2012. szeptember 25., kedd

Panka és Csiribí


Egyszer már írtam korábban Berg Judit Micsoda idő! című mesekönyvéről - és a véleményem azóta sem változott a mesével kapcsolatban. Rendkívül kedves és nagyon szerethető, igényes mesekönyv ez, amit már számtalanszor olvastunk újra és kicsikkel, és minden bizonnyal még fogunk is, az összes további résszel együtt.
A szívemhez legközelebb a sorozatból talán mégis az első, a Micsoda idő! áll - egyrészt mert ez volt az első ismeretségünk Berg Judit nagyszerű meséivel, másrészt pedig azért, mert az ebből készült hangoskönyv is toplistás kedvencünk lett, és számtalan autóúton volt a kicsik tökéletes társa.

A mi legkedvencebb meséinknek pedig mindig hasonló a sorsa - előbb-utóbb elkészítem a szereplőket, hogy aztán sok-sok-sok órát töltsünk el azzal, hogy újra és újra eljátsszuk a történeteket.
Pankával és Csiribível sem történt máshogy. Amikor mostanában utaltam arra, hogy egy kimondottan időigényes dologgal foglalkozom - hát ők voltak azok. :-)

De végül is elkészültek, és ma délután fogják őket megkapni a kicsik - nehéz kivárni, mit fognak szólni a figurákhoz... Addig is megmutatom nektek a végeredményt, és szívből remélem, hogy tetszeni fog. A figurák Pásztohy Panka illusztrációi alapján készültek - persze, közel sem annyira szépek és kedvesek, mint az eredeti képek, de talán távolról egy picikét hasonlítanak :-)


A főszereplőkhöz natúr fa bábualapot használtam (kb. 11 cm-es magasságúak):




Először persze a két tündér, Panka és Csiribí készült el - akrilfestéket, alkoholos filctollat, zseníliadrótot, kartonpapírt, pillanatragasztót és fonalat használtam fel hozzájuk.


Panka



Csiribí


Aztán következett a többi fontosabb szereplő:


Jocó, a mókusfiú, aki Csiribí nagy barátja,
és a kishúga, Emma, aki Pankával van jóban



Mókusmama,
aki éppen nagyon morcos Csiribíre bizonyos összemaszatolt ingek miatt



Benedek, a bajkeverő kismadár
(aki persze leginkább magát keveri bajba)
és testvérei


Benedek szülei,
Pintypapa és Pintymama



Nyest, aki ellenségből válik Csiribí barátjává



Szarvasbogár bácsi, Panka szomszédja, aki elég morózus típus -
de a tündérlány süteményeitől ő is megszelídül



A huncut molylepke, aki a szekrényben suttyomban
szétrágcsálja Panka ruháit,
valamint a békák


És ha már megvoltak a szereplők, muszáj volt az otthonukat is elkészíteni :-) Pankáról tudjuk, hogy egy nagy tölgyfában lakik, és közvetlenül Szarvasbogár bácsi lakása felett van az övé.
Ezt az emeletes házat a legegyszerűbben úgy tudtam megvalósítani, hogy két fadoboznak a belsejét mintás papírral bevontam, majd egymásra ragasztottam őket.





Zöld és mintás papírokból különböző méretű leveleket vágtam ki, majd felragasztottam a dobozok oldalára és tetejére, ezzel szimbolizálva a fát.
Nos, igen, a tölgyfa levelei nem ilyenek, de ennyi tölgylevél kivágásával még jövő ilyenkor sem végeztem volna :-)














Aztán beköltöztettem a lakókat :-)


A ház egyben



Az alsó szint, Szarvasbogár bácsi lakása



Ez pedig Panka otthona



A szekrényben pedig a falánk molylepke,
Panka rózsaszín pulóverével :-)



A fészek, ahol a pintycsalád lakik



Csiribí otthona egy odvas fenyőfában található - ezt egy régi műanyag odúban rendeztem be, ami fölé só-liszt gyurmából készült fenyőfa került:








És mivel a mese fejezetei a természeti jelenségek jegyében játszódnak, ezekről sem feledkezhettem meg:


A bánatos felhő, aki a könnyeivel telesírja az egész erdőt,
nem kis problémát okozva ezzel



A köd (átlátszó fóliára ragasztott vattafátylak),
akit egy napsugárral kell megcsikizni, hogy végre
felszálljon a völgyből



A nap - kivehető sugarakkal az előbb említett csikizés céljából



És a kedvencem, a rendkívül kópé szél -
hungarocell golyóból és egy átlátszó nejlonzacskóból :-)



Hát így sikerültek a "Micsoda idő!" szereplői... jó pár éjszakázás van benne, de most azt érzem, megérte :-)

Még készült sok kis apró tárgy is, Panka furulyája, hegedűje, Nyest hógolyói, a békák hajója, ruhaszárító és sok-sok sütemény - úgyhogy remélem, sok-sok vidám percet fognak még okozni a kicsiknek.
(De igazság szerint én sem szeretnék kimaradni a játékból... :-) )








99 megjegyzés:

  1. Úgy látszik nem csak én kelek korán:)) nagyon szép lett,biztosan örülnek a majd a gyerekek:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, ilyen korán nem kelek, csak így állítom be a bejegyzést... én ráérek ötkor felkelni :-)

      Törlés
  2. Atyaúristen!!! Nem ismerem a mesét, de amit te alkottál, az valami fantasztikus!!! Szabadalmaztatni kéne téged! És könyvet ként kiadnod a sok-sok tündérségből, amit megalkotsz. Tudod, irigyellek, meg a gyerekeidet is. Nekem nincs ilyenhez türelmem, és így a kislányom is lemarad az alkotás ezen formájáról. De örömmel nézegetlek, és inspirálódom, hátha egyszer valahol mégis hasznát veszem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ugyanez jutott eszembe! Ez elképesztő! Tényleg fantasztikus, nem találok szavakat!

      Törlés
    2. Ó, bár tényleg lehetne egyszer egy ilyen könyvem, az nagyon jó lenne - de hát ez sajnos nem ennyire egyszerű... de úgy örülök, hogy ezt írjátok!

      Törlés
  3. Minden elismerésem a tiéd. Én kétszer is meggondolnám, hogy belevágjak egy ilyen munkába. Biztosan nagyon jókat fogtok vele játszani.

    VálaszTörlés
  4. Szóhoz sem jutok... Bár a mesét -még- nem ismerem, de ezek után biztosan a könyvespolcunkra kerül a könyv. És ki tudja, talán egyszer a bábuk is elkészülnek...;-) (Bár ehhez az kellene, hogy Bori lányom végre két óránál többet aludjon egyszerre éjszaka...)
    Szép napot Nektek!

    Betti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon ajánlom a könyvet, és már egy egész sorozat van belőle. Szurkolok az alváshoz, hátha így a tél meghozza a kedvét...

      Törlés
  5. Nem jutok szóhoz! Csodaszépet alkottál! De őszintén szólva, meg is könnyeztem. Ez a szeretet, nem szavak, csak a cselekedetek. Nagyon sok örömetek legyen benne!!!

    VálaszTörlés
  6. nagyon durvan jok lettek, gratulalok! mennyi munka!!! :o A helyedben megmutatnam Berg Juditnak is, biztos tetszene neki :)

    en ezeket szeretnem megcsinalni a kislanyomnak karacsonyra, de egyelore csak a batorsagomat szedegetem ossze:
    http://www.lilblueboo.com/2011/11/a-box-o-princesses-a-tutorial-and-download.html?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+LilBlueBoo+%28Lil+Blue+Boo%29

    beteszem ide, hatha vknek hercegnos kislanya van, mint nekem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már láttam én is, fantasztikus, nagyon tetszik, hogy mennyire egyszerűek, és mégis milyen kifejezőek a figurák! Szerintem vágj bele bátran! :-)

      Törlés
  7. Nagy szavak nélkül: tökéletesek a figurák, minden oviban elkelne- a mienkben is:). Örömmel vettem ezt a hasznos, igényes munkát, gratulálok!
    ( nagyon aprón jegyzem meg, hogy a meseszerzőt nem csípem, de ez az én ügyem, a kézimunka hozzá tökéletes, sok meséhez elkelnének hasonló figurák)
    Ami a levédést illeti: azt gondolom, ritka ember,aki ezt újraalkotja, nem is kell félteni az ötletet:)
    További sikerélményeket! És ennyit arról, hogy most aztán nem írok egy ideig:) Ez ki lett provokálva:))
    Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én biztosan nem bánom, ha valaki újraalkotja, sőt - végül is ezért (is) írom a blogot, hogy ötleteket adjak :-) Meg hát a "jogok" leginkább Berg Judithoz és Pásztohy Pankához tartoznak, én csak köszönettel tartozom nekik az eredeti szereplőkért :-)

      Törlés
  8. Kész vagyok!!!! Bogyóék után ezek a figurák...hát szavam nincs! Téged jelöltetni kellene valami extranagy kreatív díjra!!!!! SZUPER!!!

    VálaszTörlés
  9. Huhh, hát ez valami elképesztő :-)!!! Gratulálok a sereglethez!Berg Juditot pedig imádom, talán a Rumini volt az első amit olvastam tőle, azóta alig várom a következő részeket :-), aztán jött Panka és Csiribí (és a legszebb az egészben, hogy ez utóbbira legalább már mondhatom, hogy a majdnem négyévesnek viszem - míg a Ruminire ezt ember nem hiszi el :-P).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is Rumini-rajongó vagyok, természetesen az összes könyv megvan, imádom őket, úgyhogy megértelek :-)

      Törlés
  10. Fantasztikusak lettek a figurák, tátva maradt a szám!:)))) Nagyon ügyes vagy!!!!

    VálaszTörlés
  11. szóhoz sem jutok... mikor megláttam az első képeket, gondoltam "o.k., elkészítette Pankát és Csiribirit", aztán meg görgetek lefelé és a szereplők végeláthatatlan hada... még a Szél meg a Köd is... le vagyok nyűgözve, meg irigykedem is (persze azért pozitív értelemben), Rád is, hogy ilyen tehetséges és kitartó vagy és a gyerkőcökre is, akik ezt a csodamesét kapják. ha most tuddnák mi vár rájuk délután... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még Egérmamát el is felejtettem lefényképezni meg betenni a többi közé :-) Köszönöm, tündér vagy - és hát tényleg óriási öröm lett belőle :-)

      Törlés
  12. Nagyon tetszenek ezek a figurák (is), amióta elkészítettem Bogyóékat, úgy érzem, bármire képes vagyok! Vagy majdnem. :-)
    A mesét hallgattuk már, egyelőre nem lett kedvenc, de ha igen, mindenképp visszatérek ehhez a bejegyzéshez, és rendelem a fabábukat...
    Szerintem is megérte a rá fordított időt, azt is elhiszem, hogy Te sem szeretnél kimaradni a játékból. Jó szórakozást hozzá, azért legalább egy pár szóval írd le majd, milyen lett a fogadtatás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök nagyon, hogy sikerült, és hidd el, tényleg képes vagy bármire :-) Az alkotás képessége mindenkiben ott van valamilyen formában, csak bízni kell benne, hogy elő tudjuk hozni. A fogadtatás pedig még az elvárásokon is túltett, tegnap este ezzel játszottak utoljára, és ma kora reggel ezzel játszottak először :-)

      Törlés
  13. Hát ezért tényleg megérte éjszakáznod :)))Panniék szerintem oda és vissza lesznek ha meglátják!!!!Nálunk még nincs terítéken ez a mese(félek hogy a sajtkukac majdnemháromévest még nem kötné le) de Berg Juditot nagyon szeretjük,egyenlőre Maszat és Hóchóc rajongók a fiúk:)
    Bevallom azért a hangoskönyvet már én is beszereztem,és megvan a Tündér biciklin hangoskönyve is...Ha nektek még nincs akkor szívesen elküldöm:)

    Jaj és képzeld egy nagyon kedves barátnőm(aki nem sokat netezik így nem szokott kommentelni sem)elkészítette a Bogyó és Babócás figurákat,sőt rögtön két szériát és az egyiket bevitte az ovinkba:) Volt ám nagy öröm!!!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maszat és Hóchóc is tökéletes választás, nagyon jó a fiúk ízlése :-) Drága vagy, de nekünk is megvan mindegyik, sőt már a 3. hangoskönyv is - hardcore kiskorú rajongókról van szó :-)
      De örülök, hogy megírtad! Pedig én aztán tudom, hogy egy széria elkészítésében is mennyi munka, nemhogy egyből kettő... nagyon-nagyon kedves lány lehet a barátnőd. (De hát similis simili gaudet, ugye :-) )

      Törlés
  14. Uramisten, elállt a szavam... Micsoda fantasztikus, részletgazdag kidolgozás, micsoda munka - micsoda anyai szív és -kéz :-)

    Teljen benne nagyon sokáig sok-sok örömötök!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon köszönjük, remélem, hogy így lesz! :-)

      Törlés
  15. Most kaptam a linket a bejegyzésről, és meg kell mondjam, hogy nagyon nagyon aranyosak lettek a figurák, és a kiegészítők is. A kedvencem Jocó:) Gratulálok! Pásztohy Panka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a komment bearanyozta a napomat :-)
      Persze, ennyire tökéletes alapanyagból, mint ezek az illusztrációk, nem is volt nehéz rokonszenves figurákat alkotni :-) Nagyon-nagyon köszönöm a kedvességedet!

      Törlés
  16. Nagyon szuper lett mindegyik kis figura és a díszlet is!! Gratulálok!
    Majd írd meg, mi volt a gyerkőcök reakciója!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Nagy-nagy boldogság, azonnal játékba merülés, és a közepén egyszercsak egy mondat: "Mama, úgy köszönöm, hogy elkészítetted..."

      Törlés
  17. Éljen, éppen tegnap olvastam lányomnak, na és fiamnak. Meg is van a karácsonyi ajándék, egy újabb Tündérváros könyv és a figurák, hogy az én lányom hogy fog neki örülni, legalább nem valami rózsaszín fröccsöntött ízé! :)) Köszi szépen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem vagyok rózsaszín fröccsöntött izé-párti :-) Örülök nagyon, hogy elkészíted a lánykádnak! Meséld majd el karácsony után, mit szólt hozzá! :-)

      Törlés
  18. Wow! Őrület, hogy miket művelsz :)

    VálaszTörlés
  19. A könyv következő kiadását lehetne ezekkel a figurákkal illusztrálni. :) szuperek!
    Jutka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündér vagy, de én inkább Panka rajzai mellett voksolnék, szerintem utolérhetetlenül kedvesek :-)

      Törlés
  20. Azért remélem megmaradnak a könyvben a rajzaim!:) Ezekből lehetne társasjáték:)

    VálaszTörlés
  21. Ez bombajó! Amikor a gyerekeid elkezdik a kamaszkori lázadásokat meg a szülők kritizálását, kérlek dugd az orruk alá, hogy: nálatok nagyon jó lehet gyereknek lenni! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak remélni merem, hogy kamasznak is jó lesz majd nálunk lenni :-) Legfeljebb akkor majd halálfejes pólókat gyártok majd nekik :-)

      Törlés
  22. Fantasztikus a munka is amit belefektettél, és hát az eredmény, döbbenetes. Szívesen lennék nálatok gyerek :-)

    Szeretnék egy kis segítséget kérni.
    Külföldön élünk és az egyik mama hamarosan meglátogat minket. Szeretném, ha a kisfiamnak - aki januárban lesz 6 éves - hozna magyar mesekönyvet, de az újakat már nem ismerem.....

    Tudtok javasolni valamit?
    Köszönöm!

    Ui: lehet, hogy véletlen kétszer küldtem el a hszt, akkor bocsi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Ruminit ugyan inkább minimum 7-8 éves kortól javasolnám, de lehet, hogy mégis érdemes lenne azt kérnetek, mert igazi kisfiús kalandregény. Egy egérfiú a főszereplője, aki matróznak áll egy nagy hajóra, és persze mindenféle kalandba keveredik - nagyon izgalmas és fordulatos a könyv, de mivel egy picit nagyobbaknak van, kevés a kép és hosszúak a fejezetek. De abszolút érdemes beszerezni, mert egy kicsivel később biztosan imádni fogja a kisfiad! Én is megvettem, és egyelőre én olvasom, de nagyon várom azt az időt, amikor már olvashatom nekik :-)

      Törlés
    2. Azon túl, hogy a legmesszebbmenőkig gratulalok (gőleg a kitartáshoz, mert en mindig leragadok az otletek szintjén), halkan mondom, hogy az én ötévesem meg van veszve a Ruminiért, és a korosztályából többen is. Fiúk/lányok vegyesen. Történetben Berg Judittól nálunk ez az abszolut favorit!

      Törlés
  23. Mire én ideértem, az előttem szólók már minden jelzőt elhasználtak szinte. Egyszerűen tátva maradt a szám! Mondd, tényleg nem gondolkodsz valami kreatív könyvben, vagy újságban? Komolyan mondom, mostanra eljutottam odáig, hogy naponta várom, vajon mit írsz ma. Függő lettem... :))) Még csak 16 éves a fiam, de mihelyt unokám lesz, rendelek tőled egy ilyen készletet! Meg addigra biztosan kitalálsz még egyet s mást, ahogyan téged ismerlek. "Mellesleg" pedig köszönöm a rengeteg jó ötletet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kreatív újság a legtitkosabb álmom, de nagyjából 0 esélyem van megvalósítani... azért persze álmodozni jó róla :-) Nagyon szívesen!

      Törlés
  24. Tökéletes lett! Biztos nagy lesz az öröm Nálatok!
    Az én egyévesem még igen kicsi ehhez, de mire "belenő", addigra el is készülök ezekkel a figurákkal. Ha hamarabb kész lesz, sebaj, majd játszom én velük!
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tanúsíthatom, hogy egyedül is simán lehet velük játszani :-) Bár amióta átadtam a kicsiknek, azóta nem jutok a figurákhoz már :-)

      Törlés
  25. Kedves Levendulalány! Ami valójában lenyűgöző az a ráfordított idő, odafigyelés. No, persze, némi kézügyesség sem árt. Szép lett! (Ami felmerül bennem, hogy a folyamatosan bővülő játékok teljesen kiszorítják a régieket? Hiszen nagyon sok játékot, figurát készítettél már Nekik. Kiskirálylány, cicák, autó, Bogyó és Babóca stb. Ők a fiókokba kerülnek vagy időről-időre azokkal is játszanak?)

    Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindegyikkel játszanak :-) Persze nem egyszerre, hanem periodikusan, de nem panaszkodhatom, jobban megbecsülik ezeket, mint a bolti játékokat.

      Törlés
  26. Az utolsó mondatodhoz kapcsolódva pont az jutott eszembe, hogy a Te kreativitásoddal mekkora öröm lehetett az elkészítésük, Téged ismerve biztosan nagyon nagy lelkesedéssel és szívesen alkottad meg ezeket a tündéri figurákat! :) A végeredmény pedig csodaszép, mesés, a gyerekeid biztosan odáig lesznek érte! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól érzed, ez tényleg pontosan így van, annyira belefeledkeztem a készítésbe, és még sok-sok részlettel tudtam volna bővíteni az egészet, de akkor karácsonyra sem lett volna készen... és igen, nagyon-nagyon örültek, amióta megkapták, csak ezzel játszanak :-)

