2014. április 11., péntek

"... az igazat mondd, ne csak a valódit..."


Ma van a költészet napja, ami egyben József Attila születésnapja - ezért most az egyik legkedvesebb versemet írom le tőle. Nagyon-nagyon örülnék, ha ti is ideírnátok kommentben a ti szíveteknek leginkább kedves verset (lehet többet is), mert olyan jó lenne látni, hogy ezekben az egyre rohanósabb években is meg tud maradni a versek varázsa, jelentősége, tisztelete... köszönöm, ha segítetek ebben. 
Én ezen a napon mindig arra gondolok, mennyire szörnyen sivár lenne az élet a költészet  nélkül - remélem, mindig lesz, aki átviszi a túlsó partra a verseket....



József Attila: Thomas Mann üdvözlése 



Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.





47 megjegyzés:

  1. Kettőt írnék, mindkettőt ( sok más verssel együtt ) nagyon szeretem. Dsida Jenőtől a Tavalyi szerelem és Kosztolányi Dezsőtől az Akarsz-e játszani. Ez utóbbit érdemes a Kaláka megzenésítésében is meghallgatni.
    Jobbulást kívánok a kezednek!
    Judit

    VálaszTörlés
  2. József Attila ma is igaz, ma is aktuális.
    Hazám
    stali

    VálaszTörlés
  3. Karinthy Frigyes: Előszó. Most éppen. Egy ideje újra a fejembe mászott.
    A Thomas Mann üdvözlése pedig az egyik legkristálytisztább-fejbekólintós vers volt életemben, köszi hogy eszembe juttattad (és mellé sz emlék... A hétvégi kis ház, a mindig meleg apró konyha, én egy tea mellett tanulom ezt a verset, és Nagypapám hozza a teát, hogy még jobb legyen nekem. Azóta már Fentről munkálkodik ezen...)

    VálaszTörlés
  4. Ha már Költészet Napja, akkor legyen egy vers József Attilától, a Nagyon fáj.
    Kököjszi

    VálaszTörlés
  5. Radnóti Miklós: Nem tudhatom... és Hetedik ecloga

    VálaszTörlés
  6. Bár Józef Attilát nagy szeretem, de mégsi Kányádi Sándortól ajánlanám a Két nyárfa című versét :)

    VálaszTörlés
  7. Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...

    VálaszTörlés
  8. Váci Mihály - Még nem elég
    Nálam elolvashatjátok, ha nem ismernétek. Noémi

    VálaszTörlés
  9. Kosztolányitól az Akarsz-e játszani. És Rilke Ősz című verse. Most éppen...

    VálaszTörlés
  10. Az imádott Nemes Nagy Ágnestől az Éjszakai tölgyfa.

    Éjszaka történt, hogy a járókelő
    valami zajt hallott és visszafordult:
    egy tölgyfa jött mögötte.

    Megállt, bevárta. Úgy jött ez a tölgy
    ahogy gyökereit frissen kihúzta
    s még földes, hosszú kígyólábakon
    hullámzott az aszfaltos útra,
    mint egy idomtalan sellő, igyekezett,
    túlságosan széles feje surolta
    a néma boltredőnyöket,
    mikor elérte a járókelőt,
    a lámpaoszlopnak mindjárt nekidőlt,
    aztán haját szétháritotta.
    A haj mögül egy tölgyfa arca nézett.

    Nagy, mohos arc. Talán. Vagy másmilyen.
    Érezte akkor a járókelő
    saját körvonalait lazulni,
    köd úszta be folyékony partjait,
    mint aki hirtelen erdei
    tóvá sötétül,
    mert egy ilyen arcot tükrözhetett.

    És lélegeztek mindaketten.

    Néhány madárfészek a tölgy hajában,
    bennük alvó madár, mintegy gondatlanul,
    ott-feledetten.
    Mert sürgető volt.
    Oly sürgetően állt ott mozdulatlan,
    mint egy hír, tölgy-alakban,
    amely elfárad megfejtetlenül.

    Hajfüggönyét visszaengedte már.
    Megfordult. Indult. Furcsa lába.
    Vitte fészkeit, madarait,
    s a járókelő
    szilárduló szeme előtt
    fénnyel szórta a neonlámpa-sor.
    Már várta az elhagyott gödör,
    amelybe visszaforr.

    VálaszTörlés
  11. Szergej Jeszenyin:Aranyos levelek kavarognak (Rab Zsuzsa gyönyörű fordításában)

    Aranyos levelek kavarognak
    rózsás vizű őszi tavon,
    mint űrbeli lepkerajoknak
    libegése a csillagokon.

    Rokonom, szeretőm ez az este,
    meg a völgy, melyen ősz rohan át.
    A kamasz -szél titkokat esdve
    emelinti a nyír -rokolyát.

