2014. november 10., hétfő

Megjelent... :-)


Egy igazán örömteli hírt szeretnék megosztani Veletek: megjelent a Kézműves karácsony c. könyvecske, aminek én vagyok a szerzője. A kiadványt a Szalay könyvkiadó jelentette meg, és a webshopjukban nagyon kedvezményes áron meg is lehet venni, de természetesen kapható lesz a nagyobb könyvesboltokban is.
A könyvben sok-sok kreatív karácsonyi ötlet helyet kapott - a nagyon figyelmes kedves blogolvasók némelyiket ismerősnek fogják találni :-) -, vannak köztük ajándékötletek, karácsonyfadíszek, ajándékcsomagolás és dekorációs tippek, és remélem, sokan érzik majd úgy, hogy hasznos társ lesz a karácsonyvárás időszakában. Ha pedig a könyvben található ötletek bármelyikét elkészítenétek, mindenképpen küldjetek képet róla, nagyon örülnék neki :-)









69 megjegyzés:

  1. Kedves Évi!

    Engedd meg, hogy ezen a fórumon elsőként gratuláljak, tiszta szívből, és hatalmas örömmel! :) Most már bizony évek óta varázsolod szebbé a napjaimat, és nem csak az apróságokkal, hanem az egész hangulattal, a szavakkal, a szívvel-lélekkel, ami ebben a blogban van. Ezen felül ráadásul a karácsony a kedvenc ünnepem... nem is kérdés, hogy az új kincsnek az asztalomon a helye! És azért az asztalomon, mert amit polcra rakok, az csak porosodik, ezt meg ugye használni kell... ;)

    Nagyon köszönöm, hogy vagy nekünk! Szívből gratulálok, és remélem, sokfelé elterjed a jóhíred... én magam igyekszem öregbíteni, amerre csak tudom. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon köszönöm a kedves szavakat, mind végtelenül jólesik... és én is annak fogok örülni, ha az asztalodon lesz, magamról tudom, hogy ez mutatja egy könyv fontosságát a leginkább :-)

      Törlés
  2. Kedves Évi, nagy örömmel gratulálok. :)
    Biztosan meg fogom venni, szeretem a blogodat is és már sok sok mindent készítettünk általad !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívből köszönöm! Remélem, szeretni fogjátok a könyvecskét is - ha lesz visszajelzés, annak nagyon fogok örülni! :-)

      Törlés
  3. Teljes Szívből gratulálok Neked Kedves Évi! <3 Köszönjük (remélem írhatom többesszámban) h elkészítetted Nekünk! :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm nagyon, Klaudia, és remélem, tetszeni fog majd :-)

      Törlés
  4. Gratulálok és további sok sikert kívánok ! Kíváncsian várom a további jó és kedves ötleteidet!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Évi! Szeretnék a gratulálok sorához én is csatlakozni. Szívből gratulálok Neked, és szerintem minden olvasód nevében én is megköszönhetem a sok ötletet, segítséget. Mindenképpen megveszem a könyvecskét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, Icus, bízom benne, hogy ebben is találsz neked tetsző ötleteket! :-)

      Törlés
  6. WOW!!!!!!! Szívből gratulálok!!!! Micsoda szuper meglepetés! Épp itt volt az ideje...remélem lesz folytatása! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, drága Fróni! Csodás lenne, ha úgy lenne :-)

      Törlés
  7. Kedves Évi! Gratulálok és nagyon örülök, hogy így egycsokorba szedve kiadtad a könyvet.Sok hasznos ötletet merítek tőled,és ezt hálásan köszöm .További sikeres munkát kívánok Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a kedvességedet! A kiadás persze a Szalay könyvkiadó érdeme, én csak a tartalmat adtam, és ők nagyon szép formába öntötték :-)

      Törlés
  8. Szívből gratulálok én, már érlelődött bennem a kérdés, hogy miért nincs ezekből a kreatív, szuper ötletekből könyv? :) Remélem lesz folytatás is :) Én minden esetre megvásárolom, mert a kislányommal imádjuk az általad készített dolgokat :) És további sok sikert kívánunk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon köszönöm, én is boldog lennék, ha lenne, de már ennek a könyvecskének is nagyon örülök, és a legjobb érzés, hogy Ti is! :-) Szeretettel üdvözlöm a kislányodat is!

