2014. december 11., csütörtök

Angyalkák mini tortapapírból


Igény érkezett néhány papírangyalkára, és némi gondolkodás után a mini tortapapír mellett döntöttem alapanyagként, mert ez kellően légies, csipkés és finom megjelenésű ahhoz, hogy egy angyalka ruháját képezze, ugyanakkor olcsó és vékonysága ellenére is jó tartású. Fejként most is a préselt papírgolyó mellett döntöttem, mert mindenképpen könnyű dolog kellett, amit a tortapapír biztosan elbír - és ezzel valóban tökéletesen meg is birkózott.





Az angyalka ruhájához és a ruhaujjhoz előkészítettem a tortapapírt: félbevágtam, és az egyik felet így is hagytam, ebből készül a ruha - a másik felet újra félbevágtam, és ennek a két kisebb résznek a közepét kivágtam.


 


 Mindhárom darabot tölcsér formájúra tekertem, és egy-egy ragasztópöttyel rögzítettem.





A két kisebb tölcsér alsó részéről levágtam a nagyon lenyúló sarkot, majd mindkettő a ruha két oldalára ragasztottam.


 


Mivel eddig még sosem sikerült rendesen kinéző glóriát applikálnom egyetlen angyalkámra sem, ezzel most sem próbálkoztam, helyette inkább viktoriánus főkötőt készítettem az angyalfejekre, a következőképpen - a képen látható formát kivágtam a tortapapír széléből:





Majd ezeket körben a papírgolyókra ragasztottam úgy, hogy a golyókon gyárilag lévő lyuk lefelé nézzen.  





 A golyókon alul lévő nyílást kissé kiszélesítettem egy ceruzával, majd ragasztópisztolyból egy kis forró ragasztót nyomtam bele, és ráillesztettem a ruharészre.





 A szárnyakhoz két tortapapírcikket vágtam, lekerekítettem és középen összeragasztottam.





Ezután már csak a szárnyakat kellett a hátakra ragasztani, az arcokat megrajzolni, plusz még találtam icipici facsillagokat, és ezekből egyet-egyet a ruhákra ragasztottam - és ezzel el is készült az angyali trió.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon pepecs dolognak tűnik, de egészen nem az, az első után már nagyon rutinosan megy. Ha a buksijukra egy fonalhurkot ragasztunk, karácsonyfadíszként is használhatóak - nem kizárt, hogy a mieink is így járnak majd...



























15 megjegyzés:

  1. Nagyon bájosak! Biztos, hogy elkészítem ezeket a kedves kis angyalkákat.
    Már sok, közel negyven ötletedet megvalósítottam és nagyon-nagyon sok örömet okoztam velük a szeretteimnek! Köszönöm!
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyi megvalósításra érdemes ötletet találtál a blogon, Judit! Köszönöm szépen, hogy megírtad, nagyon jó érzés!

      Törlés
  2. Nagyon édesek lettek! Ezt biztos elkészítjük a fára mi is! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És nem is tudtam igazán jól befotózni őket, élőben még édesebbek :-)

      Törlés
  3. Micsoda kedves kis figurák! Nagyon egyszerű és szép!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon bájosak!
    De hiába keresek mini tortapapírt, nem találok sehol :((
    Juli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juli, nem tudom, merre laksz, de a KIK áruházakban 180 Ft 50 db!

      Törlés
    2. Köszönöm, meg fogom nézni!

      Törlés
  5. Csodákat készítesz! Napok óta töröm a fejem, milyen aprósággal lephetném meg munkatársaimat, és most lőn világosság, ez lesz az! Köszönöm a sok kedves ötletet,már jó párat el is készítettem belőlük! Áldott ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés
  6. Csodákat készítesz! Rendszeres látogatód vagyok, már sok kedves ötleted elkészítettem! Napok óta töröm a fejem, milyen aprósággal lepjem meg munkatársaimat, és most lőn világosság, ez lesz az! Köszönöm, hogy megosztod velünk kincsidet, Áldott ünnepeket kívánk!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon aranyosak lettek!
    Nálunk egy nagyobb papírboltban is lehet kapni mini tortapapírt.

    VálaszTörlés