2013. január 24., csütörtök

Húsvéti kindertojás-koszorú



Igenigen, húsvéti. Tudom persze, hogy nagyon korai, de jó okom van arra, hogy erről most írjak :-)
Mégpedig az, hogy ha megtetszik nektek ez az ötlet, húsvét előtt már nagyon nehéz összegyűjteni a hozzávalókat, utána meg ugyan biztosan lesz sok-sok ilyenetek, de akkor pedig már késő. Szóval ez most tiszta előrelátásból kerül ki a blogra, és nem azért, mert bár már jönne a tavasz, pedig az is de jó lenne. :-)

A lényeg, hogy ehhez a dologhoz szükség lesz 14 db sárga műanyag kindertojás-belsőre. Nálunk elég nehezen gyűlt össze ez a mennyiség, a baráti kört is meg kellett kérnem az értékes műanyag tojások eltevésére, de végül összegyűlt, és nekiláthattam, hogy ezt a régóta dédelgetett tervemet megvalósítsam. És tudom, hogy a szakácsnőnek sem illendő a saját főztjét dicsérni, és nekem sem kellene áradoznom erről a koszorúról, de sajnos egy kicsit fogok, mert szerintem tündéri :-)

Először is tehát fáradságos munkával össze kell gyűjteni az alapanyagot:





Nyissuk ki a tojásokat, és illesszük össze őket úgy, hogy az egyik tojás aljába mindig egy másik tojás tetejét pattintsuk bele:








Így tovább, míg mind a 14 tojást fel nem használtuk:





Hajlítsuk kör formájúra az egészet, és az utolsót is pattintsuk be a legelsőbe.





Vágjunk ki pici csőröket papírból, és ragasszuk a tojásokra - én ehhez pöttyös mintás kartont választottam:





Alkoholos filccel megrajzoltam a szemeket is:





Egy vastag drótdarabot mécses fölött felforrósítottam, és így már könnyen át tudtam fúrni a műanyagot: minden tojás tetejére szúrtam egy lyukat, az aljukra pedig kettőt. A felső lyukba meghajtott zseníliadrótót nyomtam - ebből lett a csirkék taréja -, az alsó két lyukba pedig ugyanígy lábakat szúrtam.





Már csak egy kis utolsó simítás volt hátra: színes fonalból masnikat kötöttem, és pillanatragasztóval a kiscsirkékre ragasztottam. 








Ezzel el is készült a koszorú. Felakasztani a legegyszerűbben úgy lehet, ha az egyik kiscsirke hátuljába, a felső és az alsó tojásrész közé bepattintunk egy fonalhurkot, így bárhova könnyen felhelyezhetjük.

Ennyi lenne hát ez a műanyag kindertojásokból készült koszorú, és őszintén szólva most azt érzem, benne van az öt legkedvesebb ötletemben, leginkább azért, mert aki eddig látta, mindenkinek azonnal fülig szaladt a szája... és ennél többet mit is kívánhatnék? :-)


























115 megjegyzés:

  1. Tündéri és megvalósításra váró ötlet! Mozgósítom is a családot meg a barátokat!
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Remélem, sikerül húsvétig összegyűjteni az alapanyagot :-)

      Törlés
  2. Ez tényleg fantasztikus!

    VálaszTörlés
  3. Igazán dícsérheted a saját munkád, iszonyú édes lett! Büszke is lehetsz rá! A barátnőmnek el is küldtem,csinálja meg majd kicsi fiával :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, tényleg úgy tetszik nekem is, valahogy sokkal vidámabb tőle minden :-) Remélem, nekik is tetszeni fog!

      Törlés
  4. Na, ez megint milyen de nagyon jó!

    VálaszTörlés
  5. Én vagyok a zsemle recept kérős :)). Most még lenne két kérdésem: a különleges lukasztóidat hol szerezted be? Illetve, amikor papírokkal vonsz be egy felületet, pl konzerves dobozt, akkor mivel rögzíted rá a papír? (korábban már kérdeztem, de az volt a rendszerüzenet, hogy nem jelent meg, amit írtam:)) Köszönöm, Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Opitec és Hobbyművész, de más helyen is kaphatók, keress rá a Google-ban! Konzervdobozokra papírragasztó stifttel szoktam papírt rögzíteni, illetve néha dekupázsragasztóval (ha nagyon vékony pl. a papír).

