2014. február 12., szerda

Nyuszik kindertojásból


A magunk részéről mi nekiláttunk gondolni a húsvétra, ha korai, ha nem :-) Bár igazából nem ez volt a cél, amikor kindertojásból készülő valamit akartunk gyártani, de a végeredmény annyira húsvéti lett, hogy ezt meg is osztanám veletek - különben is jól jöhet még gyereklefoglalásnak a hideg, havas márciusi napokon... :-)
A kindertojásból készülő nyuszik nagyon könnyen elkészíthetők még a kicsi kezek számára is, ráadásul semmi extra nem kell hozzá: üres kindertojásbelső, vatta, ragasztó, papír, olló.

Mi három kiürült kindertojással indítottunk:





Fehér kartonból kivágtuk a füleket, és rózsaszínű ceruzával megszíneztük a belsejüket:





Szétnyitottuk a tojásokat, a két papírfül végét beillesztettük, majd összecsuktuk a két műanyag részt, szilárdan becsípve ezzel a papírvégeket.





A füleket kicsit visszahajtottuk, egy ceruzával ívesre pödörtük. A tojás elejét bekentünk papírragasztó stifttel, és a vattából tépett csíkkal bevontuk - ezután a tojás hátulját kentük be, és a maradék sárga részt is beborítottuk a vattával.





Irodai lyukasztóval pöttyöket vágtunk fekete és rózsaszín papírból. Szürke papírból bajuszt vágtunk, és a rózsaszínű pöttyre ragasztottuk.





Végül mindent felragasztottunk a nyuszira (a pici pöttyök megragasztózásához nem árt a felnőtt segítség, hogy ne legyenek csuklóig ragasztósak a kisebbek).





Végül még egy-egy megkötött masnit ragasztottunk a nyuszik nyakába, de ez már igazán opcionális, enélkül is nagyon csinosak. :-)
Bár a fotózás idején még csak hárman voltak, most már öten vannak, és a kicsik lelkesedéséből arra következtetek, hogy további nyúlszaporulat várható... :-)
































15 megjegyzés:

  1. Ezt mi is ki fogjuk próbálni, nagyon aranyosak.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon cukik. te hatasodra en is gyujtom. ilyen fog keszulni tuti. Koszi

    VálaszTörlés
  3. Igazán bájosak. Édi, Médi, Hédi.

    VálaszTörlés
  4. Köszi az ötletet, biztosan kipróbáljuk majd a havas márciusi hétvégéken! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon édesek, aranyosak. :)

    VálaszTörlés
  6. Çok güzel olmuş beğendim....Türkiye den selamlar...

    VálaszTörlés
  7. Incredibilmente carini cuccioli :) Valentina

    VálaszTörlés
  8. Annyira helyesek, teljesen olyan, mintha kommunikálnának - egymással és velünk is. :) Eredetileg a koszorúdhoz gyűjtöm a kinder-belsőket, de lehet, hogy néhányból ilyen helyes kis nyuszi lesz! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon aranyosak! Annyira jó ötleteid vannak! Köszönjük szépen, hogy megosztod velünk ezeket! :-) Néhány tojásból mi is készítünk nyuszkót!

    VálaszTörlés
  10. Atya ég de ééééééééédesek :D A tavalyi csibekoszorú mellé muszáj elkészítenem :)

    VálaszTörlés
  11. Kipróbáltuk és tisztajó lett :)

    VálaszTörlés
  12. Szuper otlet! Gratulalok hozza :) Nagyon tetszik kreativitasod :)

    VálaszTörlés
  13. Tündériek, kár, hogy a nyár kellős közepén járunk!:( de akár most is elkészítjük- nem de?! Legalább nem unatkozunk addig sem, és még a házi nyulaink mellett is elnyulacskázik babám velük! :)
    Köszönjük az ötletet druszám!
    Köszönöm, hogy vagy, mostmár követni foglak.:)

    VálaszTörlés
  14. De éééééédi! Épp most készülök alapítani nyuszifarmot. Ők lesznek a szereplők, az biztos.
    Köszönöm a Jóistennek hogy vagy, mert szerintem egy szerethető, kreatív, végtelenül kedves emberke
    vagy!

    VálaszTörlés