2012. december 13., csütörtök
Szánkó faspatulából
Egészen pontosan szánkó faspatulából és ruhacsipeszből. :-)
Gabitól kaptam egy levelet a minap, amelyben a figyelmembe ajánlott egy oldalt (http://creatingbycami.blogspot.com/2011/12/something-for-snow-ornament.html) és az azon szereplő ötletet. Azonnal belelkesedtem, mert borzasztóan megtetszett - az ötlet kigondolója fagyis pálcikákból készített szánkódíszeket, méghozzá tüneményeseket. Arra gondoltam, ha egy kicsit továbbfarigcsálom a dolgot, karácsonyi dekorációt is készíthetek belőle - és mivel fagyis pálcikám nem volt, kénytelen voltam teljesen más alapokra helyezni az egészet, míg végül már szinte semennyire sem hasonlított az eredetire. De az ötlet mindenképpen onnan volt, úgyhogy köszönet Caminak, és persze Gabinak is :-)
Előkészítettem a faspatulákat és pár fa ruhacsipeszt:
Szétszedtem a ruhacsipeszeket:
6 db ruhacsipeszfelet ragaszópisztollyal egymás mellé ragasztottam:
Két faspatulát a ruhacsipeszlap alá ragasztottam:
Egy faspatulát a közepétől kicsit arrébb kettévágtam egy erősebb ollóval, és lekerekítettem az egyenes végeket.
A rövidebb részt a szánkóalap elejére ragasztottam:
A csipeszlap széleire két ruhacsipeszfélből álló oldalrészt ragasztottam:
Végül pedig a hosszabb spatuladarabkát az ülés végére ragasztottam.
Zöld akrilfestékkel átkentem a szánkót:
Aztán pedig már csak néhány pici ajándékot kellett készítenem, valamint egy madzagot a szánkó elejére.
Egyelőre dekorációként tervezem kitenni valahova - de ha a kicsik felfedezik, azt sem bánom, ha a Télapó szánkója lesz belőle :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Klassz ötlet! Köszönöm! A téli szünetben megcsinálom az unokámmal!
VálaszTörlésBiztos, hogy tetszeni fog neki :-)
TörlésDe aranyos! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :-)
TörlésKedves Levendulalány!
VálaszTörlésMég sosem írtam megjegyzést Neked, de már nagyon régen érlelődik bennem, hogy kellene. Folyamatosan olvasom a blogod és próbálok egy-két dolgot meg is valósítani belőle:) Kisebb-nagyobb sikerrel ez meg is történik. Hihetetlen kreatív vagy, csak ámulok és bámulok, hogy honnan szedsz ennyi jó és egyszerű ötletet!!! Ez is nagyon kedves, aranyos és igazán téli, karácsonyi. A szánkó nagyon helyes:))) Jó karácsonyi készülődést kívánva, üdvözöl:
Krisztina
Köszönöm szépen, Krisztina, nagyon kedves vagy :-) Ötletem mindig rengeteg van, csak az idő kevés... bárcsak abból lenne egy kicsit több! Neked is nagyon-nagyon hangulatos karácsonyváró napokat kívánok!
TörlésIMÁDOM :) annyira cuki a kis csomagokkal ^^
VálaszTörlésEgyébként karácsonyi ajándéknak elkészítettem a levendula szörpöt és a fürdőgolyókat :) Én gyöngy ékszereket készítek, de van olyan a családban akinek már nem tudtam mit fűzzek, így jól jöttek az ötleteid :) Szeretek kézzel készült ajándékokat adni, örülök, hogy nagyrészt idén is sikerül így megoldanom a dolgot :)
Köszönöm! Örülök, hogy találtál jó ötleteket, remélem, ezután is így lesz :-)
TörlésKész vagyok ettől, ez nagyon édes!! :]
VálaszTörlésNagyon jó érzés, hogy így látod :-)
TörlésNagyon jó ötlet!
VálaszTörlésTündéri!!!
VálaszTörlésDe örülök, hogy írtál, Katuci! :-)
Törlésfantörpikus! :) és az apró csomagocskák feltették az i-re a pontot :)
VálaszTörlésNehezebb volt ezeket a pici csomagokat összehozni, mint a szánkót :-)
TörlésMerci :-)
VálaszTörlésThank you, Paula! :-)
VálaszTörlésszuper!!!!! megint:)))
VálaszTörlés:-)
TörlésNagyon sok ötleted tetszik, de ahogy ezt megláttam, tudtam, hogy amint lehet, meg kell csinálnom. Így már másnap ott díszelgett a nappaliban a kis ajándékokkal megpakolva. Nagyon köszönöm az ötletet! :) Barna csomagolópapírt is akartam venni, de a helyi 2 papírboltban nem kaptam. Tudnál abban segíteni, hogy hol találhatnék ilyet? Előre is köszönöm, és azt is, hogy már az ünnepvárást is ilyen széppé és hangulatossá teszed! :) Gabi
VálaszTörlésDe örülök, hogy elkészítetted! :-) Köszönöm a kedves szavakat, és azt is,hogy megírtad! Ezt a barna papírt az Ikeában vettem, jó nagy tekercs, sokáig elég :-)
Törlés