2014. október 21., kedd

Kis dísztökök kottapapírból


Mivel az egérrágta kottapapír-csomagomból még mindig bőven van, és már régen készítettem kottapapíros akármit, gondoltam, itt az ideje a dolognak - ráadásul persze olyasmit szerettem volna, ami őszi dolog, hiszen mégiscsak októbert írunk, és ezt is ki kell használni, amíg tart.... Mindez egybeesett azzal, hogy egy barátom éppen a napokban mondta nekem, hogy ő nem szeretne igazi tököket tenni a nappalijába, mert minden tele lesz előbb-utóbb muslicával, és azokkal ő nem barátkozik - viszont mégis szeretne valami jelzésszerű dekorációt.

Így aztán igazán jelzésszerű dekorációt készítettem neki a kottapapírból, tökformában, de mégsem annyira feltűnően tökszerűt - a muslicák legalábbis biztosan elkerülik. :-)

 Első lépésként a kottapapírokból köröket vágtam ki - ehhez először is kartonból ki kell vágni egy sablont (pl. kistányér vagy pohár körberajzolásával kaphatjuk meg a formát). Ha több kottalapot fogunk össze, gyorsabban haladunk: csak helyezzük rájuk a sablont, és vágjuk körbe a papírokat, én is így tettem.





A kivágott körökből egy adagot összefogtam, és az alsó részüket levágtam ívesen, hogy a kör alakot kissé ellapítsam. A következő adagnál a levágáshoz az előző darabok egyikét használtam sablonnak, így mindegyik papír szinte egyforma alakú lett.


 


 A papírdarabokat középen hosszában kettéhajtottam. Fogtam egy kettéhajtott darabot, az egyik felét beragasztóztam, és egy másik lap feléhez illesztettem.








Fogtam a következő darabot, ezt az előzőhöz ragasztottam, és így tovább, míg 20 darabot így egymáshoz rögzítettem.





 Apró ágdarabokat vágtam a kertben, egy pötty ragasztót tettem a végükre, és a papírgömb közepébe helyeztem (ennyi játéktér biztosan marad a hajtott lapok között).





És ennyi, készen is lettek a kottapapír tököcskék. Persze bármilyen más papírból is elő lehet őket állítani, akár egyszerű narancssárga vagy őszi mintájú papírból, kinek mi áll legközelebb a szívéhez... :-)





























1 megjegyzés: