2012. augusztus 17., péntek

Téli hangulatban


Gondolom, nem tűnik normális dolognak, de így volt - tegnap munka közben egész nap karácsonyi dalokat hallgattam. :-)
Nem tudnám megmondani, mi lehetett ennek az oka, de talán azért, mert reggel fogvacogva ébredtem a vékony nyári paplan alatt, rendesen hűvös éjszaka volt. De elmondhatatlanul szívet melengető volt karácsonyi dalokat hallgatni, a hóra és a karácsonyi díszbe öltöztetett házra gondolni, és persze jobbnál jobb díszítési ötletek jutottak eszembe, amikre már most nem emlékszem... legközelebb leírom, az biztos.

Az egész napom így telt, télikabátos-sapkás-fenyőillatú-csillagszórós-szánkózós-forralt boros-adventi naptáras-fahéjas süteményes-karácsonyi vásáros-hóangyalos gondolatok között, és nagyon, de nagyon boldogságos érzés volt így a nyárból egy napra a télbe ábrándozni magam. Ha majd nemsokára vége lesz a nyárnak, nem leszek szomorú, minden úgy van jó, ahogy van, mert a nyári meleg is kedves nekem, de a kicsik arcának hóillata is az, és ugyanígy a tavasszal ébredő föld semmihez sem hasonlítható illata és a gazdagon tobzódó őszi színkavalkád is...

Szerencsések vagyunk, hogy olyan helyen élünk, ahol négy ilyen csodálatosan különböző évszakban lehet részünk.

És jó lesz ma visszatérni lélekben a nyárba, de a tegnap mégis annyira különleges volt ezzel a téli hangulattal - meg is vettem a kicsiknek az első picurka meglepetéseket az adventi naptárukba. Végül is miért ne? Így legalább van idő összegyűjtögetni igazán találó, sokféle kis apróságot, és nem kell majd novemberben kapkodni... szóval igazából még hasznos is volt ez a rendkívüli karácsonyvárás.

Elő is kerestem egy tavaly karácsony környéki barkácsolás eredményét - egy barátunk hozott nekem a Mátrából anno pár fatörzsszeletet, az egyiket fehérre festettem. Mintás papírokból egyforma széles csíkokat vágtam, és fehér papírra egymás alá ragasztgattam, kis szüneteket hagyva a sorok között, majd hosszúkás háromszögeket vágtam ki belőlük. Aztán már csak fel kellett ragasztanom a fatörzsszeletre, és több dolgom nem is volt vele, de egyszerű és kedves dekoráció lett belőle - idén majd átfújom színtelen lakkal, és a csengő alá fogom lógatni.
Hmmm, de nehéz lesz ősz végéig várni a karácsonyi ötletekkel, most megint eszembe jutott ez-az... megyek, és le is írom gyorsan. :-)












27 megjegyzés:

  1. Hát, ha hiszed, ha nem, tegnap engem is elkapott a karácsonyi varázslat! Terveztem, gondolkodtam rajta, elképzeltem a díszítéseket, az ajándékokat! :))
    Még itt vagyunk a nyárban, én sem siettetem, de , ha eljön, úgy szeretném fogadni, hogy az a szívemnek lelkemnek gyönyörűség legyen! :)
    Kedves lett a fatörzs dekorációd, tetszik!
    További szép nyári napokat kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan jó, hogy nem csak én vagyok egyedül ilyen :-) Nekem is annyira jólesős volt ezekre gondolni, de én sem siettetem, minden nap úgy jó, ahogy van... köszönöm szépen, neked is!

      Törlés
  2. Nagyon érdekes, hogy ezt írod, mert bár meleg nap volt tegnap, én is elővettem a "téli zenéimet", és azt a webrádiót hallgattam egész nap, amit az év vége felé szoktam. Legalábbis olyankor már nagyon hűvös van kint, mikor ez szól (a webrádió neve: Martini in the morning ).

    Köszönöm az inspirációt, én is lassacskán elkezdem összeszedni és rendszerezni a legdekorálhatóbb ünnep körüli gondolataimat. :o)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belehallgatok én is, jól hangzik... de ezek szerint volt tegnap valami télies bűbáj a levegőben, hogy így megérintett minket :-)

      Törlés
  3. Téli hangulaaaat??? Jaj, még ne... Amúgy nagyon szép. Apukámmal én is vágattam anno ilyen falapokat, s már alkottam is, de ez is nagyon okker! :)

    UI: A fb-on védelmedre keltem: mert mi az, hogy az alkotásaidat hírdetik, s a forrást nem teszik mellé: https://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=307477546018304&set=a.215313955234664.42731.215075691925157&type=1&theater

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm nagyon, hogy meghivatkoztad! Nem teszek szöveget a képekre sosem, mert annyira azt gondolom, úgyis odaírja a forrást, aki használja, de ezek alapján lehet, hogy mégis kellene, ki tudja :-/

      Törlés
    2. Szerintem tegyél a képeidre vízjelet: ki tudja, merre keringhetnek a "műveid", s kinek kapartad ki a gesztenyét! :)