      Törlés
  6. És igen! Kérem és megkapom :-) Nekünk rengeteg van, mert sajnálom kidobni. Adventi naptárhoz használtam. Alig vártam, hogy mutass belőle valamit, és ím! Köszi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még lenne ötletem, de nincs több alapanyag, a kinderfogyasztást erősen korlátozom :-) Adventi naptárhoz is nagyon jó ötlet, nincs kép esetleg róla? Kíváncsi lennék rá :-)

      Törlés
    2. http://harmadikcsopp.freeblog.hu/files/advent2012.jpg Matricák voltak benne :) Mi is próbáljuk korlátozni, egyelőre hárman fogyasszák, havonta kétszer meglepem vele magunkat :D Kb két éve gyűlik (tényleg sajnáltam kidobni) labdának is elmegy, esti pancshoz. Most egyébként akciós az Aldiban :)

      Törlés
  7. Tényleg elképesztő ötleteid vannak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, ez pozitívan értendő :-) :-)

      Törlés
  8. :))))) Hát ez nagyon édes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :-)

      Törlés
  9. Hát ez nagyon-nagyon tündérbogyó lett :-)! Mázli, hogy van is ennyi kinderbelső (bár erős a gyanúm, hogy adott esetben kicsi fiam - ha csak rajta múlna - a "jó cél " érdekében simán vállalná azt az áldozatot, hogy akár rövid határidőn belül is prezentálja ezt a mennyiséget :-P ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, azt hiszem, boldogan feláldoznák magukat az enyémek is, ha a fejembe venném, hogy szeretnék egy második koszorút is :-)

      Törlés
  10. te jó ég, szuper! mindig úgy éreztem, h a kinder annyi szemetet termel, és tessék :) és nincs már messze a húsvét, márc. 31!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan, idén ilyen korán lesz?? De jó, örülök neki :-)

      Törlés
  11. Ez újfent édes, de nálunk sose gyűlne össze 14 db kinderbelső :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért is írtam, hogy érdemes a baráti körhöz fordulni :-)

      Törlés
  12. Nagyon édes lett! :-) Erről eszembe jutott, hogy Anyukám olyan 15 éve dolgozott egy helyen, ahol ilyen kis tojásokba kellett időre (!) belepakolni a játékokat. Ez nem volt egyszerű, ezért otthon gyakorolt, és mi tesómmal akkor még kislányként nagyon élveztük, hogy mi is csinálhattuk. Így aztán maradt otthon bőven tojás, csak azok még a régiek voltak, amelyeknek még nem volt összekapcsolva a két oldala, így azok erre nem lesznek jók... De igazad van, húsvétig még összejön! :-) Köszönöm, hogy ezt eszembe juttattad, szerettem azokat az estéket! Gabi
    Ui.: Azért én egy kicsit sajnálom azt a pipit, amelyiknek nem jutott masni... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, azért a nem összekapcsolható tojások is nagyon értékes alapanyagok lehetnek, irigy vagyok, hogy neked vannak ilyenjeid :-) Annak a csibének is volt masnija (a többi képen lehet látni), de az én drága kisfiam addig szeretgette a koszorút, amíg ezt a masnit eltüntette róla :-)

      Törlés
  13. Hát ez egyszerűen csodálatos! Mondd, te mikor pihensz?!....:-)
    Puszillak. Márti

    VálaszTörlés
  14. Nagyon tetszik az alapötlet, hogy nem felfűzted a kapszulákat, hanem kihasználtad, hogy egymásba kapcsolhatóak (a végeredmény pedig igazán édes).

