2012. február 8., szerda

Fürdőszobaajtó-tábla


Van egy nagyon kedves és gyönyörűségesen régimódi tárgyakat árusító bolt a neten, itt láttam meg egy fürdőszobaajtóra való feliratos táblát: http://borokaotthonbolt.hu/product.php?id_product=1335
Nagyon megtetszett, de mivel nálunk most éppen nagy-nagy spórolás van, legyűrtem magamban a  vágyat, hogy beszerezzem - főként mert úgy tűnik, ebből a boltból lehetetlen lenne egyetlen szép tárggyal eljönni, annyi van... szóval arra gondoltam, készítek magamnak egy hasonló, de azért persze nem pontosan ugyanilyen táblát.

Alapanyagnak a süthető gyurmát gondoltam, mert egyrészt többnyire van itthon mindig belőle, másrészt pedig nem kell fűrészelni... Kíváncsi is voltam, hogyan vizsgázik majd tábla-szerepkörben, de gondoltam, ha elszúrom, akkor nem mutatom meg, és hallgatok róla holtomiglan. :-)
Végül is kimondottan használható lett, úgyhogy alkamazásba is vesszük, azt hiszem... fontos megjegyeznem, hogy bár úgy tűnik, mintha nagyon időigényes lenne az elkészítése, egyáltalán nem volt az. Vagy lehet, hogy gyurmázás közben repül az idő...? Az biztos, hogy a bennem élő gyerek sosem tud ráunni :-)


A táblához Sculpey és Fimo típusú süthető gyurmákat használtam.
Első körben egy krémszínű gyurmadarabot puhítottam meg és nyújtottam ki. (Minden nyújtott darabra igaz, hogy meg kell fordítani gyakran, hogy a nyújtástól ne tapadjon le a munkafelületre - az alányúláshoz én egy tortalapátot szoktam használni.)





Egy egyenes pengéjű, éles késsel kivágtam belőle a kádformát, és meghúztam a peremet is.





Barna gyurmából elkészítettem a két lábat is, majd rányomogattam őket az alapra.





A felirat alapjához kinyújtottam egy darab barna gyurmát. A bal és jobb széleket betépegettem, hogy egy kicsit fa-szerűbb legyen.





A késsel a tetejét és az alját egyenesre vágtam:





Egy golyóstollal belevéstem-beleírtam a feliratot a gyurmalapba.





Ezután kék gyurmából megformáztam egy sellőuszonyt, a golyóstoll aljával pici karikákat nyomogattam rá, és ezt is rányomtam a kádra. Egy pici sárga kacsa is került a másik sarokra, majd szintén a golyóstollal négy helyen készítettem lyukat a kádra, két lyukat pedig fúrtam a feliratra.





Máris mehettek a 100 fokra bekapcsolt sütőbe, 30 percre.

Amikor készen lettek, kivettem, hagytam őket kihűlni, majd egy fekete alkoholos filccel átrajzoltam a betűket. Egy mintás anyagdarabra ragasztottam egy darab csipkeszalagot, és ezt is felragasztottam a kádra, elöl és hátul is rögzítettem pillanatragasztóval. Egy pici barna kartondarabot felragasztottam még a kacsa mellé szappantartónak, és tettem bele egy kis darab fehér gyurmát szappannak.






Fogtam két kisebb és egy hosszabb darab drótot, és elkészítettem az akasztót, illetve a két rész összekötését. A végeket spirál alakban feltekertem egy ecsetnyél segítségével, mert így sokkal csinosabbak a drótok. :-)
És ezzel készen is lett.





Az a baj, hogy most már egy vécé-táblát is muszáj lesz csinálnom... :-)





27 megjegyzés:

  1. Hàt nem jutok szòhoz...:) vàrom a folytatást;)
    Tegnap este a hajòid úszkàltak a fürdővízben...pontosabban nàlunk a hajòk elsüllyesztése volt a program...:)
    A Boròka ek itt van 2 utcányira tőlünk...
    Szèp reggelt Neked!

    VálaszTörlés
  2. gyönyörű!! mivel puhítod a gyurmát? én egyszer próbáltam az akkor három éves kislányommal ajándékkészítéshez, de én magam sem boldogultam vele, olyan kemény volt.. Te pedig olyan sokszor használod! áruld el kérlek a titkot, és beszerzőhelyet :) színeseket sem Te színezed, ugye? kedvet kaptam :)

    szép napot!

    VálaszTörlés
  3. Hát, szebb lett mint a bolti! A blogod olvasása kapcsán sok-sok ihletet kaptam tőled, amit persze nem sikerül megvalósítanom úgy, ahogy szeretném (nagyon nem tudok rajzolni), de ezúton is köszönöm az ötleteket!

