A blog tegnap elérte az 500.000-es oldalletöltési számot, és ennek alkalmából akartam írni egy köszönőbejegyzést. Aztán nem, mert olyan nagyzolósnak éreztem volna. Aztán megint igen, hiszen mindezt nektek köszönhetem, és nem hagyhatom szó nélkül... és aztán megint nem, hiszen a mai napig hihetetlen nekem ez az egész, és ha írnék róla, az olyan lenne, mintha valóban így lenne. Vagy így is van...? Nem tudom, ez soknak vagy kevésnek számít-e, de nekem torokszorítósan rengetegnek tűnik, hiszen annak idején csak úgy, magamnak kezdtem írni a blogot.
Sokan kérdeztétek azóta, hogy fér bele mindez az időmbe munka, család, háztartás mellett. Igazság szerint nem tudom - hiszen már sok-sok éve úgy van, hogy mindig maszatolok, barkácsolok valamin, ez egy belső késztetés vagy valami genetikai gubanc... :-) A változás csak annyi tavaly május óta, hogy most már le is írom - egyelőre szinte mindennap, bár lehet, hogy ez hamarosan már nem így lesz, ki tudja... de most még próbálom így csinálni, egyszerűen mert jó érzés nekem. És éppen ezért valami hihetetlen, szívet melegítő és boldog érzés, hogy ti szívesen olvassátok azt, amit írok.
Mit is mondhatnék...? Köszönöm nektek. Azoknak, akik mindennap benéznek, azoknak, akik minden biztatás nélkül lettek rendszeres olvasók, azoknak, akik feliratkoztak az e-mailes követésre, azoknak, akik néhány naponta erre járnak, és azoknak, akik valahonnan véletlenül jutnak el ide, és aztán itt maradnak egy kicsit körülnézni...
Higgyétek el, néha teljesen katasztrofális napokat tudnak széppé varázsolni a látogatásaitok, a hozzászólásaitok. És ezért borzasztóan hálás vagyok nektek... maradjatok velem továbbra is, ha van kedvetek - azt hiszem, én itt leszek. :-)
Mi köszönjük h van a Kifli! Annyi melegség és Napfèny àrad a sorokbòl h nem lehet nem visszajàrni töltekezni, megpihenni, mosolyogni. Mèg nagyon-nagyon sokàig legyèl itt:)
VálaszTörlésSzeretettel ölellek
Ma is az első blog voltál amit megnyitottam, az indító képernyőn van az ikonod, hogy ne kelljen keresnem. Valójában mi tartozunk neked köszönettel, hogy az írásra szánod az idődet, hogy megosztod velünk a mindennapjaid szöszmötöléseit és eseményeit, az inspirációt ( tuti lesz még a nyárra sk koszorúm...), az recyclingolást ( a fejemben jól hangzott..), a képeket. Nem tudom kifejezni úgy sem, de biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek te teszed szebbé a pocsék napját ( vagy lenyugtat egy át nem aludt éjszaka után- két pulyám van) és inspirálod, hogy tenni, alkotni, szöszögni kellene ma is, mert tudom hogy csillapít fáradságot, dühöt. És kisimít, de ehhez néha elég hozzád benézni.
VálaszTörlésGratulálok!
VálaszTörlésHidd el,nem véletlenül jövünk,hiszen annyi szépet és jó ötletet látunk itt:))
További sikeres alkotómunkát kívánok!
maradunk, maradunk :)
VálaszTörlésKedves Levendulalány! Gratula! Mert szerintem nem könnyű, és igen is időigényes mindennap leírni, fotózni, szerkeszteni és ráadádul el is készíteni mindennap valami olyat amiért ennyien idelátogatunk! Andrea
VálaszTörlésMi köszönjük! Jó ide jönni :-)
VálaszTörlésEmellett kár lett volna szó nélkül elmenni :-))
VálaszTörlésMi köszönjük, hogy vagy nekünk :-) A sok ötletet, ihletet, a megcsodálni-való alkotásokat, a kedves, szívmelengető vagy épp elgondolkodtató sorokat!
A mindennapi Kifli mindenkinek jár :-)
Csatlakozom az előttem szólókhoz: mi köszönjük, hogy vagy és jössz!!! :)
VálaszTörlésGratulálok Neked, ez az eredmény magáért beszél!