    Jobban belegondolva, 2+ gyerekkel nem is olyan nehéz összeszedni ennyi kindertojás-belsőt. :D
    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon adta magát ez a dolog, úgyhogy hálás vagyok a tojás tervezőjének a konstrukcióért :-)
      Ó, igen, meglesz az a 14, biztos vagyok benne :-)

      Törlés
  15. Hat nekem is fülig ért a szám :-) Koszonom, szép napot!
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  16. Tündéri lett, alig várom, hogy nekikezdjek én is. Évek óta rakosgatom a kinder belsőket, nárciszt szoktunk készíteni belőle tavasszal a gyerekekkel. Akadt néhány barna színű is, ezekből nyuszi fej készült, de a hupikék színűekkel eddig nem tudtam mit kezdeni. Nincs erre is egy klassz ötleted esetleg? (Azt hiszem ezek nem Kinderből valók, hanem valami másféle csokitojás, azért nem sárgák.)
    Ma rettenetesen rosszul indult a napom, (reggel kiderült, hogy a fiamnak nincs kész az angol házija, aztán hanyattvágódtam a csúszós járdán...) de miután elolvastam a bejegyzésedet, kisütött a nap a szívemben. Köszönöm! Kisgubanc

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kékből én szeretnivaló szörnyecskéket csinálnék :-)
      A nárcisz nagyon izgalmasan hangzik, hogyan készítitek?
      Örülök, hogy hozzájárulhattam a napsütéshez! :-)

      Törlés
    2. A nárciszos ötlet itt is látható:
      http://mesetarhaz.blogspot.hu/2012/04/narciszok-kindertojasbol.html
      Én egy könyvben láttam, a Cser Kiadó kreatív sorozatának egyik darabja fogalkozik kindertojásból készíthető figurákkal.
      Szép Napot!

      Törlés
    3. Ó, nagyon szép! No, ezt a könyvet meg kell szereznem :-)

      Törlés
  17. Nagyon édesek lettek!:) Nekem ilyen biztosan eszembe sem jutott volna, hogy így össze lehet kapcsolni a tojásbelsőket! Bár önmagában is megállja a helyét. Gratulálok ismét ehhez a remek ötlethez! Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, én is büszke voltam magamra :-) :-) Köszönöm!

      Törlés
  18. Milyen fejed van neked, hogy ennyi szívvidámító, fellegűző, borútkergető , rossz időt tavaszira változtató ötlet lakik benne? Honnan veszed hozzá a varázspálcát, hogy ne csak az elkészült tárgyat csodálja meg az ember, de az is eszébe jusson, az élet valahogy mégis termel csodákat is?

    Ezeket titkokat is megoszthatnád velünk ám. :)) Mert Levendulalány egyetlen van csak, de utánozni ezeket a varázslatokat, azt sokan szeretnénk. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon-nagyon kedves vagy...

      Törlés
  19. Neeeeee.... IMÁDOM :D ez a legcukibb húsvéti koszorú amit eddig láttam. Ezt meg KELL csinálnom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És élőben még édesebb :-)

      Törlés
    2. El is hiszem :)
      Amúgy a csibék lába is hatva van? Csak mert nézem de nem értem, hogy alakultak ki a lábujjak :D

      Törlés
    3. Igen, hajtva, egyszerűen csak cikkcakkban meghajtottam párszor, az egyik végét hosszabbra hagytam, az lett a lábszár, és azt dugtam a tojásba :-)

      Törlés
    4. Köszi az infót ^^
      Na mostantól veszek kindertojást, előkotrom azt a párat ami itthon van ééééés nagyon várom a Húsvétot :D

      Törlés
    5. Jaj most nézem az utolsó képet, az egyik csibén nincs masni :)

      Törlés
  20. 27 db tojásbelsőt gyűjtöttem össze karácsonyra, mert abból terveztem az adventi naptárat, de végül nem használtam fel őket. Szóval alapanyagom az van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abból már majdnem két koszorú is kijön! :-)

      Törlés
  21. Fantasztikus ötlet. A 3 éves kislányommal fogom megcsinálni ezt a koszorút. Imád minden féle barkácsolást.
    Köszi szépen az ötletet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, kellemes alkotós pillanatokat kívánok hozzá :-)