      Törlés
  27. kedves Levendulalány, ilyen fabábukból tudnál készíteni sakkfigurákat is? Mert én keresztszemesben már régen ki akarom hímezni a sakktáblát a páromnak, aki imádja ezt a játékot, de figuráim nincsenek... szívesen rendelnék egy készletet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves N.D., sajnos megrendelésre nem tudok készíteni, de nagyon biztatnálak, hogy vágj bele! Az egyik kommentben írtam, hol kaphatók a bábualapok, csak fekete és fehér festék kellene még hozzájuk, és szerintem a párod nagyon-nagyon értékelné, ha a kezed munkája lenne a teljes ajándék... :-)

      Törlés
  28. eszelős lett!! hány évesek a gyerekeid? nálunk még csak 1,5 éves a célkorosztály, ilyen piciknek mit készítenél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az enyémek 5 és 7. Amikor ekkorkák voltak, akkor is babaházat készítettem nekik :-) Persze abban nem voltak nagyon pici tárgyak, viszont voltak benne a családtagokra hasonlító figurák, és mindig eljátszottuk a velünk történt dolgokat, ezt egyszerűen imádták. Aztán készítettem még nekik bábokat, paravánnal, meg még nagyon sok dolgot, pl. a szókártyákról már itt a blogon is írtam...

      Törlés
  29. Hol szerzed ezeket a babaház kiegészítőket, bútorokat? Köszi! Nóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háát, erre nehezen tudok válaszolni, mert az évek során gyűltek össze... ajándékba is kaptunk párat, Playmobil-játékokból is vettünk ki elemeket, de egyébként építőkockákból, némi textilből és süthető gyurmából bármilyen berendezési elem megvalósítható :-)

      Törlés
  30. Csodálatosak lettek! Szerintem védesd le a figurákat, lehet ebből még sorozatgyártás is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az elismerést! A jogok nem az enyémek, én csak nagyon-nagyon örülök, hogy elkészíthettem magunknak ezeket a mesealakokat. :-)

      Törlés
  31. Berg Judit vagy inkább az illusztrátor látta ezeket? Azonnal levédetni, ebből még üzlet is lehetne, úgy, mint a Bogyó és Babócából. :-)

    Mesebeli lett, nagyon jó a te gyerekeidnek lenni, irigylésréméltó sorsuk van. :-))
    Ölelés,

    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A jogok az írót és az illusztrátort illetik, én annak is borzasztóan örültem, hogy Pásztohy Pankának tetszettek a saját figuráinak 3D-s verziói...

      Remélem, hogy így gondolják, de nekem is nagyon jó, hogy ők az én kicsijeim :-)

      Törlés
  32. Mesebeli :) Kíváncsi lennék az arcukra, amikor meglátják...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát tényleg érdemes lett volna látni :-)

      Törlés
  33. Köszönöm a sok-sok-sok kedves kommentet nektek, nagyon jólesett! :-) A kicsiknek sikerült a figurákkal nagy örömet szerezni, este alig akartak ágyba menni, nem akarták abbahagyni a játékot, szóval megérte a ráfordított idő minden perce :-)
    Igyekszem majd a feltett kérdésekre is válaszolni, persze, és még egyszer köszönöm! :-)

    VálaszTörlés
  34. Ami a levédetést illeti, a figurák jogai nálam vannak, a könyv illusztrátoránál. Abban az esetben, ha egyáltalán nem hasonlítanának a rajzaimra, más lenne a helyzet. Ezt csak azért írom, mert többen azonnali levédetést, üzleti lehetőséget látnak benne, esetleg az újbóli kiadások rajzainak lecserélését. Nekem személy szerint nagyon nagyon tetszik a rajzaim ezen átültetése, csodálatos lett az egész munka. Én is látok benne fantáziát, konkrétan a társasjáték jutott eszembe, úgyhogy szívesen egyeztetek ez ügyben az alkotóval, de meg kell hagyni elég rosszul esik, hogy sokaknak semmit nem jelent a szellemi tulajdon.Ez most itt természetesen nem rólam szól, hanem a blog szerzőjének fantasztikus munkájáról, amit újra hangsúlyoznom kell, nekem is nagyon tetszik!!!, de kérek mindenkit, kicsit gondolja át miket javasol.Köszönöm!Pásztohy Panka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Panka,
      szerintem senki nem akart megbántani ezzel a "levédetés" dologgal,Évinek pedig eszébe sem jutna(ezt még így ismeretlenül is biztosan tudom!)levédetni bármit,hisz még azért sem szól egy szót sem amiért olyan sokan forrásmegjelölés nélkül használják a munkáit.A Te figuráid pedig tényleg utolérhetetlenül kedvesek,ahogy Évi is írta-szóval remélem még sok-sok igényes mesekönyvben találkozhatunk velük!!!!

