2014. július 23., szerda

Jegyzetkönyv borkedvelőknek


Nemrég olyasmi történt velünk, ami nem gyakran - elfelejtettük egy nagyon-nagyon kedves barátunk névnapját. Ő persze nem haragudott, de mi annál jobban nehezteltünk magunkra, különösen én, mert bár szuperpöpec Excel-táblában vezetem az összes fontosunk szülinapi-névnapi időpontjait, sokra megyek vele, ha aztán nem nyitom meg. A lelkiismeretem tehát nagyon rossz volt, annál is inkább, mert az illető igencsak fontos és régi barátunk - ezért mindenképpen szerettem volna készíteni neki valamit, személyreszólót, használhatót, amiből érzi, hogy igazán nem szeretethiányból maradt el az ünneplés... és mivel nemrég nyitott egy saját borboltot, kézenfekvő volt egy ilyen témájú ajándék, úgyhogy készítettem neki egy borosdugókkal fedett borítójú jegyzetkönyvet - remélem, hogy örülni fog a kicsit megcsúszott ajándéknak.

Először is vettem egy nagyon masszív, kemény borítós, szép lapokból álló jegyzetkönyvet:





És persze kikészítettem a parafadugókat:





Egy éles késsel óvatosan kettévágtam hosszában a dugókat.





A fél dugókat sorban a borítóra tettem, elrendezgettem, majd átcsúsztattam a munkafelületre.


 


 Ezután erős ragasztóval bekentem a jegyzetkönyv borítójának szélső csíkját, és szépen egymás után felragasztottam a dugókat:














Ezt egészen addig folytattam, amíg be nem borítottam a teljes felületet. (Ilyenkor fontos, hogy a borítónak arra a részére, ahol behajlik nyitáskor, ne kerüljön semmi, mert az biztosan lepattan használat közben.)
Készen is lett tehát az új borító:





 A ragasztó teljes megszáradása után a dugók nagyon stabilan rögzülnek a borítóhoz, így bízom abban, hogy sokáig fogja tudni használni majd a tulajdonosa, akinek így ezúton, utólag is nagyon boldog névnapot... :-)


















11 megjegyzés:

  1. Jópofa ötlet! Gratulálok!
    Én emiatt a telefonom évforduló-emlékeztető funkcióját használom a fontos dátumokra, és az adott napon délelőtt jelez, így még van időm megköszönteni az illetőt aznap. Sok kreatív ötletet kívánok: Dóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :-) Igen, a telefon is jó, csak ezeket általában nem lehet exportálni, ha készüléket cserélsz, és akkor megint lehet újra beírni az összeset... kellene valami állandó megoldás, töprengek rajta :-)

      Törlés
  2. Azt szeretném kérdezni, hogy saját gyűjtésen kívül, hogyan lehet szert tenni parafadugókra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem tudom, nekem ez saját gyűjtés, sokfelől kapok, mert tudják, hogy szeretem :-) Szerintem érdemes szólni a barátoknak, ismerősöknek, hogy tegyék el neked mindig a dugót, így sok össze tud jönni. Úgy láttam, venni csak felirat nélküli, üres dugókat lehet - persze vaterán és hasonló helyeken néha árulnak gyűjteményeket, de hát nem olcsón, érdemesebb az ismerősöktől begyűjteni...

      Törlés
    2. Köszönöm az információt a dugóbeszerzésről. Mozgósítom az ismerősöket és most már nem csak kavicsokat gyűjtök.

      Törlés
  3. Köszönöm az ajándékot, remélem hamarosan személyesen tudom átvenni. Lehet, hogy ez lesz a vendégkönyv az üzletben. Laci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem! :-) Isten éltessen még egyszer, sok puszi nektek!

      Törlés
  4. Nagyon helyes és találó ajándék, az ünnepelt biztosan nagyon fog neki örülni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, köszönöm :-) a lényeg, hogy szeretettel készült...

      Törlés
  5. Ez de aranyos :)
    És egy ötlet a naptár-témára (bár én is csak kezdő vagyok): Google naptár, pc-n lehet kényelmesen szerkesztgetni, és azt a legtöbb okoska telefonnal tudod szinkronizálni.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok, Rengeteg (több vödörnyi) parafadugóm van, legtöbb feliratos ill. méret szerint válogatva, de még nem szívták meg magukat borral stb. Tesóm gyűjtötte őket éveken keresztül. Kérésre tudok fotókat küldeni. Minimális összeget szeretnék kérni érte, hogy az összeget jótékony célra adhassam, így ha valakit érdekel, írjon nekem ide: evosh1981@yahoo.com (remélem nem baj, hogy írd direktbe ide írom ezt...)

    VálaszTörlés