2014. szeptember 20., szombat

Órarend a kastélyban


A Kisebbik mostanában nagy lelkesedéssel viseltetik a lovagi dolgok iránt, köszönhetően egy nagyon klassz könyvnek (Lovagok - kalandos enciklopédia, Ventus Libro kiadó), amit szívből ajánlok minden kisfiúnak, és persze akár kislánynak is. Sok-sok édes rajzzal és rengeteg, gyereknyelven írt információval mutatja be a könyv a lovagkort, és a Kisebbik képes hosszú órákon keresztül üldögélni egy helyben, a könyvet böngészve - nekem ennél jobb bizonyíték egy gyerekkönyv színvonalára sosem kell. :-)

Szóval, a lovagok egy ideje bevonultak a mindennapjainkba - ezért történhetett, hogy az órarendből is lovagi kastélyt készítettünk. :-) 

Ehhez szükségünk volt 2 kisebb és három nagyobb papírgurigára:





Az egyik nagy gurigát kettévágtam, így lett egy magas, két közepes és két kisebb gurigánk:






A két legkisebb guriga tetejét bevágtam kb. 1 cm mélységben, jó pár helyen, ügyelve arra, hogy páros számű vágás legyen - ezután az így keletkezett "fülekből" minden másodikat behajtottam és beragasztottam a gurigák belsejébe.










A gurigákat ezután szürkére festettem. Amíg száradtak, elkészítettem az ablakokat: barna papírból kisebb téglalapokat vágtam, ezeknek a közepére pedig egy darabka fehér papírt ragasztottam.






Ezekre kerültek a tantárgyak - egyelőre még csak jelekkel, hiszen elsős kisfiúról van szó:







Egy mintás kartonra tányért fektettem, az így keletkező kört kivágtam, majd négy negyedre vágtam. Ezekből három darabra volt szükség: összetekeréssel és összeragasztással (celluxszal a legegyszerűbb) lettek a tetők:










Már csak a napok neveire volt szükség: ezeket fogpiszkálóra ragasztott fehér papírra írtam.






Utolsó lépésként összeállítottam a kastélyt: felragasztottam az ablakokat, a legmagasabb guriga alsó részére barna papírból kaput ragasztottam, és a zászlókat a tornyok tetejébe szúrtam, egy pötty ragasztóval rögzítve - és ezzel elkészült a lovagi órarend, amivel még játszani is lehet. :-) 





















10 megjegyzés:

  1. Ez nagyon ötletes és látványos! Nekem is van elsősöm, lány. Ő valami lovas témának örülne :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öt lovacska egymás mellett, a nyakukban sálon a nap neve, a nyergen pedig az órarend? :-)

      Törlés
  2. Hát ez fantasztikus ötlet!!! :o))) Nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timi, köszönöm, örülök, hogy tetszik! :-)

      Törlés
  3. Már talán a 20. ötletet másolom ki!...Hálásan köszönöm mindegyiket! Ettől még színesebb lesz a nyarunk!

    VálaszTörlés