2012. július 15., vasárnap
Fagyispálcika-kirakós
Most már tényleg befordultunk a célegyenesbe nyaralásügyileg - persze, ezek a legsűrűbb pillanatok, hiszen annyi mindenre kell gondolni, előkészíteni, összepakolni... és ilyenkor szoktam pici játékokat gyártani a kicsiknek, hiszen nyaraláskor megesik, hogy esetleg várnunk kell a vacsorára, és ugyan van egy nagyon türelmes, várakozni képes kislányunk, de van egy nagyon türelmetlen, várakozni képtelen kisfiunk is. Hosszú évek tapasztalata tanított meg arra, hogy ilyenkor jó, ha van van kéznél valami apróság, amivel el tudja foglalni magát addig is, amíg megérkezik az ennivaló - és ezekre az esetekre szoktam felkészülni kevés helyet foglaló, gyorsan elővehető és eltehető dolgokkal.
A következő ötlet egy ilyen apró játék, amit most készítettem, és amit biztosan elviszünk magunkkal - várni szintén nagyon nehezen tudó gyerekeknél nagyon-nagyon jól tud jönni. :-)
Egy kupac fagyispálcika kell hozzá, de ennek hiányában vastag kartoncsíkok is megteszik:
Keressünk a gyerkőc érdeklődésének megfelelő képeket - én most egy régi, elhasznált Thomas-foglalkoztatófüzetből ollóztam ki két képet:
A képek hátoldalára ragasztottam a pálcikákat, egyszerű papírragasztó stifttel - nem szabad nagyon szorosan egymás mellé ragasztani a pálcikákat, mert úgy nagyon nehéz lesz szétvágni őket:
Száradás után egy sniccerrel vágjuk szét a papírt a pálcikák között, majd ollóval vágjuk le a kilógó papírrészeket a pálcikákról:
És készen is van a villámgyors kirakós. Csak bedobjuk a hátizsákba, ha várni kell, elővesszük - és élvezzük a nyugodt, nyafimentes pillanatokat :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Ez aztán szuper ötlet! Azért nem ragasztasz a pálcika mindkét oldalára képet, mert azt úgy már nehéz lenne kirakni?
VálaszTörlésEzt már ismertem de tényleg szuper ötlet:)Pár hónapja úgyis vettem egy százas nyelvlapocot a patikában de még elég sok van belőle, nyaralni pedig mi is készülünk...szóval el fog készülni,az tuti!
VálaszTörlésCsodaszép nyaralást Nektek,várjuk ám majd a fotókat és a beszámolót is:)!
Fantasztikus!!!! Imádom a blogodat, hihetelen mennyi kreatív ötleted van!!! Minden elismerésem.
VálaszTörlésIldi, őszintén szólva eszembe sem jutott :-) De az biztos, hogy az nagyon haladó szint lenne, mert kicsik a pálcikák :-)
VálaszTörlésHajnoc, köszi szépen, és akkor nektek is nagyon szép nyaralást :-)
Jucus, ez nem teljesen az enyém, egyszer egy újságban láttam hasonlót, még nagyon régen, de tényleg szuper ötlet, és az biztos, hogy jól ellesznek vele :-)
hűűűű, de klassz ötlet! ügyes foglalkoztató és kis helyen is elfér, na meg nem nehéz! :)
VálaszTörléspont most vettem jégkrémet, tutira nem fogom kidobni a pálcikákat:)))
Jó ötlet, lassan mi is odaérünk korban, hogy kezdik érdekelni Csengét a kirakók! :) Jó kikapcsolódást, feltöltődést és sok-sok pihenést! :)
VálaszTörlésKlasz ötlet, kipróbáljuk a nyáron az oviban is:))
VálaszTörlésköszönöm!
Ez nagyon jó ötlet! Köszi szépen! :)
VálaszTörlésItt is nagyon-nagyon köszönöm az ötletet! Nálam ilyen lett: http://gatokgetek.blogspot.hu/2012/08/minden-nap-megtanulok-egy-uj-szot-mai.html
VálaszTörlésÉn is köszönöm a te ötletedet, holnap megyek gyógyszertárba nyelvlapocért :-)
Törlés