Tűpárnasüni

Emlékszem, annak idején az egyik abszolút favorit iskolai ajándéktárgy anyák napjára a tűpárna volt. Vicces volt, ahogy varrni egyáltalán nem tudó gyerekek próbáltak két anyagdarabot valahogy egymáshoz bűvészkedni, és persze mindig ugyanaz lett a vége: szegény tanítónők próbálták valahogy rendbehozni a teljesen amorf, kirojtosodott, szürkére mancsozott, itt durranásig teletömött, ott pedig ernyedten csüngő anyagdarabokat... az anyukák pedig mégis úgy, de úgy örültek neki. :-)

Sosem gondoltam, hogy ezek után valaha önként képes leszek tűpárnát eszkábálni, de az az igazság az, hogy amikor a Kisebbik kellően elnyűtte és kinőtte az egyik fekete zokniját, a lenti ötlet alattomosan nekikezdett a fejembe történő szivárgásnak, és miután bármenyit is vártam, nem volt hajlandó kikerülni onnan, megadtam magam, és nekiláttam, hogy huszonvalahány tűpárnamentes év után ismét nekilássak egynek. :-)


Múzsának kicsit szokatlanok, de ezek voltak az ihletadók:

A legjobb lett volna szivacsdarabkákat használni - ebbe sokkal könnyebb beleszúrni a tűket -, de nekem nem volt itthon ilyesmim, úgyhogy vattával kitömtem a zokni talprészét (nem szabad túl szorosan), a végét pedig elkötöttem befőttesgumival. Próbáltam süniformára igazítani a zoknit:

A  gumis részt behajtottam alulra, és erősen odavarrtam - ezután elvágtam a gumit, és ki is húztam. Még egy kicsit formázgattam a kitömött zoknit, hogy a lehető legjobban sünis legyen:

Felragasztottam pillanatragasztóval két szemet, aztán pedig egy gyöngyöt orrnak:

Beleszúrtam sok-sok gombostűt - az egyik első gombostűvel egy masnit is odarögzítettem :-) - és ennél több teendő nem is volt vele.

Ez egy tökéletesen haszontalan dolog, hiszen a gombostűket dobozban is lehet tartani - de nekem sokkal jobb érzés, hogy egy süni bundájaként tárolom őket, és ti pedig ezen már nem is csodálkoztok, hiszen ismertek :-)