2012. március 3., szombat

Iskola előtt


Mostanában iskolai nyílt napokra járunk, osztálytermekkel, nevelési programokkal, tanító nénikkel ismerkedünk, mindezt azért, mert a Nagyobbik szeptemberben iskolába megy.
Miközben próbálunk "jól dönteni", mérlegelni, előny-hátrány oldalakat egybevetni, van bennem valami furcsa, megfogalmazhatatlan érzés az egész folyamattal kapcsolatban. Miközben a padokban, kis székeken ülünk, látom magam előtt azt a pillanatot, ahogy az orvosom felemelte azt a 3 kg 20 dekás kis rózsaszínes-szürkés csomagot, én pedig csak néztem őt, és próbáltam megérteni, hogy megérkezett végre, mostantól új életet kezdünk - anya lettem.

Szeptemberben iskolába megy, és én mégis csak arra tudok gondolni, ahogy sétáltam vele éjszaka a kórház folyosóján, ahogy néztem magam mellett ismerős-ismeretlen arcocskája körvonalait az éjszakai lámpa halványan derengő fényében. Próbáltam megetetni, nagyon ügyetlenül, de mégis azzal az ösztönös, ősi tudással, ami minden újdonsült anya sajátja... simogattam azokat a lehetetlenül apró, végtelenül törékenynek látszó ujjacskákat, szívtam magamba a pici, pelyhes hajszálak illatát, és vártam, hogy felfogjam végre, ő az enyém, az én kisbabám...

Aztán hazavittük... első este otthon. Az apja két kezében elfért, és most is látom azt a tekintetet, ahogyan nézte párnapos kislányát. Amikor letettük aludni, emlékszem, nagyon csendesen ültünk egymás mellett a kanapén, tele sok apró bizonytalansággal, de valami kimondhatatlan összetartozásban.

Majd lassan belejöttünk mindannyian - a Nagyobbik sokkal előbb, mert mindig is tündéri volt, mi pedig ismerkedtünk a folyton előkerülő új fogalmakkal, fogzás, hozzátáplálás, elválasztás, ilyen-olyan oltás... jöttek az első szavak, az első kérdések, a kinőtt ruhák sokasodó kupacai. A szerzett sebecskékre adott gyógyító puszik, az első magasláz-ijedtség, a rosszat álmodáskor szorosan átölelés...

És óvodás lett, egyre okosodó, szép kisnagylány, berajzoltunk mindenhova textilfilccel a perec jelet, izgatottan mentünk az első szülőire, beszoktatás, első bent alvás, első óvodai ünnepség, első évzáró... Teltek az évek, és egyszer csak ott ülünk egy iskola osztálytermében, leendő tanító nénikkel szemben, és egyszerre érzek büszkeséget, hogy nahát, már ekkora a mi okos kislányunk, és félelmet, hogy nahát, már ekkora a mi okos kislányunk... és újra ott vagyok a kórház fertőtlenítő-szagú éjszakájában, az én első kisbabám mellett, ugyanazzal a szívből jövő, valahova az égbe küldött könnyes köszönettel azért, hogy a miénk lett....


26 megjegyzés:

  1. ajjaj, és ez még akkor is így lesz, amikor a Szalagavatójára készülsz:)

    én nemrégiben azt kérdezgettem magamtól, hová lett ez a 20 év??? és nemsokára 21...

    VálaszTörlés
  2. Kedves Levendulalány!
    Ezt egy picit megkönnyeztem...
    Orsogi

    VálaszTörlés
  3. Megint megbőgettél... :) Gyönyörű gondolatok, gyönyörű megfogalmazása!!! Olyan jó Téged olvasni, örülök, hogy rátaláltam a blogodra, mindig ad egy kis pluszt, egy kis löketet! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Levendulalány!
    Mindig izgatottan várom a kreatív bejegyzéseidet, de ezeket a személyes hangvételű írásokat is nagyon szeretem. Bepárásodott a szemem, ahogy olvasni kezdtem, s bizony a végére legördült a könnycsepp... Köszönöm, hogy megosztottad velünk, és emlékeztettél arra, hogy mindig hálát adjak az életért, amit ránk bíztak!
    Gyönyörű hétvégét kívánok!
    Ágnes

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a kislányotokhoz! Nagyon megható írást adtál nekünk közzé, köszönet érte. További sok boldog évet!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Levendulalány,
    most el kell mennem zsepiért....

    VálaszTörlés
  7. :)) Olyan szépen leírtad. Én szívesen olvasnék többször a családodról, gyerekeidről, mindig olyan jó hangulatúak az írásaid.

