2012. augusztus 14., kedd
Minta dinnyemagból
Annak idején, amikor a Nagyobbik még picurka kislány volt, nagyon lelkesen asszisztált a barkácsolásaimhoz. Ez többnyire abban nyilvánult meg, hogy amíg én valamit nagy műgonddal festettem, ő szintén nagy műgonddal pingált ki valamit, amit nem kellett volna, kihasználva az anyai figyelem lanyhulását... sok ilyen "alkotását" el is tettem, de azért egy részüket megpróbáltam visszamenteni a civilizációba. :-)
Volt például egy fából készült kis fiókdoboz, aminek abban a szerencsében volt része, hogy néhány évvel azután, hogy a Nagyobbik alaposan rajta hagyta korai színes korszakának jeleit, a Kisebbik is megtalálta, és ő is ellátta jó pár dadaista motívummal. Sokáig a garázs egyik szekrényében tarkállott a kis fiók, de most arra gondoltam, megérdemel egy új esélyt.
Így nézett ki a két generáció által is kidekorált fiókdoboz:
Először fehér akril alapozófestékkel átkentem, hogy a sok színes vonal nagyját elfedje:
Száradás után pedig szürke akrilfestékkel festettem le:
Valami virágmotívumot terveztem rá - de nem akármilyet. :-)
Előző este dinnyét ettünk, és most kivételesen összegyűjtögettem a magokat, alaposan megmostam és megtörölgettem őket... úgyhogy arra gondoltam, ezeket fogom ráragasztani, végül is a dinnyemagok gyönyörű sötétbarnák, jól fognak menni a szürke alaphoz.
Úgyhogy fehér lakkfilccel indákat rajzoltam a szürke felületre, a dinnyemagokat pedig egy-egy pici csepp pillanatragasztóval rögzítettem.
Az oldalakkal gyorsan elkészültem, és aztán bevallom, csak elfogultan gyönyörködtem benne percekig - az biztos, hogy a dinnyemagok mostantól felléptek a kreatív alapanyagok toplistájára nálam... :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon ötletes :) Én egyszer meggymagokat gyűjtöttem össze, mert olvastam valahol, hogy meggymagpárnát árulnak horror összegrt, valami melegítőnek.
VálaszTörlésOlyan piti dolgokból pénzt csinálnak, jó sokat, hogy hihetetlen. Mondjuk rajtunk nem fognak ki :)
Nagyon klassz lett a kis ládikó! :)
Edit, akkor nagyon egy rugóra jár az agyunk: http://kiflieslevendula.blogspot.hu/2011/07/meggymagparna-fajos-pocakokra.html
Törlés:-) Köszönöm!
Háááááá nem is láttam ezt a bejegyzésed :D :D Na tényleg egy rugóra jár :D :D Nagyon ügyesen megcsináltad. Én is olvastama sós vízről, de én jó sok sóba egy nagy lábosban hagytam vagy 3 napot. Úgy is tiszta lett. De ez jobb, főzni egy órát, oszt slussz :)
TörlésAmúgy meg minden vackot gyűjtök én is, mert majd jó lesz valamire :D :D (mint nagyim :D ) A jó múltkor jött egy vevő, látom az autójában egy kis szatyorban valami kis virág alakú darabkák. Mondom mi az? Mondja a perfetti lemezből, tudod amit a konvektorok köré építenek be, és olyan lukacsos, vagy virágformájú, vagy ovális, na azok kieső darabjai. És ez fából volt, mondom adja gyorsan nekem én is díszítésre gondoltam először. MEgkaptam, kollégámnak mutatom, mondja gyújtósnak jó lesza kazánba, mondom meg vagy te őrőlve?!?! Férfiak...... :D :D
TörlésCSak időm is lenne...... :)
Nagyon-nagyon! Én dinnyemagbòl anno nyakláncot fűztem! :)
VálaszTörlésAz is milyen jó ötlet! Kipróbálom a kicsikkel :-)
TörlésTündéri lett!
VálaszTörlésKöszi szépen! :-)
TörlésÉn még csak elfogult sem vagyok, és így is gyönyörködöm bennük!
VálaszTörlésKÖszönöm nagyon! :-* Mióta Anne a profilképed? Annyira, de annyira tetszik....
TörlésNektek is ilyen virágos jó reggelt kívánok, mint amit Te adtál nekem ma (is)! köszönöm - Ági
VálaszTörlésNagyon szívesen, Ági, és tényleg nagyon szép reggelem volt tegnap, hatásos kívánság volt :-)
TörlésNagyon gyönyörű :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen :-)
TörlésAzt szeretem a blogodban (és benned), hogy a semmiből is tudsz valamit csinálni, többnyire olyan dolgokból, amik a hétköznapokban mindnyájunk orra előtt vannak, de a többségnek mégsem jut eszébe kezdeni velük valamit. És a végeredmény mindig ötletes, egyedi lesz.
VálaszTörlésEz nagyon nagy dicséret nekem, Elenonóra, mert kicsit tényleg missziónak tekintem, hogy megmutassam, nem feltétlenül kell sok pénzt áldozni barkács-alapanyagokra. Egyre kevesebben tehetjük meg, hogy sokezer forintból vegyünk izgalmas kreatív dolgokat, bármilyen jó is lenne...
TörlésLeesett az állam a gyönyörűségtől, a kreativitásodtól:)))
VálaszTörlésLegközelebb megszedem én is a dinnyemagokat, már tudom mire használom fel:)
Linda, köszönöm! Tényleg érdemes eltenni, még egy nagy faliképet is simán el tudok képzelni dinnyemagvirágokból :-)
Törlésdinnyemagok... :)
VálaszTörlésHát igen :-)
TörlésDe jót ötlet ez is, nagyon-nagyon szép lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Hankka, nagyon örülök, hogy tetszik!
TörlésNagyon mutatós lett!
VálaszTörlésÉs élőben még csinosabb, becsszavamra :-)
TörlésMeseszép lett,én is szívesen elfogadnám :)
VálaszTörlésNem álltok neki a srácokkal? Szerintem nekik is tetszene... még autót is ki lehet rakni a magokból :-)
TörlésJaaaj! Ez nagggyon jóóó! ;-)
VálaszTörlésÉn is láncot fűztem a magokból, de ez sokkal jobb!
Nerzsi
De nekem a láncötlet is nagyon tetszik, magamtól eszembe sem jutott volna :-)
TörlésNagyon tetszik:) Én almamagmól, dinnyemagmól és más apró magvacskákból sólisztgyurma-kereteket szoktam díszíteni. Nagyon jól néz ki az is, és gyerkőcökkel is egyszerű , nem kell ragasztózni, csak a megnedvesített sólisztgyurmára rárakosgatni, belenyomogatni,ha megszárad általában teszek rá matt lakkot és hátul simán felragasztom a képet s mehet a dédinagymamiknak és nagymamiknak..
VálaszTörlésSzuper ötlet ez is, Márti, és nagyon költséghatékony is! Remélem, olvassák óvó nénik-tanító nénik is, mert ez tökéletesen jó program sok gyerkőccel is...
Törlés