    VálaszTörlés
  4. Én már most kíváncsian várom azt a vécé-táblát...ez nagyon édes lett,tényleg olyan régimódi hangulat lengi körbe:)

    VálaszTörlés
  5. Pont ilyen táblákon jár az eszem napok óta a fürdőszobába, a konyhába és a hálószobába. Klassz, hogy pont most alkottál ilyent. Nincs kedved továbbgondolni az ötletet és a lakás többi helyiségeibe is készíteni ilyen kedves táblákat?

    VálaszTörlés
  6. Patrícia, köszönöm szépen :-)

    Vivi, oan szerencsések vagytok, hogy a közeletekben van a Boróka! Vagy ez inkább túlzott kísértés? :-)
    Szerintem a hajók elsüllyesztése is szuper program, a kalóz-lelkülettel simán tudok azonosulni :-)

    Tollpihü, örülök, hogy tetszik :-) a gyurmákra nincs fix beszerzőhelyem, mindig ott veszem, ahol éppen a legolcsóbb a neten, de mindig minőségit, mert azok tökéletesen formázhatók és puhák. Ha Fimo vagy Cernit gyurmát veszel, egészen biztos, hogy nem lesz kemény!

    Margaretta, köszönöm... nagyon szívesen, remélem, sok megvalósítható ötletet találsz még majd a blogon ezek után is!

    Hajnoc, ugye? :-) Szeretem ezt a régimódi hangulatot, nekem ez az igazán otthonos érzés...

    Helix, de, mindenképpen szeretném folytatni a sort :-) Lassan írnom kéne az ötleteiteket, olyan jó kis inspirációkat tudtok adni!

    VálaszTörlés
  7. Ha egész nap otthon ülnék, akkor sem tudnék ennyi mindent csinálni...és ráadásul ilyen szuperül!!!! Ez vmi csuda aranyos lett!
    Várjuk a WC feliratot!!! :)

    VálaszTörlés
  8. Ááááááááááááá, megzabálom ezt az ötletet! Az az édes kis kacsa! Meg az a kis csipkés törölköző!

    Készen vagyok :-)

    VálaszTörlés
  9. Fróni, köszönöm :-) Pedig becsszavamra nem ülök otthon egész nap, sőt, sajnos egyáltalán nem... báááár úgy lenne! :-)

    Viki, be kell ismernem, a törülközőt én is elfogadnám nagyban, de asszem, még a kacsát is :-) :-)

    VálaszTörlés
  10. Őszintén mondom, hogy a bolti nyomába sem ér a Tiédnek. Sokkal szebb, kreatívabb és otthonosabb :)
    Egyébként nagyon szuper a blogod, nemrég találtam rá, de tetszik, remek ötletek és szemet gyönyörködtető megvalósítások :)

    VálaszTörlés
  11. Jajj, de nagyon-nagyon tetszik! Én is szeretnék ilyet, sőt, minden helyiséghez külön-külön. Gyönyörű a kézírásod! :-)

    VálaszTörlés
  12. Szerintem a Tiéd sokkal szebb, mint a "mintád" :)
    én is szoktam bíbelődni a borókaotthonbolt honlapján, de én nagyon-nagyon durván drágának találom, nem?
    A kézírásod tanítandó! Hibátlan, egyforma, az ilyen írást hívják gyöngy betűs írásnak! :)

    VálaszTörlés
  13. Ettol most elajultam !
    Annyira de annyira tetszik hogy az nem is igaz.
    Nagyon ugyes vagy !!

    VálaszTörlés
  14. Nem szoktam kommentelni ,de most...
    Nemrég találtam rá az oldaladra .és minden nap kíváncsian lesem ,mi az aznapi meglepid Nekünk .De ez! Ez valami csúcs!!
    Köszönöm.Andrea

    VálaszTörlés
  15. Kedves Méz és Olíva, köszönöm szépen, ez jólesik, szívet melengetően :-) Remélem, máskor is ellátogatsz ide!

    Katuci, most már én is meg lettem győzve, hogy kellene ilyen mindenhova :-) Háááát, a kézírás inspirálódás az eredeti tábla nyomán, azért szép. A hétköznapi írásom inkább macskakaparás...

    Hvivko, köszönöm, tündér vagy! Igaz, tényleg nem olcsó tárgyak ezek, viszont szépek és különlegesek, nem az a tucatáru... én akárhányszor arra járok, mindig óriási önfegyelem kell ahhoz, hogy ne vásároljak sokat-sokat :-) Persze szerencsére most ilyenekre szánható felesleges pénzem sincs, ezért éljen a házilagos előállítás...

    Amy, köszönöm szépen, örülök nagyon, hogy ennyire tetszik!