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon szép volt! én is megkönnyeztem!
    Erika

    VálaszTörlés
  9. Én is mentem zsepiért..
    Ismerős érzés átéltem a 13 éves lányommal és most az óvodai beszoktatásnál tartunk a kicsivel. Értelek...

    VálaszTörlés
  10. szép írás, köszi!
    és engedj meg egy megjegyzést ehhez a bejegyzéshez:
    a férjemmel tűnődtünk a nagyobbikot nézve, ahogy alszik az első hetekben, hónapokban,stb.hogy mennyire jó, hogy van nekünk, és a miénk s mégsem a miénk... ha érted mire gondolok!...:)
    birtokolni 1 személyt sem lehet úgy, mint egy gyereket egy anya 9 hónapon keresztül, ám miután megszületik az a fajta birtoklás megszűnik létezni és soha többé vissza nem jön, s más minőség lesz ő az enyém/ miénkből... Velünk van, nekünk (is) van, no de hogy a miénk?!...már nem igazán... s ez persze jó értelemben nagyon is jó! :)

    VálaszTörlés
  11. Azt hittem, csak én vagyok ilyen bőgős, de úgy látom lassan egy focicsapat is kijönne belőlünk. Én sosem tudtam ilyen szépen megfogalmazni a bennem lévő gondolatokat. Tényleg meghatóak voltak a soraid.

    VálaszTörlés
  12. Megint megríkattál...
    Ahogy telik az idő, lépésről-lépésre egyre inkább el kell engednünk a gyerekeink kezét, ami nagyon-nagyon nehéz... de azt gondolom, hogy bármennyi idősek is leszünk és bármennyire is felnőttek lesznek a gyerekeink, a szívünk mélyén mindig a mi kislányaink, kisfiaink maradnak... és mindig imádni fogjuk őket...

    VálaszTörlés
  13. Lillacska, igen, biztosan, és gondolom, akkor is az én kicsikémet fogom benne látni, akárhogy is rohannak az évek...

    Orsogi, köszönöm, hogy megírtad....

    Timi, én köszönöm, léleksimogatós, amit írtál!

    Ágnes, nagyon jó érzés, hogy így megértettél... Szépséges hétvégét neked is!

    Audi, nagyon-nagyon köszönjük!

    Kedves Névtelen, nekem is kellett zsepi a bejegyzés megírásakor...

    Dorabella, fogok még írni róluk sokat-sokat, ezt megígérhetem!

    Erika, köszönöm, hogy megírtad!

    Barbi, akkor Te tényleg érted...

    Hajni, persze, hogy értelek, és igazad is van - de amennyire a miénk, azért is hálás vagyok a sorsnak.

    Otthonteremtő, az a jó, hogy ide csupa érző szívű olvasó jár, hidd el, mind olyanok vagyunk, mint Te! És köszönöm!

    Hankka, ezt pontosan így érzem én is, hiszen már egy kicsikét most is távolodik, így hétévesen is, és tudom, egyre inkább a maga útját járja majd... de nekünk mindig-mindig ugyanazok maradnak, amíg csak élünk, igaz...?

    VálaszTörlés
  14. Ugyanígy sétálgattam én is a kórház folyosóján, jövő héten három éves a kicsi, és pocakban a 22 hetes hugi... Nagyon szépen és szívhez szólóan írtad...
    Lucusmanó

    VálaszTörlés
  15. Persze, én is sírtam... amúgy...
    Lucus

    VálaszTörlés
  16. Nem ér így megbőgetni az ember lányát! Pici kezek, babaillat, bizonytalanság... befészkelik magukat az agyunkba és mindig előjönnek, mikor rájuk nézünk. Még sok-sok hasonló bejegyzést!

    VálaszTörlés
  17. Mérföldkő- iskolakezdés. Mi szeptemberben 6,5 évesen vágunk neki a kalandnak. Remélem, sokszor megoszthatjuk két külön világból jövő tapasztalatainkat.
    Szeretettel,
    Viszonylag friss, de mindennapos olvasója,
    VRJúlia

    Ui.Egyben gratulálok minden remek ötlethez.

    VálaszTörlés
  18. De kedves írás..bizony elsírtam magam..és hidd el, nagyon, de nagyon hamar eljön majd az érettségi ideje..még hamarabb, mint ahogy vártad..de a kislányos történetek édes élmények lesznek mindannyiótoknak.

    VálaszTörlés
  19. Lucus, olyan jó ezeket a pillanatokat felidézni... és az csodás, hogy te hamarosan újra átélheted!

    Drága Katuci, azért nem haragszol, ugye...? De a legjobb ezeket a gondolatokat olyanokkal megosztani, akik maguk is átélték, és tudják, milyen ez....

