2014. január 10., péntek

Tűpárnagombák


A tűpárna mindig hálás ajándéktípusnak számított a gyerekek körében: aránylag problémamentes, gyors munka, látványos eredmény, és tanári szemszögből sem volt hátrány, hogy akár egy osztálynyi gyerek is meg tud vele birkózni párhuzamosan. Általánosban én is legalább háromszor készítettem tűpárnát technikaórán anyák napjára - persze nekünk szigorúan varrni kellett a szerencsétlen tűpárnát, úgyhogy a végeredmény mindig valami amőbaszerű, maszatos gumó lett, ami felvételi nélkül bekerült volna frontembernek a Szörny Rt.-be.
Arra gondoltam, ezt a tűpárnadolgot egy kicsit át lehetne alakítani úgy, hogy ne kelljen feltétlenül varrástudás hozzá, viszont a végeredményt szeressék a gyerekek is (én azt a formátlan izét sosem tudtam), úgyhogy elkészítettem a saját tűpárna-variációmat ötletként - két helyes kis gombát. .-)


Alapként kiürült májkrémes dobozt használtam:





Ezeket bekentem papírragasztó stifttel, és fehér filcanyag-csíkot ragasztottam rájuk:





Világoszöld filcből levágtam egy csíkot, aminek az egyik oldalát vegyesen cikkcakkosra vágtam - ezt aztán a stifttel szintén felragasztottam a doboz oldalára.





Találtam piros pöttyös anyagmaradékot, ezekből gondoltam elkészíteni a gombák kalapját:





Fogtam egy jó nagy vattagombócot (érdemes lényegesen nagyobb mennyiségű vattát szakítani, mint gondolnánk, mert úgyis össze lesz szorítva a textilben), és az anyag közepére tettem. Az anyag széleit szorosan összefogtam, és egy befőttesgumival elkötöttem.





Az anyag végeit a gumi alatt valamennyivel levágtam.
A doboz széleit körben bekentem pillanatragasztóval (bármilyen gyorsan kötő, erősebb ragasztó jó hozzá - ha gyerekekkel barkácsolunk, ez az egy művelet, amihez mindenképpen felnőtt segítsége is kell):





Majd rányomtam a piros pöttyös gombócot, a gumis résszel lefelé. Rövid ideig érdemes még lenyomva tartani, hogy a ragasztó szépen megkössön, de ezután szinte készen is vagyunk.





Persze, muszáj volt azért őket személyre szabni egy kicsit :-) Irodai lyukasztóval kivágtam néhány fehér papírpöttyöt, a közepükre rajzoltam egy fekete pontot, majd piros papírból szájakat is vágtam - és ezeket is felragasztottam.





Ezzel véglegesen elkészültek a tűpárnagombák, és ki is próbálhattam őket funkcionálisan - majd gyorsan húzhattam is ki belőlük a tűket, mert a Kisebbik már vitte is őket játszani magával... :-)















10 megjegyzés:

  1. Micsoda jó ötlet:) Nagyon tetszik :) Ezzel talán én is meg tudok birkózni:) Köszönöm szépen!!!! zsuzsa

    VálaszTörlés
  2. Nagyon helyesek, kipróbálom én is az ötletedet valamelyik osztályommal.Köszi♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó volt a hét minden napján olvasni az új bejegyzéseket! Köszönjük az összes ötletet! Kellemes hétvéget kívánunk!

    VálaszTörlés
  4. annyira cukik...el kell hogy készítsem :)

    VálaszTörlés
  5. Vennem kell májkrémes dobozt! ;-) Szuper ötlet!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó ötlet!

    VálaszTörlés
  7. Nem hiszem el, pont tegnap raktam el egy ilyen kis paradicsom sűrítményes konzervdobozt azzal a felkiáltással, hogy "jó lesz ez még valamire", valamiért nem volt szívem a kukába dobni. Erre már itt is van rá az ötlet :) Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon aranyosak!
    Szeretnék tanácsot kérni.15-16 db vödör méretű konzervdobozt kellene fehérré varázsolnom asztali dekorációnak egy Hópihe ovisbálhoz.Milyen festéket ajánlanál hozzá? Az akrilspray az ára miatt sajnos, szóba sem jöhet.
    Köszönöm a választ!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Levendulalány! Megint elbűvölőt alkottál :)
    Kérdezhetek valamit? Mennyi helyed van az alapanyagok tárolására? Írtad, hogy íróasztalod most lett, kíváncsi lennék, hogy hogy és hol tárolsz ennyi mindent :) Gondolom a konzervdobozok/befőttesüvegek számára a kamrában van hely, egyenként egyik másik alapanyag se foglal sok helyet persze, de együtt... na és persze a rendszerezésük! Most nálam nagy a káosz, de végre lenne helyem értelmesen tárolni a dolgokat, ezért kérdezem, hátha vannak jó ötleteid :)
    Előre is köszönöm, ha megosztod velem :)
    Szép estét!
    Ági

    VálaszTörlés
  10. Hú, ez is szuper! Én karácsonyra kaptam tűpárnát a nagyfiam készítette technikaórán, de az sem a régi volt már! Kalap formája van, wcpapír guriga és karton felhasználásával készült és szuper!

    VálaszTörlés