    Oly hűvös a völgy meg a lelkem,
    puha fürtű juhnyáj a homály,
    túl-túl a haló-szagú kerten
    csengő nevető dala száll.

    Ilyen őszi borús üzenettel
    nem volt tele még a szívem.
    Jó volna a fűzlevelekkel
    elringani néma vizen,

    holdként csavarogni a réten,
    hol széna a jószagú ágy.
    Örömöm keresem ködös égen.
    Szerelem, hol a vágy? Hol a vágy?

    VálaszTörlés
  12. AJÁNDÉK

    A szívem hoztam el, csinálj vele
    Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
    És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
    Csak a karom, mert nem öleltelek.

    Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
    És lábad biggyedt vonalára szabták.
    De ruganyos, mint fürge gummilabdák
    És mint a spongya, mely tengerbe nő.

    Két fájó karral nyújtom mostan néked
    És fáradt, barna szóval arra kérlek
    - Ha eltiporsz is füvet, harmatost -

    Ha elszakadt a lakktopánka egyszer
    S ki megfoltozza, nem terem oly Mester:
    Az uccasárba akkor se taposd.

    1921

    (Én ezen a napon a kisfiam apukájának, kedvesemnek, mindig küldök egy József Attila verset. Jó érzés megkeresi azt, ami neki is hasonlóan sokat jelent, mint nekem.)
    Andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ismertem, és megérintett a szépsége. Köszönöm, köszönjük.

      Törlés
  13. Számomra a legkedvesebb vers, amit ezen a napon szokott a 9 éves kis(nagy)lányom a szavalóversenyen elmondani. Most például Cser Gábor: A mókus kamrája Szép napot mindenkinek és a kis versmondóknak sok sikert kívánok! Márti

    VálaszTörlés
  14. Zsille Gábor: Lányok

    A lányok, akiket szeretek,
    elalvás előtt Dvořákot hallgatnak
    és hosszú hálóingben kuporognak az ágyon,
    gyertyafény mellett. Kollégiumi szobájuk ajtaján
    rajzok és cédulák lógnak, a hűtőben
    mindig tartanak házibort, a tükörre
    filccel felírják: „Jó reggelt, napot és éjszakát!”,
    és aludttejből is főznek túrógombócot.
    Ha átölelem őket, népdalokat dúdolnak,
    a piacra együtt, kosárral karjukon mennek,
    és szívesen járnak mezítláb. A lányok,
    akiket szeretek, sohasem festik a hajukat,
    szoknyájuk hosszan lobog a szélben,
    erdők fényképeit rakják a plafonra
    és a vázába napraforgót állítanak.
    Ha nyár elején hazautaznak,
    a képeket másokra testálják,
    falevél-csokrokat tűznek a falra,
    öngyújtót hagynak az asztalon, ceruzákat és sót,
    és üres szekrényük polcán a takarítónő
    az almás püspökkenyér receptjét leli.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó ez a vers! Utána is néztem a költőnek, érdemes volt, köszönöm.

      Törlés
  15. Nemes Nagy Ágnes: Paradicsomkert

    VálaszTörlés
  16. Mielőtt összeházasodtunk, férjemmel 2 évig távkapcsolatban éltünk (Debrecen-Wales). Ez a vers (bár a mi történetünk korántsem olyan tragikus volt, mint Radnótiéké) ránk emlékeztet.

    Radnóti Miklós : Levél a hitveshez

    A mélyben néma, hallgató világok,
    üvölt a csönd fülemben s felkiálltok,
    de nem felelhet senki rá a távol,
    a háborúba ájult Szerbiából
    s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
    s szívemben nappal újra megtalálom, -
    hát hallgatok, míg zsong körém felállván
    sok hűvös érintésű büszke páfrány.

    Mikor látlak újra, nem tudom már,
    ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
    s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
    s kihez vakon, némán is eltalálnék,
    most bujdokolsz a tájban és szememre
    belülről lebbensz, így vetít az elme;
    valóság voltál, álom lettél újra,
    kamaszkorom kútjába visszahullva

    féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
    s hogy ifjúságom csúcsán, majdan, egyszer,
    a hitvesem leszel, -remélem újra
    s az éber lét útjára visszahullva
    tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
    csak messze vagy! Túl három vad határon.
    S már őszül is. Az ősz is itt felejt még?
    A csókjainkról élesebb az emlék;

    csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
    bombázórajok húznak el felettem;
    szemed kékjét csodáltam épp az égen,
    de elborult s a bombák fönt a gépben
    zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
    s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
    fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
    megjártam érted én a lélek hosszát, -

    s országok utjait; bíbor parázson,
    ha kell zuhanó lángok közt varázslom
    majd át magam, de mégis visszatérek;
    ha kell szívós leszek, mint fán a kéreg,
    s a folytonos veszélyben, bajban élő
    vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
    nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
    a 2x2 józansága hull rám.

