mobilszalagadsense

2012. július 31., kedd

Olimpiai tálca


Az első olimpia, amire már zsenge korom ellenére is úgy igazán aktívan figyeltem, a '88-as volt, Szöulban - Egerszegi Krisztinával, Darnyi Tamással és a többiekkel (még mindig el tudnám mondani az összes aranyérem-tulajdonost...). Teljesen beszippantott az öt karika, elbűvölten meredtem a képernyőre a megnyitótól egészen a záróünnepségig, majd a tévé kikapcsolása után kockás füzetbe írtam őrülten lelkes tempóval egy regényt egy fiatal, 17 éves amerikai úszólányról, aki 6 aranyérmet nyer egy olimpián - igazság szerint totálisan monoton volt a regényem, a főszereplőm folyton csak bemászott a medencébe, úszott, majd boldogan kimászott a dobogóra az aranyéremért - a negyedik érem táján már én is unni kezdtem a dolgot, és a maradék kettőt összesen egy mondattal el is intéztem, a regény hátralévő részében pedig egymásba szerettettem az úszólányomat egy úszófiúval, aki ugyanezen az olimpián 7 aranyérmet nyert, szintén nem túl részletes kifejtésben... hát igen, az irodalmi Nobel-díj alighanem nem rám vár, na :-)

De a lényeg, hogy az olimpiák azóta is nagy erőkkel dobogtatják meg a szívemet - vasárnap este például a Bryan Adams-koncert első számainál is telefononon keresztül követtem Szilágyi Áron aranyért vívott küzdelmét, és a Cloud Number Nine alatti ugrálásom még inkább szólt a fiatal kardozó győzelmének, mint a kanadai zenészlegendának, és a munkahelyem is több piros pontot kapott tőlem csak azért, mert a kávézóban engedik az olimpiai események követését egy kihelyezett tévén keresztül - szóóóval, nagyon lelkes rajongója vagyok az ötkarikás játékoknak, csak hogy végre rövidre zárjam. :-)
És mivel ugye ne azt kérdezd, mit tehet érted az olimpia, hanem azt, mit tehetsz te az olimpiáért, valamivel én is jelét akartam adni itthon annak, hogy nem akármilyen napokat élünk - az ihletet pedig a mostani Otthon magazinban és a Praktikában közreadott angolzászló-mintás használati tárgyak adták, úgyhogy gyorsan a tettek mezejére léptem.


Előkotorásztam egy régi, fonott szélű tálcát:





Fehér akrilsprayvel lefújtam az egészet, két rétegben.





Száradás után meghúztam a vonalakat - háromszori próbálkozásra sem sikerült szimmetrikusra, de akkor dacosan azt gondoltam, ez az én tálcám, és akkor is szeretni fogom, ha nem szabályos a mintája :-)





Kiradíroztam a felesleges vonalrészeket, és akrilfestékkel kifestettem az elemeket.





A teljes száradás után lefújtam a tálcát akrillakkal, és ezzel készen is lett. Nagyon látványos és vidám darabja a konyhánknak, és mellé extrán jó érzés, hogy én is hozzátettem a magam szerény részét a londoni olimpiához... :-)
















2012. július 30., hétfő

... és újra itt


Igen, újra itt, túl a nyaraláson, az Olaszországban kettesben eltöltött négy napon és az északnyugat-magyarországi, négyesben átkalandozott egy héten, a Nagyobbik névnapján, az olimpia kezdetén, a Forma1 magyar futamán és egy fantasztikus Bryan Adams-koncerten - szóval csodálatos két hét van mögöttünk, amiről hamarosan be is számolok. :-)

A mai nap már ismét a munkahelyemen talál - legszívesebben azt mondanám, hogy sajnos, de azért persze örülök, hogy van -, úgyhogy lassan-lassan visszaszokom a hétköznapokba, és nemsokára jelentkezem is új ötletekkel és bejegyzésekkel, mert jó ám újra köztetek :-)

Remélem, nektek is nagyon jól telt az elmúlt két hét, elmesélitek, mi volt benne a legjobb?
Én most nehezen tudnék választani legeslegszebb élményt, mert sok ilyen volt, és a magánéleti szépségek mellett nem lehet elfeledkezni az egy bronz-, egy ezüst- és egy aranyéremről sem, amit a londoni olimpián szereztek a magyar sportolók, és nagyon bennem van a tegnap esti Bryan Adams-koncert is, ami egyszerűen tökéletes volt, szeretünk, Bryan, nagyon-nagyon-nagyon :-)
De azért mégiscsak a nyaralós élmények viszik a prímet, na, és tényleg írok is róluk majd sokat-sokat, csak még egy picit szokom a hétköznapokat, most még nem vagyunk olyan jóban.