      Törlés
  9. De jó!!! :o)))) Nagyon örülök neki és sok szeretettel gratulálok hozzá!!!

    VálaszTörlés
  10. Hát ez nagyszerű, szívből gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a gratulációt, Rita, nagyon kedves vagy!

      Törlés
  11. Szia,

    Nekem is nagy kedvencem a blogod! Gratulalok az elso konyvedhez!

    Lehetne egy kerdesem, mint kezdo lelkes anyuka? Alig van itthon alapanyagom, honnan ill. Milyen marka pl akrilfestek eseten ami neked bevalt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :-) Igazából már a második, mert még régebben írtam egy mesekönyvet is... Akrilfestékből legtöbbször Pentart márkájút használok, teljesen elégedett vagyok vele, de már árul az Auchan is saját márkás akrilfestéket, nekem ezzel is pozitív tapasztalatom van. Nagyon nagy felületekre inkább barkácsáruházból választanék, mert úgy gazdaságosabb, de így kreatív célra majdnem az összes festékem Pentart,néhány Martha Stewarttal, de azok itthon egyre kevésbé szerezhetők be...

      Törlés
    2. Csak nem az Egérmese? :)
      Bővül az a karácsonyi lista...

      Törlés
  12. Sok szeretettel gratulalok! Ez nagyszeru! Tovabbi sok sikert es meg sok-sok ilyen kedves es kreativ otletet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívből remélem, hogy így lesz :-) Nagyon köszönöm a kedves szavakat!

      Törlés
  13. Gratulálok én is, minden ötleted annyira szuper!!! Gondolkodhatnál egy tavaszin is, meg minden évszakra lehetne egy kiadvány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Szilvi! Ez tényleg nagyon jó lenne, szerepel az álmaim között, meg egy olyan igazán nagy és vastag barkácskönyv is :-)

      Törlés
  14. Kedves Évi ! Nagyon köszönjük a könyvet! Biztosan sokan fogunk örülni neki. Ma két nagy könyvesboltban is jártam, meg szerettem volna venni a könyvedet, de
    sem az Alexandrában, sem a Lírában nem találtam. Meg tudnád mondani mely könyvesboltokban kapható? Sajnos nálunk nincs Szalai könyvesbolt. Nagyon köszönjük a könyvet :-) Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, köszönöm szépen! A Libri könyvesboltokban egészen biztosan, a többi helyről meg amint tudok biztosat, ideírom - most ér ki a helyszínekre éppen :-)

      Törlés
  15. Szeretettel gratulálok és várjuk a húsvéti könyvet is!

    VálaszTörlés
  16. Szívből gratulálok! Megérdemelted :)

    VálaszTörlés
  17. Már annyiszor megakartam Neked írni, hogy szerintem könyv formájában is meg kellene mutatni a munkáidat. Naponta járok "hozzád", mert nagyon tetszenek a kreatív munkáid. És én személy szerint nem tudlak utolérni. :)) Jelenleg a mogyoróból készült manókat készítem. Csak lassan haladok vele. :))

    Szívből gratulálok a könyvedhez!! További sikeres alkotónapokat kívánok!!

    Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy tetszenek a bejegyzéseim, és biztosan nagyon édesek lesznek a mogyorómanók :-) Nagyon szépen köszönöm!

      Törlés
  18. Drága Évi, gratulálok sok-sok szeretettel! :) Remélem, Te is olyan örömmel munkálkodtál rajta, mint amilyen örömmel fogadjuk mi a könyvet. :) További nagyon sok sikert kívánok neked, és holnap első utam a könyvesboltba fog vezetni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívből köszönöm, drága Hankka! Tényleg öröm volt dolgozni rajta, és most olyan jó érzés kézbe venni :-) Ha tudsz, Libri könyvesboltot válassz, ott már jó eséllyel van is :-)