    VálaszTörlés
  17. Válaszok
    1. Szia! NEKEM IS!!! Dóri

      Törlés
  18. Kormos István: Nakonxipánban hull a hó

    Ide is másolnám, de nagyon hosszú.Itt el lehet olvasni.

    http://web.zone.ee/aurin/vers/kinakonxipanbanhullaho.html

    VálaszTörlés
  19. Javíthatatlanul romantikus vagyok, ezért a nagy kedvenc Juhász Gyula: Szerelem?

    Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
    Elrévedezni némely szavadon,
    mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
    És rajta túl derengő csillagok.

    Én nem tudom mi ez, de édes ez,
    Egy pillantásod hogyha megkeres,
    mint napsugár, ha villan a tetőn,
    holott borongón már az este jön.

    Én nem tudom mi ez, de érezem,
    hogy megszépült megint az életem,
    Szavaid selyme szíven simogat,
    Mint márciusi szél a sírokat.

    Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
    Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
    Ha balgaság, ha tévedés, legyen
    Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

    VálaszTörlés
  20. Váci Mihály: Gyermekkoromból jönnek mindig

    Gyermekkoromból jönnek mindig
    ezek a játékvonatok.
    Karácsonykor ezekért sírtam:
    "Ilyen vonatot akarok!"

    Apámat mindig elkísértem,
    ha a vasútra bicegett,
    ámulva néztem nagy hatalmát
    a színes lámpasor felett.

    Úgy engedte le a sorompót,
    mint otthon húzta a kutat,
    s fáradt lovacskák a tarka gerendán
    csorbítgatták a fogukat.

    Álldogáltam a galambdúcnál
    alig nagyobb őrház előtt,
    reszkettem ott, mintha Isten futása
    alatt zokogna fel a föld,

    mert jött a gyors! - és testemen
    zuhogott át az a vonat!
    Be boldog voltam! - a szívem
    dobogott, vert talpam alatt.

    A láthatárt szabdalva zúgtak
    a mészároló kerekek.
    Ó, hogy hívtak! - s én megfogóztam,
    mert féltem - közéjük megyek!

    És azután halálos csend lett,
    s akár rázkódó zokogás
    hullatja könnyeit: - a töltésoldal
    pergette kavics-aranyát.

    Gyermekkoromból dübörögnek
    a megérkező vonatok,
    s az állomásra ki-kijárok,
    pedig nem jönnek rokonok.

    Nem ír, nem jön már senki hozzám,
    ó, és már én sem utazom! -
    de alkonyatkor ott csavargok mégis
    mindig a pályaudvaron.

    Csak álldogálok, mintha éppen
    utaznék, várnék valakit,
    mintha valaki visszajönne,
    akit egy vonat messze vitt.

    S jönnek a vonatok gyermekkoromból,
    és mint rázkódó zokogás,
    remeg a föld alattam; - s én még érzem
    talpam alatt azt a szívdobogást!

    VálaszTörlés
  21. Jah, és még Lackfi János: Fiúk dala
    (A kisfiam győztes verse:)) )

    Az összes lány dilis,
    Azt, hogy miről susog,
    Hiába is vered,
    Nem mondja meg : titok.

    Mind kastélyban lakik,
    Van húsz aranylova,
    De azért nem lovon
    Hozzák a suliba.

    Kertjükben egy fa van,
    Igazgyöngyöt terem,
    Szekrényükben csoki,
    Cukor töméntelen.

    A falból zene szól
    Náluk, ezt szeretik,
    Táncol, pörög-forog
    Éjt nappal mindegyik.

    A ruhájuk selyem,
    Gyémántjuk igazi,
    Már ha ezt a mesét
    Beveszi valaki.

    Mind nyelvet nyújtogat,
    S ha felrúgod ezért,
    Bőg és árulkodik:
    Még te kapsz büntetést.

    Körmükre szíveket
    Tollukkal festenek,
    Kibírhatatlanok,
    S belénk szerelmesek.

    VálaszTörlés
  22. már nagyon régóta az egyik kedvencem Szabó Lőrinctől:
    Lóci óriás lesz


    Veszekedtem a kisfiammal,
    mint törpével egy óriás:
    - Lóci ne kalapáld a bútort!
    Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
    Jössz le rögtön a gázresóról?
    Ide az ollót! Nem szabad!
    Rettenetes, megint ledobta
    az erkélyről a mozsarat!

