2013. május 6., hétfő

Lego-girland


A mi Kisebbikünk hatéves lett szombaton - az egész hétvége róla szólt, és azt hiszem, nagyon jól érezte magát a sok-sok szülinapi jókívánság, puszi és ajándék közepén, nekünk pedig egészen hihetetlen volt, hogy már hatéves. :-) Egyszer majd írok részletesebben róla is, mert ő egy igazán különleges kisgyerek, és hosszú út volt az eddig eltelt hat év - mindemellett pedig persze fontos kihangsúlyoznom, hogy a legcsodálatosabb, legokosabb, legszebb kisfiú, és kész. :-)

Ebből az alkalomból most egy olyan szülinapi dekoráció készült, ami igazán kisfiúsnak mondható, ugyanakkor borzasztóan egyszerű, rendkívül gyorsan elkészül, sőt, a készítésbe még maga az ünnepelt is simán bevonható.

Nem is kell más hozzá, mint a legós doboz és egy kis erős, de vékony zsinór - én hímzőfonalat használtam. A legókat nem kell kiválogatni vagy bármilyen időrabló tevékenységgel tölteni az időt - nálunk például így nézett ki az alapanyag:





Fogtunk két Lego-elemet, és egészen egyszerűen összepattintottuk úgy, hogy a fonalat közéjük szorítsuk:





Jöhetett a következő kettő - méret, szín, forma nem számít:





Fontos, hogy a két elemet mindig jó szorosan össze kell nyomni. Így haladtunk, míg egy egész girlandnyi el nem készült:





És ennyi az egész. Szerintem érdemes kipróbálni, mi nagy sikert arattunk vele :-)

U.i.: Ha éppen Duplo-korosztályban van a kis ünnepelt, abból még nagyobb és látványosabb girlandot lehet készíteni :-)
















22 megjegyzés:

  1. Drága Levendulalány, Isten éltesse a Kisebbiket!
    Írnál majd ötleteket egy tökéletes 6. szülinapi zsúrra? Szombaton nálunk is 6 éves lesz a Nagyobbik, és jön a gyereksereg. Igazán nagyon jó lenne addig is néhány remek ötlet, hogyan foglaljam le őket.
    Nagyon köszönöm
    S. Ildi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Ildi!
      Nagyon szépen köszönjük :-) Kislány vagy kisfiú nálatok a Nagyobbik?

      Törlés
  2. Ez aranyos! :-))) Isten éltesse sokáig a drágát!

    VálaszTörlés
  3. Utólag is Boldog szülinapot neki :)
    A dekoráció pedig fantasztikus :) szokás szerint olcsó és mégis nagyon ötletes, jól néz ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :-) Örülök, hogy tetszik, ráadásul egyetlen normális képet sem tudtam készíteni róla, szóval ennél kb. tízszer jobban nézett ki élőben :-)

      Törlés
    2. Tényleg? Pedig szerintem jók lettek a képek :)

      Törlés
  4. Az én fiam júniusban lesz 6 éves. Nagyon jó ötlet ez a lego-girland! Szülinapi ajándéknak is legot kért:-)
    Boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ő biztosan nagyon értékelne egy ilyen girlandot :-) Köszönjük szépen!

      Törlés
  5. Milyen jó ötlet! Isten éltesse a kis ünnepeltet!

    VálaszTörlés
  6. Aranyos, a gyerekeknél tuti siker! :) Isten éltesse a kis drágátokat erőben, egészségben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De még a felnőtteknek is nagyon tetszett :-) Szívből köszönjük!

      Törlés
  7. ISTEN ÉLTESSE A KISEBBIKET!

    Amikor az enyimnek van szülinapja, kicsit magamat is ünneplem meg a páromat, hogy ilyen remek gyerekünk lett :) Szóval Nektek is gratulálok :-)

    Nerzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Remélem, hogy egy kis részünk tényleg van benne, nagyon tetszik ez a gondolat :-)

      Törlés
  8. Isten éltesse a szülinapost!! Igazi fiús dekoráció készült az ünnepeltnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, igyekeztünk nagyon, ami jár, az jár :-)

      Törlés