Igen, igen! MI köszönjük!
VálaszTörlésGratulálok, és valami azt súgja, ez a szám még tovább nő... :-D Biztosan nem csak én vagyok, aki szerint receptre kellene felírni a blogod a gyerekes anyukáknak.
VálaszTörlésAz a megjegyzésed, hogy lehet, nem mindennap fogsz jelentkezni, egy kicsit elszorította a szívem, "sajnos" függő lettem a napi bejegyzések iránt, de természetesen megérteném, hiszen tényleg időigényes lehet.
Egyelőre azonban még boldogan lubickolunk az ötletes és néhol megható írások között, köszönjük!!!
Szeretnék én is Gratulálni!
VálaszTörlésKedvelem a blogodat, a szösszeneteket és szívesen jövök ide nézelődni.Betettelek a kedvencek közé, így mindig látom ,,mi újság " Nálad.További szépeket és sok sikert!
Jöttem, láttam, elájultam, elérzékenyültem, elámultam, mosolyogtam, jóllaktam, inspirálódtam, irigykedtem (jó értelemben), nevettem, jól éreztem magam : megint és megint és megint és megint jövök!!!! :)
VálaszTörlésTényleg mi köszönjük. Annyira jó ide betérni!
VálaszTörlésAnna
Gratulálok! Annyira ügyes vagy... és köszönök mindent.
VálaszTörlés:-)
VálaszTörlésHálából elárulom, hogy az elmúlt hétvégén kétszer kellett megsütnöm a diós-kéksajtos kekszedet.
Én imádom az ötleteidet! Olcsó, könnyen elkészíthető, jóóóó! Szóval köszi, köszi!! Néha csodálkozom is, hogy ezt hogyan tudod így kivitelezni, néha minden nap új ötlet, új fotóval. Gratulálok!!! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy itt lehetek. Gratulálok! :)
VálaszTörlésIlyen jófajta genetikai gubancot én is kérek. :))
Én is maradok még...
VálaszTörlés... és jövök ezután is!
Az embernek mindig kell a fejlődési lehetőség! Amikor végre úgy érzem, hogy lassan utólérem magamat és végre rend(hez hasonló dolog) van a lakásban, kajával feltöltve a hűtő, a vasalni való ruha halom 50 cm alá süllyedt, akkor meglátom nálad pl. a könyvtartó házikót és rájövök, hogy nekünk ilyen még nincs, pedig tök jó lenne! Úgyhogy holnap(után vagy valamikor) időt kell rá szánnom. Szóval miattad, muszáj fejlődnöm! :-)
Inspirálsz, elvarázsolsz, kikapcsolsz. Jóféle irigykedést érzek, ha itt járok.
Örülök hogy itt lehetek és mindennap be nézek Imádom az ötleteidet:))
VálaszTörlésCsak így tovább :))
Mert megérdemled... jövök minden nap, ha másért nem is, hogy megmelengesd picit a lelkemet. Mert bármiről is írsz, az olyan ♥.
VálaszTörlésKöszönöm a mail címedet, fogok írni!
További sok sikert kívánok neked!
Andi
Köszönöm én is, hogy vagy! Maradok mindenképp! Bár csak rövid ideje vagyok rendszeres látogató, de azóta a gyerekek örömére ( is, meg a magaméra :) ) elkészült Kippkopp és Tipptopp, persze nem lett olyan gyönyörű, mint a Tied...de még így is nagy boldogságot okozott mindenkinek! :) a lovagvárhoz meg gyűjtöm a hozzávalókat! ;)
VálaszTörléshiperszuper blog! :))
Kedves Levendulalány!
VálaszTörlésOlyan jó olvasni a blogodat, mint amikor látom a kisfiamat szürcsölni a langyos kakaóját. Valami kellemes, torokbizsergést érzek és hálát adok Istennek, hogy van. Hálás vagyok Neked is, mert kicsit családtagnak érzem magam, mikor olvasom az írásaidat.
dr. Nemeshegyi Péter gyakran mondta a következő mondatot:
"Jó, hogy vagy! Akarom, hogy légy!"
Rád is igaz!
JÓ, HOGY VAGY...!