    Hiába szidtam, fenyegettem,
    nem is hederített reám;
    lépcsőnek használta a könyves
    polcokat egész délután,
    a kaktusz bimbait lenyírta
    és felboncolta a babát.
    Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
    s az asztal tetejére állt.

    Nem birtam vele, tönkrenyúzott,
    de azért tetszett a kicsi,
    s végül, hogy megrakni ne kelljen,
    leültem hozzá játszani.
    Leguggoltam s az óriásból
    negyedórára törpe lett.
    (mi lenne, gondoltam, ha mindig
    lent volnál, ahol a gyerek?)

    És ahogy én lekuporodtam,
    úgy kelt fel rögtön a világ:
    tornyok jártak-keltek köröttem
    és minden láb volt, csupa láb,
    és megnőtt a magas, a messze,
    és csak a padló volt enyém,
    mint nyomorult kis rab mozogtam
    a szoba börtönfenekén.

    És ijesztő volt odalentről,
    hogy olyan nagyok a nagyok,
    hogy mindent tudnak és erősek
    s én gyönge és kicsi vagyok.
    Minden lenézett, megalázott,
    és hórihorgas vágy emelt
    - föl! föl! - mint az első hajóst, ki
    az egek felé szárnyra kelt.

    És lassan elfutott a méreg,
    hogy mégse szállok, nem növök;
    feszengtem, mint kis észre sem vett
    bomba a nagy falak között;
    tenni akartam, bosszut állni,
    megmutatni, hogy mit tudok.
    Negyedóra - és már gyülöltem
    mindenkit, aki elnyomott.

    Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!...
    És ekkor zsupsz, egy pillanat:
    Lóci lerántotta az abroszt
    s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
    Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
    No, ne félj - mondtam csenedesen.
    S magasra emeltem szegénykét,
    hogy nagy, hogy óriás legyen.

    VálaszTörlés
  23. Juhász Gyula: Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
    emlékeimből lassan, elfakult
    arcképed a szívemben, elmosódott
    a vállaidnak íve, elsuhant
    a hangod és én nem mentem utánad
    az élet egyre mélyebb erdejében.
    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    ma már nem reszketek tekintetedre,
    ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
    hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
    ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
    és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
    Mert benne élsz te minden
    félrecsúszott
    nyakkendőmben és elvétett szavamban
    és minden eltévesztett köszönésben
    és minden összetépett levelemben
    és egész elhibázott életemben
    élsz és uralkodol örökkön. Amen.

    VálaszTörlés
  24. Sok van: József Attilától a Hexameterek, Mama, Rejtelmek, Áldalak búval...

    JÓZSEF ATTILA: Hexaméterek

    Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
    elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
    buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
    Illan a könnyű derű, belereszket az égi magasság
    s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

    Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
    E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szívemről,
    mint sebről a kötést, te leoldtad - újra bizsergek.
    Szól örökös neved árja, törékeny bájú verőfény,
    és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

    VálaszTörlés
  25. Radnóti: Nem tudhatom

    VálaszTörlés
  26. Devecseri Gábor Imátlan ima

    Befejezni a napot szépen,
    bízni az óra örömében,
    az álom hajóján kivárni,
    szeretteinknek jót kivánni,
    élőnek, holtnak, szeretteink
    szeretteinek szép rend szerint,
    örömet kivánni mindahánynak
    ( torló percek hullámot hánynak,
    az órák az éjbe ömölnek),
    örömet kivánni az örömnek.

    VálaszTörlés
  27. Milyen jó ötlet volt megkérdezni az olvasókat a kedvenc verseikről. Többet nem ismerek a fent megemlített versek közül, de szívesen elolvasom őket. Köszönöm!
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  28. Weöres Sándor: Szállnak az alkonyi felhők

    Szállnak az alkonyi felhők,
    mint halovány-haju lányok,
    tűz-szinü csillag az ékük,
    libben a fátyol utánok.

    Mennyei őzre vadásznak,
    nincs nyoma égi vadaknak.
    Lassan a hegyre hanyatló
    hold poharába zokognak.

