2014. augusztus 1., péntek

Éjszakai viharok


Tudom, hogy ezzel eléggé egyedül vagyok, de borzasztóan szeretem az éjszakai viharokat. Lenyűgöz az elemek tombolása, a nyitott ablakon beszálló esőpermet hűvössége, és leginkább a vihar illata, amiből az ázott föld nedvessége árad... és amikor a villámok átcikáznak a sötét égen, egy pillanatra fehér fénybe borítva az éjszakai kertet, mindig eszembe jut a mese, amit a pici Nagyobbiknak mondtam, ha félt a mennydörgéstől és a villanásoktól - amikor egy új, csodásan bordós-kékes viharfelhő keletkezik, az angyaloknak annyira tetszik a látvány, hogy izgatottan előkapják a fényképezőgépeiket, és nagy vakuvillanások közepette elkezdenek fotózni. Ha pedig egy ilyen fénykép különösen jól sikerül, örömükben előveszik a pukkanós patronjaikat, és a levegőbe dobálják... ez volt a mi mesénk a villámok és dörgések keletkezéséről, és a Nagyobbik nagy kacagásokkal reagálta le a viharokat, mert tündérszemével látta az izgatottan fényképező angyalokat, a pukkanós patronjaikkal együtt.

Ez mindig eszembe jut a nagy éjjeli zivatarok idején még most is, pedig a kislányunk már régen nem aggódik ezek miatt... lassan ő is meglátja a viharokban a természet akaratának különleges formában megnyilvánuló csodáját, ami mindig arra késztet, hogy felkeljek, és az ablakból nézzem, míg meg nem telik a lelkem a szabadság vízillatú érzésével - borzasztóan szeretem az éjszakai viharokat.










11 megjegyzés:

  1. de szépen írtad

    ez nálunk is hasonló, csak a mi tündéreink dobszólóval adják tudtunkra tetszésnyilvánításunkat :)))

    VálaszTörlés
  2. :) ugyanezt érzem én is - valamiféle megtisztulás....Jólesik a vihar. Ezt a mesét pedig "viszem", ha nem baj, majd elmondom a lányomnak...

    VálaszTörlés
  3. Nem vagy vele egyedül... :)
    A történet különösen tetszik.

    VálaszTörlés
  4. Én is éppen azt szerettem volna írni, hogy nem vagy vele egyedül... :-)
    Gyerekkoromban (Tapolcai medence, 8. emelet) kiálltunk az erkélyre nézni a hegyek fölött-között cikázó villámokat; azóta is tart a szerelem.
    Imádom a vihart, mindig szoktam mondani, hogy ilyenkor tudok a legjobban aludni. :-)

    VálaszTörlés
  5. Nem vagy egyedül vele, én is csatlakozom...:-)

    VálaszTörlés
  6. Radnóti Miklós: Bájoló

    Rebbenő szemmel
    ülök a fényben,
    rózsafa ugrik
    át a sövényen,
    ugrik a fény is,
    gyűlik a felleg,
    surran a villám,
    s már feleselget
    fenn a magasban
    dörgedelem
    vad dörgedelemmel.

    Kékje lehervad
    lenn a tavaknak,
    s tükre megárad.
    Jöjj be a házba,
    vesd le ruhádat,
    már esik is kint,
    vesd le az inged.
    Mossa az eső
    össze szívünket.

    VálaszTörlés
  7. Lám, lám, mennyi égiháború rajongó jött itt össze! :) Igen, a viharban van valami fenséges, ősi erő, ami ösztönösen lenyűgöző. Az eső vad dobszólója, ahogy püföli a földet és a leveleket, szinte egy más, mágikus világba repít át.
    Kedves hasonlatod attól módfelett bájos, hogy igazán hihető és emberi. És így már nem is félelmetes. :)
    Pinokkió

    VálaszTörlés
  8. Szép történet és én is szeretem az éjszakai viharokat. Az ágyból szoktam hallgatni az elemek tombolását, aztán pedig egy hatalmasat alszom :-)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Elfogadom, hogy szeretitek, de 3 napja a házunk mellett 5 méterre csapott be a
    villám... Borzasztó élmény... Üdv: Abigél

    VálaszTörlés
  10. Nekem apukám ilyen "viharrajongó". Valamennyire örököltem tőle, de a Balaton feletti nagy viharoktól megijedek még most is, ahogy a víz felett csattog a villám....
    Viszont szinte mindig megnyugvást hoz a vihar, kicsit lenyugszik az ember lelke.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Levendulalány!
    Annyira tetszik, ahogy írtál a viharról. A mese, amit a kislányodnak mondtál, különösen megragadott. Nagyon szeretem olvasni az írásaidat.
    Kata

    VálaszTörlés