2014. augusztus 12., kedd

RW


Mindig azt gondoltam, a színészi munka legnehezebb része a nevettetés lehet. Drámai szerepben könnyebb megvillantani a tehetséget, de végtelenül keskeny az a csík, ami a kényszeredett vicceskedés és a ripacskodás között van, és csak nagyon keveseknek sikerül ezt eltalálni. Még kevesebbeknek adatik meg az, hogy úgy tudnak szerepelni egy vígjátékban, hogy nem is történet lesz a lényeg, hanem a színész átütő, ragyogó tehetsége - amikor évek múlva is emlékszünk egy-egy arckifejezésére, pillantására, miközben a filmet már alig tudjuk felidézni. És végül már csak a legkevesebbek sajátja, hogy drámától a komédiáig minden egyes szerepben úgy tudnak jelen lenni, hogy az elmúlásukat személyes veszteségnek érezzük...









11 megjegyzés:

  1. :( Minden szavaddal egyetértek. :(

    VálaszTörlés
  2. Ez az egyik kedvenc filmem tőle, köszönöm, hogy emlékeztettél rá. Nagyon szerettem minden filmben. Mindig úgy éreztem, hogy az egész lelkét beleadja.

    VálaszTörlés
  3. Nekem a Patch Adams és a 200 éves ember a kedvenceim. Nem tudom elhinni, hogy nem akart tovább élni.

    VálaszTörlés
  4. Mindig annyira jó embernek tartottam Őt, olyan eredendően, igazán jónak, hogy ahogy írtad, személyes veszteségként éli meg az ember. ,,Dzsini! Szabad vagy!"

    VálaszTörlés
  5. És ami nagyon durva, hogy a Jó reggelt, Vietnam!-ban a magyar hangja Bajor Imre... :(

    VálaszTörlés
  6. Pont most hétvégén jutott eszünkbe, hogy már talán a nagyobbik gyerkőcöt érdekelné a Jumanji. Nagyon sajnálom, hogy így érezte megfelelőnek. Nekem is a 200 éves ember az egyik kedvencem tőle. Hiányozni fog.

    VálaszTörlés
  7. Milyen érdekes, hogy egy olyan ember, akinek alakításai más emberek, akár milliók számára voltak kapaszkodók, senkiben sem tudott megkapaszkodni. Olyan dolgokban próbált, amelyek nem mentőövek, hanem nehezékek. Nagyon sajnálom, igazán szerettem. Én viszont a tekintetében, minden egyes szerepében a szomorúságot is láttam. Nyugodjon békében.

    VálaszTörlés
  8. Mindig úgy éreztem, többek közt attól olyan nagy művész, mert a legnagyobb vígjátéki pillanatai mögött is volt valami mélyről jövő, nagyon emberi, nagyon átélt , tűnődő szomorúság. A "Jó reggelt, Vietnam"-ban és a "Good Will Hunting"-ban szerettem a legjobban. Remélem, ha már a földön nem találta meg, valahol mégis békére lel.

    VálaszTörlés