      Törlés
  19. Szívből örülök és gratulálok! Írtuk már régebben is páran, hogy ez a Te utad, és lám, az álmok valóra válnak! Felkerül a karácsonyi listámra. :D
    Ágnes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Ágnes! De jó, egészen csodás érzés egy karácsonyi listán szerepelni :-)

      Törlés
  20. Kedves Évi! Én is gratulálok ehhez a csodás karácsonyi ajándékhoz. Ahogy néztem, igazán igényes kiadás lett, és külön öröm, hogy ilyen emberléptékű ára van. Tehát azért szintén köszönet, hogy általad felfedeztem a Szalay kiadót, és a könyveden kívül rendeltem még pár mesés dolgot is. Azért remélem írsz még majd mesét! :)
    Kukori&Kotkoda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy így látod! Szerintem is nagyon szép lett, igazán elérhető áron... jó lenne persze még mesekönyveket írni, de ez elsősorban nem rajtam múlik :-)

      Törlés
  21. Már nagyon vártam, hogy könyv formában is megjelenjenek az írásaid! Minden reggel megnézem a blogod, és kinyomtatom az írásaid ( a munkahelyem címét inkább nem írom meg, mert még észreveszik, miért fogy a papír :-) Szívből gratulálok! Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, tündér vagy! Remélem, nem fognak rájönni :-) Nagyon-nagyon köszönöm!!

      Törlés
  22. Ez nagyszerű! Igazán kreatív lesz a kiskönyv...
    Csodásak a munkáid, a hozzáértésed.
    A lelked is átsüt a munkáidon.
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Kinga, nagyon kedves vagy....

      Törlés
  23. Kedves Éva!
    Gratulálok a könyvedhez! Régóta olvasom a blogodat és egy idő után kezdett "gyanús" lenni, hogy ismerlek, illetve Anyukádat ismerem és rajta keresztül Téged, egész kicsi korod óta. Most már biztos vagyok benne, hogy Te vagy az! Anyukáddal dolgoztam együtt régen (90-es évek elején) és kérlek, add át üdvözletem Neki!
    Annyira jó látni, hogy egy érdeklődő, szöszi kislányból sokoldalú, igazán tehetséges felnőtt nő, anyuka lettél. (Igaz, arra is rádöbbentem, hogy húúúú... mennyi év telt el azóta :))
    Szóval, még egyszer gratulálok, további sok sikert és sok-sok ötletet kívánok!
    Sz. Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ildikó, én persze pontosan tudom, hogy ki vagy , és nagyon örültem, hogy épp itt találkozunk. Szívesen hallanék felőled, írj Évinek, ő megadja mail-címemet.Bizony, régen volt, de az az időszak (nekem biztosan) nagyon szép és különleges is volt. Szeretettel üdvözöllek.

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, Ildikó, nagyon jólesik a gratuláció! Hát igen, sok év eltelt azóta, és hihetetlen, hogy így emlékszel rám... átadtam anyunak az üdvözletet, itt olvashatod a válaszát! :-)

      Törlés
  24. GRATULÁLOK!!!!

    Mindenképp meg fogom venni, m a gyűjteményemből nem hiányozhat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm nagyon! Remélem, hasznosnak fogod találni :-)

      Törlés
  25. Már megrendeltem, annyira jó, hogy könyv formájában is lapozható. Receptes könyvnek is örülnék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is olyan jó érzés így papíron látni, egészen más jellege van... ó, annak én is nagyon, az biztos :-)

      Törlés
  26. Annyira gratulálok a könyvhöz! Ma megyek megvenni, már alig várom, hogy belepillanthassak!
    Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm nagyon, Fruzsi! Remélem, sikerül beszerezned, és tetszeni fog majd :-)

      Törlés
  27. Gratulálok, nagyon kellett már ez az elismerés, olyan szépeket csinálsz. További sok sikert!

    VálaszTörlés
  28. Ma végre sikerült beszerezni, most éppen anyukám böngészi. Rendszeresen olvasom a blogodat és mutogatom az ötleteket itthon is. Épp ezért nagyon örültem a megjelenésnek. (Régimódiak vagyunk és szeretjük a "kézzel fogható" könyveket. :-) )
    Köszönjük, hogy vagy, és gratulálunk!
    Orsolya

    VálaszTörlés