SZeReTeTTeL: Erzsi
Csak minél tovább legyél itt nekünk! Az egyik kedvenc blogom a kifli és szeretek minden nap benézni, mosolyogni egyet, hogy már megint mi pattant ki a fejedből... A szívmelengető bevezetőkről nem is beszélve. Nagyon gratulálok Neked ehhez a a szép kerek és hihetetlenül magas számhoz!!!
VálaszTörlésVirtuális életem része lettél.:)Köszönöm hogy vagy.:)
VálaszTörlésVéletlenül idetévedtem pár hete, együltő helyemben szájtátva végigolvastam a blogod, megszerettem, azóta rendszeresen idejárok. Köszi az élményt és a sok ötletet! Bea
VálaszTörlésSzia,
VálaszTörlésén Frónitól találtam hozzád, s minden nap - mint valami kellemes kötelező program, délután megnézem, mi is ma az újság...? A férjem csak rápillant a gépre, s kérdezi: Fróni vagy Levendula? Rengeteg remek ötletet adsz! A mindennapok részese vagy nálunk, itt Veszprémben - így ismeretlenül is! Köszönöm! További időt, türelmet, kitartást a folytatáshoz! Viki
Annyian írták itt fent, de én is! Én is meg szeretném írni Neked újra és újra, hogy úgy kell a boldogság, mint a falat kenyér! És éppen ennyire kell ez a feltöltődés is, amit hozol nekünk! Nem fogunk megsértődni, ha ritkábban kapjuk a sok-sok boldogságfalatot, mert a lényeg: Te bírd erővel! Te ne rokkanj bele a túl sok feladatba!!!! Köszönjük, hogy vagy!
VálaszTörlésNéhány szó nélkül nem illik elmenni ma tőled, csak ennyit:KÖSZÖNÖM,HOGY LÉTEZEL!
VálaszTörlésMi köszönjük, hogy vagy nekünk! :) Hol szépséget, hol vidámságot, hol szeretetet hozol az életünkbe, hol elgondolkodtatsz, hol megríkatsz, és újra csak azt tudom írni, hogy ez nagyon jó, különösen a mai világban! :) Nem olvastam a többiek megjegyzését, de azt hiszem, többek nevében mondhatom, hogy nagyon szeretünk, nagyon jó, hogy vagy nekünk, és szeretnénk, ha továbbra is legalább ilyen mértékben jelen lennél az életünkben! :) Szeretettel: Hankka
VálaszTörlésMi köszönjük, hogy vagy nekünk. Mindig örömmel jövök Hozzád, ötleteket meríteni, vagy mert rossz a kedvem, és szeretnék kikapcsolódni és felvidulni. Mindig sikerül. Remélem, még nagyon sokáig velünk leszel. Üdvözlettel, Icus
VálaszTörlésÖrülök, hogy Rád találtam :)
VálaszTörlésNekem kényelmesebb a helyzetem, mert e-mailben kapom meg szépen esténként a napi jót... Mindig kiváncsian várom én is, hogy ma akkor mi lesz, és természetesen volt már olyan, ami meg is született azóta. :-) Hozzás iratkoztam fel meg Martha Stewarthoz, de azért a Te munkáid közelebb állnak hozzám. :-)))
VálaszTörlésÚgyhogy köszi, és várom a továbbiakat!
Lucus
Szia Levendulalány! Én is mindennap benézek hozzád, valamiféle függőséget okozol és hiányérzetem van, ha kimarad egy-egy nap! Tulajdonképpen nem is csak az ötleteidért, hanem irigylésreméltó életszemléletedért és remek stílusodért. Úgy tudod megfogalmazni a dolgokat, ahogy mi is érezzük, de nem tudnánk ilyen szépen szavakba önteni. Néha erőt adsz, néha megnevettetsz, gyakran meghatódva és könnyes szemmel olvaslak! Egyszóval mi köszönjük, hogy vagy és mindennap megörvendeztetsz minket. Puszi, Wagner Andi
VálaszTörlésVéletlenek nincsenek, ezért ide kellett tévednem:)Azóta a listámon van a blog, örömmel várom mindig az újabb fejleményeket, melyekről elég gyakran zengtem is szép szavakat:) Egy a gond: a napi kettő még nem jött össze:) Tudom, igéret sem volt rá, de azért az ember még reménykedhet:)
VálaszTörlésTovábbi jó munkát, örömöket,
Júlia
Már megint mindent leírtak előttem,ez nem ér..:( :)
VálaszTörlésTegnap én is ránéztem a számlálóra,láttam hogy közeleg az a naaagy-naaaagy szám:)És most itt ülök és gondolkozom mit is írhatnék de csak egy gombóc van a torkomban...és tudod,én nem csak az ötleteidet és a szívmelengető bejegyzéseidet szeretem hanem azt is hogy majdnem mindig minden egyes kommentre külön-külön válaszolsz...pedig ez is mennyi idő lehet ha a szép számú hozzászólásokat nézzük:))
Szóval köszönet a sok-sok törődésért(is) és nagyon remélem hogy a ritkuló bejegyzéseket valami olyan dolognak "köszönhetjük" majd ami a Te életedben nagy boldogságot okoz...:)
Szia!
