Amikor a Nagyobbik iskolába került, csak remélni mertük, hogy a tanító néni kedves lesz, rátermett, rutinos, igazságos és szívvel-lélekkel pedagógus, aki olyannak látja a mi kislányunkat, amilyen valójában... és a valóság a legbátrabb álmainkat is túlteljesítette. Csodálatos tanító nénit kaptunk - szigorúan többes számban, mert a tanító nénit nemcsak a kis elsős kapja, hanem az egész család. Fontosabb és emlegetettebb személy lesz, mint a legtöbb rokon, barát és mesehős, egyetlen mondata mennybe emel vagy mélybe taszít... de a miénk olyan, amilyet minden kisgyereknek kívánnánk, és ezt most már két teljes együtt töltött év távlatából mondhatjuk. És mert őszintén hálásak vagyunk ezért, a közösen vásárolt év végi ajándék mellett úgy érzem, olyasmit is kell kapnia, amiben minden szeretetünk benne van - tavaly a kávékapszulákból készült osztályt kapta (ebben a bejegyzésben volt kép róla), idén pedig egy ajtódíszt készítettem neki, olyan igazán tanító néninek valót :-)
Az ajtódíszt legegyszerűbb volt koszorúalapra készíteni, és csupa olyan dolog került rá, amivel egy tanító néni nap mint nap kapcsolatban kerül. Mindjárt meg is látjátok, pontosan miről is van szó :-)
Kellett tehát egy hungarocell koszorúalap, valamint a "tanító nénis" rávalók: logikai készlet, hegyező, vonalzók, táblakréták, radírok, mérőszalag, betűkártyák, számolókorongok, olló, celluxok, gemkapcsok és még jó pár dolog, ami nem szerepel a képen: egy feldarabolt táblaszivacs, betűk, ceruzák, számok. :-)
Első lépésként ragasztópisztollyal felragasztottam a logikai készlet darabjait és a részekre vágott papír mérőszalagot:
Ezután következett a feldarabolt táblaszivacs:
Felkerültek a vonalzók:
Majd jöttek a celluxok, a betűkártyák és a radírok:
Befejezésként pedig felragasztottam a dekorgumiból kivágott számokat, a hegyezőket, táblakrétákat, a filcből készült betűket, a gemkapcsokat, a kis ceruzákat - és ezzel majdnem el is készült az ajtódísz.
Már csak az üzenet hiányzott róla, amit a Nagyobbik írt meg, végtelen szeretettel :-)
Szívből reméljük, hogy örömet szerzünk vele, és egy nagyon-nagyon picikét viszonozhatunk abból a viszonozhatatlanul sokból, amit ő ad a legfontosabbjainknak, nap mint nap...
Nagyon helyes, színes, vidám és ötletes lett:) De hát ez tőled már szinte "alap":)))Biztos, hogy a tanító néni is nagyon fogja értékelni.
VálaszTörlésÉn meg, ha nem bánod, fel fogom használni szintén ballagási célra a kávékapszulás bábus ötleted:) Remélem sikerül hasonló aranyos figurákat gyártanom, de most az oviba, búcsúajándéknak az óvó néniknek! Köszi, Kriszta
Dehogy bánom, készítsd csak el, biztosan nagy örömöt fogsz vele szerezni! :-)
TörlésMost már tudom, hol keressem ;-)
VálaszTörlésMit? :-)
TörlésKedves Levendulalány!
VálaszTörlésBevallom őszintén, hogy sok ötletedet "loptam el" már, persze mind csak satnya utánzat, és hihetetlen csodával bámulom a kreativitásodat!!! :) Ez is nagyon tetszik, mint minden, amit készítesz, nap, mint nap alig várom, hogy meglessem, vajon ma milyen cukisággal rukkolsz elő! :)))))
Szeretném megkérdezni, hogy a fafigurákat hol szerzed be? Pl. a nyuszikhoz valót, amit most húsvétkor használtál? Olyat hol tudnék venni? Nagyon szépen megköszönném, ha segítenél, mert már régóta vadászok díszíthető fafigurát és sehol nem találok megfelelőt... :(
Örök hálám üldözni fog, ha elárulod a titkot!!!!
További sok ötletet és energiát az ötletek megvalósításához!
Köszönöm: Dóri
Időközben megtaláltam a nyuszikhoz írt kérdésemre adott válaszodat is, köszönöm. Sajnálom, hogy ilyen fazonokat nem lehet már kapni, valami hasonlót szeretnék, de akkor kutatok tovább...
TörlésMég egyszer köszönöm a linkeket is, és az ötletbörzéket tőled.
Szia: Dóri
Ha találok hasonlót, beírom majd ide! Nekem is hiányoznak :-(
TörlésOlyan érdekes látni a gyerekek "nyelvkidugós" írását. Mindig meghökkenek, hogy így tanuljuk meg rajzolni a betűket, aztán később felnőtt (és talán érettebb) fejjel már egész másképp kanyarítjuk a betűket, és senki nem ír úgy, ahogy tanultuk. Vajon miért ez az ellentmondás? 25 kunkori betű és mégis érződik benne a szeretet. :)
VálaszTörlésKrinolin
Egyszerűen elbűvölő mind az ötlet, mind a kivitelezés :-) Árad belőle az odafigyelés és a szeretet :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :-) Mindent megérdemel....
TörlésJajj, de aranyos! Egyben boldog blogszülinapot is! :)
VálaszTörlésMennyire figyelmes vagy! Nagyon-nagyon köszönöm :-*
Törléshttp://www.vecses.hu/turizmus/balint_agnes_mesefesztival
VálaszTörlésKukori
Köszönjük az infót!
TörlésHúúú ez de jókor jött! Csak azt hadd kérdezzem, a betűkártyákat hol lehet beszerezni?
VálaszTörlésKedves Levendulalány, hol szerezhető be az ABC-s kártya? Köszi
VálaszTörlésKedves Levendulalány!
VálaszTörlésKislányom tanítónénijének kerestem, idézeteket, verset valamit, ami illik rá és igazából csak neki és róla szól, így keveredtem erre az oldalra és olvastam el azt amit írtál a te kislányod tanítójáról! Mintha egy osztályba járnának a gyermekeink, ez gyönyörű, megható ugyanakkor nem csöpögős, mintha mi tanítónénikről írtad volna! Hát most be kell vallanom elloptam amit írtál, mert bár próbáltam átfogalmazni, de nem kellett, mert ez így jó ahogy van! Egy helyi kis újságban köszönjük meg neki az elmúlt négy évet, és ha nincs ellene kifogásod ott fog szerepelni ez a néhány mondat! Köszönöm neked!!!
Betűkártyákat első osztályban adnak a tankönyvekhez, ha valaki esetleg még keresné, volt elsősöket érdemes keresni ismerősök között.:))
VálaszTörlésÉn pedig azt szeretném kérdezni, hogy hogyan tudnék a hungarocell alapba valami jó kis erős akasztót rögzíteni, hogy a fiam osztályának az ajtajára lehessen tenni a díszt?(csak egy pici szög van az ajtóban)
Vagy érdemesebb ez esetben más fajta alapra ragasztani?
Köszi!
Szilvi