2012. november 6., kedd

Pingvincsalád


A négynapos hétvégénk kifejezetten itthonülősen alakult, mivel mi (a két felnőtt) nem voltunk közérzetileg a helyzet magaslatán, viszont mindeközben ők (a két gyerek) kicsattantak az egészségtől. A kertet leszámítva ezért ezúttal ki sem tettük a lábunkat otthonról, és a betegségek ellenére is fényesen éreztük magunkat így négyen együtt. Végre volt időnk sokat játszani, mindenről beszélgetni, összebújni, és barkácsolni, mivel (valószínűleg genetikus okokból) kézműveskedni mániákusan imádó utódokkal vagyunk megáldva. :-)

Ezek a barkácsolós programok vagy úgy kezdődnek, hogy nagyjából tudom, mit fogunk készíteni, vagy valamelyikünk előkotor valahonnan valami alapanyagot, és abból rögtönzünk valamit... például vasárnap a Nagyobbik talált a garázsban egy fekete A/3-as kartont, amit mindhárman megvizsgáltunk, és némi tűnődés után úgy döntöttünk, a legeslegkézenfekvőbb megoldás az lesz, ha pingvineket készítünk belőle.
Így is lett, és az eredmény szerintem megér egy blogbejegyzést, hiszen rendkívül egyszerű, gyerekekkel is jól megvalósítható dologról van szó, és rokonszenves télváró dekoráció is egyben - nálunk végül fő helyre, a kandalló tetejére kerültek a frakkos madarak. :-)

Kellett tehát egy fekete A/3-as karton:





Ezt felvágtuk hat különböző méretű darabra (a képen még csak négy, de aztán még kettőt kettévágtunk):





Minden darabot hengerré csavartunk és összeragasztottunk (papírragasztó, majd kívülre a biztonság kedvéért egy csík cellux):






Egyszerű fehér fénymásoló papírokat kettéhajtottunk, és különböző méretű pingvintesteket vágtunk ki belőlük:





Ezeket pedig felragasztottuk a fekete hengerekre:





Narancssárga papírból jöhetettek a csőrök, egy kis darab plusz fekete kartonból pedig szárnyak:





Aztán pedig már csak a szemeket kellett megrajzolni, és utolsó simításként (ez persze nem kötelező, enélkül is nagyon helyesek), kinőtt-szakadt zoknik levágott száraiból kötöttünk nekik sapkát. :-)
Aztán az ablakpárkányról fénysebességgel költöztek a kandallópárkányra, mert fülig megszeretni őket egy pillanat műve volt :-)

















52 megjegyzés:

  1. Óóó, de kedvesek! Jókedvű lettem tőle:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már ezért megérte elkészíteni őket! :-)

      Törlés
  2. Tündériek :-) Érzem, hogy néhány guriga hasznosítása ezennel megoldódott :-P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azok is tökéletesek hozzá :-) Én most azért inkább a fekete karton mellett döntöttem, mert jó így, hogy a pingvinek mind különbözőek széltében-hosszában :-)

      Törlés
    2. Jelentem elkészültek :-) : http://gatokgetek.blogspot.hu/2012/11/egy-nehez-nap-pingvinjei.html
      Mégegyszer köszönöm az ötletet!

      Törlés
    3. Jaaaaj, tüneményesek lettek, egytől egyig!! Fantasztikusan édesek, és mennyi egyéniség :-) Belevaló kis társaság lett, csak gratulálni tudok hozzájuk!

      Törlés
  3. Engedelmeddel ez játszóházi "anyag" lesz!! Imádós!:)

    VálaszTörlés
  4. Már csináltam is kettőt.:))) Nagyon cukik.:D
    Karácsonyra a lakás minden szeglete téli pompában fog lubickolni, köszönet érte!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden sarokban pingvinek lesznek? Szerintem nálunk is :-)

      Törlés
  5. nem ragogozom, imádom őket! :)

    VálaszTörlés
  6. Válaszok
    1. Remélem, nem hangzik szerénytelenül, de szerintem is :-)

      Törlés
  7. Hú ez nagyon jóóóóó!! Fantasztikusakat alkotsz!

    VálaszTörlés
  8. mint mindig nagyon ugyesek voltatok!!! ezt az otletet ma estere ellopjuk toletek, jo?:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egész nyugodtan! :-) Remélem, jól sikerültek....

      Törlés
  9. Édespofák lettek! :) Legjobban az a kis köpcös tetszik! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az.:)) A South Park egyik szereplője jut róla eszembe.:))))

      Törlés
    2. Nekem is, meg az az aggódós félrenézős :-)
      A SP-hasonlat mindent visz, tényleg olyan :-) :-)

      Törlés
  10. Hola !!! Soy María te escribo desde Buenos Aires- Argentina.
    Hermoso blog con buenas ideas.
    Besos.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon aranyosak! Ilyenkor mindíg megfogadom hogy elkészítem, de bevallom őszintén nem sikerül mindíg a tervem!:-)) Ez is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  12. Évi, nagyon kapóra jött most ez az ötlet, mert nálunk az összes gyerek itthon van még, ma meg is csináltuk a pingvineket. Köszi!:-)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon kis bájosak:))) Jó rájuk nézni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta is a kandallón laknak, fő-fő helyen, mert tényleg nagyon jó rájuk nézni :-)

      Törlés
  14. Szuper jó:) Már megint :) tuti készítünk párat a bölcsiseimmel :) Köszi az ötletet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, szerintem szeretni fogják a kicsik :-)

      Törlés
  15. Nagyon-nagyon édesek, és tényleg nem nehéz elkészíteni őket! :) (Tudod, nálam ez is fontos szempont! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom... :-) Ezek a pingvinek tényleg 100 %-ig erőfeszítésmentesek,az biztos :-)

      Törlés
  16. Látom, Téged is magával ragadott a téli hangulat! Ötletes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajaj, de mennyire! Már nagyon vártam :-)

      Törlés
  17. Sziasztok!
    Tök jók lettek a pingvinek!
    Tipp: akinek sok a gurigája (WCpapíros és nem finnyás) az festheti is és szerintem az is jó a testnek, de persze ez szebb :)

    Nerzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Nerzsi! Ez így van, a guriga is tökéletes, csak én szerettem volna, hogy különböző testzsírszázalékú pingvinek legyenek :-)

      Törlés
  18. Kála megelőztél az újrahasznosításban :)
    Nerzsi

    VálaszTörlés
  19. Akikor elolvastam ezt a bejegyzést, két -sorsára várakozó- WC-papír guriga hangosan kiabálni kezdett, hogy ők bizony pingvinek szeretnének lenni, de csokornyakkendősök ám! Nem tudtam nemet mondani, és lőn:
    https://picasaweb.google.com/102021955865803249816/Pingvinek
    A következőknek talpakat is ragasztok, hogy táncolni is tudjanak... :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon édesek lettek, és a nyakkendő telitalálat! :-)

      Törlés
  20. Szerintem, ezt wcpapír-gurigából is meg lehet oldani, csak akkor apróbbak lesznek, és persze szükség lesz némi festésre is! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, fentebb volt is, aki abból készítette el :-)

      Törlés