VálaszTörlésÉn is köszönetemet szeretném kifejezni.Nem tudom hogy hogyan is találtam Rád,de nagyon örülök neki.A fiaimnak is meg szoktam mutatni a napi leveleidet,és ők is kérték már ztána a napi adagjukat.Lázasan gyűjtjük azóta a kupakokat,wc papír gurigákat stb.A Babócás figurák hozzávalói is csak arra várnak,hogy legyen egy kis időm.
Köszönöm!!!!!
Vivi, remélem, hogy így lesz! Jaj, olyan jó, hogy írtál, hiányoztál!
VálaszTörlésKétbalkézmami, köszönöm, annyira kedves vagy, és úgy örülök, hogy így érzed, hogy néha kisimít, amit írok, ez sokat számít nekem...
Latinka, nagyon köszönöm!
Hajni, akkor örülök :-)
Erdokóstoló, köszönöm! Néha tényleg nem az, de ilyenkor (is) azt érzem, nagyon-nagyon megéri...
Kála, gyere csak minél gyakrabban! :-)
Viki drága, örülök is, hogy nem tetted, és köszönöm! Igyekszem biztosítani a mindennapi Kiflit :-)
Timi, nagyon-nagyon köszönöm!
Dominika, akkor is inkább én lehetek hálás, azt érzem...
Ágnes, próbálok a végsőkig kitartani, ígérem! :-) És nagyon köszönöm!
Yog Hurt, köszönöm, szeretettel látlak mindig!
Fróni, köszönöm, és én mindig-mindig-mindig örülni fogok neked! :-)
Anna, nagyon jó érzés, hogy így látod...
Tulipánt, nagyon köszönöm!
Nóra, de jó, hogy megírtad :-) :-) Köszi!!
Tipitá, drága vagy, nagyon köszönöm!
Hédi, köszönöm, és majd gondolkozom, mit tehetnénk így utólag genetikailag :-)
Betti, de ugye, azért pihensz is? Ígérd meg! :-)
Tinike, nagyon szépen köszönöm!
Cashmere, nekem pedig ez volt melengetős..
Kamrapolc, de jó, hogy elkészültek Kippkoppék! Biztos vagyok benne, hogy igenis tökéletesen édesek és szépek! :-)
Erzsi, szívből köszönöm, és ígérem, igyekszem még nagyon sokáig lenni...
Drága Katuci, köszönöm, nagyon-nagyon!!
M, ha így van, akkor az enyém a megtiszteltetés! :-)
Viki, nagyon szépen köszönöm, ez nagyon jó érzés...
Kedves Névtelen, én köszönöm... hát, néha tényleg jó lenne egy picit több pihenés, az erőre valóban szükségem lenne. De nem panaszkodom, nagyon jó így is! :-)
Emerencia, nagyon-nagyon köszönöm!
Hankka, szívből köszönöm, te mindig annyira meg tudod találni a legnagyobb örömet okozó szavakat... nagyon hálás vagyok minden kommentedért, köszönöm!
Icus, ez most olyan büszkeséges érzés, amit írtál a felvidításról... szeretettel üdvözöllek én is!
Ildi, én örülök neki :-)
Lucus, hú, nagyon nagy megtiszteltetés, hogy Marthával egy lapon említesz, köszönöm... bárcsak, bárcsak :-)
Andi, nagyon köszönöm, remélem, még sokáig így lesz, én nagyon szeretném! Puszillak!
