2013. október 7., hétfő

Nyolcsoros



Áprily Lajos: Az őszre várj


Nyáron ne járj az erdőn. Őszre várj,
mikor fel nem verik a turista-szók,
arany ruhába öltözik a táj
s a magasból megjő a halk pirók.

Szél jár feletted, hosszú sóhajú,
bágyadt sugár becézi vén szíved,
s a bronz erdő, a Tizian-hajú,
füledbe súgja: Most vagyok tied.






7 megjegyzés:

  1. Óóóóóó igen, az ősz :)
    Bár annyit hozzátennék, hogy ilyenkor is sokan kirándulnak, tele emberrel az erdő, pláne egy- egy melegebb hétvégi napon :)

    VálaszTörlés
  2. Nemes Nagy Ágnes: Hull a bodza

    A mi utcánkban kicsi utca,
    van benne egy hosszú bodza.
    Ősz felé már hull a bodza,
    kis bogyóját dobja, dobja.

    Kis bogyóját dobja, dobja,
    lila lesz az utca-hossza,
    kiabál is Bandi bácsi,
    az autóját szappanozza.

    Nem gondolok semmi rosszra,
    de örülök, drága bodza:
    tarthatom a gumitömlőt,
    míg az autót szappanozza.

    Őszi fényes napsütésben,
    víztől fényes járdaszélen
    szappanozza és lemossa -
    hull a bodza,
    hull a bodza.

    VálaszTörlés
  3. Weöres Sándor: Őszi melódia

    Hüvös és öreg az este.
    Remeg a venyige teste.
    Elhull a szüreti ének.
    Kuckóba bujnak a vének.
    Ködben a templom dombja,
    villog a torony gombja,
    gyors záporok sötéten
    szaladnak át a réten.
    Elhull a nyári ének,
    elbujnak már a vének,
    hüvös az árny, az este,
    csörög a cserje teste.
    Az ember szíve kivásik.
    Egyik nyár, akár a másik.
    Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
    Lyukas és fagyos az emlék.
    A fákon piros láz van.
    Lányok sírnak a házban.
    Hol a szádról a festék?
    kékre csipik az esték.
    Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
    nem marad semmi emlék,
    az ember szíve vásik,
    egyik nyár, mint a másik.
    Megcsörren a cserje kontya.
    Kolompol az ősz kolompja.
    A dér a kökényt megeste.
    Hüvös és öreg az este.



    VálaszTörlés
  4. Ez most jól esett! Köszönöm, Andi :)

    VálaszTörlés
  5. Szergej Jeszenyin: Aranyos levelek kavarognak

    Aranyos levelek kavarognak
    rózsásvizü őszi tavon.
    Mint űrbeli lepkerajoknak
    libegése a csillagokon.

    Rokonom s szeretőm ez az este,
    meg a völgy, melyen ősz rohan át.
    A kamasz szél titkokat esdve
    emelinti a nyír-rokolyát.

    Oly hűvös a völgy, meg a lelkem!
    Puhafürtü juhnyáj a homály.
    Túl, túl a halószavú kerten
    csengő nevető dala száll.

    Ilyen őszi borús üzenettel
    nem volt tele még a szivem.
    Jó volna a fűzlevelekkel
    elringani néma vizen,

    holdként csavarogni a réten,
    hol széna a jószagu ágy...
    Örömöm keresem ködös égen.
    Szerelem, hol a vágy, hol a vágy?

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    VálaszTörlés

  6. Fekete István: Kele (részlet )

    A három gólya áll a kémény mellett. Hallgatja a vándorlás ismerős hangjait. Hallgatja az éjszakát, melyben tüzet rakott már a vágy a távoli tájak és utak sóvárgásából. Most még csak hárman vannak, de a csapatösztön végtelen szálai rendeződnek már, erősödnek, és minden gólya minden gólyát érez, múló testén túl az ősszületés ösztönében és törvényeiben. A messzeségnek könyörtelen, fájdalmasan édes hívogatása ott suhog a levegőben. Egyetlen szava van csak, ami nem szó, nem fény, nem hang, neve nincs, mégis több, mint az ember kőbe vésett és elfelejtett emlékei.

    – Készüljetek!

    Valami reszket a levegőben: borzongás, intés, figyelmeztetés. Érezni lehet már a láthatatlan utakat. Körülöttük elsüllyedt most minden. Nem hallják a zsúptető halk moccanásait, a kakasok éber kiáltásait, a szél játékát a sövény ágai között.

    A három nagy madár egyetlen várakozás. Valami történt az estében, valami közel jött hozzájuk, valami körülöttük van, de a sötétség nem tud szólni. Virrad.

    Először a vizek csillannak meg, azután a dombok emelik fel púpos hátukat, mint a tápászkodó igavonó állat. Dereng a föld, s a völgyek alján, hűvös árnyékban önmagát siratja az éjszaka. Hideg harmat szikrázik már a réten, és a világosság kiáltva hozza közel a messzeséget.

    – Látjátok?

    A legelőn mozdulatlanul állt egy csapat gólya. Az este érkeztek, pihentek az éjjel, és most várnak.

    – Halljátok?

    A csapat mozdulatlan, és hallgatja Kelét, amint megkiáltja az embernek, a háznak, a tájnak, minden életnek a búcsúzó ősi köszöntőt.

    Csend van most az udvaron; a kelepelés száraz pergése önmagába hull és elenyészik. Azután három árnyék repül végig a ház fehér falán nyomtalanul.

    A csapat mintha csak erre várt volna. Egyetlen lobbanással a levegőben van mind. Keléék már le se szállnak. A föld süllyedni kezd, süllyed a fészek, a nádas, az öröm, a bánat.

    Elmúlt a nyár, és mintha semmi sem történt volna, csak egy csapat gólya száll a tarlott mezők felett dél felé, dél felé.

    VálaszTörlés