      Törlés
  4. Ha hiszed ha nem én is épp így vagyok az évszakokkal...ha megkérdik melyik a kedvencem,soha nem tudok választani...és miért is kellene választani??mindegyiknek megvan a maga szépsége és ez így jó.

    a karácsonyt már én is nagyon várom,főleg a Te jobbnál-jobb ötleteid miatt :)(és nem hiszem el hogy MÉG MINDIG nem keresett meg egy könyvkiadó sem hogy a tavalyi karácsonyos ötleteidet kiadja egy csinos kis könyvecskében :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pontosan, mindegyik másért szép, és mindegyiket nagyon jó megélni, elejétől a végéig...
      Hát, sajnos neeem, de jó is lenne :-)

      Törlés
  5. Most meghallgattam a számot is,nagyon-nagyon tetszik!!!Sara Bareilles-t imádom de ezt a számot nem ismertem,köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, az egyik nagy-nagy kedvencem :-)

      Törlés
  6. Ha nem olvasom itt ezt a bejegyzést, el sem hiszem...:):):) Én odáig jutottam az elmúlt hétvégén, hogy előszedtem az üveggömbös cipődobozt, nézegettem a díszeket, köretként pedig ezt hallgattam... http://www.youtube.com/watch?v=HrcPJ75zZso
    Én el sem mertem mondani a körülöttem lévőknek, hogy milyen karácsonyos hangulatom volt...:D:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is teljesen buggyantnak tartanak a kollégáim, de rá sem hederítek, végül is az Igazából szerelem óta tudjuk, hogy Christmas is all around me :-)

      Törlés
  7. Hehe, en ket nappal ezelott karacsonyfadiszeket varrtam filcbol es a lanyaim regi polojabol, mert elkapott az ihlet es nem birtam varni :-)
    Kozben nagyon rohogtem sajat magamon :-)

    VálaszTörlés
  8. Szia!Én a tonhalas konzervből készült mécsestartóddal futottam össze már többször a FB-n.Természetesen semmilyen utalással Rád.

    VálaszTörlés
  9. Irigy vagyok:( kamaszlányaim vannak,és valamikor régen minden így zajlott nálam is:) Farsang,Húsvét,Karácsony,lelkesedésből ötös! Most meg: jajj anya minek ez? vagy rá se néznek ha "gyártok" valamit,vagy leszólják...magyarán nekik ez ciki,pedig még 10-15 éve minden apróság lázba hozta őket is. Úgyhogy a lelkesedés alábbhagyott nálam eléggé:( Minden kisgyerekesnek azt ajánlom,élvezzék ki minden pillanatát a picikornak,mert nagyon hamar elröppen!Én már csak tudom!
    Levendulalány,gratulálok a blogodhoz,öröm olvasni és látni a dolgaidat,dejavue:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy megírtad, mert a napi rohanásban talán nem értékelem eléggé, hogy még csak és kizárólag az én kicsikéim... de jó lesz őket látni délután :-)

      Törlés
  10. Ma mi is a karácsonyról beszélgettünk a fodrászommal . Ez jó .

    Nagyon tetszik a blogod , bár csak 2 napja találtam rá.
    Pataki Anikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó, örülök, hogy megtaláltad a Kiflit, gyere máskor is! :-)

      Törlés
  11. 2 linkkel reagálnék, azon felül, hogy nagyon jó ötlet ez a fametszetes dekoráció!
    fametszetes karácsonyi ajándék:
    http://fxtina.blogspot.com/2010/12/boldogs%C3%A1gmozaikok.html
    a napokban valahogy mindenkinek karácsonyozhatnékja van :D
    http://bardoczeva.blogspot.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a linket... gyönyörűek az alkotások is, de mindennél jobban tetszik a hozzáállásod a dolgokhoz. JÓ lehet nagyon a környezetednek...

      Törlés
  12. Juuuujj, én már hetek óta lázban égek. Csináltam egy szép mappát is már az inspirációimnak. Sajnos idén nem tudunk hazamenni karácsonykor, í]y viszont végre először igazi saját karácsonyunk lesz hármasban, mindenféle varázslattal, barátokkal, sütögetéssel és készülődéssel.:)

    Én meg ezt találtam: http://blogleany.blogspot.hu/2012/08/kedves-bucsu-londontol.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor remélem, szép gyűjteményed lesz, mire eljön az ünnep... és biztosan olyan gyönyörű lesz, amilyennek várod!
      Igen, láttam én is, nagyon kedves az említés, jólesett :-)

      Törlés
  13. Évi,most láttam hogy indultál a Goldenblogon,szavaztam is gyorsan egyet :)Azért tessék ám ezt reklámozni egy kicsit itt a blogon, nehogy valaki ne találjon oda!

    Bár akárhogy is alakul a végeredmény,számomra úgyis az első helyezett leszel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is meglepetés volt :-) Drága vagy, nagyon-nagyon köszönöm! :-*
      Az a baj, hogy nem vagyok egy ilyen reklámozós típus, de nekem elég is, hogy aki szeret, az be-benéz ide... :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...