2014. augusztus 7., csütörtök

Kisbőrönd cipősdobozból


Az egyik személyes kedvencem következik :-) Amikor ezen az oldalon megláttam, milyen helyes kisbőröndöt lehet készíteni cipősdobozból, azonnal tűzbejöttem az ötlet csodálatos mivoltától és a benne rejlő lehetőségektől. És mivel üres cipősdoboz nálunk mindig akad (tökéletes babaszoba-alapanyag...),elővettem egyet, és nekiláttam.





Kiválasztottam egy szép mintás csomagolópapírt, ezzel terveztem bevonni a dobozt:





Először is beragasztóztam a doboz alját, és rátettem a papírra.





Ezután mind a négy oldalon felhajtottam a csomagolópapírt, az éleknél alaposan benyomkodva, hogy látszódjon, hol kell majd bevágni a papírt.





A vonalak alapján elvégeztem a bevágásokat, így a felesleges papírrész eltűnt:





Itt is visszahajtottam a papírdarabokat, hogy látszódjon, hol kell majd levágni a felesleget - majd beragasztóztam a papírrészeket, és felhajtottam.





Ugyanígy bevontam a doboz tetejét is:



 

A doboztető egyik hosszanti oldalának két végét bevágtam.





A bevágott részt pedig az alsó részhez ragasztottam - ehhez már pillanatragasztó vagy erős ragasztó kell.





Fekete dekorgumiból csíkokat vágtam, és a doboz éleire ragasztottam:





A sarkokhoz pedig kis háromszögeket vágtam, hogy még bőröndösebben nézzenek ki :-)





Egy régi, szakadt övből kivágtam az ép részeket, és az egyik darabot felragasztottam fülnek:





Két hosszabb darabot pedig a bőrönd felső részére ragasztottam.





Már csak annyi volt hátra, hogy két lyukat fúrjak a fülrész két végére - majd fogóval elhajlítottam két rajzszög szárát, és miután egy-egy ragasztópöttyöt tettem a kifúrt lyukakra, beszúrtam a rajzszögeket. Mivel a fogóval korábban elhajlítottam a rajszögek szúrós végeit, belül egyáltalán nem tudnak bajt okozni, viszont jól rögzítik a fület.

Ezzel el is készült a kisbőrönd. Persze könnyű dolgokat érdemes benne tárolni, hiszen mégiscsak kartonból van - de szerintem így is fantasztikus ötlet, amiért köszönet az eredeti kigondolónak :-)

























18 megjegyzés:

  1. Hát ez szuperjó, biztosan megcsinálom én is! :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszik! Én sem fogom abbahagyni egy darabnál, most készül egy gyerekverzió is :-)

    VálaszTörlés
  3. Thanks for sharing, its a great idea to do with empty shoe boxes:)) byebye Francien

    VálaszTörlés
  4. Annyira jó, hogy nyitott szemmel jársz a világban és hogy ilyen remek ötleteket tovább gondolsz és megosztasz velünk :)
    Köszi, nagyon tetszett ez a bejegyzésed is!
    Nerzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Nerzsi, nagyon kedves vagy! :-)

      Törlés
  5. Szerinted, ha rakunk rá valamilyen zárat, meg is lehet emelni és hurcolászni benne dolgokat? :)
    köszi!
    Szani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nagyon könnyűeket :-) De ha valamilyen komolyabb rögzítést sikerül kigondolni a fülhöz, akkor simán lehetne benne nehezebb dolgokat is vinni!

      Törlés
  6. Hát ez szuper !!! Ismételten csak gratulálni tudok! Zsuzsa

    VálaszTörlés
  7. Szia, nagyon szép és dekoratív ötlet, köszi; mi tartja meg, hogy nem nyílik ki magától a bőröndöcske, ha felemeli és hurcolják a gyerekek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sarkoknál a dekorgumi csíkok annyi plusz vastagságot adnak, hogy a kisbőrönd teteje nagyon szorosan illeszkedik az alsó részhez - még erős rázogatásnál sem nyílik ki :-)

      Törlés
  8. Nagyon jó! Ráadásul némelyik cipősdoboznak felemelős és nem levevős a teteje, azokból még klasszabb lehet. Régen egyszer készítettem egyet, persze, az nem volt lett hangulatos kis alkotás...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pontosan, azok még jobbak egy ilyen projekthez! :-)

      Törlés
  9. Génial: recyclée et belle!

    Berce

    VálaszTörlés
  10. Bonjour,
    Superbe réalisation. Merci pour ce tuto très détaillé. Bravo.

    VálaszTörlés
  11. Honnan lehet ilyen csomagolópapírt beszerezni??
    Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a MüPa könyvesboltjából kaptam :-)

      Törlés