      Bocsánat amiért közbekottyantottam,remélem nem gond:)

      Törlés
  35. Ez eszméletlen jó lett! Csúcsanyuka vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár így lenne :-) De azért nagyon köszönöm a kedvességedet!

      Törlés
  36. Véletlenül kerültem erre a blogra, de nem tudom megállni, hogy egy dícséretet ne írjak ide. Fantasztikus, amit alkottál, csodás játékkal örvendeztetted meg a gyereke(i)det! Azt hiszem, máskor is benézek ;)
    Oliva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Szeretettel látlak mindig! :-)

      Törlés
  37. Kedves Levendulalány!
    Ha nem titok, megosztanád velem, hogy a bábualapot honnan szerezted be? Nem titkolom, inspirációt adtál.:)Köszi: Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Orsi! Abszolút nem titok :-) Innen: http://www.opitec.hu/index.php?tm=524762
      Vannak kisebb méretű bábualapok is, keress rá ugyanott úgy, hogy "fabábu", és akkor fogod látni a méreteket. Örülök az inspirációnak :-)

      Törlés
  38. A kiapadhatatlan ötlettárad egyszerűen lehengerlő. Igényes és szeretnivaló figurákat készítettél. Szívből gratulálok hozzá. Mi is imádjuk ezeket a könyveket! Képzeld ma az iskolában nálunk Mesenap van. A gyerekek magyar mesefiguráknak öltözhetnek be. A lányom (7) éppen Panka lett, melynek a szoknyáját szintén bagoly anyukaként éjjel dobtam össze. Annyira örülök az egybeesésnek.
    Tudja valaki hogy a meglevő 5 köteten kívül lesz-e folytatása a meséknek? Gyöngyi

    VálaszTörlés
  39. Csudalatosak lettek!!! En ide mindig olyan szivesen nezek be:-))) Panka te meg ne keseregj, a levedetesi otletek csak az Evi irant erzett szeretetbol szulettek, senki nem akart teged ezzel megkeseriteni se anyagilag se erzelmileg!!! Puszi!

    VálaszTörlés
  40. Most már nem kesergek, csak kicsit rosszul esett, hogy le szerettek volna cserélni többek között:) Az pedig egy percig sem jutott eszembe, hogy Évi sorozatgyártásba kezdene nélkülem, a többieknek szóltak a soraim. Sajnos folytatás nem igen hiszem, hogy lesz, de az ebook már folyamatban:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Panka! Gyorsabban járt az ujjam, mint az eszem. Úgy megörültem ezeknek a bábuknak, hogy nem gondoltam arra, hogy amit írok, az bántó lehet számodra. Ne haragudj! Nem akartalak megbántani. Nagyon kedvesek a rajzaid és jó helyen vannak a könyvben. De ha Évi figuráit is viszont lehetne valahol látni, az nagyon jó lenne. A társas pl. szuper ötlet! :) További jó rajzolást mindnyájunk örömére!
      Jutka

      Törlés
  41. Mi is nagyon szeretjük ezt a könyvet. Nem találok szavakat, micsoda türelmed van (és persze nagyon profik is a figurák, szóval nem csak a türelmen múlik:)) nagyon jó lehet a gyerekeidnek:) Szuperjó lett, jó játszást kívánok!
    Most találtam meg a blogodat, végig is fogom böngészni, ez a bejegyzés teljesen lenyűgözött:)

    VálaszTörlés
  42. Kedves Panka!