Mindenkinek nagyon szép és főleg könnyű hétfőt kívánok, munkával-családdal-szeretettel-nevetéssel-békességgel-olimpiával-kiflivel-levendulával... .-)








2012. július 16., hétfő

Egy kis szünet


....és eljött, amire egész évben vártunk - összepakoltunk néhány (sok) holmit, és egy kicsit hátat fordítunk a hétköznapoknak. Bízunk benne, hogy szép és jó lesz, mert nagyon szeretnénk, hogy így legyen :-)

Remélem, hogy nektek is nagyon jól fognak telni az elkövetkező napok. A Kifli és levendula most egy kis szünetet tart, de csak annyit, hogy aztán hamarosan újra találkozhassunk majd ezeken a lapokon - én biztosan itt leszek majd, és mindenről híven beszámolok, csak győzzétek hallgatni... :-)

Szeretettel kívánok nektek nagyon szép nyári napokat!








2012. július 15., vasárnap

Fagyispálcika-kirakós


Most már tényleg befordultunk a célegyenesbe nyaralásügyileg - persze, ezek a legsűrűbb pillanatok, hiszen annyi mindenre kell gondolni, előkészíteni, összepakolni... és ilyenkor szoktam pici játékokat gyártani a kicsiknek, hiszen nyaraláskor megesik, hogy esetleg várnunk kell a vacsorára, és ugyan van egy nagyon türelmes, várakozni képes kislányunk, de van egy nagyon türelmetlen, várakozni képtelen kisfiunk is. Hosszú évek tapasztalata tanított meg arra, hogy ilyenkor jó, ha van van kéznél valami apróság, amivel el tudja foglalni magát addig is, amíg megérkezik az ennivaló - és ezekre az esetekre szoktam felkészülni kevés helyet foglaló, gyorsan elővehető és eltehető dolgokkal.
A következő ötlet egy ilyen apró játék, amit most készítettem, és amit biztosan elviszünk magunkkal - várni szintén nagyon nehezen tudó gyerekeknél nagyon-nagyon jól tud jönni. :-)


Egy kupac fagyispálcika kell hozzá, de ennek hiányában vastag kartoncsíkok is megteszik:





Keressünk a gyerkőc érdeklődésének megfelelő képeket - én most egy régi, elhasznált Thomas-foglalkoztatófüzetből ollóztam ki két képet:





A képek hátoldalára ragasztottam a pálcikákat, egyszerű papírragasztó stifttel - nem szabad nagyon szorosan egymás mellé ragasztani a pálcikákat, mert úgy nagyon nehéz lesz szétvágni őket:





Száradás után egy sniccerrel vágjuk szét a papírt a pálcikák között, majd ollóval vágjuk le a kilógó papírrészeket a pálcikákról:





És készen is van a villámgyors kirakós. Csak bedobjuk a hátizsákba, ha várni kell, elővesszük - és élvezzük a nyugodt, nyafimentes pillanatokat :-)












2012. július 13., péntek

Kartonállvány új szerepben


A munkámból kifolyólag néha egészen csodálatos alapanyagokra tudok szert tenni. Ez történt  a múltkor is, amikor egy már senkinek sem kellő, fehér, emeletes kartonállványt cipeltem haza diadalmasan - mondjuk diadalmas csak én voltam, mert amikor Ő is meglátta a szerzeményemet, olyan pillantást vetett rám, aminek leírásához szegényes az én tollam... :-)
Na de engem nem lehet csak úgy eltántorítani ilyen-olyan pillantásokkal, és mondtam, hogy máááárpedig ezt én felhasználom valamire....
"Mire?" - érkezett rögtön a kérdés, amit nem is értettem, mert szerintem teljesen kézenfekvő a válasz :-)

