2012. június 30., szombat

Papírpohár-virágok


A legutóbbi bejegyzés is új szerzeményeimről, a mintás papírpoharakról szólt, és ez is arról fog, mert olyan szépek. :-)
Ez ismét egy olyan ötlet, ami gyerekekkel is nagyon jól megvalósítható, például a most következő forró napokban is jó benti elfoglaltság lehet. Brrr, előre ráz a hideg a kánikulától, az sajnos nagyon nem nekem van kitalálva... a rendes meleg ellen nincs semmi kifogásom, de az a tikkadt hőség, ami most ránk vár, háááát... szóval, jó, ha van mivel elfoglalni magunkat bent, lényeg a lényeg. És ehhez most nincs is másra szükség, mint két papírpohárra, két hurkapálcára, egy kevés mintás papírra és ragasztóra, és tíz perc szabadidőre... ugye, hogy ez nem olyan sok? :-)


Készítsük ki a két papírpoharat:





Vagdossuk be a poharak oldalát, egymástól egy-másfél cm-nyire:





Nyomjuk le a bevagdosott oldalú poharat, így szépen szétterülnek a csíkok. Nyomogassuk le alaposan, hogy meg is maradjanak a hajtások.





Fogjunk egy ragasztópisztolyt vagy erős ragasztót, és ragasszunk egy hurkapálcát a virág hátuljára:





Két összehajtott, mintás papírból vágjuk ki a leveleket:





Egy másik mintás papírból vágjunk ki két akkora kört, ami éppen befér a papírpoharak aljába - ragasszuk is bele:





Ragasszuk a leveleket a hurkapálcákra, és és ezzel el is készült a papírpohárvirág. :-)






Gyönyörű hétvégét kívánok mindegyikőtöknek! :-)








2012. június 28., csütörtök

Baglyok papírpohárból


Tegnapelőtt az Ikeában láttam mintás papírpoharakat, és - gondolom, a mintáspapír-mániám miatt nem ér benneteket meglepetésként - rögtön meg is vettem. :-)
Fogalmam sem volt ugyan, mit kezdek 2x10 db mintás papírpohárral, de akkor is kellett, és kész. Aztán amikor tegnap délután nézegettem a frissen vásárolt kincseimet, az első gondolatom az volt, milyen jó kis baglyokat lehetne belőlük csinálni... és végül nem is gondolkoztam ezen tovább, hanem kipróbáltuk, milyen baglyok születhetnek papírpoharakból - és szerintem helyesek lettek.
Mivel éppen megy a spanyol-portugál meccs, nem eresztem nagyon bő lére a kisbaglyokat, de szerintem a képek elmondják helyettem is a lényeget, és most pedig hajrá, spanyolok!! :-)


























2012. június 27., szerda

Váza helyett


Nem tudom, nálatok hogy van, de nálunk sosincs elég váza. Sőt, azt is megfigyeltem tudományosan, hogy ha kapok egy csokor virágot valahonnan, aznap még kapok legalább kettőt. Lehet, hogy előtte egy évig semmi, teljes virágtalanság, de ha kapok, akkor egyből többet. És - lassan tényleg a brit kutatók babérjaira török - tapasztalati úton azt is megállapítottam, akárhány váza is van elméletileg a házban, virágkézhezvételkor a gyakorlatilag fellelhető vázák száma matematikailag: 1>.
Őszintén nem tudom, hova tűnnek ilyenkor, simán lehet, hogy van valami vázakommandós képzés még az üveggyárban, hogyan kell szükség esetén 100 %-ig átlátszóvá válni és elkúszni egy sötét sarokba. Vagy csak én vagyok annyira mafla, hogy ilyenkor nem találok egyet sem, ki tudja...

Szóval, miután a legutóbbi virágcsokrok érkezésekor kaptam egy intenzív dührohamot, hogy már megint sehol egy nyamvadt váza sem, elhatároztam, hogy készítek egy olyan borítót, amit bármilyen befőttesüvegre vagy műanyag palackra rá tudok húzni, és máris van egy instant vázám. Fontos szempont volt a helytakarékos tárolhatóság is, úgyhogy alaposan átgondoltam a dolgot, majd le is gyártottam a prototípust, és mostantól rá sem hederítek a kommandós vázákra. :-) 

A kiindulás egy teljesen egyszerű tányéralátét volt:





Fogtam egy fehér lakkfilcet, és kacskaringós mintát rajzoltam rá:














Kerestem egy kiürült olajos flakont, levágtam a tetejét és kimostam:








A tányéralátéten ezalatt teljesen megszáradt a lakkfilc. Összetekertem, és pillanatragasztóval összeragasztottam a széleit, majd ráhúztam a flakonra.