      Törlés
  22. Nagyon tetszik! Meg is nézem mennyi kindertojásom van :D
    Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Remélem, meglesz a 14 :-)

      Törlés
  23. Ez nagyon ötletes!!! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  24. Hű! Ez megint egy tuti jó ötlet, és tényleg mosolyt fakaszt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mosolygás tényleg garantált, többeken teszteltem :-)

      Törlés
  25. Hihetetlenül kreatív vagy. A koszorú pedig nagyon cuki :)

    VálaszTörlés
  26. Évi,ez olyan de olyan édes lett hogy vétek lenne ha a fiaimnak készíteném el!!!Ezért aztán az oviba fogom Barnus és Boti Katica csoportjának,hogy minden kisgyerek rá tudjon mosolyogni ha meglátja!Alapanyagunk elvileg van bár rég nem számoltam össze-mi a férjemmel irtó önfeláldozóak vagyunk ha az ajándékba kapott kindertojások elpusztításáról van szó...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira jó, hogy ilyen önzetlenek vagytok! :-D Húsvét és Mikulás után mi is a szívünkön viseljük a kicsik egészségét, és meg szoktuk őket menteni a csokitömegtől, de szigorúan csak az ő érdekükben! :-)
      Remélem, hogy tetszeni fog az ovisoknak...

      Törlés
  27. jaj, tényleg tündéri aranyosak, szinte hallom a banda vidám csipogását :D

    VálaszTörlés
  28. Szia!
    Remélem, hogy most sikerül megjelenítenem a hozzászólásomat, mert a múltkor nem sikerült, aztán meg elszállt az egész - és a kedvem is, hogy újraírjam... :)
    Először is gratulálok a blogodhoz, rengeteg aranyos-édes-cuki-ötletes dolgot találtam benne. :)
    Azt szeretném kérdezni, hogy miért pont 14 tojás kell hozzá? Lehet többből is?
    Nekem vagy 30 van itthon eltéve, ha nem több, pedig még játszanak is vele a csajok. Az eddigi első és utolsó felhasználása a nagyobbikom 5. születésnapján volt, amikor is a kiscsaj által "dizájnolt" és kivitelezett gyöngy karkötőket tettük bele, hogy az általam csak tapidoboznak nevezett zsákbamacska-dobozból kihorgászhassák a vendégek. Viszont voltak olyan kedvesek, hogy a tojásoktól nemigen szabadítottak meg, azt itthagyták, és azóta még gyűlt is hozzá jópár.
    Köszönöm a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen a gratulációt :-) Azért éppen 14 kell, mert így adja ki a körformát úgy, hogy felakasztva sem deformálódik el. Ha ennél többet használsz, akkor megnyúlik a koszorú, és tojás lesz belőle. Szóval szerintem ha neked így jóval több van, inkább kettőt készíts, és ajándékozd el, nagy örömet fogsz szerezni vele, az biztos :-)

      Törlés
    2. Köszönöm a választ! Ez volt a tippem nekem is. :)
      Közben megszámoltam, és nincs meg a 30, csak huszonkevés, mert egy részét kidobáltam, én balga... Ráadásul kétféle színben pompáznak, világosabb és sötétebb ságrában, úgyhogy pórul jártam. A világosabból van 12, már összepattintva várják a másik kettőt. :) Nincs kegyelem, a mikicsokis halom mellé még muszáj lesz hazahoznom egy kis kindertojást is... :( De előbb még feltúrom a játékosládáikat, hááátha! :)
      És szerintem írjunk a csokigyárnak, hogy szélesítsék a kínálatot, és áruljanak a sárga műanyagban mondjuk szódabikarbónát is. :D
      (Mellesleg már fontossági sorrendet állítok fel, hogy kinek kell mindenképpen csinálnom egy ilyet... Szóval kellene az alapanyag.)

      Törlés
  29. Ezt nem hiszem el :-) Ilyen csoda bűbájosat alkotni pár apróságból - beállok a fülig érő szájúak csapatába :-))))

    Valahonnan össze kéne kuncsorogni ilyen tojásbelsőket...

