2014. november 7., péntek

Cserépangyalkák


A karácsonyi előhangulatból természetesen nem maradhatnak el az angyalkák - bár igazság szerint nekem ezekből már van itthon két állandó, egészen nagy méretű, hét- és kilenc éves verzióm, de az angyalkákból sosem lehet elég. :-) Ezúttal olyan angyalkákat készítettem, amelyek nagyon is emlékeztetnek a sajátjaimra, tehát egészséges mértékben huncutok, kócosak, szeplősök és szeretik amortizálni a ruháikat - de azért persze az ünnepélyességet sem nélkülözik, hiszen mégiscsak karácsonyra készültek.

A kiindulási alapot ezúttal kis cserepek és préselt papírgolyók szolgáltatták:





A cserepet fehér akrillal befestettem:





A préselt papírgolyót ragasztópisztollyal erősítettem a cserepekre.





Kockás szalagokat kötöttem a figurák nyakába, a papírgolyókra pedig babahajat ragasztottam:





Megrajzoltam a figurák arcát - különös tekintettel a pici szeplőkre -, a cserepekre pedig kis színes papírfoltokat ragasztottam, ezeket vékony hegyű fekete filctollal be is "szegtem".





Végül már csak fehér zseníliadrótból készült karokat ragasztottam rájuk, valamint a hátukra fehér filcből kivágott szárnyakat - ezzel el is készültek, és most már velünk együtt ábrándoznak a karácsonyról... :-)

























 










3 megjegyzés:

  1. Óriási mosoly érte, így korán reggel :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Levendula lány!
    Köszönöm ezeket a csodás kis angyalokat, igaziból nekem is van kettő, hozzád hasonlóan, még korban is nagyjából stimmelnek, csak nekem "csak" csajok :-)
    Lenne egy kérésem, ha lehet privatizálni ezen a fórumon, a lánykád ofőjének készített kapszula baba osztály óta gyűjtöm a kávékapszulákat abban a reményben, hogy Karácsonyra lesz valami jó ötleted...Van? Láttam már füzért, koszorút is, a te ötleteid nekem mindig inspirálóak, így ha felcsigáztalak, kérlek, gondolkodj ebben az alapanyagban is ezen a Csoda-váró Ünnepen...Köszönettel, Renáta

    VálaszTörlés