    Valószínűleg sok a visszaélés és jogtalan felhasználás, ezért reagáltál már-már indulatosan egy számomra ártatlannak tűnő megjegyzésre.. Nem arra gondoltam, hogy Kifli és Levendula majd kezdjen sorozatgyártásba és ebből gazdagodjon meg, csupán a munkáját méltattam és kíváncsi voltam arra is, neked, mint a figurák szülőanyjának hogy tetszenek. Viccesnek szántam a megjegyzésmet, de úgy látszik érzékeny pontot érintettem ezzel. Nem volt szándékos.

    A rajzaid imádnivalóak és utánozhatatlanok, az én lányaim is ezeken nőnek fel.

    Ágnes

    VálaszTörlés
  43. Kedves Ágnes!
    Igen, ez így van, ahogy írod. Én az elsők közt gratuláltam Évinek, nekem is nagyon tetszik a munkája.
    Hogy indulatos lettem volna, azt nem hiszem, inkább csak az szólt belőlem, hogy valóban ez egy óriási gond, hogy a Meskától elkezdve már mindenhol megjelentek a rajzaimból készített alkotások.Ez egy nagy öröm, ha valaki a gyermekeinek készíti, és egy bosszúság, ha meg szeretne élni belőle. Kicsit azt vettem le ezekből a hozzászólásokból, hogy sokan itt sincsenek tisztában a szellemi tulajdonnal, de elnézést én aztán végképp senkit nem szerettem volna megbántani. Nem vagyok egy veszekedős fajta, Évi munkáinak is annyira örültem!
    Panka

    VálaszTörlés
  44. Annyira kedvesek ezek a figurák, hogy nem találok szavakat. Már mindent leírtak előttem. Mostanában ritkábban ülök a gép elé, de amikor itt vagyok, akkor a Te blogodat mindig megnézem. Felvidít, örömet ad. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm ezeket a kedves szavakat...

      Törlés
  45. Ma találtam a blogodra és fellelkesített a sok jó ötlet és főleg ezek e kedves mesefigurák. Kedvet kaptam, hogy én is megpróbáljam elkészíteni őket. Megírnád, hogy hol lehet beszerezni a fabábukat?
    Köszönöm! Hajni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Hajni! Én itt vettem őket:
      http://www.opitec.hu/index.php?tm=524762
      Többféle méretű fafigura van itt, én a legnagyobbakat (11 cm-eseket)vettem meg a nagyobb figurákhoz (pl. Panka, Csiribí, Szarvasbogár bácsi stb.), és kisebbeket az apróbb figurákhoz (pl. Emma).

      Törlés
  46. A mókusmama a kedvencem, annyira jól el lett találva rajta a szülői szigor :)

    VálaszTörlés
  47. Fantasztikus munka! Számomra élvezhetővé tette, az eredetileg sajnos csöppet sem tetszetős figurákat, stílust. Bocsánat, de annyira gépgrafika :(

    VálaszTörlés
  48. Ez Csúcs! Épp linkelni akartam Pankimankinak de látom már megelőztek! :) Én tortában valósítottam meg őket! :) http://krumplicukrok.blogspot.hu/2012/07/panka-es-csiribi.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper lett, és nagyon tetszik az ötlet, hogy a Szél az alap, amin ülnek a figurák :-)

      Törlés
  49. Ez egyszerűen csúcs én is csinálnék a kis lurkóknak...szeretek is kézműveskedni...csak azt szeretném kérdezni,hogy honnan szerzed ezeket a fabábukat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, egy pár kommenttel fentebb megtalálod a beszerzési forrást! Sok sikert hozzá! :-)

      Törlés
  50. Nagyon szuper!!!! Minden este a Micsoda időből mesélek a kislányomnak, és gondoltam megvarrom a két főszereplőt textilből neki, de erre nem vállalkoznék. Nagyon ügyes vagy, ötletes bábok, na és a dobozház? Tökéletes!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg a varrással vagyok úgy, hogy inkább figurát készítek :-) köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! A kislányodnak milyen jó, hogy ezt meséled neki, szerintem csodás mese, és az illusztrációk....

      Törlés