    VRJúlia, igen, ez valóban mérföldkő, azt érzem, az első igazán nagy, és biztosan még sokat fogok róla írni... Nagyon-nagyon köszönöm!

    Korinna, jaj, előre félek ettől, hogy egyszerűen csak elrohan odáig az idő, pedig úgy, de úgy tartóztatnám!

    VálaszTörlés
  20. Én is, hogy visszajelzett.
    Remélem, hamarosan talál majd nálam kedvére való sorokat-közülük sok ezen írásokra lesz felelet.Tetszik munkája.
    feleletvilagomnak.blogspot.com

    VálaszTörlés
  21. Tökéletesen összefoglaltad azt amit én is érzek. A kisfiam is most megy suliba és pont ugyanilyen érzések kavarognak bennem is.Nehéz elhinni, hogy abból a kis csomagból ilyen nagy fiú lett.
    Engem is megsirattál...

    VálaszTörlés
  22. én nem sírtam. Na jó, majdnem. Főleg, hogy az én kicsi fiam holnap 8 éves lesz, és valahogy nem tudok nem visszaemlékezni arra a mintha tegnap történt volna csodára, amikor megszületett. Amikor az első perctől láttam a szemében a komiszságot, huncutságot, hogy majd nagy hóhányó lesz. És az, olyan, mint egy kis ördög, akit csak imádni lehet. Tele rengeteg szeretettel, kedvességgel....pedig annyi rossz dolgon túl van már. Születéskori súlyos betegség, elzáródás az orrában, így újszülöttként szopizás helyett kiskanállal evés, kórházi kezelések sora. Térdműtét, betegségek, besüllyedt mellkas.... Nem ismerek senki mást, akiben ennyi életerő és ennyi élni akarás van. Nagyon szeretem!!!!!

    VálaszTörlés
  23. VRJúlia, biztos vagyok benne - már jártam is a blogon, és látom, hogy nagyon értékes...

    Kriszti, akkor pontosan ugyanazokat a helyzeteket, érzéseket éljük át... és hát nagyon felkavaró, milyen nagyok már a mi kicsikéink, igaz?

    Kedves Névtelen, akkor a Te kisfiad egy igazi kis hős - gratulálok hozzá. Azt hiszem, az ilyen első perctől kezdve huncut-csibész szemű kisfiúkat valami egészen különleges szeretettel lehet szeretni - az enyém is ilyen, bár ahogy írtad, mögöttetek nagyobb harcok vannak... de szívből örülök, hogy leküzdöttétek a sok nehézséget, és köszönöm, hogy írtál róla, megérintett.

    VálaszTörlés
  24. Nálunk pénteken jelentették be, hogy még sem maradhat ami "nagy"fiúnk az óviban, hanem elküldik iskolába, mert olyan okos. Örülök, hogy így látják, nem is erről van szó, de hát még olyan kajla, izgő-mozgó, játszani szertő, feladatot nem szertő, tehát olyan mint a korabeli fiúk. :((((

    VálaszTörlés
  25. Orsi, nagyon megértelek... persze biztosan nagyon ügyes lesz az iskolában, csak hát azért mégis rossz tudni, hogy innentől belelép a mókuskerékbe. Én is már előre aggódom, hogy viseli majd a pont ilyen izgő-mozgó és kajlácska kisfiam majd az iskolát, ha eljön az ideje...

    VálaszTörlés
  26. Évi, ez nem érvényes. Könyneket csalsz a szemünkbe.
    Örülök, hogy ekkora lelked van és meg is osztod velünk. Mi fél éve lettünk 4 tagú család, és a második bébi születése is kivételes és nagyszerű érzéseket keltett bennünk. 3,5 éves nagylányunkkal a terhesség elég rémes volt, de a szülés maga a csoda, minden rossz érzés nélkül. A második baba várása és érkezése igazából problémamentes volt. Épp hétvégén beszélgettünk erről a férjemmel, hogy milyen más dolgok okoznak fejtörést most és 3 évvel ezelőtt. Mennyire gyarló az ember és mennyire oda kell figyelni arra, hogy vészhelyzetben a nagyot is elfogadjuk olyannak, amilyen, hisz mi biztattuk, hogy önálló legyen, hogy legyen véleménye, hogy áljon ki magáért. Mert ugyebár - legalábbis szerintem - az emberek mindent, ami kicsi feltétel nélkül szeretnek. Csak néha elfelejtjük, hogy minden aprócska élőlény meg fog nőni...

    Szeretettel, Anita

    VálaszTörlés