    Megzabálom, annyira édes :-)))

    VálaszTörlés
  30. szerencsere eddig gyzjtogettem a kinder-beleket - az altalad bemutatott mehecskekhez :-) es jo sok gyult az ismerisoktol - ezert a bolcsiben alvas ido alatt gyorsan osszepattingattam a 14-et! Ez diszeleg majd az ajtonkon marciusban. Bar egyet itthonra is kell majd csinalnom :-) Nem gyozom megvalositani az otleteidet. A felhőket nemregen szedtem le :( - tudod a hoesoset :-) Halam uldoz :-)Motikata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik! Ajtódísznek is nagyon édes lesz :-)

      Törlés
  31. Szenzációs !!!
    Nagyon nagy a fantáziád !!!!!!!!
    És Te is egy fantasztikus csaj vagy !!!
    Jó hogy megtaláltalak !! A munkahelyemen ahol dolgozom meg is fogom valósítani !! Fogyatékos otthonban dolgozom !! Nagyon jól jön az ilyen segítség !!!
    Köszönöm köszönöm !!
    Az angyalok vigyázzák lépteid !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ildikó, én köszönöm, nagyon jólesős... ha megvalósítod, elmeséled majd, hogy hogyan fogadták az otthonban?

      Törlés
  32. Kemény munka árán már négyet találtunk a gyerköcökkel :-) Már csak tíz db. hiányzik ;-) Köszi az ötletet!Nagyon cuki!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, húsvétig meglesz az a tíz :-)

      Törlés
  33. Jó ideje gyűjtöm a tojásokat, mert méhecskéket akartam belőlük csinálni, de rá kellett jönnöm, hogy nincs elég szabad falam hozzá. Úgyhogy nagyon hálás vagyok a mai csirkékért, mert tényleg bőven van idő megcsinálni és szerintem ajándékba is remek ötlet! Szuper vagy! Nyugodtan dicsérd magad, megérdemled! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, akkor egy picit megnyugodtam :-)

      Törlés
  34. Hehe, a gyerekeim aranyba fogják foglalni a neved ismeretlenül is, hogy porsches és a barbies kindertojást megveszem nekik. Múlt héten lebeszéltem róla őket :)) Szuper, mint mindig :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen spéci kinderek is vannak? Nem is tudtam :-)

      Törlés
  35. ♥ én is mosolyogok :)
    (minden nap benézek, csak mostanság szinte lopva, mert nagyon összegyűltek a teendők, de a nap fénypontja szokott lenni, amikor olvasom a bejegyzéseid)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már hiányoltalak is, de örülök, hogy nincs semmi gond... jó, hogy írtál :-*

      Törlés
  36. Tavaly a filctojásból kandikáló csibéid voltak az ajtón,most őket át kell helyeznem máshová, mert ez is biztos elkészül idén. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! Azok is nagyon helyesek voltak :-)

      Törlés
  37. Ez. Egyszerűen. Csúcs!!!
    Tudtam én, hogy nem hiába gyűlik már 3 éve a kinder-belső, éreztem, hogy magsztosabb célokra van elrendelve, és ezért nem dobtam ki, hanem inkább kerülgettem, pakolgattam ide-oda... :)) van is vagy két koszorúra való. :)
    Egyszóval, tündércuki!!! Köszi az ötletet, most méginkább várom a tavaszt!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! Hát ez az, amióta megvan ez a csibés koszorú, nekem is egyre jobban kellene a tavasz... reméljük, ez egy kicsit sietteti! :-)

      Törlés
  38. Kedves Levendulalány!
    Először is gratulálok az újabb sikeres művedhez, nagyon ott van!!! Ez még számomra is kivitelezhető, úgyhogy gyűjtésbe kezdek :) Meg legalább eszembe juttattad, hogy ma mit nem vettem a kreatív boltban. Zsenília drótot... na majd fordulok egyet :)
    És ha már itt vagyok, kérdeznék is. Van néhány kiürült "gurigás" cd tartó dobozom. Mivel te nagy újra hasznosító vagy, gondoltam megkérdezlek, hogy szerinted mit lehet belőlük kihozni. Küldhetek a dobozkákról fotót valahova neked? Vagy ha tudod miről van szó, akkor nem is kell :) Előre is köszönöm! Pihe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pihe, ezen még nem gondolkoztam, de biztos, hogy értékes alapanyagról van szó... most nem is tudom pontosan, azoknak sima a teteje?