    VálaszTörlés
  29. Nagy László: Versben bujdosó

    Versben bujdosó haramia vagy,

    fohászból, gondból, rádszabott sorsból

    hirhedett erdőt meg iszalagos

    bozótot teremtesz magad köré,

    vele fekete éjt, hol fehér

    inged is rebegő selyemlidérc,

    alkohol szélverte lángja csak,

    versben bujdosó haramia vagy,

    szemed, a szemed is tünedező,

    levelek rése ahogy tágul,

    ahogy szűkül, de mindig másutt,

    szüntelen célzó, de célozhatatlan,

    kintről ordasi tűz s fegyelem,

    belül piros őzike-csillag –

    belül véredtől, véred vasától

    hártyáid azúr ablakai közt

    káprázatos világ a vemhed

    s vétked, mert ott ragyog igazi nap,

    versben bujdosó haramia vagy,

    megáldott szakállas anyaság,

    partizán-anyaság, lomb-koronás,

    hogy az éterben cirkáló öklök

    ünnepén eleven dob ne lehess,

    hogy léted értelmét el ne vetéld

    a halál dögönyöző bábáitól

    és csipesz-kezek nehogy kiszedjék

    érzékeid tündéri villámait

    s kötözzék csokorba tükör elé,

    megfagyna minden, ha lélegező

    ingedbe kő-cölöp öltözne föl,

    koszorúzd lombbal és tarsd meg magad,

    versben bujdosó haramia vagy,

    az vagy: mert égi és földi körök

    lángolnak s hamuként lehull a madár,

    mert gyászban megtébolyodva forog

    aki a kereket hozta világra

    és sír a propelleres juharfa-mag,

    mi lett a róla-vett ős-ideából,

    s mert nem éden az ég, ahol ejtőernyők

    nyílnak: a halál margarétái

    s bezárul a lét – mert az áldás is zagyva

    ha manna és puskapor keveredik,

    mert fénykaszáknak fordítva hátat

    megrémült kisded az anyai kaput

    üti ököllel, s döbbenetükben

    futnának a fehérje-láncolatok

    óriás hegygerinc-csordái vissza

    elbújni a bátor, pici ős-sejtbe,

    vissza a fölgyujtott holdak alatt –

    versben bujdosó haramia vagy,

    moha-csizma rajtad és hangya-telep

    és izzasz a nyugtalanság mérgeitől

    és ítélsz a hűség tövisei közt

    és holtig a hűségtől nem menekülsz,

    versben bujdosó haramia vagy,

    kesztyűdet: ötujjú liliomodat

    kidobod a szimatoló ebek elé,

    vallatják, szivárog belőle a vér.

    VálaszTörlés
  30. Ady Endre: Félig csókolt csók
    Radnóti Miklós: Hetedik ecloga
    József Attila: Óda

    És még millió másik is....

    VálaszTörlés
  31. Reményik Sándor: In hoc signo
    Horváth István: Tornyot raktam
    Arany János: Walesi bárdok, Zách Klára

    VálaszTörlés
  32. Siv Widerberger: Szerelem


    Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
    füle van.
    Nekem tetszik
    a nagy, vörös és elálló
    fül.

    ---

    Ingrid Sjöstrand: Mikor usziból jövet


    Mikor usziból jövet
    sorbaálltunk a buszmegállónál,
    Johan végigfutott mellettünk,
    és minden lányra ráhúzott
    a nedves fürdõnacijával.
    Mindegyikre, csak rám nem.
    Monika azt mondta, biztos komál engem.
    Nem tudom . . .
    Hátha csak kifelejtett?

    -----

    Ingrid Sjöstrand: Anyuban azt nem bírom


    Anyuban azt nem bírom,
    hogy mindenre tud mondani
    valami okosat.
    Ha azt mondom,
    hogy minden olyan unalmas,
    hogy semmi kedvem suliba menni,
    hogy utálom Kerstint,
    hogy szorít az új trikóm,
    õ már mondja is,
    hogy majd megjön a kedvem,
    hogy tegnap még szerettem Kerstint,
    és hogy vegyél fel másik trikót!
    Az ember még csak nem is unatkozhat
    nyugodtan.

    ----

    Ingrid Sjöstrand: Meg ne próbáld!


    Meg ne próbáld!
    mondja apa,
    és nagyon szigorúan néz rám.
    És egész testem reszket,
    és már úgy érzem, gyáva vagyok,
    ha meg nem próbálom.

    ---

    Siv Widerberger: Mónáéknál


    Mónáéknál
    úgy beszélnek a gyerekkel,
    mintha nagy volna.
    "Mit gondolsz?" kérdik
    - Móna papája meg a mamája -
    "Mit gondolsz?
    Szerinted hogy lenne jobb?
    Szerinted hogy kéne csinálni?"
    Aztán:
    "Értem.
    Azt mondod?
    Lássuk csak.
    Tényleg, tökéletesen igazad van!"
    Vagy:
    "Nem, azt hiszem,
    ebben tévedsz . . ."
    Szeretném, ha a Mónáéknál -
    nálunk lenne.

    VálaszTörlés
  33. Áprily Lajos: Március


    A nap tüze, látod,
    a fürge diákot
    a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
    Csengve, nevetve
    kibuggyan a kedve
    s egy ős evoét a fénybe kiált.

    Régi, kiszáradt
    tó vize árad,
    néma kutakban a víz kibuzog.
    Zeng a picinyke
    szénfejű cinke
    víg dithyrambusa: dactilusok.