    Andrea, jó érzés, hogy kommentre érdemesnek találtad, köszönöm, és örülök, hogy idetaláltál!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jó lett! Kiváncsian várom a WC-set :) Aztán jöhet a konyha, a kamra, a háló ... :)

    VálaszTörlés
  17. Köszi :-) Én is attól félek, hogy szépen sorra veszem mindegyiket :-)

    VálaszTörlés
  18. Sokkal jobb, mint az eredeti! De ez csak természetes, amihez nyúlsz, kinccsé változik:)!
    Szerintem mázli, hogy most nem szántál erre ennyi pénzt.
    Tényleg! Nem gondoltál még arra, hogy pénzzé tedd a tehetségedet? Szerintem sorban állnának a blog ajtaja előtt a megrendelők:)!
    Judit

    VálaszTörlés
  19. Gyönyörű lett, azt hiszem megvan az új projektem. Az öcsémék most költöztek új lakásba, oda szuper kis ajándék lesz.
    Köszi!!!

    VálaszTörlés
  20. Szia, nagyon helyes lett a tábla, de azt áruld el, hogyan lett a kád fehérjéből drappos árnyalat?

    VálaszTörlés
  21. Judit, nagyon kedves vagy, köszönöm :-) Hát, az az igazság, a több példányban gyártás egyelőre sajnos nem fér bele az időmbe így a munkám mellett, de ha egyszer megválik tőlem a cég, akkor talán belefogok, bár elég kishitű vagyok, és annyi nálam profibb kézműveskedő van... szóval először is össze kellene szednem hozzá a bátorságomat. :-)

    Kriszti, nagyon örülök, hogy adhattam ihletet! :-)

    Fakanál, a Sculpey drappja hajlamos egy kicsit megsötétedni sütéskor, de erre számítottam is, és azt gondoltam, a drapp kád még szebb lesz. :-) De egyébként ha alacsonyabb hőfokon sütöm (50-70 fokon), akkor nem sötétedik meg. Ez is gyurmafüggő, mert pl. a Fimo vagy a Cernit egyáltalán nem sötétedik 100 fokon sem, ezt ki kell tapasztalni.

    VálaszTörlés
  22. G Y Ö N Y Ö R Ű ! Sokkal szebb, mint az eredeti! Sokkal!
    Amúgy meg szerintem bátran belevághatnál egy ilyen vállalkozásba! Bár tudom, hogy az önbizalom nem azon múlik, hogy ki mit mond, az vagy jön belülről, vagy nem. Talán, ha minél többet hallod, hogy jó, amit csinálsz, Te magad is elhiszed... :) Az pedig szerintem nem számít, hogy van nálad ügyesebb... Az számít, hogy Te mit csinálsz!
    A realitások talaján maradva, azért az egy nagy kérdés, hogy mennyire lehetne jól megélni a kézműves tárgyak eladásából ma Mo-on. :( Bár ha ilyen szuper dolgokat csinálsz, ki tudja... :)

    Suti

    VálaszTörlés
  23. Fantasztikus, nagyon tetszik!!! Igazán jól sikerült kis alkotás. Ha apait-anyait beleadnék sem tudnék ilyet csinálni. Nagyon ügyes vagy!

    Suti felvetésével teljesen egyetértek, esetleg próbálkozhatnál vele első körben a Meskán...

    Jar-Jar Bing szavaival szólva: "Próba meg ;)"

    VálaszTörlés
  24. Suti, ezt majd megpróbálom sokszor elolvasni, és akkor hátha el is hiszem... az a baj, hogy született kishitű vagyok. De tényleg.
    Igen, ez meg a másik, hogy mennyire eladhatók... de hát ezt tényleg ki tudja. Nekem az is jó érzés, ha a bejegyzések alapján van, aki elkészít egy-egy tárgyat, és örül neki. Ez néha jobb érzés, mint megvenni :-) Azért egy picit gondolkozom majd rajta... és köszönöm! :-)

    Mariann, köszönöm! Gondolkozom rajta majd... de csak mert szeretem Jar-Jart :-)

    VálaszTörlés
  25. eszméletlenül kreatív vagy. Gratulálok. Én csak ámulok és bámulok. miből mi lesz. épp most méhecskéket gyártottam. Mert a nagy fiam meglátta a kaptárat és már kellet is összeszednem az alapanyagokat. guriga gyüjtés az még mindig megy. kindert vadászni kellett, mert én el szoktam dobni. De zsenília drótot már nem vettem. fonalból oldottam meg. meg gombostűből. mivel falra megy. A kaptáron még gondolkodok, mert elég sok méhecske lett. 14 db. és annak biza nagy kaptár kellene. De majd holnap.

    Addig is várom kreatív ötleteidet.
    További jó munkát.

    VálaszTörlés
  26. El is készítettem, de a prototípus itthon került fel a fürdőre. Elkészítettem a WC változatot is. Én egy WC papír gurigát álmodtam a kád helyére. Bár a kisfiam szerint nem hasonlít rá, azért kitettem a WC ajtóra!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...