      Törlés
  39. Halihó! :)

    Tavaly év végén bukkantam a blogodra és elképesztő milyen ügyes vagy!Hogy lehet egy emberkében ennyi kreativitás? :) (jó jó ez csupán költői kérdés volt mert látom hogy belőled csak áradnak az újabb és újabb témák,ötletek :) )
    Ennél a húsvéti csibekoszorúnál jött el az idő hogy írnom is kell! :)
    Igen én is elkezdem gyűjteni ezeket a sárga kapszlikat :D
    Tegnap készült el a fiaim szoba falára az általad kitalált nyelvlapoc betűkből a neveik :D Nagyobbik fiacskámnak mérhetetlenül tetszett!A kicsi is huhogott ám nagyokat :D
    Az ő nevükben is köszönöm a rengeteg ötletet! :)
    Várjuk a továbbiakat!
    Szia Levendula csajszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat! Remélem, lesz még sok-sok további, ami tetszik majd a kisfiaidnak :-)

      Törlés
  40. Megint egy fantasztikus ötlet! Azt hiszem, nálunk ez lesz idén a húsvéti ajtódísz! Csak gyűljön össze ennyi kindertojgli. De ha csak később fog összegyűlni, is megcsináljuk! Kösziiii!!!! (és mennyit kidobtam mostanában, brühü...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, összegyűlik, még mindig van idő :-) Igazán szívesen!

      Törlés
  41. ötletes nagyon, tavaly csináltunk hasonló csibéket, de a koszorúba öszerakás eszembe sem jutott, köszönöm:)))

    a világoskék belsők vagy 8-10 éve voltak kinderbelsők, majd jöttek a sárgák, és nem olyan régen ezek az egybenmaradós sárgák:))) Van egy rokon, akitől minden húsvétra Kinder tojást kapunk és nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is és 10 éves a nagyfiam, azóta minden évben halmozódik, én meg nem dobom ki a belsőket:)))

    Nálunk mighty beans( már ha így kell írni) babokként is funkcionálnak a kinderbelsők, egy -egy nehezebb golyóval a belsejükben, tipikusan régi egérgolyók ( informatikus család sok egeret fogyasztott már el) bennük a súlyok, amíg kisebb gyerek is volt, akkor az összerakásnál némi pillanatragasztót nyomtam az összepattanó részre, azóta sem jött szét:))) ráadásul ehhez a mérethez az alufóliás, meg kéztörlős henger kiváló pályának, bár most nincs pályánk, legutóbb mikor elhasználódott, már nem volt annyira érdekes, hogy újabb készüljön:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a Mighty Beans házilag ötlet szerintem zseniális :-)

      Törlés

  42. LINDO, LINDO, LINDO.NÃO TENHO ESTE TIPO DE EMBALAGEM MAS DÁ PARA FAZER COM OUTRAS.ÓTIMA IDÉIA.
    QUE O SEU FINAL DE SEMANA SEJA MUITO FELIZ
    ABRAÇO DA ELODI

    VálaszTörlés
  43. Megcsináltam!!!!!!!!!! Köszönöm az ötletet! :) Fantasztikus ez az oldal! Imádom! Gizus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gizus, nagyon örülök, hogy sikerült, és köszönöm! :-)

      Törlés
  44. Számomra most lett aktuális az elkészítése. Nagyon tetszik az ötlet, de a ragasztással nem boldogulok. Minden leesik, amit felragasztok.
    Milyen ragasztót lehet használni ehhez a mindent taszító különleges műanyaghoz?
    Előre is köszönöm a választ!
    TZsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tzsuzsi, én pillanatragasztót használtam, abból is jó minőségűt, Loctite Gelt. Ez nagyon gyorsan megragasztja!

