2013. szeptember 12., csütörtök

Minyonok filcből


A Gru (Despicable Me) c. rajzfilm nagy kedvenceink közé tartozik, minden szempontból nagyon el van találva, de a sárga kis lények, akik nagy tömegben nyüzsögnek a filmben, egyszerűen mindent visznek. Még a Kisebbik is rajong értük, holott ő nem is látta a filmet :-) Egyszerűen tündériek. Pedig nem is szépek, némelyik még két szemmel sem büszkélkedhet, sőt, a beszéddel is van egy kis gondjuk - és mégis elviszik a hátukon a teljes rajzfilmet. Fantasztikus, hogy annak ellenére, hogy majdnem teljesen egyformák mind a tízezren (plusz-mínusz akármennyi), mindegyiknek külön karaktere van, szorgalmasak, találékonyak, viccesek és mindig nagyon jószándékúak, élnek-halnak Gruért (l. az első film végén a puszis jelenet), szóval, zseniálisak. Mondjuk egy kicsit mohók - erről lent láthattok egy nagyon vicces kisfilmet -, de ebben nagyon hasonlítunk. :-)

Szóval, ők a minyonok (az eredeti verzióban minionok), és az egész család odavan értük - úgyhogy amikor a Nagyobbik rendkívül reményteljesen megkérdezte tőlem négyszemközt, nem varrnék-e neki egy pontosan a kezébe illő sárga kis figurát, egészen boldogan kezdtem a dologhoz, annak ellenére, hogy varrni még mindig nem tanultam meg. :-)

Tegnap éjjel meg is csináltam a minyonokat, és persze, senki se várjon tökéletes hasonlóságot a filmbeli kis sárga lényekkel, de szerencsére sem a Kisebbik, sem a Nagyobbik nem az a szőrözős típus - ők csak egyszerűen végtelenül boldogok voltak a minyonjaikkal :-)



 












 

Ez pedig a kisfilm, amiről fent írtam - egyszerűen kötelező darab :-)







Ha pedig megnéztétek, utána már csak ennyi a kérdés:



Banana...? :-)



 

13 megjegyzés:

  1. Fantasztikusan jók lettek!!!
    Nálunk is nagy kedvenc a Gru...szerintem is alapmű :o))))!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De tényleg alapmű, szerintem az utóbbi évek legjobban eltalált rajzfilmje :-)

      Törlés
  2. Úúúúúúúúúúúúúúgy örülök, hogy visszatértél :) Már nagyon hiányzott, hogy olvassam a kedves ötleteidet vagy beszámolóidat.
    A minyonokat pedig imádom, bár ezzel nem vagyok egyedül :D Übercukik lettek, az utolsó képen pedig szakadok :D Én kinder tojás belsőből és süthető gyurmából szeretnék majd egy- két minyont gyártani magamnak mert nélkülük nem élet az élet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, tündér vagy :-) Igenigen, mi is csináltunk sárga kindertojásbelsőből, de nem lettek megmutathatóan esztétikusak, úgyhogy még dolgozom a kulturált megoldáson (leginkább a kertésznadrág okozza a problémát :-) )

      Törlés
    2. Én még csak a tervezésig jutottam el, a kivitelezésig sajnos nem. Remélem majd sikerül megcsinálni mert kíváncsi vagyok hogy lehet. Nem hiszem, hogy nekem egyhamar lesz időm belevágni, és azt hiszem nagy lökést adna egy hasonló poszt amiben van pár trükk :D

      Banana :D

      Törlés
  3. Tündériek lettek! Én is oda vagyok értük. Már régóta tervezem egy minyon sapi horgolását, síeléshez jó móka lenne:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyes vagy:) Főleg, így filcanyagból annyira aranyosak!olyan jó, hogy mindennap írsz, már nagyon-nagyon vártuk! Üdv: Márti

    VálaszTörlés
  5. Gru az abszolút kedvenc rajzfilmünk. Gyerkőc nálunk még nincs, de ha egyszer lesz, majd vele együtt is megnézzük :D Ennivalóak a Minyonjaid :D

    VálaszTörlés
  6. "Olyan cuki, hogy belehalooook!!!" 8-)

    VálaszTörlés
  7. szuper ötlet, nagyon aranyosak lettek! : ))

    VálaszTörlés
  8. Amióta isten megteremtette a világot és benne a textilragasztót, semmi sem lehetetlen. Előre, kétbalkezek! :)

    VálaszTörlés
  9. Annak idején a Karácsony Artúrt a Te ajánlásod hatására néztem meg. Mit mondjak? Imádom! Tudod mit? Ma este teszek egy próbát a GRU-val is... :-)

    VálaszTörlés
  10. Tényleg bájos darab(ok) :)
    Cochulepe

    VálaszTörlés