Júlia, olyan boldogan ígérném meg a napi kettőt :-) De hátha, hátha egyszer... én örülnék, ha lenne rá módom! Köszönöm!
Drága Hajnoc, minden egyes gondolat értékes... és a tieidet nagyon megbecsülöm! Olyan kedves vagy, hogy ezt megemlíted, persze, sok idő, de mindig azt érzem, ha ti szakítotok időt és energiát arra, hogy küldtök hozzászólást, az a legkevesebb, hogy reagálok rá, mert mindegyik megtisztelő és fontos nekem...
Á, sajnos, semmi ilyesmi nem lesz az ok, csak borzasztóan és folyamatosan küzdök azzal, hgy csak 24 óra egy nap, de remélem, én győzök :-)
Névtelen, nagyon-nagyon szívesen, és remélem, Bogyóék nagy sikert aratnak majd!
Már nem emlékszem, hogyan és mikor találtam ide, de akkor visszanéztem az összes bejegyzésedet. Imádom a blogodat! Én is minden nap benézek, mert tudom, hogy írsz és olyan jó ezzel zárni a napot. Vagy éppen tanulás közben kikapcsolódok egy kicsit, míg felnézek ide. Remélem még nagyon sokáig fogod írni az ötleteidet! :)
VálaszTörlésKöszönöm, Dorabella, és nagyon örülök, hogy mindennap benézel! Én is remélem, hogy még sokáig kiflizhetek :-)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésAmióta megtaláltam a blogodat, majd mindennap benézek. Ha nem teszem hiányérzetem támad. Szeretem nézegetni a munkáidat. Most már az én környezetemben is tudják gurigát kidobni tilos. Sőt a párom időnként amikor kidobásra ítél valamit megkérdezi, hogy szabad-e.
Köszönettel tartozom, hogy megosztod velünk a fantasztikus ötleteidet.
Nah, csak ideértem én is.... szóval, még sokat belőled nekünk!:) És sok örömet neked a blogból:) Gratulálok!:)
VálaszTörlésVali, én köszönöm neked ezt a kedves hozzászólást! és valóban így van, a gurigák nagy kincsek, nemsokára megint írok róluk...
VálaszTörlésSzepyke, köszönöm nagyon, neked külön örülök! :-)
Nagyon-nagyon szerencsés vagyok, hogy rátaláltam a blogodra és szinte minden reggel láthatok rajta valami jó ötletet, receptet vagy "csak" kedves szavakat! Rajtam sem fog múlni és meglesz ( remélem! ) hamarosan a milliomodik oldalletöltés is!
VálaszTörlésEgyébként Húsvétra elkészítettem a tavaszkívánós papírvirág-koszorúdat, csak kissé módosítottam. Nagyon helyes lett, köszönöm az ötletet! Pedig korábban csak Karácsonykor került ki ajtódísz, de az itt látottakon felbuzdulva már szinte havonta készítek újat ( most éppen a színes origami-papírokból készített kis szélforgókból álló koszorú került fel ).
Továbbra is várom a - remélem nem nagyon ritkuló - bejegyzéseidet!
Köszönettel: Judit
Judit, én érzem magam ilyenkor nagyon szerencsésnek! És ugye, hogy mennyire bele lehet szeretni a koszorúkészítésbe? :-) Nálunk is szinte havonta cserélődik, és ez olyan jó... igyekszem gyakran írni, remélem, sokszor találsz olyasmit, ami tetszeni fog! Köszönöm, hogy írtál!
VálaszTörlésén még csak most bukkantam ide véletlenül, de maradok, tuti
VálaszTörlésnagyon nagyon jó kis blog
imádom
Amióta rábukkantam az oldaladra, minden reggelemet itt kezdem nálad egy jó kávé mellett. Ötleteidtől minden napom jobban indul.
VálaszTörlésÉs ezért köszönettel tartozom neked!
Katalin, nagyon örülök, hogy idetaláltál! :-) Köszönöm!
VálaszTörlésKriszti, büszke vagyok arra, hogy egy kávé mellé lehetek jó társaság - egy ilyen kávérajongónak, mint én, ez a legnagyobb elismerés :-) Én köszönöm!