Ezzel készen is lett a hevenyészett vázám. A tányéralátét így szinte bármire rátehető, és elleplezi a legegyszerűbb uborkás üveget is, a műanyag palackokról nem is beszélve. Ha épp nincs kéznél vagy szabadon egy kulturált váza, illetve egy olyan spontán üvegtördelő kisfiú van a közeletekben, mint az én Kisebbikem, akkor mindenképpen jól tud ez jönni :-)











2012. június 26., kedd

Méhecskés láda


- Mama, képzeld, óriási hírem van.
- Jól hangzik, mesélj, kicsim.
- Szervezek egy bemutatót. Vagy inkább egy pesztivált. Veronikával együtt szervezem a pesztivált, nem egyedül, mert Veronika a legjobb barátnőm, és igazi legjobb aszisz... asszisz... segítség.
- Úgy érted, Veronikával rendeztek egy fesztivált?
- Hát ezt mondtam én is, igazi pesztivál lesz. Mert lesz pingpongasztal.
- Pingpongasztal?
- Pingpongasztal. És a barátnőm is szerepel majd a pesztiválban, és én is. Mi kapjuk majd a legjobb szerepeket, mert mi rendezők vagyunk, és azoknak jár az ilyesmi.
- Ez kétségtelenül igaz. És csak pingpongasztal lesz a fesztiválon?
- Dehogy, Mama, viccelsz? Lesz még szerpentin és torta. Szerpentint majd mi fogunk készíteni, a tortát meg tudod, ki?
- Igen, van egy erős tippem.
- Te fogod, Mama, hát nem öröm ez neked? 
- Ó, dehogynem! Már alig várom.
- Gondoltam ám, egy jó rendező mindenre gondol! Vaníliás legyen, kéremszépenköszönöm. És lesznek gázos lufik. És lesznek lufik, amelyek nem gázosak. És virsli ketchuppal. Mindenki bármit kérhet rá, majonézes mustárt is. És jelmezbál, amire mindenki elhozhatja a kedvenc jelmezét, akár madárijesztőset is.
- Nagyon izgalmasan hangzik, kicsim. Zene is lesz?
- Hoooogyne, zene is lesz, valami nagyon extraszuper. Olyan felnőttes is meg egyszerre gyerekes is. De mindenképpen legjobb.
- És mi lesz még?
- Téli fagyi. Az olyan, hogy a tölcsérbe nem rendes fagyit teszünk, hanem csak tejszínhabot. És akinek nem jut tölcsér, az - hihihiiiii! - pohárból eszi. De én majd tölcsérből eszem, mert akkor a poharat is megehetem. És lesz tornaverseny: aki a leggyorsabban csinálja a tornát, az nyer.
- És lesz még bármi más?
- Igen, Forma1.
- Forma1 lesz a fesztiválon??
- Igen, olyan autós. Légy szíves, szóljál Alonso bácsinak, hogy jöjjön.
- Öööö.... hát kicsim, nem vagyok biztos benne, hogy ráér.
- Jó, akkor majd Dávid fog vezetni, mert ő nagyon szereti a Forma1-et, tudtad? És lesz tombola is. Lehet nyerni fiús dolgot meg lányos dolgot is, én majd hercegnős teáskészletet nyerek véletlenül, Veronika meg nyakláncot. A végén pedig majd felvonulok.
- Felvonulsz?
- Igen, a garázsajtótól a kerítésig. És lesz tűzijáték, ördögpatronnal, gumicukorral és gumibékával. És lehet táncolni.
- Hűha, elég sok program lesz.
- Á, ez semmi! Ma még csak idáig jutottunk a szervezésben, mert Veronika azt mondta, a másik felét holnap dolgozzuk ki, ebéd előtt. Ja igen, és Mama!
- Igen, kicsim?
- Kell nekem egy rendezői gyerekes láda, amibe a tombolaajándékokat teszem. Az a fehér láda jó lesz. De nem ilyen fehéren! Szerinted meg tudod valahogy csinosságosítani, hogy szívesen és őszinte örömmel húzzam ki belőle az ajándékokat, mondjuk méhecskésre...?