    Selymit a barka
    már kitakarta,
    sárga virágját bontja a som.
    Fut, fut az áram
    a déli sugárban
    s hökken a hó a hideg havason.

    Barna patakja
    napra kacagva
    a lomha Marosba csengve siet.
    Zeng a csatorna,
    zeng a hegy orma,
    s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

    VálaszTörlés
  34. Weöres Sándor: Ha vihar jő a magasból

    Ha vihar jő a magasból,
    Ne bocsáss el, kicsi bátyám.
    Ha falomb közt telihold lép,
    Kicsi néném, te vigyázz rám.

    Falu végén van a házunk,
    A bozótból ki se látszik.
    De a cinke, ha leröppen,
    Küszöbünkön vacsorázik.

    VálaszTörlés
  35. Petőfi Sándor:Tündérálom (részlet)

    Elváltunk, hogy ne lássuk egymást többé.
    Komoly borongó volt az őszi este;
    A ködön át a távolból lyánykámat
    Könnyes szemem mégegyszer fölkereste,
    Aztán futottam, útat nem tekintve,
    Arcom, kezem tövistől vérezék...
    Futottam árván, mint a hullócsillag,
    Melyet magából kilökött az ég. - -

    Azóta arcom és kezem begyógyult,
    Arcom s kezem, mit tüske sérte meg,
    S szivemből is ki vannak irtva már
    Az elválástól támadott sebek;
    De e sebeknél jobban fáj nekem most,
    Jobban fáj az, hogy már-már feledem
    Ábrándjaidnak édes üdvességét,
    Oh tündérálom, első szerelem!

    VálaszTörlés
  36. Sajnos túlzsúfolt életembe, manapság túl sok olvasás nem fér bele, így helyette verseket is magamtól írok... azt is csak magam önző hasznára, mert igy legalább kiírom magamból, ami ki kívánkozik... de elrejtem őket, mert félek a firkálmányaim, csak pár nagy pofon szégyenteljes pirosló helye lenne a művészet szép pofikáján...
    Elrettentésül meg is osztok egyet... vagy akármennyit...

    Emlékszel rá?

    Emlékszel arra a
    nagy asztaltársaságra,
    miben régen körben
    ültünk nosztalgiázva?

    Emlékszel arra, mikor
    apád borát ittuk a pincében,
    s a hajnal tetten ért
    mindannyiunkat, fekve a kertben?

    Emlékszel a hajóútra amin
    a vihar kergetett a kabinba,
    s ruhát váltva lementünk
    tovább beszélgetni a kantinba?

    Emlékszel azokra az éjjelekre
    mikor a parton ültünk csapatostól,
    majd hanyattfekve a holdat néztük,
    mentve éppen egy pillanatra minden gondtól?

    Emlékszel rá, hogy a lányok
    mosolya milyen édes volt?
    Emlékszel, hogy a csend néha
    milyen kínosan, de előre tolt?

    Emlékszel, mikor a zebrán
    átmentünk a pirosban,
    rendőrt lopva lesve,
    hátha a sarkon felbukkan?

    Emlékszel a nap sütötte
    kertben, mikor grilleztünk,
    s húst és bort számolatlan,
    s felelőtlen ittunk, ettünk?
    Utána a legendás estékre,
    mikor az éjszakában lebegtünk?

    Emlékszel a szóra, mit
    barátaid neked hagytak örökül?
    Mit a lelkednek szántak,
    mely reményeik szerint üdvözül?

    Emlékszel a fogadalmakra,
    miket akkor tettünk,
    mikor a fellegek
    összecsaptak felettünk?

    Ugye emlékszel az elmúlt
    napok minden örömére,
    miben kerestük magunk
    elhagyva, felégve.

    Az el nem múló barátságokra
    vajon emlékszel,
    mik nem múlnak el
    semmi közbe jövő vésszel?

    Mond örökbarátom, emlékszel
    a gyermekek nevető szemére,
    miben viszont látod magad
    kedvesed minden örömére?

    S emlékszel-e majd az
    örökérvényű igazságokra,
    miket megtapasztaltunk
    viszontagságokkal dacolva.

    Éltünk a földön a
    halandók bőrébe bújva,
    álmaink szüntelen keresve
    a végtelen labiritusaiba'.

    Mond emlékszel a rövid életre,
    mit leéltél nélkülünk egykor?
    Nem volt szomorú, sötét,
    sivár, néha vagy sokszor?

    Mond! Emlékszel a napra,
    mikor megismerkedtünk?
    Én már nem.
    De mindigis az életem része voltál.

    Mond! Emlékszel emlékeinkre?