Meg is mutatom a képet, és biztos vagyok abban, hogy nektek is pont ugyanaz fog eszetekbe jutni róla:




Hát mi is lehetne egy ilyen polcos kartonállványból? Ugye, hogy szerintetek is egy babaház? :-)
Szerintem ez teljesen egyértelmű, és ezt a Nagyobbik is alátámasztotta, aki amint meglátta az állványt, azt mondta, "Jaj, de jó, Mama, csinálsz nekem egy babaházat!" Szóval nem is volt kérdés a dolog kimenetele a továbbiakban. :-)

Viszont idő tekintetében mostanában katasztrofálisan rosszul állok, bent munkahegyek, és ugyanez itthon is, súlyosbítva a szabadság előtti rohanással, úgyhogy mondtam a Nagyobbiknak, erre most csak minimális időt és energiát tudunk fordítani, egészen pontosan maximum másfél órát.... úgyhogy a keletkezett végeredmény éppen ennyi idő eredménye, pedig sok-sok egyéb dolgot tudtam volna még szépíteni rajta.
Most viszont ennyire futotta csak, de még így is nagy-nagy örömmel vették használatba a kicsik :-)


Először is eldöntöttem, hogy a legfelső szint kiülős terasz lesz, a két középsőből szobák lesznek, és az alját játéktárolónak fogjuk használni. Így első lépésként a két zárt emeleti részen vágtam egy-egy ablakot sniccerrel:





Aztán az ablakos falakra és fent a teraszfalra színes papírokat ragasztottam:





És aztán persze kivágtam az ablakok helyét a mintás papírokból:








Alkoholos filctollal felkúszó indákat rajzoltam az állvány oldalára:





Aztán a "padlókra" is színes-mintás papírokat ragasztottam, a szobaablakokra hurkapálcikából, egy kis anyagmaradékból és szalagból függönyt tettem, a terasz szélére pedig fagyispálcikákból kerítést készítettem :-)











Ezután már csak a berendezés örömteli feladata maradt hátra, meg persze a sok-sok apró terv, amit még majd alakítunk rajta, ha lesz időnk rá :-)

Azóta egyébként került sok, a Nagyobbik által rajzolt kis kép a falakra - kár, hogy nem ebbe a házikóba megyünk nyaralni :-) :-)



































2012. július 12., csütörtök

Papírral bevont ceruzák


Hamarosan szabadságra megyünk, és már nagyon-nagyon vágom a centit. Igaz, ez azzal jár, hogy a blogon lesz egy kis szünet, de ugye, nem fogtok elfelejteni, amíg visszajövök...? :-)
Persze, addig még van jó néhány kifliéslevendulás nap, úgyhogy még egy darabig itt leszek, az biztos. Szabi után pedig nagy dolgokra készülünk majd, hiszen a mi kisnagylányunk, a Nagyobbik iskolába megy szeptembertől, így aztán nem csodálkoznék, ha itt a Kiflin ez lenne majd a vezető témakör. :-)

Azért mindenesetre már most belegondoltam a Nagy Változásba, és rögtön azt éreztem, muszáj tennem valamit ez ügyben. A pillantásom éppen az egyik szekrénypolcra esett, ahol a mintás papírokat tartom, és amelyeknek a tetejére ráhajítottam korábban egy csomag, fillérekért beszerzett mezítlábas grafitceruzát (a szokásos mantra, jóleszezmégvalamire), és muszáj volt rögtön elképzelnem a két dolog frigyre hozását. Máris hoztam a jó öreg dekupázsragasztót, és gondoltam, lesz, ami lesz, tegyünk egy próbát az ötlettel.
Az eredmény alant megtekinthető :-)


Kiindulási pontok voltak tehát a szerelmetes mintás papírjaim és a cerkák:





A papírból levágtam egy olyan hosszú és olyan széles darabot, ami éppen beborítja a ceruza sárga farészét:





A papírcsík hátulját mindenhol gondosan bekentem a dekupázsragasztóval, a lehető legszorosabban a ceruza köré tekertem, és jól rá is nyomogattam.