Hát, megpróbáltam, rajtam ne múljon a pesztivál sikere :-) A Nagyobbik gyönyörűen kidolgozott terveihez - úgy éreztem - nekem is oda kell tennem magam. Úgyhogy fogtam ezt a bizonyos fehér, régi ikeás furnérládát, és nekikezdtem, hogy a hétéves pesztiválközönségnek vonzó tombolaforrássá alakítsam.


Ez volt az alap - kábé hét évvel ezelőtt vettük az Ikeában, sajnos már nem kapható, pedig szép nagy játéktároló, az biztos:





Zöld akrilfestékkel és egy ecsettel hevenyészett fűsorokat festettem a láda oldalára:





Elővettem néhány pipacsos szalvétát:





Kivágtam belőle a pipacsvirágokat, lehúztam a két fehér réteget róluk, és dekupázsragasztóval felragasztottam a füvek tetejére ide meg oda.





Sárga akrilfestékkel megfestettem a méhecskék testét:





Fekete alkoholos filccel megrajzoltam a csíkokat, a szárnyakat, a lábakat, a méhecskék fejét és a röptüket jelző pöttysorokat:








Végül már csak a csápokat kellett megrajzolnom, és így el is készült a méhecskés láda, aminek segítségével - szívből remélem - lekörözzük még a Szigetet is, és elégedett lesz a fő pesztiválszervező és kedves segítőtársa :-)














2012. június 24., vasárnap

Hímzés filctollal


Pár hónappal ezelőtt találkoztam egy fantasztikus ötlettel itt: http://ashimmeringstar.blogspot.hu/2012/01/cross-stitch-wall-art.html. Ez lényegében arról szólt, hogy egy keresztszemes rózsaminta úgy került a falra, hogy egyszerűen csak felfestette a dolog kiötlője a színes x-eket. Már első olvasásra is kivételesen kreatív ötletnek éreztem, és azóta is foglalkoztatott... és amikor múltkor a kezembe kerültek a Modern Keresztöltés című (abszolút kedvenc) újság lefűzött számai, amelyben egy különlegesen szép, romantikus mintájú abc-re bukkantam, rögtön tudtam, én ezt fogom megvalósítani ezzel a rendkívül ötletes, mégis pofonegyszerű technikával.

Ez a minta ejtett rabul - ugye, hogy nem csoda? :-)




És ebből is kinéztem három fontos betűt magamnak: az A-t, a P-t, és legelőször is az M-met. Az M volt a legszebb az egész abc-ben, legalábbis szerintem:





Elővettem egy teljesen szimpla, kockás A/4-es füzetet és egy teljesen szimpla filctollkészletet:









Kiválasztottam a szükséges színű filctollakat, nagyjából bemértem a lap helyén a mintát, és elkezdtem megrajzolni az x-eket, míg szépen ki nem alakult a minta.












Kivágtam a kész mintát, és megrajzoltam a másik két betűt is:











Végül már csak be kellett keretezni, és készen is lett.
Eddig is nagyon tetszett ez az ötlet, de ezek után szinte szerelmes lettem bele :-) most aztán sok-sok percet töltök el azzal, hogy mintákat keresgélek... úgyhogy vigyázat a kipróbálással, nagyon addiktív :-)













2012. június 23., szombat

Ruhapárna


Ma reggel csak egy nagyon kicsi ötlettel kívánok nektek szép hétvégét - a téma a kinőtt kedvenc gyerekruhák hasznosítása.  A képekért nagy bocsánat, még a régi fényképezőgépemmel készültek, és úgy is néznek ki, de bízom a fantáziátokban, hogy ezekben is meglátjátok a lehetőséget. :-) 
Röviden fogjátok meg a gyerkőc kinőtt felsőjét, húzzátok egy méretben passzoló párnabelsőre, és varrjátok össze az alját - és máris szobadísszé válik az imádott ruhácska. :-)

Szép szombatot kívánok mindegyikőtöknek!















Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...