Nagyon tetszenek nekem a krétatáblák továbbra is, de még mindig azt gondolom, nem veszek csak ezért méregdrága táblafestéket. A karácsony előtt készült fatörzsszeletek dekorálásakor egyszerűen csak fekete akrilfestékkel és fehér lakkfilccel értem el ugyanazt a hatást, most viszont még egy fokkal tovább gazdaságosítottam a dolgot - a gyerekek eddigi összesen három iskolai éve után több ceruzakészletből jó pár fehér ceruza megmaradt, és ezúttal ezek közül használtam fel egyet. Persze rajzolni továbbra sem tanultam meg, így a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után, de mégsem tartom titokban a dolgot, hátha nektek is inspirációt adhat.
A kiindulás most egy 30x60 cm-es falap volt (a legolcsóbb, vékony típus):
Matt fekete akrilfestékkel lekentem az egészet:
A fehér ceruzával felvázoltam a szövegrészeket:
Végül pedig megerősítettem a vonalakat, kicirkalmaztam az üres részeket, itt-ott díszítettem még egy kicsit, és készen is lett. A fehér ceruza azért is jó választás, mert ezzel egészen el lehet vékonyítani a vonalakat, és szebb grafikákat lehet készíteni, plusz tényleg legalább 6 darab volt itthon teljesen használatlanul, míg a készletek többi része már régen az enyészeté és a hegyezőké lett...
Ilyen lett tehát, és tudom, még tényleg van hova fejlődni :-) Ezt szivaccsal nem lehet egyébként letörölni (illetve vizes szivaccsal a nagyját igen, és ami megmarad, attól csak csinosan használtabb jellege lesz), viszont egy sarkon kipróbáltam, és radírral a ceruzavonalakat el lehet tüntetni. De érdemesebb úgy tervezni, hogy a felvitt szöveg inkább állandó jellegű legyen - én ezért választottam egy örök érvényű kávés mondatot. :-)






Még hogy nem tudsz rajzolni ... Gratulálok, nagyon tetszik :-))))) Zsuzsa
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon kedves vagy! :-)
TörlésEngem megihletett, épp azért, mert jó régóta tervezek a házunk elé egy megállító táblát...
VálaszTörlésEz nagyon jól hangzik, mit tervezel ráírni/rajzolni?
Törlésa krétát nem próbáltad ki? én is tervezem egy ilyen elkészítését, csak még nem jutottam táblához. :)
VálaszTörlésKrétával is működik, csak a ceruzával nagyon szép elvékonyodó vonalakat lehet húzni, plusz boldog voltam, hogy a teljesen haszontalan fehér ceruzákból végre tudtam használni :-)
TörlésÓ, a fehér ceruzák...gyermekkorom örök rejtélye volt. Annyira logikátlannak tűnt, hiszen azzal nem lehet színezni! Mostanra persze már megértettem a lényegét.
VálaszTörlésEgyébként nagyon szép lett, elmentettem kreatívabb időszakaimra :-)
Igenigen, én is pontosan így voltam velük, szóról szóra :-)
TörlésKöszönöm, örülök nagyon, hogy tetszik!
Nagyon jóóóó lett!!!!
VálaszTörlésKöszönöm :-)
TörlésNagyon jól néz ki, és szeretnék én ennyire nem tudni rajzolni ;)
VálaszTörlésJaj, nagyon kedves vagy, de sehol sem vagyok, tényleg :-)
TörlésSzínezni imádó óvodásom arcán is mindig ott volt a kérdőjel, amikor a fehér ceruzát megfogta, miért van ilyen is a csomagban. Egyszer aztán egy színeslapcsomagban rátaláltunk néhány fekete papírra (ikea), és azt a boldogságot látni kellett volna, amikor végre a fehér ceruza is értelmet nyert :). Nagyon érdekes is amúgy a gyerkőcöknek, hogy fekete papírra is lehet alkotni. Nagyon tetszik a táblád is, ahogy miinden ölteted!! :)
VálaszTörlés