Amikor ez megszáradt, a teljes felszínt átkentem a dekupázsragasztóval, bár ez egyénileg mérlegelhető - jobban esik a fogás a sima papíron, viszont átkenve sokkal kevésbé sérülékeny és piszkolódós.





Kimondottan egyedi ceruzák születtek - én megszerettem őket. :-)










2012. július 11., szerda

Falikép gyurmából


... bár a "kép" megnevezés egy kicsit erős, majd meglátjátok :-) Múltkor átnéztem a süthető gyurmáimat, és egy pillanatra rendesen megdöbbentem azon, hogy három darab aranyglitteres is van. Hirtelen nem emlékeztem, mi a csodát akartam én kezdeni ezekkel, hacsak nem akartam egy gigantikus arany Buddhát készíteni, de majdnem teljesen biztos voltam abban, hogy nem... és akkor egyszer csak bevillant, hogy akkor vettem ezt a hármat, amikor 170 Ft-ért hozzá lehetett jutni - és igen, megintcsak megszédített az a lehetőség, hogy ennyire kedvező áron vehessek süthető gyurmát, ugyanakkor nagyvonalú eleganciával figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy egyáltalán nincs szükségem három csomag aranyglitter-gyurmára.
Most aztán ott csillogtak a dobozban, én pedig arra gondoltam, hogy ideje lenne fogyasztani a mennyiséget.
A következő ötlet megvalósítására használtam el végül egy csomagot - a további, aranyos fényben csillogó ihletet még várom :-)


A gyurmát először is vékony, hosszú csíkokra formáztam:





Egy tepsit megfordítottam, az aljára sütőpapírt tettem, és erre tettem a hosszú gyurmacsíkokat. A lényeg az volt, hogy a csíkok végei mindig legyenek összegyúrva, és úgy legyenek a papírra helyezve, hogy sok ponton érintkezzenek egymással, és legyenek nagyon girbegurbák-keszekuszák :-)








Nagyjából téglap alapúra igazítottam a gyurmaszálkavalkádot, és betettem az előmelegített, 100 fokos sütőbe félórára.





Ennyi volt az egész - megvártam, hogy teljesen kihűljön, és felakasztottam a falra. Fantasztikusan jól mutat - ennél jobban már csak akkor nézne ki, ha kétszer ekkora lenne... de hát a sütőm mérete véges, sajnos, pedig különben tudnám, mihez kezdek a maradék két csomag gyurmával. :-)













2012. július 10., kedd

Filctollal rajzolt vállfák


Szeretem a minket körülvevő használati tárgyakat egyedivé tenni. Jó otthagyni a kéznyomomat valamin, amin a legtöbben nem változtatnának, hiszen az csak egy teljesen hétköznapi használati eszköz, minek is nyúlnánk hozzá... de nekem mégis jó érzés hozzátenni valamit, amitől az a tárgy is átlényegül, kiszolgáló eszközből fontos darabbá.
Nemrég az Ikeában vettünk egyszerű, fehér vállfákat - olyan egyszerűeket és olyan fehéreket, hogy azt éreztem, MUSZÁJ rájuk valami mintát rajzolnom... annál is inkább, mert pár héttel ezelőtt színes alkoholos filcek akartak velem hazajönni egy kreatív boltból, és én olyan jószívű voltam, hogy nem mondtam nekik nemet. :-)


Ilyenek voltak azok a fehér vállfák, amelyek dekorációért esengtek:





Elővettem tehát a színes alkoholos filceimet, és különféle rajzolatokkal láttam el a fehér fafelületet.

Először is zöld virágos-fekete indásat készítettem:





Aztán egy világoskék-sötétkék árnyalatosat:





Majd egy mostani kedvencet, azaz népművészeti motívumosat:





Végül pedig az elmaradhatatlan levendulásat:





Utolsó lépésként vékony rétegben átfújtam őket színtelen akrillakkal. És olyan boldog voltam a rajzolt vállfáimmal, hogy biztosra veszem, nem ezek voltak az utolsó kísérletek... :-)
















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...