szólók is; hogy milyen jó, amit készítesz. Aztán rájövök mindig, hogy nekem milyen jolesnek a dicséret szavak...Csudakedves lett a mai alkotás!
VálaszTörlésIgenigen, olyan jólesik minden kedves szó, kérlek, mindig írd le, ha úgy érzed, szebbé teszi a napomat :-)
TörlésNagyon klassz gratulalok ez telitalalat ;) tuti megcsinalom!!
VálaszTörlésSzívből biztatnálak, sikered lesz vele! :-) Köszönöm!
TörlésNagyon jó!
VálaszTörlésBoldogságos szülinapot!!! :o)
Nagyon-nagyon köszönöm!! :-)
TörlésKicsit megkésve ugyan, de nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, még bőven időben :-)
TörlésWow! Egyszerűen mesés!😃
VálaszTörlésEgy kicsit tényleg mesebeli hangulata van :-)
TörlésKedves Levendulalány!
VálaszTörlésKérlek, mutasd meg , hogyan készülnek a süthető gyurmából ezek a sütik+pékárúk! a lányomat szeretném meglepni vele! köszönettel: Ági
Jaaaj, de bánom, hogy nem jártam erre néhány hetet....:(.Ha ezt előbb látom, elkészítettem volna barátnőmnek, nagyon-nagyon örült volna!
VálaszTörlésCsodaszép, csodaaranyos:), gratulálok az ötlethez!:)