      Törlés
  45. Elkészült a hétvégén nálunk is, nagyon tetszik mindenkinek :-) Köszönöm az ötletet! A gyerkőc ovijába is meg szerettem volna csinálni, de az ovónénik beelőztek:-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) :-) Nagyon örülök, hogy sikere volt!

      Törlés
  46. Szia, most probalkozom a koszoruval, de nem tudom hogy csinaltad a labacskakat, elmondanad?

    VálaszTörlés
  47. Szia, hogy keszited a labacskakat? Ugyes vagy, es imadja a blogod minden ismerosom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leírni legkönnyebben úgy tudnám, hogy a zseníliadrótot harmonikaszerűen párszor összehajtogattam, az egyik végét hosszabbra hagytam, az lett a lábszár - a harmonikaszerűből meg lettek a lábujjak :-)

      Törlés
  48. Szia!

    Nekem is nagyon tetszett a kindertojás koszorúalap ötleted, de kicsit tovább gondoltam, ha nem haragszol ;)
    http://sunisuti.blogspot.hu/2013/03/kindertojas-koszoru.html

    Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy, azért vannak az ötletek, csak a forrásmegjelölést kérem mindenkitől, de Te nagyon korrektül megtetted :-) Köszönöm!

      Törlés
  49. https://www.facebook.com/pages/Palavras-soltas/152338971545312

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=359383080840899&set=a.282873835158491.63467.152338971545312&type=1&theater

    Szia!

    Tudtad, hogy itt van a kindertojás koszorúd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-( :-( Muszáj lesz vízjeleznem a képeket... köszönöm, hogy megírtad!

      Törlés
  50. Kedves Levendulalány!

    Mi is elkészítettük kislányommal a kindertojás koszorúdat, kicsit leegyszerűsítve a csibék lábacskái papírból vannak kivágva.
    Itt megnézheted: http://www.facebook.com/KreativAnyukakKlubja
    bejegyzésben. Bárány pofija ismerős?
    Köszönjük a fantasztikus ötletet, már nagyon sok helyen találkoztam vele.

    Egy hűséges rajongó blogolvasód: Ancsa

    ui: képet feltölteni ide vagy küldeni Neked, hogy tudok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a linket :-) Sajnos ide nem tudsz képet feltölteni, de a blog facebook-oldalára igen!

      Törlés
  51. Szia, csak szeretnem elmeselni, hogy ma este megcsinaltuk kislanyommal a koszorut. Nagyon elveztuk a munkat, kulonosen a kicsilany. Holnap be is viszi az iskolaba dekoracionak.
    Feltettem par kepet a Facebookra. Nem tudom latszik-e majd.

    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=10200414916969522&set=a.10200414742485160.1073741826.1653930938&type=1&theater

    Koszonjuk az otletet!!!
    Kellemes Husvetot Kivanunk.
    Gabriella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Gabi! Sajnos nem működik nekem a link, nem tennéd meg, hogy a Kifli és Levendula facebook-oldalára teszed fel a képet? Köszönöm előre is!

      Törlés
    2. Szia Levendulalany, feltettem. :-)

      Törlés
  52. Kedves Levendulalány!
    Szeretném elújságolni, hogy végre nekem is összegyűltek a tojások és sikerült elkészíteni a koszorút! Hát, ez a legújabb Szerelmem! Köszönöm az ötletet, tényleg mindenki mosolyog tőle :-).
    Kellemes Húsvétolást!!!
    Ági

    VálaszTörlés
  53. Gratulálok, ez nagyon jó ötlet és az ünnepek után is lehet a gyerekekkel ezzel a technikával játékot készíteni.

    VálaszTörlés
  54. Köszönöm az ötletet megcsináltam, holnap átadom a kisfiam ovis csopijának a koszorút, remélem ott is tetszik a gyerekeknek!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...