    ...

    Kalapod szélén

    Ott ülök a kalapod szélén,
    nézem a világot fentről.
    Hosszú volt az út,
    mire felmásztam ide lentről.

    Cipődben jártam veled évekig,
    nadrágzsebedbe kapaszkodtam,
    s később onnan kukucskáltam
    a világot, s nem panaszkodtam.

    Mikor mellényedre tűztél,
    mosoly ült arcomon,
    bokrétaként éltem ott sokat,
    szíved tükre arcodon.

    Nyakadra tekeredtem,
    sálad voltam hideg télen,
    melegitettelek, túl
    minden forró nyári emléken.

    Hajadon csüngve lobogtam
    utánad a szélben,
    majd kalapodra másztam,
    s ott ülök a szélen.

    ....

    Lélegzünk

    Álmodok, látom, velem sétál,
    kezem fogja, beszél hozzám némán.
    Álmodik, lát engem, velem sétál,
    kezét fogom, beszélek hozzá némán.

    Összeérünk, egybeolvadunk, akarom,
    nagyon akarom, neki nyújtom a karom.
    Magammal viszem, megállunk, leülünk,
    felállunk, indulunk, megint menekülünk.

    Látunk, érzünk,
    ölelünk, vérzünk,
    csókolózunk, símogatunk,
    szeretünk, levetkőzünk.

    Szénában, szalmában,
    örömben, karmában,
    utánunk, elöttünk,
    kerestünk, meglettünk.

    Féltünk, álltunk,
    megijedtünk, indultunk,
    kérdeztünk, ámultunk,
    loholtunk, számoltunk.

    Lélegzünk, felkelünk,
    keressük egymást ébren,
    kutatunk térképen,
    lejárjuk lábunk szépen.

    Meglátunk, felismerünk,
    egymásra borulunk, sírunk,
    nevetünk, olvassuk szemünk,
    mint virágok a réten úgy nyílunk.

    Táncolunk, lépünk ritmusra,
    kortyoljuk életünk vizét,
    esszük kenyerünk javát,
    isszuk egymás minden szavát.

    VálaszTörlés
  37. Nade egy éltszagú is belefér talán, s ígérem megint jó ideig nem traktálok senkit a firkálmányaimmal :)
    S szeretném megjegyezni ezzel a lendülettel, hogy az író nem alkoholista, csak álnevet keresett, s ezen név megfelelt neki, mert lehet valaki örömittas, diadalittas, megrészegülve a szerelemtől és sorolhatnám... szóval egy sokértelmű, sokmindenbe sokmindent belemagyarázható, mögébújható név...

    Hova is tartunk igazából?

    Megfizetett bókjainktól
    hízik nagyra a májuk,
    illuziónk is hamis, az égbolt
    is csak festett, nincs május.

    Kampányfilmekből előbújó,
    nagyratörő érzések versenyeznek,
    s réteken átszelő lepkék szárnyain
    buknak el, rosszul vezetnek.

    Hatalmi harcok rendezik
    csatáikat portfólióba,
    el akarják magukat adni
    nekünk, de bekerülnek a fiókba,
    s ott gyülekeznek tovább,
    majd rendeződnek szétszórt csokorba.

    Fontosabb éppen mindennél
    a világ megváltása mindenáron,
    hátha jut még kenyér az asztalra
    majd minden egyes vasárnapon,
    a hitelek hegyén is túl,
    kizárólag deviza alapon.

    Az élet terepasztalán
    tologatnak minket ide-oda,
    igánk szorít, nem enged,
    zsebünkben bicskánk is tétova,
    rég nem nyilik már,
    nem használtuk, eszi a rozsda.

    Most, hogy kívülről nézem,
    nagyon furcsa a világ,
    pár ember fent van nagyon,
    a többi meg csak báb.

    De vajon elbirnánk azt a
    szabadságot ami lenne,
    ha minden vezetők nélkül
    a maga útján menne?

    Vajon felborulna a rend
    és az erkölcs bennünk,
    ha senki nem vezetne,
    s megmaradna-e hitünk?

    VálaszTörlés
  38. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  39. Azért a versírás és a költészet közé nem tennék egyenlőségjelet! És a cím nem az, hogy ki tud verset írni. :) Továbbá a kevesebb néha több. Akinek nem inge, ne vegye magára!

    VálaszTörlés
  40. Jól esett Petőfit olvasni itt is. Hoztam mellé a "Az estve" elejét és a "Szép Ilonka" végét. A régi nagyok is nagyon nagyok tudtak lenni. :)

    Csokonai Vitéz Mihály : Az estve (részlet)

    A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,
    Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
    Haldokló súgári halavánnyá lésznek,
    Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.
    Az aranyos felhők tetején lefestve
    Mosolyog a híves szárnyon járó estve;
    Melynek új balzsammal bíztató harmatja
    Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja.
    A madarkák meghűlt fészkeknek szélein
    Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein.

    Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka (részlet)

    És ha láttál szépen nőtt virágot
    Elhajolni belső baj miatt:
    Úgy hajolt el, félvén a világot,
    Szép Ilonka titkos bú alatt.
    Társasága lángzó érzemények,
    Kínos emlék, és kihalt remények.

    A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
    Szép Ilonka hervadt sír felé;
    Hervadása liliomhullás volt:
    Ártatlanság képe s bánaté.
    A király jön s áll a puszta házban:
    Ők nyugosznak örökös hazában.

    VálaszTörlés
  41. Babits Mihály: Esti kérdés

    Midőn az est, e lágyan takaró
    fekete, síma bársonytakaró,
    melyet terít egy óriási dajka,
    a féltett földet lassan eltakarja
    s oly óvatossan, hogy minden füszál
    lágy leple alatt egyenessen áll
    és nem kap a virágok szirma ráncot
    s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
    nem veszti a szivárványos zománcot
    és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
    e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
    hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
    olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
    vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
    vagy kávéházban bámészan vigyázd,
    hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
    vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
    nézzed a lombon át a lusta holdat;
    vagy országúton, melyet por lepett el,
    álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
    vagy a hajónak ingó padlatán
    szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
    vagy idegen várost bolygván keresztül
    állj meg a sarkokon csodálni restül
    a távol utcák hosszú fonalát,
    az utcalángok kettős vonalát;
    vagy épp a vízi városban, a Riván
    hol lángot apróz matt opáltükör,
    merengj a messze multba visszaríván,
    melynek emléke édesen gyötör,
    elmúlt korodba, mely miként a bűvös
    lámpának képe van is már, de nincs is,
    melynek emléke sohse lehet hűvös,
    melynek emléke teher is, de kincs is:
    ott emlékektől terhes fejedet
    a márványföldnek elcsüggesztheted:
    csupa szépség közt és gyönyörben járván
    mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
    ez a sok szépség mind mire való?
    mégis arra fogsz gondolni árván:
    minek a selymes víz, a tarka márvány?
    minek az est, e szárnyas takaró?
    miért a dombok és miért a lombok
    s a tenger, melybe nem vet magvető?
    minek az árok, minek az apályok
    s a felhők, e bús Danaida-lányok
    s a nap, ez égő szizifuszi kő?
    miért az emlékek, miért a multak?
    miért a lámpák és miért a holdak?
    miért a végét nem lelő idő?
    vagy vedd példának a piciny füszálat:
    miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
    miért szárad le, hogyha újra nő?

    VálaszTörlés
  42. Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom.


    Mostan színes tintákról álmodom.

    Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
    e tintával írnék egy kisleánynak,
    egy kisleánynak, akit szeretek.
    Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
    s egy kacskaringós, kedves madarat.
    És akarok még sok másszínű tintát,
    bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
    és kellene még sok száz és ezer,
    és kellene még aztán millió:
    tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
    szemérmetes, szerelmes, rikitó,
    és kellene szomorú-viola
    és téglabarna és kék is, de halvány,
    akár a színes kapuablak árnya
    augusztusi délkor a kapualján.
    És akarok még égő-pirosat,
    vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
    és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
    Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
    arany-imát írnék az én anyámnak,
    arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
    És el nem unnám, egyre-egyre írnék
    egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
    Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

    Kiszínezném vele az életem.

    VálaszTörlés
  43. Mennyi gyönyörű vers... nagyon köszönöm nektek, hogy ilyen szép válogatást gyűjtöttetek össze! Több kedvencem is benne van, aminek külön örültem :-)

    VálaszTörlés
  44. Sajnos csak most láttam a bejegyzést, de nagyon tetszenek a versek, amiket a többiek közzétettek! Sok-sok nagy kedvencem köztük van, némelyiket megkönnyeztem, ahogy most újra olvastam őket! Szeretném én is ide írni az én egyik kedvencemet; kicsit több, mint négy éve a férjem ezzel a verssel kérte meg a kezem.... :) :)

    Balázs László: Ha majd átölelsz

    Ha majd átölelsz
    És én átölellek...
    Akkor,
    A világtól
    Nagyon távol
    Egy ölelésnyi térben
    Szememmel szemednek
    Kezemmel kezednek
    Hadd mondjam
    Először én...
    Mert ezért születtem
    Tanultam beszélni
    Csak ezért tudtam
    Remélni.
    Kérlek, engedd meg
    Először hadd mondjam én...
    Szeretlek.

    VálaszTörlés